Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-04-02 / 27. szám

mikénti felhasználása érdemében a megye már határozván, nevezett községek kérelmét most már figyelembe nem veheti.

Országgyűlési tudósítás.

Mart. 27-én. A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, elnök bemutatja a beérkezett irományokat, s jelenti, hogy Oeskay Rudolf képviselő betegsége miatt lemondott. Uj választás fog elrendeltetni. — Almás s y Sándor interpellálja a közi. ministert: miért vannak az állami vaspályánál német szövegű számlák és vevények használatban. Irányi D. a belügyministerhez intéz interpellátiót egy, az iparszabadságot állítólag sértő ministeri rendelet és Raspe Henrik elfogatása ügyében. Kiadatik a mi- nisternek. Felvétetik a napirend : a községek rendezéséről szóló t. javaslat részletes tárgyalásának folytatása. Következik a 34. § a virilis szavazatokról. Vidlickay József nem pártolhatja a vi- rilis szavazatokat, mert a 48-ki álláspontot tekintve hátralépés s a magyar társadalom alapját, a jogegyenlőséget kizárják. Brennerberg Mór a virilis szavazatokat nem tartja szabadelvű, de igen célszerű intézménynek. C s á k y Tivadar a kisebbség véleményét pártolja; szintúgy Bobory Károly. Török Sándor (soproni) a kormány javaslata mellett, Almássy Sándor ellene szól. Vuko- vics Sebő úgy látja, hogy akármit mondanak a jobb- vagy baloldalról, a kormány nézetét nem fogja megváltoztatni; pártolja a kisebbségi véleményt. Rannicher Jakab a különfaju lakosság érdekével nem tartja összeférőnek a virilis szavazatot; Babes Vince szerint ez intézmény a népellenes hatalom nevelésére szolgál. Utána szót emel Tóth Vilmos belügyminister. Párhuzamot von Európa többi országainak községi törvényei és a szőnyegen levő törv. javaslat közt; utal Belgiumra, a virágzó és alkotmányos monarchiára, hol a képviselőtestület kisebb községekben 7 tagból áll, kik közül hármat a korona nevez ki. És kik választják a belga képviselőtestületeket? Választják azok, kik kis községekben 15 francot, nagy községekben 42 franc egyenes adót fizetnek; nálunk pedig azok választják, kik egyenes államadó fejében bármily csekély összeget fizetnek. Szabadel- vüség tekintetében tehát bátran kiállhatjuk a versenyt Belgiummal. B. Simonyi Lajos kisebbségi előadó és Királyi Pál központi előadó, végszóval élnek. Ezután következik a szavazás a kérdéses 34. § felett. Elnök a kérdést föltévén 150 képviselő igennel, vagyis az eredeti szerkezet mellett, 137 nemmel szavazott, távol volt 116. Eszerint a virilis szavazat 13 szótöbbséggel fogadtatott el. Következik a 35. §. mely a községi képviselők számát szabályozza. Szavazásra kerülvén a dolog, a javaslat mellett 72, ellene 76 szavazat nyilatkozott. E § tehát elesett. A 36 és 37. § változatlanul, a 38-ik § módositva fogadtatik el; elfogadtattak továbbá a 39, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47, 48 és 49-ik §-ok változatlanul. Ülés vége 2 órakor.

Mart. 28-án. A jegyzőkönyv hitelesíttetik. Ho- dossiu József interpellátiót intéz a pénzügyminis- terhez az Erdélyben történt földtehermentesitési fizetések tárgyában. Halász B. határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a vadászati törvény a községi javaslat után első sorban tárgyaltassék. Következik a napirend, a községi javaslat. Az 50 —58. §-ok változatlanul, az 59. § némi módosítással fogadtatik el, szintúgy a 60, 61 és 63. §-ok. A 65. §-nál nagy vita támad a községi elöljáróság alakításának kérdése felett. Módositványokat adnak be: Németh Albert, Szontagh Pál,Or mos Sándor és Gon da László. Tisza Kálmán e módositványokat rendszeresen szerkesztve külön indítványban beadja, mely azután ol is fogadtatik. A 66. § szavazással eredeti szerkezetében meghagyatik. A községi tisztviselők fizetéséről szóló 67. §-ra vonatkozólag Tisza Kálmán módo- sitványt nyújt be, mely elfogadtatik. A 68 és 69. §-ok elfogadtatnak, a 70. §-náI vita fejlődik ki, melyben részt vesznek Simonyi Lajos, Kör- mendy, Bobory, Ny áry, Majoros, Csiky, Királyi, Tisza L. és Patay. E § fölött a szavazás másnapra halasztatott. A 70—76. §-ok részint változatlanul, részint módositva fogadtattak

el. Ülés vége 2 óra 10 perc délután.

A párisi lázadás.

A községi választások e hó 26-án minden rendzavarás nélkül végbementek a francia fővárosban s 500 ezer választó közzül 200 ezeren adták be szavazataikat. E hó 29-röl távirják Párásból, hogy a helyzet javul s a forradalmárok elleni ellenállás növekszik. A rendpártiak ismét visszavették a lázadóktól a községházat, az ottan talált lázadókat elfogták s Versaillesbe küldték, a vonat azonban melyen a foglyok vitettek, Lavalloisban a lázadók által feltartóztatott s a foglyok megszabadittattak. A második arrondissementben 500 lázadó nemzetőr lefegy vereztetett és számos nemzetőr önként csatlakozott a rendpártiakhoz, kik több piacot és utcát s a St-Lazare nevű vasúti állomást hatalmukba kerítették. A 32-ik nemzetörzászlóalj pedig, megtagadta az engedelmességet a központi felkelő bi zottságnak. — A felkelők emissariusokat küldtek Versaillesbe az ottani hadsereg felbujtására, mely 100 ezer emberből áll, s melynek parancsnokságát Sa- isset tengernagy vette át. A versaillesi nemzetgyűlés zavarát neveli az algieri lázadás is, melynek elnyomására a porosz hadjárat alatt oly gyakran emlegetett Faidherbe és Bazaine is felajánlák szolgálatukat. — Thiers a nemzetgyűlésnek Fontaineb- leauba áthelyezését készíti elő.

Legújabbak.

A párisi commune (község) marc. 29-én d. u. 4 órakor ágyudörgés közt kiáltatott ki, s uj központi bizottság alakult. Úgy látszik Párisban mi sem áll útjában a forradalom lavinájának s a rendpártiak megfélemlítve tétlenül meghúzódnak. Innen magyarázható meg az, hogy a versaillesi távsürgönyök egyre arról beszélnek, hogy „Páris nyugodt.“ Persze, hogy nyugodt, mert hisz a fölkelök urai a helyzetnek, ellenállásra nem találnak s igy „nyugalmukat“ mi sem zavarja. — St-Etienne marc.

28-ka óta a forradalmárok hatalmában van, Lyonban és Marsailleben pedig a rendpárt csak a legnagyobb erőfeszítéssel képes magát tartani. — A Versaillesben ülésező nemzetgyűlés mindinkább népszerűtlenné lesz. Legutóbb a legitimisták, orlea- nisták és a császárság hivei tanácskozást tartottak, mely alkalommal elhatározták, hogy a monarchi kus kormányforma lehető gyorsan visszaállitassék. — A márc. 28- és 29-ik közti éjjel a versaillesi utón a nemzetőrök előőrsei és a kormány csapat- jai közt puskalövések váltattak. — A kormány tábornokaival tartott tanácskozás után elhatározta, hogy Páris ellen nehány nap múlva támadás in- téztessék. — A Jura departementban heves összeütközés történt a lakosság s a porosz katonaság között; az előbbiekből 3 halott és 13 sebesült, az utóbbiakból 1 halott és 3 sebesült maradt a színhelyen. — Eddig a franciákról szóló hirek.

Az oláh fővárosban, Bukurestben, sem állnak a dolgok kedvezően. Az úgynevezett vöröspártiak eszeveszetten izgatnak, a tanuló ifjúság is kezd háborogni, s nagy népesödülések vannak. Jas- syban is nagy izgatottság uralg.

A német birodalmi gyűlésben vajúdó pártalakulásokból nem sok jót jósolnak a szabadelvü- ség sorsára nézve. A jó németek diadalmámorukban s egyesülésük feletti örömükben, úgy látszik, egészen megfeledkeznek a szabadságról. Vagy tán nem is ismerik, hogy oly keveset törődnek vele. A birodalmi gyűlésnek a császárhoz intézett feliratában e szó, „szabadság“ csak egyszer fordul elő; illőbb lett volna ezt is kihagyni.

Orosháza mart. 28. 1871.

Sajátságos az alföldi nép nagy részének azon elfogultsága, miszerint nem csak maga idegenkedik a fatenyésztéstöl, hanem mások ültetvényeit is, részint könyelmü pajkosság, részint megrögzött rósz akaratból rombolja, pusztítja.

Általános a panasz a tűzi- és szerszám-fa drágasága s a nemesebb, élvezhetőbb gyümölcsfajok hiánya miatt: hanem azért csak ültessen fát, a kinek tetszik; mi majd meglopjuk földünktől a trágyát s készitünk belőle a fánál is drágább tüzelőt; szerszámfát majd hoznak az oláhok; gyümölcsöt pedig majd cserélünk búzán, — csak teremjen.

Kockáztassuk a kérdést: vájjon nem lenne-e jobb, nem lenne e hasznosabb, ha a trágyával a földet termékenyítenek, mely csekély kis fáradság mellett tűzifát is adna ? — nem lenne-e jobb, ha a sikeresen tenyésző akác, kőris és szilfa, azonkívül, hogy olcsóbb szerszámfát szolgáltatna, még pénzünket sem vinnék el az oláhok? — nem lenne-e jobb, ha némi kis szorgalom mellett, a magunk által termesztett jobb és izletesebb gyümölcsön kívül a búza is a zsákban maradna?

Hogy a fatenyésztést gátló elfogultságok, előítéletet szigorú rendelet s kényszerítő erőszakkal sikeresen kiirtani nem lehet: azt tanúsítja a faültetés azon szomorúan nevetséges paródiája, melynek az ötvenes években szemlélői voltunk.

Egymást érték a keményebbnél keményebb rendeletek, ígérve pénz- és testi büntetést annak, a ki különösen az utakra dűlő földjeit be nem fásit- ja, és annak is, a ki az ültetvényeket megsérti.

A rendesen nagyon is rövidre szabott ültetési határidő kitüzetett; a szegény nép fizetni nem tudott, a botozás és börtöntől pedig tisztes távolban óhajtván maradni, gondolta magában : ha már épen „muszáj“ — tán mégis jobb lesz azt a botot, melyei még meg is verhetnének, elültetni s neki is ment aztán s nyakraföre dugdosta le a botot, pisz- kafát, kapanyelet, közbe közbe gyökeretlen, elcse nevészült fácskákat is.

Az érdemes községi elöljáróság jelentést tett a tekintetes járásbiró urnák, hogy a faültetés bevégeztetett; járásbiró ur, illő napidij mellett, végig kocsikázott az utón s magas megelégedéssel szemlélve a fényes eredményt, hivatalos tisztelettel jelentette felsőbb helyre, hogy a kegyelmes rendeletnek elég tétetett; ott pedig az illető hivatalnok jóhiszemmel utána jegyezte a rendeletnek: „er- lédigt“.

Jöttek azután a suhancok, hogy a botot, piszka- fát és a kapanyelet visszavigyék eredeti rendeltetésük helyére; ha pedig egyik másik fácska valami csudálatos módon megeredni s hajtani merészkedett, annak sarjadni indult ágait kegyetlenül ledorongolták.

A ki tán, ebben kételkednék : kisérje figyelemmel az alföldi utak mellékeit; — ott ugyan fát minél kevesebbet talál, de láthatja a beomlott gödrök nyomait, melyek szomorúan hirdetik, hogy ott valaha csakugyan valami fafélének kellett lenni.

Nem erőszakos rendeletek, hanem célszerű oktatás, felvilágosítás, buzdító jutalmazás és mindenekelőtt gyakorlati példaadás által kell a népre hatni, hogy e részbeni előítéletétől, elfogultságától szabaduljon. Éhez azonban türelem kitartás kell.

Lehet, hogy első alkalommal elfordul tőled; másodszor már meghallgat; azután egy nagyot gondolkozik s végre ráfanyalodik, hogy mégis jó lenne azt a faültetést megkísérteni s ha egy kis sikerét látja, ültet azután kényszerítés nélkül is s még a szomszéd uramat is rábeszéli az ültetésre.

A mi pedig a gyakorlati példa adást illeti: lehet, hogy egy két oltványodat kitörik, — és az kár; vagy ellopják : az csak neked kár, különösen, ha szépen elültetik és gondosan ápolják; — lehet, hogy fáradsággal nevelt oltványod első gyümölcsét más eszi meg: még az sem nagy baj; — a ki azt meg ízleli, előbb utóbb maga is gyümölcsfát tenyészt.

A célszerű fatenyésztés és gyümölcs nemesítés körüli oktatást s útmutatást illetőleg, gyakorlati szempontból indult ki a földmivelés- ipar- és kereskedelmi minisztérium, midőn az ország különböző vikékeire úgynevezett m. k. vándortanárokat küldött ki a végre, hogy a fatenyésztés s gyümölcs- nemesítés körüli eljárásra nézve elméleti és gyakorlati oktatást, útmutatást adjanak s általában az ügyet a néppel megkedveltessék.

E végett jelent meg folyó hó 25-én Orosházán, Fendt Antal, m. k. vándortanár ur s a község fás kertjében egypár órai előadást tartva, másnap sietve tevább utazott.

Midőn a minisztérium ezen közhasznú intézkedé-