Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)
1872-04-14 / 2. szám
A mult napokban irázi haszonbérelt rétünkön a haszonbérlők vadászatot rendeztek, melynek eredménye 1 farkas és 1 róka lett. Minthogy azonban a farkasok még most is garázdálkodnak s minap — állítólag 5 farkas a lovakat szétzavarta és egy idei csikót a szó szoros értelmében széttéptek, holnap uj vadászat fog tartatni, melynek eredményét következő levelem fogja közhírré tenni. r. L Újdonságok. A Midőn megyénk összes közönségét lapom pártolására hívom fel, egész tisztelettel kérem nagyon tisztelt vidéki munkatársaimat a körükben felmerülő eseményekről a „Békés“-t tudósítani. — Az e czélból a szerkesztőséghez intézett leveleket készséggel fogadom el bérmen- tetlenül, vagy bocsátók elegendő számú bélyeges levélboritékokat rendelkezésére azoknak, kik lapomat rövid helyi hírekkel támogatni óhajtják. A legnagyobb ellenőrzés melleti netán felmerülő küldési hiányok, nyílt levélben történt felszóllalásra rögtön elintéztetnek. ff- József föherczeg — mint a hivatalos lap írja — hihetőleg még e hó folytán megkezdendi körútját, legelőször is Aradot ejtvén útjába, mely alkalommal a különféle honvédiskolákat is meg fogja tekinteni. — A helyben állomásozó csongrád-csanádi 8-ik honvédzászlóalj ez alkalomra szinte készül: gyakorlatait többször tartván naponként, hogy a magas vendég megelégedését kiérdemelhesse. A Gyulán „Első gyulai takarékpénztár“ czim alatt pénzintézet alakul, melynek alapszabályai a kereskedelmi ministerium által elvileg el is fogadtattak és az alapítóknak némi csekély módosítások eszközlése végett küldettek vissza. Az intézet 1000 drb 100 frtos részvénnyel alakúi meg, melyekből az alapi- . tók 500 dbig tarthatnak meg, a gyulai egyes részvényeket vásárlő közönség részére 300 drb. tartatik fen, a többiek pedig Aradon fognak elárusittatni. Az összegből 40% fog különböző rövidebb időközök alatt befizettetni. A jegyzésnél minden egyes részvény után 10 frt leend befizetve. A végleges megalaku lás Jancsovics Pál ur elnöklete alatt egy tíz tagú választmány által eszközöltetik mely az aláírások befejezte után azonnal s részvényesekből közgyűlést hivand egybe az intézet működését életbeléptetendő. A választmány tagjai: Kertay Zsigmond, Ladies György Keller Imre, Biener Bernát, Back Soma, Back Salamon, Steinfeld Ignácz, Baranovics Gergely, Dobay János és Berger Mór. — Az aláirások helyben april 21-étöl 25-kéig bezárólag fognak a városháza termében eszközöltetni, mi lapunkban meghirdetve és külön fal ragaszok által is ismertetve leend. A A fentebbiek ismertetésével nem mulaszthatjuk el közönségünk figyelmét mentül számosabb aláírásra felhívni, annális inkább, miután az újabb időben létesített nagy meny- nyiségti vállalatok között egyedül a takarék- pénztárak azok, melyek rendes és szolid kezelés mellett részvényeseiknek legtöbb kilátást nyújtanak befektetett tőkéjük jövedel- meztetésére. A Szomszédunkban: Sarkadon szinte takarékpénztár van alakulóban, 1000 drb. 50 frtos részvénnyel „Sarkad-vidéki takarékpénztár-egylet“ czim alatt. Hitelesen hallottak, hogy említett intézet a békésmegyei takarékpénztár működését veendi irányadóul. Meg vagyunk győződve, hogy ha megyei intézetünknek kezelési pontosságát, méltányosságát, és szoliditását szem előtt fogja tartani, a siker biztos leend. A Városi köznevelésünk egyik legmunkásabb napszámosát, tanítói karunk di- szét, Tanay Gyula néroetvárosi r. kath. tanítót e hó 8-án ragadta ki a halál számos tagból álló családja, emlékét mindenkor szivükben viselő tanítványai és a gyermekeik neveléséért lelkesülő szülők köréből. Temetése e hó 10-én ment végbe nagy számú közönség részvéte mellett, mi kétségtelen jele azon általános közbecsülésnek, mely munkásságát kö zel 40 évi fáradalmas pályáján kisérte. A sir (Ölött megható szavakban adott kifejezést , mindnyájunk bánatának Scheifler Hugó helybeli nönövelde-tulajdonos. Legyen hamvainak könnyű a föld és kisérje emlékét a jóknak áldása! Csj Mint hiteles forrásból értesülünk, miután városunk képviselő testületé; az uradalmi birtokok községi adóját elölegesen 10 —15 évi időközre megállapítani nem akarta, — az uradalmi ügyész által az illető helyen bejelentetett az uradalmak abbeli szándéka, bogy Gerla, Postelek és Benedek pusz ták Gyula városától elszakadva, külön önálló községekké fognak alakulni. A Választási mozgalmaink itt Gyulán megkezdődnek, a mennyiben a helybeli deákpárt elnöke : gr. Wenckheim Frigyes a párt választó polgárait egy, e hó 14-én d. u. 4 órakor a „Korona“ termében tartandó értekezletre hívja össze, melynek tárgya a közelgő képviselőválasztásra jelöltnek megállapítása leend. A szarvasi gymnázium ifjúsága f. é. május 1 -én fogja tartani majálisát a Bolza kertben. y/A Torna és tűzoltó egyletünk még e hó 20-án szándékozik saját javára egy tánc vigalmat rendezni. — Mi azon reménytől vagyunk áthatva, hogy e múltban csak vajúdó egylet ügyének intézése jelenleg oly kezekbe van letéve, a melyeknél erős akarat leend a tényező az intézmény felvirágzására, és mert felvirágzását szívből óhajtjuk, hisszük, hogy ez óhajtásunkhoz Gyula városa összes közönsége járulni fog, s a rendezők fáradozását tömeges pártolásával fogja jutalmazni. A Gyula város hatósága azon értesítést vette, hogy ez év őszén egy honvéd-dandár, négy zászlóalj gyalog és négy század huszárból az őszi gyakorlatokra városunkban pontosittatnék össze. A A városunkban állomásozó 8-ik hon éd-zászlóalj tegnap egy hete csatározás közt menet-gyakorlatot tartott a több mint 3 mér- földnyire fekvő Békésre. Ott mintegy két órát pihenvén, ebédlését végezé, és ismét vissza Gyulára indult, hova esti 8 órakor érkezett meg. Ily nagy útnak megtétele — elismerjük hogy — fárasztólag hathat honvédségünkre, de a jelenlegi gyors csatározás módja végett kétségtelenül szükséges arra, hogy honvédségünk harczképessége növekedjék. Honvédőink az egész utat vigan tették meg és miként a fáma beszéli, egyéb baj nem adta magát elő, mint hogy az ellenfél egyik harezosa nagyon közel találván jutni egyik lövöldöző ellenfeléhez, orrán megsebesült; — egy másik pedig nagyon mélyen pislantván a pálinka-butykos fenekére lábai felmondták a harczképességet. £J: Gyalog futtatás. A. M. és V. D. városunkban ismert úri emberek fogadásból futtattak. A kiindulási pont a veres kereszt, a czélpont Póór vendéglője volt az indóházzal szemben. A futtatás folyó hó 11-én történt meg d. u. 5 órakor. Nyertes egyik sem lett miután a czélponthoz egyszerre értek. így tehát a fogadási pénzt egymás között felosztván, Póór vendéglőjébe betérve, egymás egészségére toasztiroztak, mígnem a fogadási pénznek nyakára hágtak. A Múlt kedden Nogáll László kir. bíró urnák kocsisa szénát hordva a szekérről leesett és egyik lábát törte. Jelenleg megyei kórházunkban ápolás alatt van. Figyelmeztetés. Azon szülők, kik gyermekeiket a tornaidény alatt tornáztatni akarják, felbivatnak miszerént azokat alulírottnál beírassák. A tandíj következő: a torna-és tűzoltó-egylet bármi néven nevezendő tagjai az egész idényre egy gyermeküktől 2 frtot fizetnek ; a nem tagok pedig szintén az egész idényre 3 frtot; megjegyzendő, hogy a bei ratás bármikor történjék is, az idényre megállapított tandíj a beiratáskor lefizetendő. Domonkos János lakásom a nagyiskola épületben. cg) Szarvasi újdonságok (april 10.) Vas- utunkról megbízható forrásbál azon értesítést nyerők, hogy az eredeti tervezetet a vasúti bizottság áttevé a ministeriurohoz, azon felkérés mellett, hogy készíttetne még az eddigi tervezet mellé egy a Csákói pusztát átszelő tervezetet is, megfelelöleg Geist Gáspár — ama puszta tulajdonosa kérvényének, melyben az építkezést intéző tiszai társaságnak nevezetes ajánlatokat tett, a vasút arra vezetése esetére. Ilyképp hát Geist Gáspár úr érdekei legalább fél évvel háttérbe szoritandják egész vidékünk érdekét, — mig annak idején tisztázva, az ügy elé mi akadályt sem gördítettek volna. De félre az in- dignáczióval; tisztelet a pénznek, — hatalmas érvelő ez uraim! — Villámcsapás A pár nap előtt vidékünkön dühöngött tavaszi villámos égi háború, gróf Mittrowszky décsi majorján két, ekét vontató ökröt sújtott agyon, midőn ép szántásból behajtandók voltak. Különös szerencséből az ekét követő béresnek mi baja sem lett. — Sajátságos bűneset merült föl közelébb városunkbau, — melynek csomója eddigelé még feloldatlan. — A napokban ugyanis K. J. városi törvénybiró és csizmadia mester ina sa, miután gazdájának pénzes tárczáját nagyobb összeggel ellopta, annak házán gyújtási kísérletet tett, de mielőtt teljesen sikere- sithette volna gonosz szándékát, néhány éber polgár által elcsipetett. Az inas vallomásában elkívánván hárítani magáról a megkísértett bűnös cselekvény egész súlyát, bűn szerzőül egy helybeli tisztes, vagyonos földmivelö polgárt nevezett meg, ki — állítása szerint — 10 frtnyi ajándokkal ösztönzé őt úgy a lopási, mint a gyújtási bünkisérletre. — Az inas e vallomásában foglalt vádakat az illető polgár merőben koholtaknak állítja, — tiltakozván részéről mindennemű ilyes, állítólag személyes boszun alapuló, bünkisérlet ellen; de helyet adván azon több oldalról nyilvánuló gyanúnak, hogy talán az egész bünkisérlet és hamis vallomás maga K. J. törvénybiró és csizmadia mester által szövetett ellene, ki régebb idő olta nyílt ellensége. Csudálatos, hogy e föltevés mindinkább szélesb ala pót kezd nyerni; részünkről azonban nem kutatunk egy nyomon sem, remélvén, hogy az illető törvényes közegeknek uiielébb sike rülend e skandalózus bűneset teljes megvilágítása. — Hymen. Azon helyzetben vagyunk, hogy egyszerre három — égben kötött, s már csak földi megkötésre váró — szép frigyet jelezhetünk városunkból; — nevezetesen eljegy- zék a napokban, Tantossy Bálint nagyváradi gazdatiszt ur: Ribianszky Mariska; Hor váth Béla tót-komlósi néptanító úr Bárány Emma; s Tussiák György szarvasi néptanító ur Leszik Irma kisasszonyt. Hábortalan bol dógság a szép frigyeknek! Egy uj Robinson — két órára. Egy vá- rosunkbeli fiatal úri ember, ki a csolnak-sport- nak nagy barátja, közelébb solo bocsátkozott le egy lengő sandolinon a hatalmasan kiterjeszkedett Körösön egészen az ár alatt álló régi Bolza-parkig, melynek hívogató árnya ellenálhatlanúl vonzá öt mind beljebb és beljebb. Végre egy a vízből magasan kiálló tapadnál kikötvén,conamoreelnyúlt rajta, sa „lágyan. zsongó babok“ csak hamar édes Bzen- derbe ringaták. — A vizi pajkos manók azonban ez alatt szép lassan eloldák a sandolin lanyhán kötött zsinegét, s az öntudatlan hűtlenséggel siklott tova az árral. — Egy htis szellő legyintés fölébreszti hősünket. Hah de ébredése mély keserv... A sandolin sehol! — Drámai monolog; ez nem segit. Erős tra- gikai kétségbe esés; mit sem ér! Gázolni, vagy nem gázolni, — that is the question Nem, ö nem rokonszenvez a gázlókkal, in kább az énekes madarakkal tart férfiatlan bár, de eredménnyel kecsegtető hahó-zás és segély kiáltozással kezdi jelezni szörnyű sor sát. így folyik ez egy—két óráig, s nem jő segély, hősünk már-már rezignál, midőn ime biztató viszhang felel szavára, s a menekvés fehér kendőjét lobogtatva hosszas késedelme- zésén aggódó barátjai egy hatalmas dereglyén törtetnek eléje. A bútól fagyott kedélyek hangos kaczajba olvadnak; — ölelkezés, tableaux, föld... és több üveg pezsgő — á 2 frt. — Köznépünk építkezése mindinkább gyakoribb városunkban, — csak az a feltűnő, hogy majd minden egyes esetnél födélként nádat használnak, holott tapasztalás szerint ez anyag a legezélszerütlenebb úgy gazdasági, mint közbiztonsági tekintetekből. — Mi azt hisszük, hogy ha másként nem, morális pressio alkalmazásával kivihetnék az illetékes közegek a cseréppel építkezést. Tudtunkkal így van ez a kis Orosházán is, bol uj házak épittétése csak is cseréppel leendő fedetés esetében engedélyeztetik. Meg lehetne kisérteni! mezve és hátlapján aláírási rovattal ellátva van, czélja az, hogy a belépni kívánó nevét aláírja s más rokonértelmüekkel aláírassa. Ezután az illetőnek egyéb teendője nincs, mint a beirt levelezési lapot egyszerűen postára tenni, mely azt rendeltetése helyére eljuttatja. Sokan megtttközendnek talán, hogy kihagyattak; azonban ezek vagy alapitó — tehát örökös — tagok, vagy olyanok, kiknek 6 évre kötelezettsége még le nem járt. Ez utóbbiak csak tagságuk lejárta után fognak az újra belépésre felszólittaini. Gerendás april 3-án 1872 Mokry Sámuel egyl. titkár. — Gazdasági egyletünk még február havában elhatározta, hogy f, é. május elején állatkiállitást rendez, még pedig az eddigieknél tetemesen magasabb dijakkal. Jelentését azonban a földmiv. minisztériumnak be kell- vén adnia, onnan eddig sem a kilátásba helyezett államsegély, mely nélkül a dijak meg nem állapíthatók, sem a terv helyeslése iránt közleményt nem kapott. E körülmény valószínűleg oda fogja kényszeríteni az egyletet, hogy a kiállítást junius havára halassza, miután mind arra nézve hogy programmját nyomassa és szétküldje, mind pedig arra, hogy a prograram vétele után az illetők állatjaikat május elejéig elkészíthessék, a kellő időből kifogyott. Hetivásári tudósítás. Gyula, april 12. Folyton élénkülő hetivásárunkon ma a szekérforgalom bizton tehető 400-ra. Búza 12., 11., a csekély 10 frt Kukoricza 8., 7.50., 7 frt. Rozs 7 frt. Zab 5, 4.50. Kendermag 5.30, 5 frt. Repcze ugyanez árban. Széna 10—12 frt egy kocsival. Fa öle 12 frt. Szén 10—12 frt. Nád 50 kéve 12—12.50 kr. Gömbölyű szarufa párja 1,20. Ugyanilyen lécz 60 kr. Mész köble 4.50—5 frt. Disznó, 3 éves párja 56 frt, másfél éves 36 frt, 1 éves 23 frt, negyedéves 16 frt. Blas tehén 80—120frtig. Sakkjáték. 2-ik számú feladvány. Brown I.-tól (Newarkban.) ABCDEFGH Világos lép és harmadik húzásra matot mond. 2-ik számú játszma. Spanyol megnyitás. (Rtty Lopez-féle huszárjátszma.) Gazdászat, ipar és kereskedelem. — A békésmegyei gazd. egylet tudvalevőleg az alapszabályok értelmében uj 6 évre szervezkedik s újjáalakulásának mozgalmai már megindultak. Össze lett gyűjtve megyénk mindazon lakosainak neve, kiknek értelmes- sége, vagyonossága és a közjóiránti buzgalma feltenni engedi, hogy az egyletnek köz hasznú czéljót megértve és méltányolva, tagjaivá lenni hajlandók. Mindezek külön nevükre szóló felhívást kaptak, melyhez azonkívül egy levelezési lap is lett csatolva. E levelezési lapnak, mely az egyleti titkárra czi Világos: Sötét: Világos: Sötét: Récsi. Cseresnyés. Recsi. Cseresnyés. 1. e2—e4 el—e5 13. e5—d6:«) c7—d6: 2. Hgl—f3 Hb8—c6 14. Bal—cl Hc6—e5 3. Ffl—b5>) Hg8—fB! 15. Vdl—d4 He5—f3f 4. d2—d4 e5—d4: 16. g2—f3 :*) Hb6—d7 5. 0—0 FfB—c52) 17. Kgl—hl Hd7—e5 6. e4—e5 HfB—d5 18. Bfl—gl Fe7—fB ' 7. q2—c8 a7—a6 19. Vd4—cS? Fo8—e6 8. Fb5—c4 Hd6—b6 20. f3—f4 He5—g6 9. Fc4—b3 d4—c3:3) 21. He4—ffrf Vd8—fB: 10. Hbl—c3: 0—0 22. Fe3—d4 VfB—f4: 11. HcS—e4 Fc5—e7 23. Fd4—g7:«) BfB—c8 12. Fel—e3 d7—d6 (Pest, 1862. és sötét aprü 19-én.) nyer. 1) Ezen 5 kezdőlépéstől (s névleg vil. 3-ik lépésétől) veszi a megnyitás elnevezését. 2) HfB—e4: után vjl. Bfl—el által erős rohamot indítana. 3) d4 —d3 jobbnak látszik; mert ez esetben a vil. hu- Bzár nem jöhet azonnal és kedvező ponton játékba. 4) Az e5. vil. gy. menetközben (en passant) üt. 5) Világos a nyilt g. vonalon bástyarohamot készít elő. E czélból engedte H-ját az f8. ponton kiüttetni. 6) Hiba, mely miatt vil. egy tisztjét s minthogy ezenkívül egy gyaloggal is gyengébb, játszmáját is elveszti. GyLevelezés. K—y Örs. K—cs Alb. N.-Szalontán. V—s Orosházán. Szabad remélnünk becses közreműködésüket? — N, N. Debreczenben. Morphy Pál életrajzát s válogatott játszmáinak gyűjteményét Lange M. német mester adta ki, Lipcse 1859. Ara 1 e. tallér (1 frt 80 kr.) N. S. Sarkad. Válaszolt-e már H. Pestről s elküldte-e a kívánt könyvet? K. S. Miskolczon. Rovatunk kiválólag a magyar sakkügyet karolja fel s igyekszik minél több eredetit adni. E mellett azonban a külföld remekebb termékeit is — mennyire a térszu- ke engedi — ismertetni fogja. Cseresnyés L hátrahagyott jegyzetei kezeimnél vannak.