Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-05-25 / 42. szám
s most már a legszomorubb jelenetek kifejtésénél állnak, melyeket a torlaszhare fog előidézni. — A commune csapatai tarthatták volna ugyan még az elfoglalt erődöket, hanem könnyen a bekerittetés veszedelmének lettek volna kitéve, s igy a torlaszharcra húzódtak vissza, mely, mint említők, még igen sok vérbe fog kerülni mindkét részről. Az eddigi sikert különösen a tüzérek vívták ki, s a két hónapi harc csaknem kizárólag tüzérharc volt, s mig a versaillesi csapatok tüzérei régi gya korolt katonák voltak, addig a cummunenak számban is csekélyebb s gyakorlatlan tüzérségének tiszti kára sem volt, s igy a veszedelem, mely a communet e hó 22-én a versaillesiak bevonulásával érte, nagyon előre látható volt. Legújabbak. Berlin, május 22. Frankfurtban a szombati konferencia 4 órán át tartott; mint különös kedvezményt Németország Franciaországnak visszaád az elfoglalt vasúti szerelvényekből 300 mozdonyt és 6000 vaggont. A konferentiának ezenfölül tárgya volt az uj kereskedelmi egyezmény. Brüssel, május 20. Az „Independence beige“ jelenti Frankfurtból e hó 20-áról: Bismarck her- ceg reggel 8 és b órakor ide érkezett, Jules Favre és Pouyer-Quertier déltájban érkezett meg. Ma- dai rendőrfőnök volt elfogadásukra a vasúti indó házra küldve. Bismarck herceget a jelenvolt tömeg élénken, Jules Favre-t tiszteletteljesen üdvözöl te. A békeegyezmény aláírásának tiszteletére a nyilvános és magánházak zászlókkal vannak díszítve. Pária, május 21. A szövetségesek kiüriték a Malakofft, Petit Vanvest és Grand Montrouget. A versaillesi csapatok bevonulása minden percre vá- ratik. Itt nagy az izgalom, mivel sokan bombák által megölettek. Versailles, május 20. A hir Rochefortnak és bizonyos Mouret-nek Meauxban történt elfogatásá- röl megerösittetik. Az elfogottak haladéktalanul Versailjesba fognak hozatni. Versailles, május 21. A kormánycsapatok ma két ponton bevonultak Párisba: a Porte St.- Cloud és a Port Montrouge-en át. A fölkelők oda hagyták a sáncokat. Versailles, május 21. Párisi hírek jelentik, miszerint egészben csak 2 hadosztály vonult be Párisba, a melyek átkelvén a körvasuton, csak csekély elllenállásra találtak. Parisban nagy rémület van. Hir szerint Pyat, Grousset és a többi főnökök eltűntek. Thiers egy körirata konstatálja a Porte St.-Cloud összeomlását, melyen keresztül Douai tbk. csapataival Párisba bevonul. L’admirault és Clinchamps hadtestei követik Douait. London, május 20. A helyi lapok sokat foglalkoztak Napóleonnak el- vagy nem utazása felöl Most már annyi konstatálva van, hogy az ex-csá- szár titokban csakugyan elutazott, s nehány nap múlva szint oly titokban érkezett vissza, azonban azt, hogy merre járt és hol tartózkodott amaz idő alatt, a legnagyobb fürkésződés után sem sikerült kipuhatolni. Bécs, május 22. A reichstráth delegátiójának elnökévé Schmerling választatott, a ki e bizalomért köszönetét mond s kiemeli, hogy a legutóbbi delegáció befejezte óta letelt rövid idő alatt semmi lényeges sem történt, s hogy a helyzet majdnem teljesei ugyan az maradt; ennek dacára kö telessége azonban a delegatiőnak az előterjesztéseket körültekintően megvizsgálni, tekintettel arra, hogy az állam kincstára mennyire csak lehet ki- méltessék. Bécs, május 22. A korelnök, Majláth megnyi- tá a magyar delegátiót. Elnökké Majláth és alel- nökké Bittó megválasztatott. Az elnök beszédében utal a pragmatica sanctióból folyó kiegyezésre és tekintettel a küleseményekre hangsúlyozza azon szükségességet, hogy a védkópesség emelése tekintetéből a monarchiát kifelé biztos alapokra kell fektetni. A közös pénzügyminister Lónyai eléter- jeszti a budget-et s a vörös könyvet és jelenti, hogy a császár holnap fogadja a delegátiót. Erre következett az albizottságok választása. Versailles, május 22. Tegnap este óta Pária teljeset cernirozva van, a poroszok akadályozzák a bejáratot St.-Denisbe. Biztoson állítják, hogy Dombrovszky St.-Quenben cernirozva van. Versailles, május 22. Mintegy 80,000 ember vonult be Párisba, kik a Trocadero diadalívig, az Avenu Uhrich és a katonai intézetig előre nyomultak. Ma reggel heves ágyudörgés halatszott, mely alkalmasint a diadalív melletti torlaszok ellen irányult. Éjjel bevótetett a Muette vár Passy- ban. A Versaillesba hozott foglyok közt Assy is van. Újdonságok. — B. Wenckheim Béla volt belügyér, me gyénk egykori feledhetetlen főispánja, most Ő Felsége személye körüli minister, e hó 22-én vette át Bécsben hivatalát s lakását is állandólag a ministerium épületébe tette át. — A magyar tudományos akadémia osztályaiban a múlt héten végbement választások alkalmával, megyénk egy szülöttét is érte a kitüntetés. Ez Szabó Károly jelenleg a kolozsvári nemzeti muzeutn könyvtárnoka a kitűnő történet- búvár, ki a „Magyar vezérek kora“ cimü nagy alapossággal irt munkájával történelmi Íróink kiválóbbjai sorába küzdte fel magát s az említett akadémiai választások alkalmával a történelmi osztály rendes tagjává választatott. Szabó Károly megyénkben, Körös-Tárcsán született, hol atyja helv. hitvallású lelkész volt, s igy a hazai tudományosság egyik kiváló képviselőjét méltó bü-zkeséggel megyénk fiának is valljuk. — Méhay tanár Párisból múlt szombaton és vasárnap este az itteni városháza termében előadást tartott á természettan és bűvészet köréből. Első este a nézőtér jól megtelt látogatókkal, kiknek nagyobb részét a vásári alkalomra begyült vidékiek képezék, mig a második előadás kevésbé volt látogatott. A mutatványok egytől egyig csinosak s nagy ügyességgel kivittek voltak s a közönség mindkét Ízben elégedetten távozott. Az előadás nem kevésbé érdekes részét a sorsolás képező, mely mindkét alkalommal csinos nyereménytárgyak birtokába juttatá a szerencséseket. Méhay innen Csabára utazott, hol jövő szombaton tart előadást. — A helyben létesítendő harmadik temetkezési egylet alapszabályai, a belügyministeriumtól helyben hagyva leérkeztek. — „Orosházi iparbauk“ eim alatt alatt alakítandó részvénytársulatra, több orosházi lakos közelebb engedélyért folyamodott a kormányhoz, s egy alkalommal az ide vonatkozó alapszabály szervezetet is bemutatta megerősítés végett. A közgazdászat! minister ur egy a napokban a megyéhez intézett leiratában tudatja, hogy tekintve, miszerint a kérdéses részvény társulat az „iparbank“ cimét kivánja fölvenni és üzletkörébe mind azon műveleteket bevonta, melyek csak szilárd alappal biró banknak engedélyezhetök, másrészt pedig alapvagyonát 60,000 írtra határozta, mely ezer darab 60 forintos részvény által 1871-ik évi január 1-sö napjától számítva havi ötven krajcár- nyi befizetésekkel és igy csak 10 év lejárta után, tehát ötszáz forinttal indítaná meg, mi egy önsegélyző-egylet megindítására, de korántsem egy bank létesítésére tekinthető elégséges alaptőkének: — a kérelmezett iparbanknak ily módozatok mel letti létesítése meg nem engedtetett. A dalárda ügyét úgy látszik kezdik mind jobban felkarolni. A békési dalárda által megpendített eszme — egy megyei dalverseny rendezése — közeledik a valósuláshoz. E hó 30-án Csabán a kaszinó helyiségében elöleges tanácskozást fog nak tartani, — melyen az összes megyei dalárdák képviselve leendnek; — itt állapítják aztán meg az óneklendö darabokat, s a helyiséget. — Mint már emlitök dalárdánk ez ügyét egészen magáévá tette, képviselőit is megválasztó a tanácskozmányra, óhajtandó volna, hogy a többi dalkörök is hasonló eljárást követve igyekeznének minél több érdeklődést felkölteni úgy a közönség, mint a daltársak között, ne hogy mint nálunk rendesen történni szokott, mikép az ügynek szépreményekre jogosító kezdete csak hamar füstbe megy. — Öngyilkosság Lé der er Karolina, Léde- rer Sámuel nagyváradi kereskedő s k.-gyáni birtokos leánya, vasárnap reggel Kötegyánban szivén lőtte magát. Öngyilkossága oka, mint halljuk, — szerelmi kétségbeesés volt. X Dutkay Dezső surkadi uradalmi ispán ked den vezeté oltárhoz Mező-Túron a kedves és bájos Kubányi Paulina kisasszonyt. Sok szerencsét s áldást az uj frigyhez. + A vásári rendőrség, mint mindig, úgy most is dicséretesen működött, — s meg is látszott e működés eredménye a szekér torlódás, kocsi törés, fejbeverés s egyéb szokott dolgoknál. De minek is bajlódnának a vitéz urak ilyesmivel, hiszen csak a zsinoros ruhát kell messziről mutogatni, s minden rendjén van, — legalább hitük szerint; azonban nagyon tévednek. A lacikonyhák bicskanyitó bora melletti dinom-dánom már lerontotta — ha volt is — a kék ruha tekintélyét. Pedig rendőreink ez úttal is, — régi szokás szerint — több gondot fordítottak a pohár ürítés-, mint a vásár rendjére. Ha két szekér találkozott az elég széles gáton, már mindjárt torlódás volt, holott ennek elkerülésére nem sokkal több talentum kívántatik, mint a taplópuhitáshoz. Különben nem akarjuk rendőreink tehetségét ennyire degradálni, mert bizony feltalálták volna ők magukat az ilyen esetekben, hanem ki tehet róla, ha a lacikonyha ilyenkor távol esett a helyszínétől. A lóvásárban meg épen példás rend uralgott, mehetett oda szekérrel, kocsival a kinek tetszett, valamint a szekerek közé is hajthattak egész csapat lovakat, melyek aztán vásárt ütöttek, romboltak bontottak minden elöta- lált dolgokat. S a rendőrség borongott az éji homályban, a rend pedig kesergett ö árvaságában. — Jele, ki a politika magasabb tudományából tanulmányt kíván szerezni, itt biztos a haladás. — Sámsonban (Csongrádmégye) él jelenleg egy béres, K. János, ki arról nevezetes, hogy huszonnyolc éves dacára, még eddig soha életében sem volt templomban. O „szerelem gyermeke“ tévén, születésekor anyja kitette, idegenek gondviselése alatt növekedett s már 6 éves korában önállóvá lett, a mennyiben személye és tehetségeivel már ekkor szabadon rendelkezett, s egyiknél is másiknál is majd mind kondás gyerek, majd mind juhász bojtár szolgálatban állott, utóbb pedig napszámos és — betyár is volt. Végre felvitte bérességig gróf Károlyi György sámsoni uradalmában, hol most is szolgál. Anyjától elhagyatva, senki sem törődött lelki állapotával s most ezen is maga segít: e napokban veszi fel a keresztsé- get, s ekkor fog először menni a templomba. — Lukácsy Sándor kertészeti és fatenyésztó- si m. kir. vándortanár, közelebbről megkeresést intézett megyénk bizottmányához, melyben megemlítvén, hogy miután ö a közgazdászai minister által az egyes törvényhatóságok által alakított faiskola-választmányokkal leendő közreműködésre utasittatott — ezen utasitáshoz képest úgy az e megyei faiskola-választmánnyal leendő közreműködésre nézve, valamint a vándor-tanitásra is szolgálatát felajánlja. Lukácsy Sándor ezen megkeresése közgyűlési intézkedés tárgyául tartatott fen. — Sárvárról Barabás György néptanító a „Népiskolai lapok“ 15-ik számában figyelemreméltó cikket közöl a néptanítók szomorú sorsáról; panaszkodva említi föl, hogy a segédtanítói 200—260 frt évi fizetés a legnvomoruságosabb tengésre, a mindennapi szükségletek fedezésére sem elégséges. Annálinkább zokon esett, hogy az ellenzék vezére Tisza Kálmán mondja, hogy nem kell a körjegyzők fizetését 400 írtba megállapitani, mert ez maga után vonná a néptanítók fizetésének fölemelését is. („Hon“, f. é. 73. sz.) A néptanító kimutatván, hogy a legtakarékosabban költve, reggelire misem jut s a háznál levő szolgai munkákat is önmagá-