Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-06-29 / 26. szám
választását jövő hő 5-re tíízé ki; a meghívó körlevelek szétküldve, és az érdekeltségnél fogva, mellyel ez aktus iránt nemcsak képviseletünk, de az összes városi közönség is viseltetik, megvagyunk róla győződve, hogy e gyűlésen a hivatottak teljes számban leendnek jelen. Mi a rendezést nasyfontosságunak, az előrehaladás lépésének tartjuk, nagyon kevés azoknak a száma, kik azt ellenzik — nyíltan talán senkisem ; a kishitüek legfeljebb kétkednek a siker tartósságán, de meghajtják magukat a többség akarata előtt, — ellenmüködő eddig városunkban nincs. Egy nagyobb — múlt vasárnap tartott — értekezlet, kebeléből bizottságot küldött ki, mely a város tisztviselőit ajánlatba hozza, előteljesztvén a megállapodást egy ma délután tartandó nagyobb értekezletnek, hogy a mennyire lehet a választás napján kész névsorral állhasson elő képviseletünk ; ez értekezlet múlt hétfőn négy óráig tartott tanácskozás után megállapodásra is jutott, kivévén a főszemély, a polgármester tekintetében. — Es itt sarkallik a dolog bibéje; mig itt megállapodás nincs, inig ez állás betöltésétől a közbizalom vá- lasztottai vonakodnak, addig rendezésünk bevégzett ténnyé soha sem leeúd, soha sem is lehet. A közbizalom első sorban városunknak —• két országgyűlésen át — szeretett képviselőjét érte; kit érhetett volna méltóbban? ha nem őtet, ki iránt viseltessünk nagyobb bizalommal ? ha nem ő iránta, kire bizzuk városunk sorsát ? ha nem ő reá, és ki által remélhetjük a jelenleg életbeléptetendő zsenge intézmény minden józan gondolkozásu polgár által óhajtott megszilárdulását, ha nem ő általa. Tanúja ezen őszinte ragaszkodásnak és bizalomnak azon — bármennyire méltánylandó okok által tett ellenvetésre — folyton megújuló óhaj és ezen óhajtáshozi makacs ragaszkodás, mely az értekezleti tagok és ezek által összes képviseletünkben nyilvánult, és nyilvánulni fog. Megvagyunk győződve az okok alaposságáról, melyei e bizalmat magától eltávolítani igyekezett; tudjuk hogy az álláson, melyre a közbizalom őtet emelni óhajtja,' mindent egyebet, csak az általa hat éven át már nélkülözött — nyugalmat nem fogja föllelni, a gondolkodóbbak érzik a felelősség súlyát, mely ez álláson kezdetben ne — örülésig fokozott szenvedélyt lehete képes a szívben felkölteni. Aranka észrevehette, hogy mily figyelemmel — bár lopva — vizsgáiéra Georginát, —• hisz a nők tekintete oly átható, oly biztos, — .és egész ebéd alatt némán nézett maga elé, öntudatlanul játszadozva a nyakáról lecsüngő emlék-medaillal, s hoz- záintézett kérdéseimre vagy épen nem, vagy csak alig érthető lassú hangon, és röviden felelt. Beláttam, bogy annyi megkülönböztetett figyelem, annyi félig-meddig mindent tartalmazó nyilatkozat után, melyekkel őt eddig elhalmozám, roszul eshetik, sőt méltán fájhat a szegény gyermeknek, hogy már az első alkalommal, midőn a sors történetesen egy vele hasonló szépségű növel összehoz, öt mintegy mellőzni látszatom ; s pillanat alatt fölébredt bennem is lángoló szerelmem, melynek legelső tüzét az ö szelíd szemei gerjesztők fel szivemben, — s már szinte magam is bánni kezdém, hogy Georginet apró udvariasságaimmal oly láthatólag elhalmozám, és olönybo helyezém, — s elhatározóm hibámat jóvátenni, a megszomoritott kis Arankát njra fölviditni, sőt neki határozottan nyilatkozni, és égő szerelmemet föl fedni. A hosszas ebéd véget ért ; s én inditványozám, hogy — miután öregeink fekete kávé és pipa-szó mellett, úgy is ki tudja mikor lógnak kibonyolod- ni, ebéd alatt megkezdett, s folytatott érdekes the- máikból, mi fiatalok, a gyönyörű őszi délutánt felhasználva és élvezve, sétáljunk át kastélyunkba — s onnan lemenve a kis tóhoz, töltsük csolna- kázással az időt addig is, mig a tervezett tánczes- tély kezdetét vehetendi. Ajánlott tervem és indítványom, a fiatalság részéről zajos tetszéssel lön fogadva; s miután a r,mamák" látták, hogy nehány — az ötvenes évekhez közel levő, de azért meg mindig „kisasszony", A hatvanat is már-már elért, de azért még mipdig egyedüli osztályrésze leend; de épen ezekből folyólag, és mert ennyire ismerjük a környülményeket, ki merne ez állásra rajta kívül más vállalkozni ? egyesek bizalmát más is bírhatja kivüle, de az öszbi- zalmat mellette senkisem. Pedig gondolja meg, hogy ez állásra közbizalom nélkül vállalkozni senki sem fog merni; gondolja meg, hogy kivüle bárki más csak egy — ha bár majoritásban levő — töredék polgármestere leend, kitéve a kisebbség gyanusitásainak. és min den lépten nyomon akadékoskodásainak; — kitéve az eshetőségnek, hogy eme kis- sebbség szövetkezve a sútban lesködő circumspectusokkal, az egész intézményt romba dönti, mit részint a személje, részint az elvei iránti tiszteletből azon esetben senki tenni nem mer, ha Gyula városa ügyeinek élén öt látja. Mi városunk rendezése által annak élén nem a bureaucratikus intézmények felé hajló tisztikart óhajtunk, — nem óhajtunk különösen ily féle speciest annak élén látni ; szabad polgárt óhajtunk, ki az eléggé szűk községi körben is polgári függetlenségének teljes öntudatában mozogjon, ki hivatalos ambitióját nem emelkedő lépcsőnek tekinti, hanem egyedül polgártársai közjavát munkálja, és a közjó előmozdítására irányadó legyen. — Ez pedig csak oly egyén lehet, kit a sors nem utalt arra, hogy hivatal után éljen, hogy meggyőződése árán is az ezt osztogatók kegyét keresse. Mi erkölcsi kötelességéül tesszük ez állás elfogadását azon férfiúnak, kit eddig is ügyünk vezérférfiának tekinténk, kinek köszönhetjük, hogy Gyula város közigazgatása a bár jó akaratú, de a mai kor fogalmai szerint tehetség nélküli egyének kezéből, az értelmiség befolyása alá került; erkölcsi kötelességévé tesszük annál is inkább, mert az intézmény fenmaradása, és az ez által reánk háromolható erkölcsi nyereség, csak az által leend biztosítva, ha Gyula városa polgármesteri állását, — ha bár ideiglenesen is, az ügyek rendes mederbe vezetéséig — elfog! *dja. - r Mi alig hisszük, hogy kimondott szándékától a szűkebi) értekezlet elálljon, vagy az újra összehívott nagyobb értekezletben más nézet nyilvánuljon. A többi állások betöltésének tervelésénél figyelem volt forditva a képességre, és az anyagi hasznot nem vadászó becsületesség„urfi* udvarlóikkal, szintén készek velünk tartani, — az előbbi — és utóbbiak kíséretében elég biztos fedezet alatt vélték elereszteni leánykáikat, s így a csolnakázást ök sem ellenzék. En udvariasan meghajtva magamat Georgine előtt, Arankát öltém karomra, — mig Georgine ezen tettem fölötti látható nemtetszéssel, sőt talán nehezteléssel fogadta el a huszár-hadnagy kíséretét, ki már az ebéd alatt is az asztal fölfelén ülve, mellette ülő unokatestvéreit, azok nem csekély bosszúságára egészen elhanyagolni látszott, s a mi társalgásunkba vegyülve, azt — a Georgine kedvéért — ugyancsak folytató. Leértünk a tóhoz, s én egy kicsiny csolnakhoz vezetém Arankát, melyben csak ketten ülhettünk, s aztán eltaszitva a parttól, nehány evező csapással messze kinn volt csolnakunk a viz tükrén; — a többiek is lassanként letelepültek, s a csolnaká- zás kezdetét vévé. Szelíd, csöndes idő volt; egyetlen szellő sem rengeté a habokat, csak az őszi nap bágyadt sugarai futkostak és bámulták magukat a tó tiszta, kék tükörén. A part körül százados szomorú füzek csüggeszték le bánatosan vizbeérö zöld gályáikat, __ s alkalm asint ennek láttára jutott eszébe valamelyik csolnakosnak rákezdeni a dalt: „Szamom fűzfának lehajlik az ágya*.... — Miért nem dalol kegyed ? kérdém Arankát, látva, hogy fejét jobbjára nyugtatva szótlanul mereng ; épen úgy mint akkor a temetőben. — Hát érdekli önt az, hogy mit teszek én ? kérdé bás-komolyan Aranka, a nélkül, hogy fejét fölemelte,- vagy rám tekintett volna. Szivemig hatottak e szavak; és bár fájt az, hogy Aranka általam megsértve érzi magát, de még e fájás is jól esett, mert tudtam, hogy ez esetben Aranka közönyös nem lehet. re; több állásra két-két egyén hozatott javaslatba, és ezek bármelyikét érje is a bizalom, hisszük, hogy a tért, melyre lépend- nek, befogják tölteni. — A jelöltek neveit már most említeni ildomtalanság lenne, miután a helybenhagyó rtagyobb értekezlet csak ma, a délutáni órákban leend megtartva. — Jövő számunk pedig már a választás eredményét fogja tudatni. Levelezés. B -Csaba 1873. junins 26-án. Megemlítettük volt martius elején, hogy egyszerre két színtársulat jött hozzánk. Várady Ferencz színtársulata akkor csak három előadást adott, át menvén Gyulára s azon Ígéretet tévé, hogy közelebb vissza fog jönni Csabára. Most itt 'van. Junius 21-kén léptek fel először „Hunyadi László haláláéban. V. László magyarország királya (Sándor), tehetséges és szorgalmas fiatal színész. Az ingatag gyenge király képmását hűen adta. Ciliéi (Bodosi) majd ha Dagyobb szerepben látjuk szóltunk róla, azt láttuk, hogy várhatunk. Gara (Hegyessi) maradjunk a komikum mellett. A ravaszság — álnokságnak rósz palást az olyan arcz, melynek megjelenésére is már mosolyog a közönség Mária Gara leánya (Váradi Antonia) azt mondják a színpadon született, őt eléggé dicsérni nem lehet, tanú erre a közönség folytonos tapsa. Szilágyi Erzsébet a Hunyadiak anya (Hegedüsné) sok szorgalmat tanúsító kezdő színésznő. Hunyadi László (Haray) szerepét jól tudta a közönség többszö'r kihitta. Egy megjegyzésünk van: fejét kissé görbén tartja mintha félne a közönségre nézni. Mátyás (Vi- rágb Ilka) most lépett a pályára még eddig akaratán és csinosságán kívül többet nem mutathat. Majd idővel többet. Szilágyi Mihály (Pásztori) igyekvő fiatal színész. Ronov Agnes (Bodosiné) játéka élvezetet nyújt őrizkedjék azonban játék közben a közönség felé háttal fordulni, mi nála gyakori. Veronai Gábor (Fekete) ismerjük előbbi évekből. A régi most is, nála többre haladni lehetetlenség. Az ezentúl előadandó darabokból csak a fö zsereplőket vesszük ki s azok egymásközti versenyét fogjuk közölni. Junius 22-kén „A kis árva népszínmű." Úgy látszik már e darabban mindenki jobban bole találta magát szerepébe. Fözessy Kálmán (Sándor) mint szerelmes megérdemelte a nyert tapsokat. Etelka (V. Antonia) a kis árva, átalán dicséretre méltó játékkal lép fel. Kondor tiszttartó (Várady) a mostoha apa szigo— Arankára, szóltam oly bensöséggel, mint éltemben talán soha, — engem egyedül csak kegyed, és amit kegyed tesz, az érdekel; ba közelében vagyok, úgy érzem, mintha az egész világ velem lenne, — s ha kegyedet nem láthatom, hasztalan van az egész világ, mert szivemnek zajongó vágyait ki nem elégítheti. Láttam mint derült ki lassanként borongó ar- cza a kedves leánykának, s mint pillantott fel lopva reám; és kebléből egy hosszú sóhaj tört ki, de még folyton hallgatott. Egy kis füzes erdő terült el előttünk, s a csol- nakázók közül már többen kiszálltak, az árnyas lombok alatt sétálni vágyván ; — s csakhamar mi is azt tevénk. Szótlanul haladtunk egy darabig; — majd — mintha megértettük volna egymás gondolatát — egy félreeső, ledöntött fűzfa felé tartánk, melynek bemohosult törzsére leültünk. — Aranka, miért kegyed ma oly szokatlanul komoly ? szóltam én, csakhogy már épen mondjak valamit. — És ön miért volt ma oly szokatlanul derült ? felelt kérdésemre újabb kérdéssel Aranka. — Derült voltam, mert kegyeddel társaloghaték. — Azt a szép Georgine kisasszonynak inkább mondhatná ön. — Pár pillanatig újabb csönd állt be, mert utóbbi szavaival Aranka érzékenyen, s oly csipöseD megvágott, hogy hamarjában felelni sem tudtam, de másrészt szerelmem sohasem rohanta még meg szivemét hevesebb ostrommal közelében mint ekkor; homlokomról forró veríték gyöngyözött, keblem lázasan emelkedett; vérem izzó láva-folyamként kerengett ereimben; majdnem fuldokolva a felindulástól feleltem Arankának, vagyis inkább vallátn meg neki szerelmemet. — — Arankám, mióta kegyedet legelőször megróva! ellenszenvet keltett, mi. Ügyes játékra mutat. Marczi czigány (Lábdy) Nem láttuk benne a czigányt. Majd talán más szerepben kitűnik. No Kullancs rektor (Hegyessi) ez az ön szerepe. Any- nyira megnevetteté a közönséget, sőt szereplőket is hogy utóbb maga is kénytelen volt nevetni. Elveszti természetességét játéka, ba a közönséghez gyakran leszól. A közönség nagyobb volt mint a tegnapi, bár még közel sem olyan, mint a milyot Csabán szoktunk látni. Jnnius 24. „Richelieu első párbajau vígjáték. Richelieu herozeg (V, Antonia) remekelt. Az ilyen játékban benne van a művészet, az ily játék élvet nyújt a közönségnek, kár hogy kevés közönség volt. Belle-Chase báró (Pásztory) a finom komikum embere. Matignon lovag (Haray) Aszinészt szeretjük, ha igyekvő, solid, kivált fiatal korában, mint a minő Haray, de ha szerepe kivánja tudjon lenni szeles, a mi pedig nem tudott lenni. A büszke No- ailles herczegnő (Hegedüsné) szinte kitűnt. Általában mondhatjuk, hogy e színtársulat megérdemelné a csabai közönség részéröl a pártolást annyival inkább, mert elvan rólunk hiresztelve, hogy szeretjük pártolni a művészetet. Újságul megjegyezhetjük, kogy Dupszky lovardája visszajön Csabára s jövő héten megkezdi előadásait. Úgy látszik, hogy e lovarda igazgatója azt lesi, mikor vannak színészek Csabán, hogy ezeket rontsa, épen olyankor fúrja be magát, különben nem is ő a megrovandó azért, hogy ide jön, mint inkább azok, a kik e jövetelt gátolhatnák és nem teszik. Úgy hisszük, hogy e színtársulatnak valóban élvet nyújtó művészi előadásai most az egyszer felül fognak kerekedni a bukfencz hányó „Nemzeti* komédiásokon, kiknek egy tagja sem beszéli a magyar nyelvet. .... i. Békés-Szent-András junius 22-én. A ki ismeri a békés-szent-andrási ref. egyházat mely mintegy 1300 létekből áll, s megtekinti templomunkat, iskoláinkat, lelkészi lakot, lehetetlenség elismeréssel nem nyilatkoznia. Nőm lehet hogy egyházi épületei jókarban tartása felett megelégedését ne nyilvánítsa. Óriási összegek fordi- tattak csak egy évtized alatt is egyházunk épületeire ; nem rég ujonan építtetett a szép és kényelmes lelkész lak, alig vétetett tetemes áldozat mellett 1870-ik évben templomunk és tornyunk uj tetőzet alá már a következő évben mindkét iskolánk uj zsindelytető által renováltatott, s mind két iskolánkban az eddigi korcsmabeli pádokhoz láttam, mióta a szerencsés véletlen folytán közelében élheték, mióta angyali jó lelkét fölismerem : — egyetlen gondolat tölté be elmémet, szivemet; ezen gondolatban öszpontosul éltem minden reménye, boldogsága, — s midőn ezt kimondani akarom — a szó gyönge lesz ajkamon, — mert csak szivem érzi és tudhatja azt, hogy mily forrón, mily végtelenül szeretem kegyedet!.. Aranka holt-halvány lön és reszketett; szemei megtörtek, feje aláhanyatlott, s nem birva tovább fönntartani magát — karjaimba dőlt.... — Arankám, éltem üdve, reményem, boldogságom angyala, szólj — jól érté-e szivem szemeid galamb szelíd tekintetéből, hogy lelkünk rokon, és szived viszont szeret ? — folytatám, szenvedéllyel öleire keblemre az áléit leánykát, s égő csókjaimmal halmosán) el arczát és homlokát, míg ö öntudatlanul fűzte át babkarjaival nyakamat, és magához vonva lázasan suttogá: „szeretlek, forrón, kimondhatatlanul! tied éltem minden percze, szivem minden dobbanása 1“ — s minden szava után csókolt oly édesen, oly oda adó szerelemmel, mintha életét, lelkét akarta volna lehelni belém ........ Pá r perczig tartám őt így karjaimban, reszketve az istenük kéjörömtöl; — — majd föleBzmél- ve körültekinték, s midőn pár száz lépésnyi távolról a sétálók vidám zaját haliám, — nehogy bennünket igy meglepjenek — bár észrevehetőleg fölindultán, mi is feléjük indulánk, s édesen suttogva, boldogan el is értük őket. Újra áteveztük a kis tavat, s a csolnakázás — ily rám nézve bár régóta édesen sejtett, de mégis ily korán beteljesülni nem is remélt, örökké fo- ledhetlen eseménnyel — véget ért. Boldog mosollyal, forrd kézszoritással váltam el a kis Arankától, öt szobájáig kisérve, hova — a nemsokára megnyitandó tánczestély végett, — öltözékét rendbehozni ment. (Folytatása következik.)
