Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-03-23 / 24. szám

nem választott tag, mint a pap, tanár és tanitó.

Sajátképen ezek sem meg nem választottak, mert hisz akiket az egyház szellemi élete vezéreiül elválasztott, ugyanazokat minden erőltetett okoskodás nélkül azon testületnek is tagjává tette, amely az egyház szellemi életével is foglalkozik. No de ne helyezkedjünk ezen álláspontra, miután ez talán nem elég szembeszököleg szilárd, hanem e helyet nézzük a gyakorlati életet magát s ennek alapján azt, hogy az emlitettem hivatalnokok menynyire voltak „privilegisált presbyterek“ Sok helyen az egyház összes értelmiségét az egyházi hivatalnokok képviselik. Zárjuk ki ily helyeken ezeket a presbyteriumból, a presbyterium jóravaló módon még megalakulni sem tud, nem ismeri még jogkörét sem, égy felsőbb rendelettel vagy egy öt is illető uj törvénnyel nem tud mit csinálni, választási jogát akár kebelében akár azon kívül ismeretsége korlátoltságánál fogva nem értesítheti, sőt még vagyona kezelésében is károsan botorkál. Zárjuk ki nevezetesen a papot, a szorosabb értelemben vett egyházi dolgok tengelyét, ezenkívül még legtöbb helyen az egyház számadóját; zárjuk ki nevezetesen a tanárt és a tanítót, akik a kebelbeli iskolaügynek hordozói és legjobb ismerői: akárhányszor jöhet a presbyterium azon csúfos helyzetbe, hogy határozatot hoz, mely jogtalan, kivihetlen, romboló s mint ilyen csupán csak arra jó, hogy a presbyteriumot megbélyegezze. Tehát az egyházi hivatalnok nem úgy tekintendő a presbyteriumban, mint „privilegisált presbyter,“ hanem mint oly hivatalnok, a ki egyházát e téren is köteles és jogosult szolgálni. Erre persze bizonyos presbyter azt mondja: „ha szükségünk lesz rá, majd megcitáljuk.“ Tanúja voltam egy ilyen megcitálásnak, és — senki sem jelent. De ha megjelenne is, vájjon a lealázólag megcitált ugyanazon lélekkel szolgálna-e egyházának, mint a minővel szolgálna, mint a testület jogosult tagja ? Ez azonban annak a bizonyos presbyter- nek latinul van mondva. Mindezekből nem következik, hogy, ha sok a helybeli tanár vagy tanitó, mindnyájan benn legyenek a presbyteriumban, mivelhogy ezt az egyház érdeke nem minden esetben követeli; de az igen, hogy saját választottjuk által képviselve legyenek.

Nagyon sajnálom, hogy a szarvasi levél írója nem látta jónak jelezni, hogy azon „érdemek“ alatt, melyek az embert a presbyterségre alkalmassá teszik, miféle tetteket avagy tulajdonokat ért. így magamra hagyatva nekem kell már most ezen érdemeket keresnem s kitennem magamat azon kellemetlenségnek, hogy szennyes indulatoknál állapodjam meg. Leszámítva ugyanis az újabban alakult presbyteriumok tiszteletreméltó kisebbségét, presbyteri kellékekül ezek látszanak köve- teltetni: gyűlölni az intelligentiát, nyomni a haladási szellemet, nyirbálni az egyházi hivatalnokok fizetését és tekintélyét, fümigálni úgy az egyházi, mint a világi felsöbbségek rendeletét, merőben önkény és szeszély szerint hányni-vetni az egyház ügyeit. Szomorú, végzetes érdemek! így ültetik át Madarászék veteményét az egyházi gyümölcsösbe; ezen vetemények ellenállhatlanul kúsznak fel a gyümölcsfákra, hogy pórusaikat befogják, lélekzésöket megakasszák. Csalhatatlan ut az egyházi élet meggyilkolására.

A „választottak“ kifejezésnek, illetőleg a választásnak is nagyon kétes értelme van. választás egyéni véleményt feltételez úgy a válásztás céljáról, mint tárgyáról. Ha nem ismerem a presbyterium célját, nem tudom, kit tartsak belevalónak, következőleg azon célra nem is választhatok. Ha mindemellet is jogomat gyakorolni akarván, szavazok; nem Ítéletemtől, a mi nincs, hanem indulatomtól, vagy indulatom indítójától kérek tanácsot; mely esetben aztán nem az egyház céljának szolgáltatok a presbyterben eszközt, hanem az egyház presbyteriális institutióját teszem valamely merőben egyháziatlan cél eszközévé. A dolog ezen folyamából érthető már, hogy hagyathattak ki némely presbyteriumból épen azon férfiak, akik erkölcsileg, értelmileg, vagyonilag az egyház szine- javát teszik s hogy juthattak bele „érdem szerinti választás“ alapján oly istenfélő barátja! az igazságnak, akik még papjuk kabátját is sajátoknak tekintik. Ily módon való megcsinálását a pres- byteriumnak lehet nevezni bárhogy a világon; de a nemesebb értelmű „választás“ sehogysem illik rá.

Nem okozom a népet, mert a nép vezettetik Akadnak sötét célú, lelkiismeretlen emberek, akik a nép szenvedélyeivel üzérkednek, vakságával visz- szaélnek, hogy magoknak a nyers anyagból majd botot, majd lépcsőt faragjanak. Ámde rnig ezt egyfelől annak a „népnek“ a mentségére elismerem, másfelől nem is tartózkodom egy percig sem állítani, hogy azt a „népet“ akár a political akár az egyházi téren az igazság forrásának kürtölni legalább is — képtelenség.

Országgyűlési tudósítás.

Márc. 17. Széli Kálmán k. biz. előadó bemutatja jelentését az 1871-ik évi államköltségvetési t. javaslat tárgyában. — Szögyéni L. a Svéd-, Norvég-, Olasz- és Franciaországgal a bűntettesek kiadására nézve kötött államszerződések, a fiumei provisorium póthitele, és a pesti kir. Ítélő tábla bi- ráinak szaporítása tárgyában. P u 1 s z k y A. a felnőttek oktatásáról szóló t,javaslatot mutatja be.

Márc. 18. Napirend az 1871-ik évi államköltségvetési t.javaslat. Horn E. a budget tételeket hazugságnak mondja, mellyel a pénzügyi bizottság kénye-kedve szerint bánt el, figyelmezteti a házat és a pénziigyministert ezen tényre és óvást te- szen, hogy ily minta a jövőben ne követtessék. Széli K. Horn súlyos vádjaira felelve védi a pénzügyi bizottság eljárását különben ítélet hozatalra közte és Horn közt a házat kéri fel. Kér kápoly figyelmezteti Hornt, hogy csak egy tételt olvasván, tiszta fogalmat nem szerzett magának az egész budgetből —• mit máskor sem szokott. Ellenészrevételei a ház helyeslésével találkoztak. A külügyi tételnél. Irányi D. a kormány politikáját veszi birálat alá és h. javaslatban ki- vánja kimondatni, miszerint a francia porosz háborúban követett eljárását a ház nem helyeselheti. Jókai Irányi ellenében helyesli a kormány politikáját, azt mondja tanuljunk Németországtól, mely 50 évig készült e nagy munkára. Simony i E. pártolja Irányit. Tisza K. nem tudja, hogy Oroszország Ausztria Magyarországot eltiltotta volna a háborútól, de ha valóban igy állna is, nagyon le- alázónak találja azt az országban elmondatni. Kövessük külügyi politikánkban az eddigi Óvatosságot, de szervezkedjünk belül úgy, hogy ha meg- támadtatnánk elég erősek legyünk az ellent véres fejjel kikergetni.

Mart. 19. Babes Vince kijelenti, hogy a poroszfrancia háború kezdetétől fogva mindig a beavatkozási politika mellett volt, Csáki Tivadar a be nem avatkozás politikáját pártolva, reméli, hogy az állandó sereg el fog töröltetni s helyette a polgári katonaság rendszere behozatni. K á 11 a y Ödön helyesli a kormány külügyi politikáját, s figyelmezteti, hogy ez utón maradjon továbbra is. Ürmén yi Miksa szerint semlegességünk az utóbbi háborúban a porosz-orosz barátságot szüntető meg. Schwarz Gyula helyesli a kormány külügyi politikáját Irányi Dániel határozati javaslata eile nében. Andrássy rn. elnök, Irányinak felelve, elmondja, hogy a háborúra igaz, hogy nem voltunk készen, bennünket megleptek az események, de épen úgy tudtuk folytonosan azt, s azt constatá- lom, hogy Oroszország még sokkal kevésbé volt készen s igy tökéletesen hiányzott azon fizikai erő, mely e tekintetben Ausztria-Magyarországot tilalom alatt tartotta volna.

Franciaországi események.

A porosz embertelenségnek úgy látszik nincs határa s a béke szentsége csak üres frázis, meg nem alkotható fogalom; a fosztogatások, a rablással egy színvonalon álló zsarolások még mindig napirenden vannak. A francia kormányhoz tömegesen érkeznek a panaszok a poroszok requisitiója miatt, s roueni érsek palotáját a szó szoros értelmében kirabolták a müveit Németország győzelmes katonái, a bagneuxi maire egy hirdetményt bocsátott ki, miszerint községében a poroszok által lopott roppant mennyiségű bútor darabok hagyattak hátra, mivel nem tudták tovább szállítani azokat, felhívja tehát a tulajdonosokat, hogy hol mijokat reclamalják, ily virágokat is szednek a babér-koszorúhoz; — s igy a békekötés után csak annyiban változott a helyzet, hogy a porosz katonaság most ellenállás nélkül folytatja hét hónapi nemes müve befejezését.

Azonban a jó indulatot épen nem lehet megtagadni Vilmos császár katonáitól; a párisi zavarok elnyomására egész barátságos módon ajánlák fel közreműködésüket, hanem hogy a francia kormány ily jószivü ajánlatot nem fogad, nem fogadhat el, az nagyon természetes.

Napoleon excsászár csakugyan elhagyta fogságát és Wilhelmshöhéböl Kasselbe ért, hol a katonaság zenével és ünnepélyességgel fogadta — de gondoskodtak arról is, hogy a nép távol legyen tartva. így hát csak a Vilmos császár katonái tisztelegtek az excsászárnak.

Egyébiránt, hogy Franciaország mit tart felőle, leginkább kitűnik abból, hogy nem csak a republikánusok vetik meg, de a conservativ és monar- chista „Joűrnal des Debats“ következőleg nyilatkozik kiáltványáról:

„ A sedani csatavesztő nem tudja magát beletalálni abba, hogy Franciaország képviselői megszavazták letevését, sőt tiltakozott ezen a közer- kölcsiség s józan észnek nyújtott elégtétel ellen.

III. Napóleon azt képzeli, hogy Franciaországban a wilhelmshöhei fogoly iránt még ugyan azon érzelem uralkodik, mint a hámi fogoly iránt.

Elfeledi, hogy a plebiscite mok, s a nemzetgyűlés szavazata között egy örült háború fekszik, mely bűnös könnyelműséggel kezdetett meg, még meg- fontolhatlanabb ostobasággal folytattatok, hogy egy oly szerencsétlenséggel végződjék, mely példa

nélküli történelmünkben...................A Bonaparte

név Franciaországra nézve az örökös háborút, a vereséget, az invasiót és azon terület szétdarabol- tatását jelenti, melyet a Bourbonok, a köztársaság és Lajos Fülöp szereztek vagy oltalmaztak meg. Képzelheti-e mindezekután Napoleon, hogy neve mely egymagában annyi balsorsot jelent, csak árnyékával birjon is még a népszerűségnek Francia- országban ?“

A Svájcba szorult francia katonák megindultak hazafelé, és egy berni távirat szerint 54 ezer indult el 17-én.

Legujabbak.

P á r i s, márc. 19. A kormány által a Montmartre ellen intézett támadás teljesen meghiúsult. Lecont tábornok a felkelők kezébe esett, kik agyonlövéssel fenyegetik öt, ha föltételeik el nem fogadtatnak. Egy századost saját közemberei megöltek. Az összes sorkatonaság átment a felkelőkhöz.

Páris, márc. 18. (Este.) Az „Avantgarde“ nevű lap írja: A montmartrei fölkelők agyonlőtték Lecomte és Thomas tábornokot; Vinoy fötáborka- ra, minden sorhadi csapattal és csendörséggel a Szajna bal partjára vonult, s a rend helyreállítását a nemzetőrségre bizta; a boltok zárva vannak, az omnibusz-közlekedés beállittatott, a külvárosokban barikádok emeltetnek.

Páris, márc. 19. A „központi bizottság“ a Hotel de Viliéből két vértezett proklamaciót bocsát ki, amelyekben a nép Commune-választásra hiva- tik föl, s az áruló kormány letételével a mandátumoknak a nép kezébe visszahelyezése igértetik, hogy igy a valódi köztársaságot a nép megállapíthassa, addig pedig a „központi bizottság“ a nép nevében megszállva tartja a Hotel de Ville-t.

Brüssel, márc. 19. Az „Independance“ egy Párisból, 18-ika estéjéről keltezett távirata jelenti: A Hotel de Vilié elfoglaltatott; a Commune prok- lamáltatott; a ministerek a csendörség ótalma alatt vannak összegyűlve.

Páris, márt. 19. A Párisban levő ministerek-