Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)

1872-12-22 / 38. szám

vergődni, — itt az idő, most vagy soha — a „Békésiben Írjon egy hatalmas czikket a „katholieismus“ ellen, ha mindjárt „Ludas Matyiből“ „Barát- í'ülek“-féle kalendáriumokból, „Lámpásából, „Népszavából,“ stb veszi is az adatokat, — az mindegy csak Írjon, és adjon 1 is egy döfést a kat- holikusoknak, ha a kőmives mesterségre érdemeket akar szerezni. Mégis, igyekezzék a „jó testvér“ tollát úgy forgatni, hogy czikkéből ne rijjon ki a katholikusok elleni gyűlölet, hanem csak azoknak egyik korcs kinövése, a jezuitisruus, a „sötétséget“ és „butaságot“ terjesztő testület ellen. — No igy akkor mindenek előtt a szabadko- miveseket kellene kiűzni az országból, kiknek fölvilágosodottsága az államok felforgatásábau, isten, és egyház, er- kölcsiség és erény, béke és családi boldogság kiirtásában áll.

Egy szerzetes társulat, melynek fényes múltját még a legelfogultabb ellenség is — ha részrehajlatlanul akar ítélni, — kénytelen elismerni, és a mely társulat 300 esztendő alatt körülbelül tízezer irót képes felmutatni, kik a tudományok minden ágaiban, a nyelvészet-, földleirás-, időtan-, költészet-, ékesszólás-, törvénytudomány-, természet-, müvegy-, és mértanban egyaránt jeleskedtek; egy szerzetes társulat, mely a hellen, római tudomány és költészet remekeit, a nemzeti élet emlékeit s törtéueti okleveleit, annyi becses kéziratot, szóval majd minden elemeit megmenté ama finomabb műveltségnek, melyből ma dühös elleneik | legélesebb fegyvereket készítik ; egy szerzetes társulat, mely a művészet minden ágait mcgőrzé, és ápolá, mely a rengeteg erdőket, sivár pusztákat, kopár sziklákat lakhatókká, és kies vidékké varázsolák, egy ily szerzetes rend kénytelen az ellenséges indulatu napi sajtó rágalmai következtében pusztulni, kénytelen az egész rend három tagjának Ítéleti leg kimondott hibájáért bűnhődni. Egy szabadkőmives társulat pedig, melynek nem három, hanem minden tagja szédelgésben töri fejét, melynek czélja az emberi társaságot felforgatni, és az Istent az ő trónusáról leszorítani, melynek vészé delmes sarjadékai Internationale, Com- munismus, Nazarenismus, mondom, az ilyen társaságnak szabad az országban

terjeszkednie. Ezeknek szabad tamtam, mit akarnak. Meg is látszik fon séges tanításuk eredménye, amennyiben mai napság az öngyilkosságok, uzsoráskodás, szédelgések, erkölcstelenségek, csalások s több eféle bűnök napi renden vannak.

Rumeniából kiűzött, és hozzánk átvándorolt zsidóknak, pénztőzséreknek szabad itt megtelepedni, szabad itt nékik a népet zsarolni, csalni, szabad sorsjegyekkel szédelgéseket űzni, a nép utolsó erejét is kiszivattyúzni, mig végre milliomos bankárokká válnak, és bárókká lesznek, — miket még a törvényhozás is tudomásul vesz, sőt megerősít ; de egy szerzetes rend mely a népet ipar-, kereskedelem-, gazdászat-, és földmivelésben még a legvadabb népek és nemzetek közt is sajat élete feláldozásával oktatja, tanítja, felvilágosítja, mely a szédelgéseket, csalásokat, botrányokat a bünbarlangokat hatalmas szónoklatával ostromolja, — egy ily rend még csak áz; ország határa felé se közeledjék. És miért?! Mert ez katholikus intézmény. „Ez a szabad ’ egyház szabad államban !“

A görög keleti szláv népek nem csak vallási hanem politikai dolgokban is szabadon értekezhetnek a muszka czár pápájokkal, kalugyerjaik klas- tromaiba, valamint a protestánsok col- legiumaiba és egyéb tanintézeteikbe senkinek semmi beszólása, hogy mit és hogyan tanítanak. Azoknál a felvi-' lágosodottság már elérte legfőbb fokát; babona, és vakhit nincsen; a „művészet“ és „munkásság“ is előbbre haladt a katholikusokénál (?) Csak a mi katholikus intézményeinkbe, jogainkba beleütheti orrát zsidó, protestáns, görög keleti, és minden szabadkőmives, kik az „inquisitióból“ „Ludas Matyiből,“ Toldy Pista „barátfüleiből“ és hasonló müvekből merített argumentumok erejénél fogva megyénként elitélik a jezsuitákat, katholikus papokat, apáczákat, szóval mindazt, minek csak katholikus színezete és jellege van. A muszka czár pápa személye sérthetlen; de a mi katholikus pápánkat sérteni szabad. Ezt ne védelmezze semmiféle jezsuita se. Ez aztán tole- rentia; ez lelkiismereti szabadság! ?

Hogy a „szabadkömivesség“ czikk- irójáuak „Legyen világosságnak“ a történelemben mily bő világossága és

terjedt jártassága van, kitűnik a „Békés“ 34-ik számában közzétett ama naiv állításából, miszerint „X. Kelemen pápa 1774-ben törölte el a jezsuitákat, és hogy fügével megmérgeztet- ve szűnt meg élni.“ Ez aztán az alapos történelmi tudomány!? Azt sem tudja czikkiró ur, hogy melyik pápa, és melyik évben törölte el a jezsuita rendet. Látszik, hogy ki fetreng a sötétségben. Vagy igy tanulják önök a történelmet páholyaikban! ? Az „inqui- sitio“-ból, „Toldy Pista barátfüleiből,“ kalendáriumokból, vagy a lapok tár- czáiból, vagy a ponyvairodalomból szedi ön ki a történelmi adatokat! ?

— Ha már valamely hitelt érdemlő auctort nem vett ön kezébe, legalább olvasta volna át Haynaldnak Pestmegye közgyűlésén mondott classicus beszédjét, melyből megtanulhatta volna, hogy a jézsuita rendet XIV. Kelemen pápa törölte el 1773-ik évben. És nem

— mint ön mondja — „lelkiismeretének engedelmeskedve irta alá a pápa halálos ítéletét,“ — hanem a Bourbon családoknak és kormányaiknak unszolására kényszerítve a békének és kabinetek közti jó egyetértésnek fentartá- sa kedvéért. Mi a pápának fügével való megmérgezését illeti, erre nézve olvastam több történelmi munkát, de önnek ezen határozott állítását sehol sem találtam. Meglehet, hogy valamely szabadkőmives iró munkájában olvasott ön valamit; de itt az elfogulatlan iró, és alapos tudományt kedvelő egyén még nem állapodik meg. A kritika ne legyen egy oldalú. Mondtam már előbbi czikkemben, hogy czikkiró ur ne Ítélje meg a történeti tényállást saját szempontjából egyoldalulag, hanem, ha nem akar rósz akaratú történetíró lenni, hallgassa és olvassa meg a jelesebb katholikus történetírókat is. Aztán tessék megjelölni a munkát, melyből ön adatait merítette, és mely képes legyen határozottan állitani, vagy hitelesen bebizonyítani, hogy a pápa »valóban „fügével megmérgeztetve szűnt volna meg élni.“ A pápa, midőn a bullát már aláírta, benső küzdelmeiben mindég azt szokta volt mondani ko-i társainak : „compulsus feci,“ azaz: „kényszerítve tettem.“ Lelkiismeretének f urdalásától gyötörtetve, mint hogy teltét megbánta, időnként őrültségi rohamai voltak, és lassanként bekövetkező gyengélkedő egészségét és életének végét elősegítette életmódja is, mert orvosai tanácsának nem engedelmeskedvén, mérgezési félelemből nem evett egyebet, mint keményre főzött tojást; miért is 1774-ik évben September 19-én erős lázba esvén, September 22-én megszűnt élni. Ez a tényállás. Ebben egyeznek meg a legtöbb történetírók. De hogy a jezsuiták őtet megmérgezték volna, ezt egy történetíró sem állitja határozottan, sem bebizonyítani nem képes. Csupa vélemény, vagy „mondják“-féle beszéd még nem hiteles történeti constatálás. Azért czikkiró ur, hogyan állíthatja oly határozottan, hogy nevezett pápa „fügével megmérgeztetve szűnt meg élni?“ — A történelem tekintély, a történelem valóságos ítélő bíróság, de csak úgy, ha először részrehajhatlanul, másodszor nem felekezeti vagy pártgyü- löletből és harmadszor begyőzött tények után ítél; enélkül nem több, nem is jobb, rágalmat és pletykát terjesztő vénasszonynál. — Ám de nem dicsekszik ezen kellékekkel minden történelem, vagyis minden történetíró! Van egy tendentiosus (mint a szabad- kőmiveseké,) van egy párt-, egy szenvedély-történelem, mely a maga czéljára összehord ezer tényt, akár lehet azokat bebizonyítani, akár nem. De hát nevezhető-e ez történelemnek, és nem inkább pasquillusnak ? Es mégis mily vakon indul utána a rövidlátó, s kész megesküdni szavára! A mérgezés, gyilok és tőr mesterségéhez jobban értettek a szabadkőmivesek. Ez az ő tulajdonuk, nem pedig a jezsuitáké.

(Vége köv.)

Pest, 1872. deczember közepén.

Azon kellemes helyzetben vagyok, hogy levelezési anyagul az irodalmi élénkség vázolását választhatom; azért: ennek feltüntetése végett — soraimat az ajabb időben megjelent könyvek némileg hézagos sorozatával nyitom meg.

A Ráth Mór kiadásában megjelenő „Családi könyvtár“ újabb kötetei ezek: Arany János összes költeményei; Horváth Mihály Magyarország függetlenségi harczának története (Ilik kötet); Horváth Mihály Utyesze- nich Fráter György (Martinuzzi bibornok) élete; II. Rákóczi Ferencz emlékiratai; La- bouleye Ede: Páris Amerikában; Boz (Dickens) : Twist Oliver.

TÁRCZA.

Theschedik Sámuel, egykori szarvasi evang. papnak Önéietirása.

Ötven esztendős papi hivatalának alkalmából Írva 1817. deczembertől 1819. marcziusig.

Hátrahagyott német kéziratából fordította Zsilinszky Mihály.

(Folytatás)

Intézetem másodszori megszűnése.

Midőn a bölcs és mélyen látó Lipót császár komolyan szivére vette intézetem ügyét és egy királyi bizottságot köldött ki azon utasítással, vizsgálná meg az intézet első megszűnésének okait; és midőn én audientiát kaptam nála: akkor a messzelátó, fejedelem a következő fontos szavakat momlá 1 Magyarország soha sem fog ily gyakorlati gaz- dászati és ipariskolák nélkül a többi müveit államok sorába emelkedhetni. Hear him! Hall- játok-e kedves honfitársaim, mit mond 1 bölcs Lipót?

Midőn intézetem tantervét mind a pesti evang. zsinat tanügyi bizottsága, mind pedig későbben 1799-ben Berzeviczy Gergely elnöklete alatt a hires Schedius Lajos tanár jelenlétében összeült delegált convent aug.

19. 20 és 21-kén megvizsgálta volna, — a hozzáértők egyhangúlag helyeselték és melegen felkarolták, amint az hiv. irományaimból is kitetszik.

A királyi bizottság még 1792-ben máj. 9 és 10-kén vizsgálta meg az intézetet, s ennek folytán beadta jelentését; majd későbben 1793 jan. 23-kán és márciusban felsőbb felszólításra maga gz intézet alapítója nyujtá

be ő felségének közvetlen betekintés végett a tantervet és a tanmódszer leírását. Erre 1798, jul. 10-kén azt a kir. leiratot kapta hogy ezen tanmódszer és az egész tanrendszer mind az egyetemen, mind a többi akadémiáknál bevezettessék, és hogy annak eltanulása végett minden országos tankerületből két-két ifjú küldessék ki Szarvasra, a mi hét esztendőn keresztül meg is történt.

Csakhamar több kedvező leirat érkezett és hirdettetett ki az országban, melyek az alvó intézetet újra felköltötték. Erre én újra gondjaim alá vettem a legfelsőbb kegyelem által halottaiból felébresztett intézetet. 1798 aug. 10-én a királyi fenség dicsérő oklevél és 26 arany értékű diszérem által tisztelt meg, melynek egyik lapján a király mellképe, a másikon „lege et fide“ körirat volt. Ez ismét felbátorított és az oly keservesen gyűjtött vagyonomból 5000 frtot fektettem bele, hét esztendőt kihúztam 64 embert képeztem ki néptanítóságra és gazdatiszti hivatalra. De midőn 25 esztendei fáradság és vasszorgalom, szóbeli es írásbeli kérdések, kérések, küldöttségi jelentések, felsőbb határozatok, nyilatkozatok és leiratok után, melyeknek szama meghaladja a 400-at, semmi reális segítség sem jött; és az egész teher egy emberre súlyosodott, — a mellett nem volt

1. sem a tanitók, sem a tanulók befogadására illő helyiség;

2. sem elegendő föld, melyen az előrehaladott gazdaságtan érdekében gazdászati kísérletek tétethettek volna;

8. sem kellő pénzbeli alap, melyből a gyakorlatokhoz szükségelt nagyobb kiadások fedeztettek volna;

4. sem olyan alapítvány, melyből a már meglevő gazdászati és neveléstani könyvtár szamara újabb folyóiratok és könyvek; a tanításhoz szükségelt mintaképek, eszközök, gyűjtemények és gépek szereztettek volna, — továbbá a gazdászat érdekében utazások, pályázatok, és egy teljesen fölszerelt intézet körül okvetlenül szükséges egyéb intézkedések tétettek volna; végre

5. nem volt oly alap, melyből a jövőre ügyes, vállalkozó, lelkes, és a tökéletesített gazdászat minden ágazataiban jártas tanárok illő fizetéssel ellátattak volna, mert az igazgatónak 400 a rendes tanároknak 300, a gyakornokoknak 100—120 frtnyi fizetés egyátalán csekély volt.

Ezen és több idejáruló okoknál fogva az intézet 1806. október utolján végképen megszűnt.

Ekképen a 25 évig oly nagy költséggel és fáradsággal tett, és már több évi tapasztalás által kipróbált, de a közönség által csak részben ismert és gyakorlott kísérletek újra megszűntek, az intézettel együtt eltemet- tettek, úgy hogy tökéletesen igazolva lett az, amit egy magyar iró és jeles hazafi mondott: „ Különös ostora ez mirajtunk magyarokon az Istennek, hogy a jó igyekezetét gyűlöljük, és azt megszületése előtt igyekezünk megfojtani /“

ő felsége a király ugyan felszóllitotta Magyarország nemes fiait, hogy az intézeten segítsenek; de fájdalom, majd nem eredmény nélküli Csak Marczibányi udvari tanácsos ajándékozta Krünitznek „Oekonomi- sche Encyclopedic“ című 63 kötetes nagy munkáját; id gróf Teleky József.Mayer „Chemisches Handbuch“ című 7 kötetes munkáját; Pajor ur pedig „Handbuch der Landwirtschaft für alle Stände“ című 4 kötetes müvet es némely mások nehány kisebb művet es asványdarabot adtak az intézet fel- segőlésére.

Hol vannak még ami hazánk felvirágoztatásához annyira szükséges tudományok a gazdászati növénytan, a gazdászati természetrajz és természettan, a terménytan, a gazdászati vegytan, a népszerű neveléstan a diaetetika, a népszerű állatorvostan, a polgári építészet, a gazdászati technológia, az erdészet, a rendőrség tudománya, az időjárás tana, az észszerű borászat, mely tudományokat a tapasztalás folytán hazánk javára mind fellehetne használni, tökéletesíteni és itt az országban alkalmazni! Nemcsak fel lehetne, hanem fel kellene használni! És mindezek, más testvértudományokkal együtt, u. m. a földmiveléssel, a mező, kert és gyümölcs nemesítéssel, az állat, selyem és méh tenyésztéssel, melyeket az intézet alapitója sürgetett, örökre kizárattak a tantárgyak sorából! Ki fogja újra bevezetni? Az, akinek e haza sorsa és boldogsága nemcsak nyelvén, hanem a szivén is fekszik; — és a kiknek ezt tennie módjában leendl

O felices 1 sua si norint commoda et incommoda,

Auctor libelli: gentis felicitas agricolae 1

Munkatársaim az intézetnél.

Intézetem alig ébreszté fel halottaiból az uralkodó fejedelem kegyelme, azonnal gondoskodtam, hogy azt kitűnő tanerőkkel lássam el.

Saját költségemen felutaztam Pestre, Pozsonyba, Bécsbe és Sopronba, hogy felkeressem az alkalmatos egyéneket. Kiválasztottam pedig a következő öt férfiút:

1. Jozephy Bál, ki a Földváry családnál nevelő volt; ez nagy haszonnal tanította a neveléstant és a természetrajzot.

2. Bredeczky Sámuel, aki szintén nevelő volt Sopronban, de aki csakhamar visszalé-