Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-11-12 / 91. szám
Harmadik évfolyam. 91-ik szám. Gyula november 12-én 1871. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése, hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reelamatiók küldendők. BÉKÉS POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. Hirdetések felvétetnek : Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetésig irodájában (Erzsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann li. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca > 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. c Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték s minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. > Kéziratok nem küldetnek vissza. Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: Helyben házhoz hordással, vagy vidékre postán egesz evre fél „ negyed „ 6 frt — 3 frt — 1 frt 50 Az uj megye és annak alispánja, Azon őseinktől reánk maradt megyétől, melyet megszoktunk alkotmányunk védbás- tyájának tekinteni; maholnap megválunk, hogy elfoglaljuk a tért az uj törvényadta vármegyében. Azon lelkesedés, mely ez ügy körül úgy a megyék termeiben fennen és ismételten hangsulyoztatott, mint az országliázában heves kifalcadásokig vitattatott, kétségtelen bizonysága ugyan ezen ősi intézményünk iránti érdekeltségünknek, de nem ment fel azon kötelességünk alól, hogy most már figyelmünk tárgyává tegyük azt is, hogy helyzetünk körébe magunknak tájékozást szerezvén, egymást úgy megértsük, hogy a régi cselekvési mód ne bénitsa meg megyei életünket, hanem az méltányos igényeinknek megfeleljen. Helyi közlönyünk egyik főfeladatának tekintjük, hogy a politikai párttusák mellőzésével oda hasson, hogy a pártok jóakarata kölcsönös egyetértésével egy egészséges megyei életet mutasson fel és ez érdemben kezdeményezett eszmecsere által, sikeres eredményt hozzon létre. Tekintve most az 1870. 42. t. cikket, világos, hogy az ország ezentúl a megyéktől első helyen jó közigazgatást kivan, s csak ha ezt bírnak adni úgy tarthatják fel a közérdekeltséggel együtt a törvényben részükre biztosított jogaikat s önállásaikat, mit ha nem nyújthatnak, nem lesz meg azon tulajdonuk, mely az uj vármegyét a régitől a közügy előnyére fogja megkülönböztetni, sőt ez elesvén, elvesztik létezésük szükségét s egyszerű kormányközegekké sülyednek, ezért a megyei kormányzat élén álló alispánoknak mind meg annyi kormány fór fiáknak kell lenni. Ugyanis a megyei élet az alispán kezébe van letéve, ki azonban mint a megyének fő tisztviselője úgy felfelé, mint lefelé, nagy felelősség alá van vetve és pedig nemcsak tetteiért, de mulasztásaiért is. Az alispán vezeti a közigazgatást, végrehajtja a kormány rendeletéit épen úgy, mint a megyei bizottmány határozatait, — ellenőrzi úgy a közvagyont, mint a tisztviselők pontos hivataloskodásait; miből kétségtelen, hogy az alispánnak határozott jellemmel és iránnyal, állásának s munkakörének tiszta fogalmával, ingatlan akarattal s tetterővel kell birni, mert csak ezen tulajdonok védhetik meg állását úgy lefelé, mint felfelé, ha tiszta tudattal bírván annak amit tett, számot adhat arról a miért azt úgy és nem máskép tette; mert a „megye közönsége“ tág köpönyege nem oltalmazza meg többé, sem a bizottmányi megtámadások ellen, sem a kormány személyes felelésre vonásától s felfüggesztésétől; csak ily alispán nem fog megsemmisülni a jogaival élni tudó megyei bizottmány mellett. Az alispánnak, mint a közigazgatást vezetőnek administrativ tehetségnek kell lenni, hogy megállja helyét a kormány élén akkor is, midőn körülte zivatarok keletkeznek; nem lehet sem gyáva, sem vakmerő, de kell hogy ildomos legyen a hatalom birtokában, hogy kellő mértéket tudjon tartani ott, hol a megindult mozgalom túlhajtani kész; tudni mikor kell megrohanni az akadályt, mikor azt megkerülni, mely tulajdonok pedig ritka embernek állanak rendelkezésére. E mellett az alispánnak erélyesnek is kell lenni, mert ő lévén végrehajtója a bizottmány határozatainak, a legüdvösebb intézkedések mellett is a megye jóléte csak írott malaszt marad, ha az alispán annak életet adni s érvényt szerezni nem képes. Végre az alispán felelősség terhe alatt lévén végrehajtója a kormány rendeleteknek, kétségtelen, hogy annak a törvény alapján álló politikailag fedhetetlennek bizonyult előéletű férfiúnak kell lennie; — oly emberek, kik magukat feloldozzák a nekik nem tetsző törvény végrehajtása alól az uj megye keretébe nem alkalmazhatók, mert az alispán hivatva lévén a kormány Perényi Ferenc, 42-ik nagy-váradi püspök. (Mutatvány Gánóczynak „Episcopi M.-Varadinensis“ cimü, Bécsben 1776. megjelent műve Il-ik kötetéből.) (Folytatás.) Ez idötájban Nagy Klement pápa a vallásnak Németországban való megszilárdítására fordította lelkét s minden ügyekezetét, hogy a régi szentek feddhetetlen áldozatkészségével egyesítsék erejüket a császárság fejedelmi Sólymán ellen, ki Magyar- szágot szárazon és vizen készen álló seregével ijesztette. 1523. vége felé Niirnbergbe hivattak össze a rendek, hol azok a török háborúról s az uj vallási egyenetlenkedésekröl tanácskoztak; s e tanácskozások a következő óvben is folytak. Az azon császárságból összejött fejedelmekhez á pápa Campe- gius Lőrinc bibórnokot apostoli követ cimmel rendelte. De ö nem ment velők semmire; mert a pártokra szakadt császárság s Luther tanai által megvesztegetett fejedelmek a törökök elleni fegyverre kelést — megtagadták. Nagy hátrányára szolgált ez a magyarországi papságnak is, török fegyverektől körülvéve, alig voltak képések üldözni, sőt el- lenállani is a már eléggé elterjedt Luther-fóle eretnekségnek. Perényi azonban még ily szorongatta- tások között is lankadatlanul harcolt, egyrészt az uj-német istentisztelet ellen, másrészt nyája nyugalmáért. Valóban, szomorú helyzetben volt ekkor Magyarország ; Luther felekezete mind Erdélyt mind Magyarországot elárasztotta s egyidejűleg a római Szent Atya is szomorú veszteségeket szenvedett. A török zultán, II. Solimán, elfoglalván Rhodust s más nevezetes helyeket, mint hire járt, roppant seregét Magyarországra készült vezetni. Az oly szerencsétlen állam ez állapotában igen nevezetes szolgálatot tettek az ifjú királynak Magyarország papjai és főrendéi. Ezeknek javaslására ő országgyűlést hitt össze, hogy a közös baj ellen közös tanácsban keressenek ellenpert, miképen lehetne azon veszteségeket megakadályozni, melyekkel a luthe- ranismus ijeszti Magyarországot. Mindnyájok egyező akaratával uj törvényt hoztak az eretnekek ellen s ezek pártfogóira. „A lutheránusok az országban mindenütt kiirtandók s a hol találtatnak, nem csak az egyháziak, hanem a világi személyek által is szabadon elfoghatok s megégettethetök.“ De mindenkinek lelkét a török-háború hire töltvén el, senkisem tette kezét a lutherán-szakadárokra, sem máglyát nem emelt nekik. Az ekkép büntetlenül élő eretuekek sok zavart okoztak Magyarországban, melyeket azonban itt vázolni nem feladatom. A török háború pedig már küszöbön állván, a magyar követek a keresztény fejedelmek udvaraiba siettek, hogy segélyöket sürgessék. Ferdinánd osztrák herceget s a Spirában (Speier) összegyűlt fejedelmeket buzditani Nádasdy Tamás kapott parancsot; Zsigmond lengyel királyt is segélyre szólitá Lajos: VII. Kelemenhez már elébb Broderics István váci püspök volt küldve segélyt eszközölni. Innen a követség nem üres kézzel tért meg. Ö t. i. nem megvetendő pénzösszeget küldött Magyarországba katona-gyűjtésre s más hadi szűk ségletek vásárlására; ezenfelül tudatta: mily szorgalmasan működnek követei, kik által ö a legfőbb pásztor, az európai fejedelmeket segélyre szólítja — épen akkor, midőn Luther, istentelen beszédeivel, nem a török birodalmat hanem a római széket akarja felforgatni. Az oly jó pápán nem is múlt semmi; hanem a többi fejedelem annyira idegenkedett egy török háborútól, hogy a magára utalt Magyarországon kivüie senki sem katonával sem pénzzel nem segített és a háború egész terhe, egész védelme egy nemzetre hárult, melynek nem volt sem elég katonája, sem elég hadi gépe s egyéb, a háborúhoz szükséges eszköze. Majdnem kétségbeesve a külföldiek által adandó segítségről, Lajos a Budára összehitt gyűlésből a főuraknak, kik eléggé buzgolkodtak, de egymás közt gyakran egyenetlenkedtek, megparancsolta: hogy a polgárokéval közös üdvökért táborba szánjanak, erejüket tehetségük szerint a török ellen fordítsák és hogy a sereg julius elsejére Tolnára gyűljön. „A király e közben, mondja Sambucus — a háborúhoz szükségeseket készité. A szomszédos kér. fejedelmeket többnyire figyelmeztette a közös veszélyre.-------— Az ezüstkészletek felének az e gyházaktól való beszedésével Macedoni Lászlót bizta meg. Kevéssel előbb a szerémi püspökre bizta a pécsit, több mással együtt. Ekkép a minden tehetségét megfeszítő Lajos elkészité a háborúhoz szükségeseket, — mig sok four mélyen alu- vék s megfoghatlan restséggel kétlekedék, hogy
