Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)

1872-10-20 / 29. szám

Uj folyam. 29-ik szám. Gyula október 20-án 1872. ( ;*\ Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyv­nyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyv­árus üzlete, főtér, Prág-ház. J BÉKÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Dij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos ár­elengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. 7" '\ Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Előfizetési felhívás a „BÉKE S“ 1872-ik évi utolsó negyedére. Előfizetési ár: octóber—deczemberre 1 frt o. é. A szédelgések korszaka. Első cikkünkben jelzett ama kérdé­sünkre : „ A szédelgések ezen korsza­kában a nép hova helyezheti megtakarí­tott filléreit legbiztosabban gyümölcsöz- tetés végett?“ —csak akkor fogunk válaszolni, ha majd bővebben feltártuk bankáraink szédelgési törekvéseit, és a titkos vagy álnév alatt ide s tova lap­pangó ügynökök csalásait. Egy adatot már közöltünk, melyből t. olvasóink láthatták, mennyire káro­sulnak azok, kik sorsjegyeket vásárol­nak. így például láttuk, miként Fi­scher, pesti bankár ur 110 írtba ke­rült 5 db. eredeti sorsjegyet 65 Írtért váltott vissza. És ez az ur a kormány körrendeleté ellen emelt tiltakozásában még azt meri állítani, hogy a bank­házi üzletek nemzetgazdászati szem­pontból is igen előnyösök a népre nézve. Ugyan már mire való ez az ámítás! Ha már a magas kormány is kénytelenitetett magát közbe vetni, és körrendeletével a szédelgéseket mega­kadályozni! ellehet képzelni ama visz- szaéléseket, melyeket bizonyos banká­rok Ígérvényeikkel és részletfizetési iveikkel a tájékozatlanok rovására or­szágszerte elkövettek. — Hatványozott arányokban növekszik a sorsjegy áru­lásnak, nemzetgazdászilag káros hatá­sa azon számtalan zsarolás által, me­lyet bankáraink a részletivck által a vevőkön elkövetnek. Egész halmaza fekszik előttem a részletiveknek, melyeket Pestről, Bécs- ből s más városokból is. nem csak nekem, hanem még földmivelő gazdák­nak, és iparosoknak is a postán kül­denek. A lapok telvék az efféle rész- letives sorsjegy-vételekre való felhívá­sokkal. Sokszor kezembe veszem azo­kat, ismét leteszem, és el-el gondolko­dom, hogy mi akar ez lenni. Mások is kérdeznek, hogy mi az a cifra pa­piros, melyet a postán kaptak. íróasz­talomhoz ülök, és számitgatok. Szá- mitgatásomnál azon eredményre jutok, Logy a. részlet!vés sorsjegy-vétel nem­zetgazdászilag reám nézve káros, a bankárra vagy az eladóra nézve pe­dig nagyon előnyös. így például előt­tem fekszik egy bankár által hozzám küldött részletive, mely „Kais, türki­sche 400 Frankos — Lose,-kát kínál 24 havi, 4 frtnyi részletfizetésekért. Ez tesz 96 irtot összesen, a sorsjegy pedig soha sem áll magasabban 75 írtnál 5 és mire a vevő két évi folyto­nos fizetés után az eredeti sorsjegyet kezébe kapja, máris legalább 21 irtot vesztett; de még többet is, mert ha a befizetett 96 frtot hasonló részletben a takarékpénztárba leszi, akkor a 24-ik hónap végével körülbelül 98 írtja le- endett, melynek igy még azon előnye is van, hogy a takarékpénztárba be­tett és növekedett pénzével minden perezben rendelkezhetett, mit sorsje­gyére nézve nem tehet, hacsak elad­ván azt, nem akar 21—23 frtot vesz­teni. Az ekként felülfizelett 21—23 frt. tisztán az illető bankár zsebébe ván­dorol. A bankár pedig ebből annál több hasznot húz, minthogy az egyes részletfizetések alkalmával beérkező pénzt, anélkül, hogy a sorsjegyet ki­adná, annál tovább forgathatja üzleté­ben, minél tovább húzódik a részlet- fizetés. így például felvett esetben a 75 frtnyi sorsjegynek teljes ára már a 19-ik részletfizetéssel ki van fizetve : A bankár pedig csak a 24-ik részlet- fizetés után adja ki nékem azt; tehát, miután a sorsjegynek teljes árát már majdnem egy álló félévig kamatoztat­ta, és ezen felül tőlem még további 20 frtot kapott volna De ő még töb­bet is nyer rajtam; mert az első rész­letfizetés alkalmával nekem assignált, de ki nem adott sorsjegyet ő sem tartja otthon, hanem csekély díjért va­lamely közintézetnél elzálogosítván azt, az ekként kapott pénzzel megint két egész évig dolgozbatik, minthogy csak az utolsó részletfizetés alkalmá­val adja ki nekem sorsjegyemet, me­lyet akkor hamarjában kivált. De ilyenkor is gyakran addig húzza és halasztja a dolgot, hogy az utolsó rész­letfizetés után hetekig, hónapokig kell a vevőnek várni, mig a bankár a már kétszeresen megfizetett arasznyi papir- szeletet kezeiből kiadja ; ami ismét csak a bankárnak hozza a nyereséget. Már most lehet képzelni mily roppant összeg pénzt zsarolhat egy bankárbáz, mely az országban tömérdek sorsje­gyet elárusít részletiveivel, és amely a közönség előtt pénz-nyerhetés tekin- tetésől oly nagyon kapós. — Igaz, hogy a például felvett török sorjegyek ez idő szerint 12 frankot kamatoznak aranyban „mi a mai árkelet szerint körülbelül 5 f. 30 krt. teszen. De épen ez mutatja, meunyit veszt a vevő az ilyen részletfizetések által. Mert ugyan­ezen kamatot, ha a jegyet egyszerre veszi, 75 írt után is kapná, mi akkor 6 és fél száztólit tenne, holott most, TÁRCZA. Theschedik Sámuel, egykori szarvasi evang. papnak önéletírása. Ötven esztendős papi hivatalának alkalmából írva 1817. deczembertől 1819. marcziusig. Hátrahagyott német kéziratából fordította Zsilinszky Mihály. (Folytatás) Akadémiai utam, tanáraim. 1763-ban indultam el Erlangenbe. Ezen egyetemet azért választottam magamnak, mivel ott amint tapasztalásból is meg­győződtem — minden tanszakokban ki­tűnő tanárok működtek, az ifjúság nem fék­telen, a város egyike a legszebbeknek Né­metországban, és a gyári ipar és művészet is igen virágzó állapotban volt. A költségeket, minden stipendium és con- victus élvezete nélkül, az én gondos jó anyám viselte, aki egy pozsonyi zsidónőnek segít­ségével minden évnegyedben 15—18 aranyat küldött. Ezen szereztem magamnak tanesz­közöket Camerer antiquariusnál, élelmet és ruhát; amellett maradt is nehány krajcárom. Tanáraim voltak: Dr. Pfaciffer, Buttstadt, Kiszling és Kraft a theologiából, Arnold és Müller a természettudományból, Isenflamm és Delius a mediczinából és anatómiából, Lucan, Harless, Federe és Windheim a bölcsészetből. Ezek a reális tudományoknak legjózanabb elveit csepegtették szivembe. Nehány erlangeni és nürnbergi művésznek, kézművesnek és gyárosnak gyakori meglá­togatása által figyelmessé lettem az általok létrehozott nagy haszonra. Utazásaim. Miután Erlangenben két évet töltöttem, azon vágy keletkezett bennem hogy más egyetemeket is meglátogassak. Megindultam tehát mindenekelőtt Kóburgon át Jénába, még pedig gyalog; onnét pedig Lipcsébe, Haliéba, s Dessauon, Potsdamern, Spandauon és Charlottenburgon át Berlinbe mentem. Halléban láttam a nagyszerű ároaházat, mint szóló tanúbizonyságát annak, mennyi jót tehet az emberiségnek egy oly jó szivű és éles eszű férfiú, mint amUyen volt Franke H. A. Jénában láttam a szép viz szabályo­zást, tanúbizonyságául annak, hogy egy bölcs fejedelem vezetése alatt mit képes felmutatni az emberi ész és kéz vizjárta vidéken, hogy egyszerű gát emelése által mily nagyszerű gépezetet lehet a víz által mozgásba hozni; mily nagy darab földet lehet vizmentesiteni és mesterséges kiöntés által termővé tenni. Berlinbe láttam a csinos és hasznos kaná­lisokat, melyeken oly kevés embererővel gyak­ran egy vagy két lóval oly gyorsan igen ne­héz árucikkek, minden veszedelem nélkül szállitatnak a kereskedő házához vagy rak­tárához, s a kéznél levő ladikokon — minők Magyarországban még a folyóvíz mellett fek­vő városokban sem találtatnak — zaj nél­kül olcsón hordják ki a hajóból rendelte­tésük helyére. £s mégis vannak emberek, akik a tudvágyó ifjaknak tiltani akarják az oly hasznos utazást! Itt éreztem csak, hogy mért nevezi a német nép nagy Fri­gyest joggal igazán nagynak, és mért sze­rették őt annyira alattvalói. Charlottenburgban és Berlinben láttam a gyönyörű, bűs árnyékkal kínálkozó kellemes erdőket az egykori homokpusztaságon; és elgondolkoztam a tiszavidéki puszták felett, ahol egész napon át hiába keres az utazó egy-egy fát, melynek árnyékában megpihen­hetne. „Nagy termékeny fólddarabok mért­földeken keresztül miveletlenűl hevernek, nem használtatva sem gabonatermesztésre sem marhatenyésztésre; nincs ember! nincs egymáshoz közelfekvő kunyhó! puszta vagy mocsár van ott, hol népes városok vagy fal- I vak virágozhatnának.“ (Jeniseb Geist und Charakter des XVIII. Jahrhunderts II. 2191.) Kedves hazám! vajon e rajzban nem isme­red-e föl tulajdon képedet? Potsdamban bámultam a Sans-sauci ker­tet a királynak uj palotáját kincseivel, a katonai hadgyakorlatot a braunschweigi her- .czeg által vezetve és a Pregel folyócska ügyes felhasználását. Itt fogamzott meg bennem a kanális-építés, a folyók és mocsárok szabá­lyozása és helyesebb felhasználása iránti előszeretet, itt saját szemeimmel győződtem meg ezeknek országos nagy hasznáról. Azért szóllaltam fel oly gyakran és oly melegen a szolnoki és szegedi csatorna ügyében, de fájdalom! haszontalanul. Innét eredt az én előszeretetem a faszegény alföldi vidéken va­ló fatenyésztés iránt; innét az én bő óhaj­tásom a magyar folyók és káros mocsárak rendezése után, melyet b. Vay Miklós kir. biztos ez előtt 8 eszdendővel Békés és Bi- harvármegyékben mérnök fiam által foga­natba is vett, lelkesen és eredménydúsan folytat, de még ez ideig be nem fejezett. Szvoboda főhadnagy elnöksége alatt 1817. szép. havában összeült bizottmány tiszta fényben állítja élő ez ügyet Visszatérésem a hazába. Láttam, hogy némely koldusszegény, az iskolába énekléssel, kéregetéssel, bókolással kenyeret kereső, alumneumokban felnevelt, stipendiumokkal támogatott hitjelöltek ha- zájokba való visszatérés után azonnal ké­nyelmes életet folytatnak, kávét, csokoládét, és pálinkafélét iszogatnak. Itt eszembe jut egy adoma: Egy falusi kovácsnak a fia hazajött a külföldi egyete­mekről s a faluban egy egykori iskolatársa e szavakkal jelentette megérkezését a többi pajtásoknak: „Haza jött már Kovács Pista! túrós zsacskó a fejébe, tarka pokrócz a nya­kába, tinta levet iszik. (Kávét)“ Az ilyen alig ül be a papiakba, már az ifjú tiszteletes asszonynak disz-szobát, tük­röt, toilettet, kanapét, kocsist és lovat kell tartania, hogy kikocsikázbassék és látogatá­sokat tehessen! És aztán panaszkodik, hogy abg lehet megélni, alig van mindennapi ke­nyere. Lásd Salzmann „Elementar Werk“ I. Kész. 53—62 11. a gyönyörű párbeszédet. En mint szarvasi pap tizenöt esztendeig nem ittam kávét, sem csokoládét sem pá­linkaféle italt; dohányért és pipás társaságért ötven éven keresztül 50 krajezárt sem ad­tam ki; cselédeim és lovaim kénytelenek voltak magok bekeresni béröket, szénájokat és abrakjokat; látogatásokat nem tettem so­ha, kivéve legbizalmasabb barátaimnál, s igy viszont látogatásoktól is meg lettem ki­méivé. Ekképen takarítottam meg az időt és pénzt arra, hogy egy félszázadon át oly sokféle munkát végezhettem, hogy beszerez­hettem a szükséges eszközöket iskolai, egy­házi és gazdászati dolgozataimhoz, hogy ama kor szükségeihez képest gyarapithattam neve- lészeti és gazdasági könyvtáromat, hogy a magasabb nevelés érdekében utazásokat és kellő gyakorlati kísérleteket tehettem. (Folyt, köv.) Patt. — Humoreszk. — Ha Hugo Viktor a párisi cloakákba, Juli­us Verne a holdba, Jókai a hetedik világ­részbe, Sue a párisi cité legaljasabb bünfész- keibe vezethette olvasóit, talán nekem is sza­bad elhívni őket Gvadányinak „Sziksavashoz“ — akarom mondani Sziksavas urnák „Gva- dányihoz“ czimzett kávéházába, a mi igen ba­rátságos helyiség. Már az ntcára kihallatszik a billiard Iapták csattogása, s azon két naplopó boltos legény lármája, kik carambole-preférance-ot játsza-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom