Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-03-09 / 20. szám

gyaltatott Wahrmann Mórnak a közlekedési aka-| dályok elhárítására vonatkozó indítványa Gubodi

S. örömmel csatlakozik az indítványhoz azonban el nem mulaszthatja észrevételeit megtenni oly dolgokra, melyek a javaslatban nincsenek. Ilyen az igazgatóságok hanyagsága különösen az építkezések körül, K e ra é n y G. b. nem nyugszik meg teljesen Wahrmann javaslatában, — különösen annak 3-dik pontját kéri elhagyatni. Simonyi E. kéri a ministert, hogy a közlekedés terén előforduló számos bajok orvoslására t.javaslatot terjesz- szen a ház elé. Kautz Gyula a provinciális nagyobb városok különösen Győr védelmére kelve felhívja a kormányt, hogy mig Buda-Pest emelésére mindent megtesz, e városokat se hagyja figyelem nélkül, — elfogadja a h.javaslatot. Jókai M. a ház derültsége között sorolja fel a vasúti hiányokat s hívja fél a kormányt egy t.ja vaslat készítésére, melynek elfogadására az ellenzék részéről biztosan számíthat. Csernáto ny L. okmányokkal bizonyltja az előfordult szállítási hanyagságok- és hiányokat. Ez után felhija a ministert erélyes eljárásra. Gorove minister védi a kormány állását és a felsorolt hiányokat nem egészen alaposoknak állítja. Mátyus A. nem lát a panasz könyvekben oly biztosítékot, mint azt a miniszter hiszi. Ivánka I. szerint a legfőbb akadály az utak hiánya kifelé.

Simonyi L. b. a vasutak kezelésénél az a leg nagyobb baj, hogy nagyúri bureaucrátia uralkodik — s ezen segíteni kell. — Ssavazásnál Wahrmann h.javaslata Wass Samué ellenében elfogadtatott. — Következett a közmunka és közlekedési minister budgetjének tárgyalása. Simonyi E. a közlekedési utaknál előforduló tételnél indítványt ad be égy 12 tagból álló bizottság kiküldésére, mely az illető ministerekkel érintkezve készítsen javaslatot a hiányokon segíteni.

Mart. 3. Török S. megrója a minister hanyag eljárását, Huszár J. a Szerbiával összekötő vasútvonal miatt szólal fel, Gorove minister azt mondja, hogy a kormány ezt figyelemmel kiséri. Kemény G. elismeri, hogy a kormány sokat tett e vasutak ügyében, de még mindig nagy lévén a hiány, erre hívja fel a kormány figyelmét. Fodrócy S. Horvátországra aránytalanul kevés gondot fordít a kormány. Gorove tényekkel bizonyltja az ellenkezőt. Simonyi E. indítványára feleli, hogy az az elméletben igen szép, de a gyakorlatban kivihetlen. Ez után a központi igazgatás, a vasúti biztosítéki számvevőség a v asuti kormány biztosítások, az államépitészeti hivatal költségei elfogadtattak.

Mart. 4. Tárgy a közi. ministerium költségvetése. Gon da L. a folyók szabályozására hivja fel a kormányt. Szapáry e tekintetben az illető birtokosokat tartja hivatottaknak első sorban segíteni. Pulszky F. a pénzügyi bizottság javaslatát olvassa fel e tárgyban. Tisza K'. ez elveket nem osztván : javaslatot ad be; hogy utasítsa a ház a közm. és közi. ministert, hogy a szabályozási és viz- és gátrendőri javaslatot, tekintettel oly intézkedésekre, melyek a szabályozás és mentesítés céljából alakult társulatoknak a föladatuk megoldásához szükséges kölcsön nyerését lehetőleg megkönnyítse, még ezen ülésszak alatt tegye a ház asztalára. Gorove szívesen megigéri, hogy később fog e tárgyban h. javaslatot előterjeszteni. Erre Tisza K. visszavonja t. javaslatát. Ez után a rendkívüliek rovatában a buda-eszéki, bezdán-zom- bori vasutak költségei szavaztattak meg. Mocsá- ry L. az útépítésekre előirányzott 200 ezer frtot 400 ezerre inditványozza felemeltetni. Kerká- poly ellene szól, a ház megszavazza a 400 ezer frtot. Korizmics a Dunának a Vaskapunál leendő szabályozására hivja fel a kormány figyelmét.

Csaba.

(R.) Természetes, hogy midőn bajok, hiányokról foly a szó, az embernek saját bajai, a vidékinek saját vidéke, szülőföldje hiányai jutnak eszébe, így a közlekedési országgyűlési viták folytán

nekem Csaba volt közelebb szemem előtt és közlekedési tekintetben valóban siralmas helyzete.

E helyzet kirívóbbá vált az által, hogy Csaba két nagy vaspálya metszöpontját képezi; annál vigasztalanabb, hogy ott a világgal összekötő pálya, s olykor semmi áron, többnyire pedig oly áron juthatni csak hozzá, mely minden józan számítást felülmúl.

Sőt a bajt épen a város ezen előnyös helyzete neveli, természetes, mert mentül élénkebb a forgalom, a teherhordó kocsik annál mélyebbre fura- koznak a feneketlen sárba.

Olykor hetekig mozdulatlanságra kárhoztatva, máskor 10—15 kr. árán juthatni el egy-egy köböl búzával a város alatti pályaudvarig — ez valóban közép-ázsiai helyzet, sőt roszabb, mert ott legalább nipcs mit szállitani.

S gondolható-e ezen állapotnak fenntartása vagyis meghagyása! az lehetetlen; naponkint látva e nyomorúságot, a tömérdek kárt, hátramaradást, mely innen forrásoz, és a vidék, a város érdekeit, jövőjét kompromittálja, lehetetlen azon meggyőződésre nem jutni, hogy ezen siralmas, s mondjuk ki ezen szégyenletes állapotot tovább tűrni nem lehet, nem szabad, s pedig annál kevésbé, mert isten tudja mikor lesznek megyénknek utai, mely bajon ismét csak úgy lehet némileg segíteni, ha a gabnatermés járható utón a városba szállittatik, hogy a kedvező esélyeket ott várja be. De hasztalan lesz az a városban, ha a magtárakból a pályához kivánt időben ki nem vitethetik, vagy csak áldozattal vitethetik ki!

Sajnálom, hogy stat. adatokkal nem rendelkez- hetem, de megvagyok győződve, hogy ezek megdöbbentő számeredményt fognának felmutatni arról, hogy a csabai feneketlen sár csak a vasúthoz való fuvarozást mennyibe keríti évenkint. Hát ha még ehhez a kedvező idők kényszerű fel nem használását, a megszűnt haszon összegét, a belfor- galom kárait hozzáadjuk, s a város fejlődése akadályainak aequivalenset hozzá vesszük! Meg vagyunk győződve, hogy ha a város ezen számeredményeket kitüntetve látná, — egy percig sem tűrné ezen állapotot, s nem tartaná áldozatnak az árt, bármily tetemes volna az, melyen abból szabadulnia lehetne.

Közelebb a város azon törekedett, hogy a törvényszék Csabára tétessék át, azt mondom, nincs hozzá jogosultsága, hogy feneketlen sarába még több embert temessen. A város ez érdekben talán ajánlatot is tett, vagy ilyenre hajlandó volt; azt mondom, hogy minden egyébre, mint főutcainak járhatókká tételére való befektetései nélkülözik a helyes sorrendet, útja legyen mindenekelőtt, azután jöjjön a többi, mig útja nincs, nincs jelene, nincs jövője.

Hogy nálunk az utépités és fenntartás sokba, tömérdekbe kerül az áll, de hogy utat építeni ne lehetne, az naiv felfogás. S. mentül több áldozatba kerül, épen az mutatja elkcrülhetlenségét, mert épen ez mutatja a csinálatlan ut járhatlanságát.

A közoktatáson kívül Csabának nincs égetőbb szüksége mint útja.

De hát ki győzze meg azt a tetemes költséget? azt mondom a város maga, mert övé a folytonos roppant deperdita tetemes része, övé lesz a haszon legnagyobb része, övé helyzete előnyei, azért övé a felelősség is, ha nagy fontosságú missióját betölteni nem igyekszik.

S igaz a mi igaz, Csaba saját érdekében még igen keveset áldozott, igen keveset. Csabán minden extraordinariumra feljajdulnak, s legfelebb ha sorsolással és tánccal hoznak össze gyér filléreket. Csaba megdöbbenne ha kissé szóttekintiine s látná, hogy sok helyt mily áldozatokat hozott a helyi buzgalom és az önérdek helyes felfogása. Ismerem ennek okait, először a modus vivendi igy is megvolt, aztán Csaba legnagyobb részt oly lakosokból áll, kiket a magasra törekvés vágya nem háborgat, értem a földnépet, nincs rendezett tanácsa stb. De ha ez némileg mentség lehetett is eddig, ezentúl nincs menekvés, Csaba nagy emporialis helylyó lett akarva nem akarva, az egyre megy, s mint

ilyentől megfelelő kötelességek teljesítését követeli

a köz-, de saját érdeke is.

Még arra a megyei erővel készült csonka műre sem fordittatik figyelem, s az pár év múlva a gondviselés hiánya miatt el fog pusztulni.

Emlékezetbe hozom ezúttal az indóház külső udvarának teljesen alkalmatlan voltát úgy azért, mert szűk s mert a déli vége zsákutca, melyből nincs kijárás, s a be- és kihajszoló kocsik abban nem mozoghatnak.

És e tekintetben a gazd. egylet figyelmét hívtam fel, s az mégis kereste a vasúti igazgatóságot ; ez készséggel válaszolt s Ígérte az égető bajon való segítést, de eddigelé még eredményt nem láttam.

Mindezek után cikkemet azzal fejezem be, hogy Csabának ne legyen főbb gondja, mint egy járható főutcát teremteni, minél elébb és minden áron. Az eszközöket ö válassza meg, ö lássa mi uton-módon, de a kebelében összpontosuló forgalmat a feneketlen sárból kiemelni az ő feladata, az ő legközelebbi érdeke, kötelessége.

Van-e oka a tanítónak hallgatni ?

(Vége.)

Miért kerüli a tanitó iskolai közléseivel a politikai lapokat, illetőleg ezen lapot, annak ötödik okául felhoztam, miszerint a népiskolai törvények aléltsága meggyőzte őt arról, hogy nálunk a tanügy még nem tartozik a fontos dolgok közé. Valamely keletkező törvénycikk vagy a jelen követelménye, vagy a jövőé. Első esetben a törvény, mint a már közösen érzett bajnak orvossága, a közönség legnagyobb része előtt szükségesnek, világosnak, fontosnak mutatkozik ; s épen ezért könnyen is válik gyakorlativá. A második esetben csak igen kevés, világosabb fő képes a törvény szellemét, szükségességét, horderejét felfogni; miért is az ily törvény, mint korán született, mint a nagy közönség értelmét és óhaját megelőzött,’tehát mint ezelőtt feleslegesnek látszó, a kivitel sok nehézségével, a vérré válás igen hosszú processusával találkozik. Ez a sorsa nálunk a nép- és közoktatási törvénycikknek, nálunk még más, még azon okból is ez a sorsa, mert párt-bravourt csinálunk a törvény fitymálásából, nem okulván egy cseppet sem a múlton, mely szerint mindannyiszor, valahányszor ezen mániában kórságoskodtunk, vagy a tatár, vagy a török jól megérdemelt módon a nyakunkra ült.

Szegény megboldogult ministerünk elég kitűnő ember, elég jeles iró volt arra, hogy a népuevelés nevét divatos szójárássá tegye. Tette is. Ennyire jutván, nyilván azt gondolta, hogy a szójárásnak mélysége is van, hogy a nevelés-tanitásügynek az ő szép lelkében körvonalozott eszményképe már oly vasázserejüvé, oly közkedvességüvé vált, hogy előtte mind az egyéni, mind a casti, mind a felekezeti féltékenység, mind az önzés készséggel meghajol. És benyújtotta illető törv.javaslatát, melyet aztán a képviselöház - - lévén benne minél kevesebb hozzáértő ember — körül-belül en bloc elfogadott s megáldott bennünket az 1868. XXXVIII §-saI.

Tisztán áll ugyan előttem, hogy ezen törvénycikknek elvi és nem elvi botlásai bőségesen vannak; mindemellett elismerem, hogy lelkiismeretes végrehajtása által népoktatásunk szokatlan lendületet nyerne. De mi történik ? Az, a mit korán szülött törvényről fölebb mondtam : tengődik, áléit; sem élni, sem halni nem tud. Lássuk ezt részletesen, szorítkozva csupán a III-ik, a hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézetekről szóló fejezetre, mivelhogy a mi vármegyénkben máig még másféle iskola nincs. A II. §. rendeli: tágon építeni, fiukat a leányoktól elkülöníteni, egy tanitó keze alatt 80 tanulónál többet nem tartani, képez- déböl kikerült tanítót választani, legalább az ezen §-ban elöszámlált tárgyakat tanítani, az iskolát felszerelni, a gyermeket éven át 8—9 hónapon keresztül iskoláztatni.

Ezen §. ereje a következőkben nyilatkozik : a törvény keletkeztekor használt épületek természete-