Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-04-06 / 28. szám
Harmadik évfolyam. 28-ik szám. Gyula április 6-kán 1871. Szerkesztőségi iroda, ( hová a lap szellemi ré- ' szére vonatkozó közle- mények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reclamatiók küldendők. BÉKÉS Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csötörtökön. Előfizetési feltételek: _____ r •• Helyben házhoz hordással, PO LITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. ; •*— Hirdetések felvétetnek : Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési' irodájában (Erzsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca \ 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. < Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték 5 minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. Kézlratolc nem küldetnels vissza. egesz evre fél „ negyed „ A minek örvendhetünk. Csaba nevezetes dologra határozta el magát, — arra, hogy a köutat a csatorna hidjáig kiépíti, jövőben pedig az egészet fen- t art and ja. Az épitenlő vonal hossza 600 folyó öl, a fen- tartandó egész utó körülbelül 1000 folyó öl lesz. A köut 3° 1’ szélességben terveztetik, s fog hozzá kelleni 320 k5 kőanyag, mely Csabán k. ölenkint 50—52 írtba kerül, a mi tesz circa 16,000 frtot; azonkívül a földmunka és maga az épités. A kész részlet is tetemes tatarozást kíván, főleg a vasút felöli rész, miszerint az összes kiállítási költség 40,000 írtra rúghat. Egyébiránt a tervező bizottság, a vasúti igazgatósághoz folyamodik, a kőanyag szállítási dijának mérséklése végett. Csabának ezen elhatározása nagy horderövel bir, s kezdeményéért neki mindnyájan elismeréssel tartozunk. Ezen kezdeménnyel azon irányban tettünk határozott lépést, mely eréllyel folytatva, termény szállításunk egyik akadályát lényegesen mérséklendi. Értem annak lehetővé tételét, hogy terményeinket bizonyos gyűjtő helyekre behordjuk, honnan aztán i kedvező eséllyel áruinkat biztosan a vasútra szállíthassuk. Mihez természetesen szükséges, hogy az ily vasutmenti gyűjtőhelyek a vasutig csinált úttal bírjanak, és szükséges, hogy átmentében elegendő magtárak legyenek, a mit szintén meghoz az idő; itt-ott talán a vasúti társaságok is fognak ilyeneket építeni, mert ezen rendszer fejlődése, nekik is nagy érdekökben áll; itt-ott fiók docksokat is fognak épiteni, mint erről már szó volt. Nagy horderejű Csaba elhatározása, mert élő példát ad más vasutmenti községeinknek, s tudjuk hogy efélékben a látható fogható példa mily hatásos szokott lenni. Ezen példa nevezetesen arra is szolgál, hogy hiú dolog arra várni, hogy ily utat a megye építsen, ha az építendő vonal a megyei útba esik is. A megyének nincs arra való ereje; arra várni tehát annyit tesz, mint feneketlen sárba kárhoztatva maradni, a mi oly tetemes kárral jár, hogy a köut költsége egy pár esős év sarába veszett pénzből kikerül. Egj’ébiránt nincs is ezen igénynek jogosultsága a megyei utak, a megyei közlekedés eszközei, a vasutmenti nagyobb községek már a világ kereskedelem tényezői s igy azon belső ut is, mely az ily községeket a pályaudvarral összeköti elveszti megyei jellegét és a világ forgalom tényezőjévé válik, tehát annak épitése kettő közül egyiknek esik terhére t. i. vagy az államnak, vagy magának a községnek. De a községnek avval kapcsolatos érdekei oly ! szembeszökők, hogy ezen localis érdekek emelését az országnak azokban közvetlen nem osztozó lakosaira róni, minden méltányosságot nélkülözne, s igy az ily belső utak épitése csak a községek költsége lehet, természetesen oly községeket értve, melyek bizonyos kereskedelmi központokat képeznek. A csabai útra visszatérve, óhajtottam volna, hogy a tervező bizottság a kongó útrendszerre is figyelmet fordított volna. A kongó útnak sok előnye van : 1. a téglaipart fejleszti és eredményei az építő község javára esnek, a mi fontos tekintet ; 2. a kongó ut tetemesen olcsóbb, fenntartása annyi száz forintba kerül, a mennyi ezerbe a köuté; 3. a kongó ut sima, nagy terhek könnyű szállítását teszi lehetségessé, míg a folytonosan tatarozott köut mindig döcögős; 4. nálunk a járdák téglából készülnek — roszul mert a télagyártást nem értjük, nem is vagyunk ahhoz beruházva, de vasutmenti nagy községeink is épülni fognak, mihez ismét sok é3 jó tégla kell és pedig nem csak közönséges, hanem mütégla is, meg cserép. A kongó ut tehát mint ezekkel homogén, nagyon indicalva volna. Ugyan nálunk az a hir van elterjedőben, hogy a kongó útrendszer nem bizonyult be gyakorlatinak. Én ezt nem úgy tudom. Hiszen csak az imént szavazott meg az országgyűlés tetemes összeget bizonyos hazai kongóut folytatására; azt pedig csak nem lehet feltenni, hogy ez megtörténhessék, ha a rendszer gyakorlatiatlannak bizonyult volna be. Somogybán is vannak kongó utak. Egyébiránt szó beszéd után indulni nem szabad, a dolog állásánál megkell győződni alaposan. A téglaipar ugyan tetemes beruházást igényel, mennyibe az egész készítendő ut nem kerül, de hiszen az a gyár tovább is dolgozni fog, egyébf á i c &. Emlékjegyzeteimböl. (Folytatás.) Mióta 8zogény anyámat eltemettem s ennek akkor volt 3 éve, apámat nem láttam. Tetszett nagyon a városi élet, azért nem igen kívántam a szünnapokat a csendes otthon lágy ölén tölteni. Egy kissé olyan megdöbbenés-féle érzet fogott el, midőn megláttam azt a galambösz öreg urat, kit apámnak neveztem. Mondják, hogy sok gondot okozott neki, egy haszontalan, korhely fiú, (ez meg én voltam.) Leirhatlan volt apám öröme, midőn megölelt. Sirt mintegy gyermek. Kezdtem érezni, hogy nem csak a kártya s vig cimborák képesek az embert megindítani. — „Itthon van Pista urfi“ — villámként terjedt el a hir a cselédség között. Akkor úgy gondolkoztam, hogy a hazajövetelem által kilátásba helyezett borravalók idézték elő a lelkesedést; most már tudom, hogy a borravalón kivül az őszinte szeretet is tűzi hozzám az egyszerű sziveket. Megérkezésem hírére ellátogatott hozzánk az öreg tiszteletes is. O mindig jó indulattal viseltetett házunk iránt. Megtudtam, hogy minduntalan érkezett költségvetéseim az ö közvetítése folytán mentek keresztül a „budget-bizottság“ tárgyalásain. És nem szemtelen egy kölyök voltam én Kálmán! halld; midőn ez értésemre esett, ázt mondtam magamban, hogy bizonyosan a leányát akarja nekem játszani, s azért gyakorol irányomban oly patronatusi eljárást; — pedig csak ezután mondták, hogy a szegény Oktavie — igy hitták leányát, — már egy év óta a csendes emberek között van. • A tiszteletes beszédbe akart velem ereszkedni. — Na bizon Derei ur, azt gondoltuk, hogy már soha sem lesz szerencsénk hozzá. Mormogtam rá valamit. Csak az tűnt fel előttem, hogy a tiszteletes ezelőtt mindig Pista öcsémnek szőlitott. Hanem itthon, nagyon fogja ám unni magát Derei ur, folytatta volna ismét. Majd azt mondtam rá, hogy tudom én azt, ha te nem mondod is vén bolond, hanem meggondoltam a dolgot. — Majd keresek szórakozást — vetettem oda. A tiszteletes látta, hogy ez bolond, ezzel nincs mit beszélni, — azért szépen ott hagyott magamra s miután a preference-ban nem akartam részt venni, leültek az öreggel tarklizni. En nekem addig lehetett módomban a vén parókás ősök savanya képein elmerengeni. Nem szólottám senkihez, engem sem háborgatott senki; — hanem azt még is észrevettem, hogy az öreg sokszor lopva rajtam feledé szemét, s hogy kissebb gondja is nagyobb annál, mikép a tiszteletes terc-ét elrontsa. Kelletlen játék volt biz az. Az öreg Jánosnak gyűlt meg a baja ekkor is, ki csak hallgatta a reá özönlő dorgatoriumokat, pedig csak oly lelki- ismeretesen tisztán adta az öreg kezeibe a pipát, mintha gyónás előtt állana. A vacsora alatt meg mintha mindhármunknak az orravére folyt volna. Szóval édes Kálmán ez az estély nem sikerült. Es ez igy ment egy hétig. A hány embere volt apámnak, ki ez idő alatt megfordult nálunk, mind elvaditottam az apám házától. Unni kezdtem a dolgot. De hát a manóba, tonnem csak kellett valamit ! Végre egy kora reggel lovat nyergeltettem. Régi jó hátasomat Gidránt hozták elő. A jó állat vihogott örömében, midőn újra felette érezett. Egész könnyebbült kedéllyel száguldtam be a pusztát. Visszajövet utam a lelkész laka előtt vezetett el. A csinosan zöldre festett léces kert épen az utcára nézett. Csak nem mehettem el a nélkül, hogy oda ne vessek egy pillantást s ugyan nem bántam meg. Az öreg lelkész egy fiatal leánykával karján ott sétált; majd az egyik, majd a másik le-lehajola az ut két oldalán gazdagon pompázó virágok egy-egy kiválóbb példányára figyelmeztetni társát. Ha már oda néztem s láttam őket, ugyan nagy gorombaság Jett volna tőlem egy „jó reggelt“ nem mondani. Csak midőn üdvözlésemet fogadták, akkor láttam milyen szép gyermek az ott a lelkész karján. Még soha sem láttam öt, nevét sem tudtam, sőt még említeni sem hallottam róla semmit. Nagyon jól esett e gyermekalakon szemeimet pihentetnem, ennyit megvallhatok. (Folytatása következik.)
