Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-02-26 / 17. szám
Harmadik évfolyam. 17-ik szám. Gyula február 26-kán 1871. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reelamatiók küldendők. ff T?TTTPC1 Jlixxíjö Megjeleli hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: r _ .... Helyben házhoz hordással, POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. — ■ ______________________________________________s Hi rdetések felvétetnek ; Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési irodájában (Eizsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca ; 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. < Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. Kéziratok nem küldetnek vissza. egesz evre fél „ negyed „ Egy kis vidéki politika. Egyátalán nem találná el az igazat, vagy az Optimismus nagyon is rózsaszínű szemüvegén nézné a világot az, ki azt mondaná, hogy de bizony csak jól vagyunk, nincs okunk búsulni, s ha még most nem is megy minden úgy, a mint óhajtanók, elég időnk van még ezután is dolgainkat rendbe hozni; addig pedig rajta! ne törődjünk semmivel, s járjuk azt a táncot, a mit olyan nagyon szeretünk s már évek óta igazi magyaros kitartással járunk : jobboldal baloldal, baloldal jobboldal! Ez nekünk magyaroknak legkedvesebb nótánk. Ezt hajtjuk az országgyűlésen, ezt a vármegyeházán, ezt a városházán s az utcasarkon; erről beszélünk otthon házi- tüzhelyünknól — feleségünkkel és gyermekeinkkel is. így teszünk mi már évek óta és még se untunk bele. Isten tudja, a milyen szívós egy nemzet vagyunk, tán bele se ununk addig, mig — nem lesz muszáj. Hanem hát épen az a kérdés : nyakunkra hagyjuk-e jönni azt az időt, a mikor már tennénk egyebet is, t. i. alkotnánk és dolgoznánk is — csak hogy nem lesz módunk benne, mert mások alkotnak a mi számunkra a nélkül, hogy megkérdeznének bennünket: tetszik-e alkotásuk vagy sem ? bevárjuk-e azt az időt, mikor valami nálunknál erősebb potentát felhasználván, ezt a mi meddő pártküzdelmeinket, malom-alatti tétlen politizálgatásunkat és tudva, hogy ellenállásra nem készítettük magunkat elő bölcs és serény munkálkodással, reánk teszi vaskezét s azt mondja: megálljatok, elég a bolondságból, az ilyen örökké okoskodó népség nincs Ínyemre; már most hallgassatok, én parancsolok s ti enge delmeskedni fogtok. A gondviselés óvja meg hazánkat az ilyen jövőtől, de” hogy uein lehetetlenség, hogy ilyesmi is megeshetik: tudja azt mindenki, a ki a világ mai folyása előtt szemet hunyni nem akar. Mert hiszen, ha csak a nemzeteken állana önsorsuk felett határozni; ha nem volnának Vilmos királyok és tíismarkok a világon ; ha az a kisértet, mit reactiónak neveznek, már végkép elpusztult volna a föld színéről; és végre, ha valamely nemzet csupa lelkesedéssel és korteskedésséi fen tudná magát tartani : akkor még hagyjáu, akkor még csak megjárná az örökös politika és — semmittevés. De mikor egyéb is kívántatik ahoz, hogy szabad és erős nemzet lehessünk ; mikor egy nemzet nagyságát, vagy életképességét nem azután mérik, hogy tud-e politizálni s pipaszó mellett okoskodni, hanem van-e fejlett ipara, élénk kereskedelme, okszerű gazdászata, képzett honvédelme, előhaladott tudományossága és művészete, egy szóval: birtokában van-e mindazon anyagi és szellemi kellékeknek, melyeknél fogva magát más előhaladott nemzetek között tényezőként fentartani képes, — akkor •— ismerjük be őszintén — mi magyarok még nem elég joggal kívánhatjuk, hogy ilyetén tényezőül tekintessünk. Ezekből aztán egyszerű tanúságként következik, hogy mindaddig, mig az imént elsorolt kellékek teljes birtokában nem vagyunk, akár mennyit pártoskodunk és korteskedünk, mindig csak a gondviselés tartja fen bennünk az életet, s csupa véletlennek mondható, hogy eddig is, úgy a hogy, a saját emberségünkből magunkat fentartani tudtuk; továbbá ug-yancsak egyszerű tanúsága a fentebbieknek az, hogy most már minden erőnkből s igyekezetünkből rajta kell lennünk, hogy az eddig mulasztottakat helyre pótoljuk, hogy munkálkodjunk kitartással és vasszorgalommal hazánk belső ügyei jó rendbe hozatalán. De eltekintve attól, hogy valamely idegen hatalom, vagy a mindég résen álló reaktió, belügyeink rendezetlensége miatt, könnyű munkára találna hazánkat önjogu állásától megfosztani : e rendezetlenség t k a «s &. A cige rette. (Naplómból) Sipos Somától. Dohányozni igen szeretek; de csak is cigarettez- ni. A pipa bármily alakban, igen nehézkes előttem s nem tartom móltónak arra, hogy lakásául szolgáljon ama kedves röpke kis manóknak, melyek a dohány bodorodó füstjében fejlődnek ki. A szivar sem elégít ki. Miért ? . . Azért mert én sokkal élvezetesebbnek tartom, ha magam gyűrök össze egy kis dohányt, bele szorítom egy pici fehér lapba, — s ekkép saját készítményemet füstölhetem el. Úgy tetszik nekem ilyenkor, mintha az általam egésszé alkotott anyagba életet lehelnék, és szé- pen-lassan átszellemiteném. A mint szebb részit ki- választám, a hitvány por és papír hüvelyt eldobom, — s kedvvel merengek finom kék füstjén, mely korlátolatlan szabadsága érzetében szeszélyes fordulatokkal emelkedik magassabb régiókba. . . Aztán valahányszor füstölgetem az én kedves cigerettemet, életemnek mindig egy mulatságos epizódja jut eszembe. A kalandokat fölöttébb kedvelem, ez is egy ka- landocska volt, s indoka az egésznek egy — cigarette. Pesten laktomkor történt. Egy szűk sikátorban vala fölütve ez időben fö hadiszállásom. Első emeleti szobám két ablakára vis-a-vis szintén két ablak meresztő b.imész üveg szemeit, — s úgy esett, hogy nekem is volt okom visszabámészkodni ez ] ablakokra. Oh mert néha egy lenge fürtű, barna í kis fej tekintett ki égő szemeivel a függönyök mellől, felelevenítve az ablakot — és szivemet. Elein- tén ugyancsak azon kozmopolitikus rokonszenvet érzém irányában, melyei minden szép nö iránt viseltetünk ; de egy sajátságos körülmény végkép magára voná figyelmemet. A leányka — cigarettezett. [gen, cigarettezett. Mintegy lopva össze voná háta megett a függönyöket, zsebecskéjéböl egy dohánytartót s papirt húzott elő, s kedves ügyetlen lassúsággal kezdé csömöszkölni a dohányt a papírba. Végre kész volt a cigarette, — ekkor kinyi- tá a fél ablaktáblát, meggyujtá cigarettjét, s kissé kihajolva teljesen átadta magát a cigarettezés élveinek. Oh ezt látni kelletett! Minden mozdulatát figyelemmel kísérem. — A pici piros ajkakat összevonva, vékony bokrokban eregeté a kék füstöt, elmerengve játszi phantasti- ctis alakzatain. Vége felé gyorsan szipákolá, — aztán hirtelen eldobta, — behúzta az ablakot, s eltűnt. De én folytonosan láttam arcát. Bár merre fordulók, szembe volt velem. Ah a rajongásig belé szerettem ; — de hogy is ne, egy angyalba, a ki ci- garettezik ! Mit tegyek, hogy csak egy párszót is válthassak vele . . . Hát bizén azt tettem, hogy magam elébe teríték egy piros levélpapirost — s a kővetkező sorokat vetőm rá: Kedves ismeretlen kisasszony! Ne ütödjók meg soraimon. Én szeretem kegyedet. Mi különben is rokonszenvezünk, — ön cigarettezik, én is, — s mert igen szeretem, szabadjon felajánlanom a cigarette készítés körébeni elvitázhatlan ügyességemet. Kegyed a mint vettem észre nem igen ért a cigarette készítéshez, — én megtanítom reá. Tegyen boldoggá, — nyújtson alkalmat ajánlatom foganatosítására. Sorait várva maradtam tisztelettel Altalelenese . . . Gerő. Hordárt fogtam és átküldtem a levélkét, — s ime teljesült legvérmesebb reményem, másnap egy fürge szobaleány állít be hozzám (állát megcsipkedtem) s a következő tartalmú levélkét nyomja kezembe : Tisztelt Gerö ur ! Modora igen megtetszett nekem. Ajánlatát szívesen fogadom. Találtam ürügyet, melynek színe alatt bátran megjelenhetik nálam. Anyámnak azt mondám (csak ketten vagyunk), hogy a császár fürdői bálkor egy tánezosom látogatását Ígérte, — s holnapra várom öt. Tehát holnap délután háboritlanul társaloghatunk. Elvárom önt; de szomszédságát el ne árulja, —■ ez feltűnő lenne. . .. Mathild. Boldogságom leirhatlan volt. Persze másnap plain I parade beállitók. Mathild kisasszony fogadott s bemutatott anyjának, egy beteges tekintetű asszonyságnak, ki szívélyesen üdvözölt — aztán bevezetett a társalgó szobába, —• abba, melynek ablakában cigarettezni látám öt. (Vége következik.)
