Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-05-15 / 20. szám

Kamii, Igaz Károly, Szánthó Alajos. Közvádló: Kertay Zsigmond. Védő: Endrefi Károly.

Emberölés. Farkas Ferenc orosházi diszkertész e télen tapasztalván, hogy kertjéből a csemetefákat és káposztákat lopkodják, ennek megakadályozása tekintetéből elhatározta az ismeretlen tolvaj után lesni s e végből kertjét esténkmt és hajnalonkint megkerülte.

Történt pedig, hogy házánál f. é. jan. 6- és 7-ike közötti éjjelen táncmulatság tartatott s történt, hogy ugyanazon éjjelen kutyája ugatása folytán kertjébe ment s bárha a sötétség miatt, mit a nagy köd tetemesen előidézett, mit sem láthatott; de a támadt zörej vele ott egy idegennek létét sejtetvén, — nehogy rajta valami baj essék, töltve hitt puskájáért be, onnan vissza az idegen kilétének felfedezése s ha lehet elfogása végett a kertbe tért s a helyet, hol a zörejt észrevevé, elérni igyekezett.

Nemsokára egy emberi alakot vesz ki. Ki lehetett?

— fel nem ismerhette, s tartva attól, hogy többen lehetnek a tilosban járók, meg nem ragadja azt, hanem kilétét kérdve rá kiált. Mire a tolvaj — hátán egy káposztával megrakott zsákkal — futásnak ered, ö folytonos kiabálások között űzőbe veszi s eléri. A tolvaj most a nélkül, hogy magát megnevezné vagy máskint csak egy szót is szólana, hirtelen megfordul s az öt üldöző puskáját megfogja. Erre üldöző és üldözött között dulakodás áll be, a puska kettétörik s a tusa a tolvaj s a cső üldözője kezébe jutván, mert a puska szija a tört részeket még mindig összetartotta, a tolvaj üldözője, hogy az egészet visszaszerezhesse s még mindig abbeli félelmében, hogy t. i. a kertben többen is lehetnek s következéskép, hogy végre menekedjék, a puskacsövei a tolvaj fejére üt, ez azonnal leesik s ezután ö — a kettétört puskát s az eltolvajolni szándékolt káposztát magához véve s a tolvajt ott hagyva, a maga házába — vendégeihez siet.

A visszatért a történteket és az ütés szerencsétlen következménye iránti aggodalmait vendégeinek elbeszélte, kik is a sérelmezett egyént a házba bevivén, a nélkül, hogy kilétét akár ők, akár a sértettnek a mulatók között szintén jelen volt fia felismerték volna, ápolás alá vették, — ki azonban ezen ápolás dacára nehány óra múlva, mely alatt menye és neje által a zsebében talált kendőről Bogdán Horváth György személyének felismertetett, — a szenvedett sérelem következtében meghalt.

B. Horváth György Farkas Ferenc szomszédságában lakott. Az érdekeltek s a tanuk előadásai szerint jó szomszédok valának. S előbbi utóbbinak igen használható segédmunkása lévén, — a két család csaknem egy családot képezett. Ha kért az egyik, kérése teljesítve lett a másik által. Könnyen megfogható tehát a levertség, mit Farkas Ferenc ez eset folytán érzett. „Csak felismertem volna — mondja ö különben az egész tényt beismerő önvallomásában — vagy kérdésemre kilétét felfedezte volna s a helyett, hogy csak egy ujjal is bántottam volna, inkább azt a káposztát is neki adtam volna,

— mert a mit csak tőlem kért és adhattam, adtam neki mindent.“

Egyébiránt a halál okára nézve a szakértők véleménye odairányul, miszerint az agyguta volt s ezt ama egy ütés idézte elő. Ez utóbbi tételre azonban a szakértők megjegyzik, hogy a koponyaboltozat nagyon vékonynak, csontból szegénynek s nagyon keménynek találtatván, innen fejthető meg, hogy aránylag kisebb kül- eröszak is könnyen csonttörést okozhatott.

Az iratok felolvasása után

közvádló Farkas Ferencet — a szakértők véleménye, a tanuk s most nevezett önvallomása alapján tárgyikig és alanyilag felállított emberölés bűntényével vádolja, annyival inkább, minthogy vádlottnak nem volt mit attól tartania, hogy az általa sérelmezett egyén ártalmára lehessen; tehát akár felheviilésének tulragadta- tásából, akár pedig indokolatlan ijedtségből eredett is a kérdésben forgó cselekmény, az mindenesetre az önvédelem határain tulterjeszkedettnek tekinthető : abban azért öt bűnösnek kimondatni s azon enyhítő körülmény megfigyelésével, hogy feddhetetlen előéletű s hogy a megöltnek és családjának jóltevöje vala, — a bűntetthez képest megfenyittetni, — mig

védő védbeszédében azon cselekményt, mely vádlottat terheli, tisztán csak a megengedett önvédelem következményének s mert vádlott vallomásából kifolyólag ez nem akart testi sértést, annálkevésbé emberölést B. Horváth Györgyön elkövetni, véletlen szerencsétlenségnek igyekezvén feltüntetni, — vádlottat a vád alól felmentve, ártatlannak nyilvánittatni kéri.

Mire a törvényszék — tekintve, hogy a sérelmezett egyén koponyaboltozata különösen baloldalt oly igen vékony és csontbél szegény volt, miszerint azon aránylag kisebb ütés is könnyen csonttörést okozhatott; tekintve, hogy vádlottnak abbeli előadását, miként neki egyáta- lában nem volt szándéka az őt termesztményében megkárosító s tetten kapott egyénen semmi legkisebb testi sértést, annálkevésbé pedig emberölést elkövetni és ha az éj homályában általa fel nem ismert Horváth György a hozzá intézett többszöri felszólitásra magát megnevezi

vagy kilétét bármi módon elárulja, öt nem csak hogy legkevésbé sem bántotta volna, de a lopott káposztát nála meghagyva, mint szomszédját, kit családjával együtt különösen szeretett, bármi egyébbel is segélyezte volna, — teljes hitelt érdemlővé teszik azon körülmények, mely szerint vádlott átaiánosan mint példás becsületességü és szelid természetű egyén ismeretes és hogy a kihallgatott tanukon kivül maguk az elhaltnak rokonai is azt bizo* nyitják, miként vádlott nem csak hogy haragosa nem volt Horváth Györgynek, de sőt azt, mint velük együtt többnyire nála dolgozó szomszédját annyira kedvelte, hogy a munkabéren felül is a mivel csak lehetett segélyezte ; tekintve e mellett azt, hogy vádlott, ki nagyszámú családja fentartása végett szorgalommal munka t kis kertje terményeinek elidegenitőjét e feletti méltó bosz- szankodásból bár üldözőbe vette s így kezdetben annak megtámadója volt, azonban később, midőn üldözöttje, ki felismertetésének kikerülése végett mindenre elhatáro- zottnak látszott, visszafordulva a kezében levő fegyvert megragadta s a dulakodás közben ketté tört fegyver egyik darabját birtokába is kerítette, azzal szerepet változtatván, támadóból megtámadottá lett és mint ilyen a szerencsétlen következményű ütés intézése alkalmával már a jogosult önvédelem terén állott: mindezen tekinteteknél fogva tehát vádlott Farkas Ferencet, ki az egyetlen bár, de halált elöidőző sérelmet, nem annyira áytarii akaró gonosz szándékból, mint inkább saját veszélyes helyzetébőli kiszabadulásának eszközlése végett megengedett önvédelem közben okozta, — a kérdésben forgó emberölés vádja alól fölmentette.

Vádlott az ítéletbe belenyugodott. — Közvádló fellebbezett.

Vidéki levelezés.

(Egy orosházi ember véleménye Békésmegye központjáról.)

Orosháza május 11.

Nem mértem ugyan cirkálómmal, nem is értenék hozzá, hanem csak úgy szemmérték után, gondolomra, úgy találom, hogy Békésmegyének kellő közepe oda esnék valahova a kamuti pusztára. Sajnos, hogy sem Csaba, sem Gyula őseinknek nem jutott eszébe itt várost alá- pitni, a szarvasok pedig mindinkább a Körös felé húzódván, természetesen Szarvas is ennek partjára esett. A vasútra nem gondolt még akkor senki. Most már leg- bölcsebben azt lehetne tanácsolni: telepítessék Kamuira város, neveztessék ez körülbelül Vascsala városának, hogy Szarvasból mindenesetre a vasat tartván meg, — Szarvasból, Csabából és Gyulából is legyen benne egjy- egy szótag, s ezen város centrumában építsük fel a megyeházat, akkor aztán központon lesz kifogástalanul, s a három vetekedő város benne névleg képviselve.

Ha ezen különben kivihető terv, kivihetlennek találtatnék, akkor tekintsük neveiket nemzetiségi szempontból : Szarvas, nem kizárólag nemzeti, mert ezt igy is lehet mondani: Hirsch, meg igy is : Hornig, Gyula szin tón nem elvitázhatlan nemzeti tulajdon, mert Julius-, sőt Julisnak is mondható. Csaba, ezt fordítsa valaki németre, vagy a világ bármely nyelvére s a mely községben megtalálták ennek idegen kifejezését, abban legyen a vármegyeháza, a törvényszék és a megyének minden appertinentiája, különben legyen Csabán, mint legnem- zetiesb nevű helyen. Hogy tótok is laknak benne, arra nem adunk semmit, ily elfogultságon túlestünk régen.

Ha a nemzetiségi szempont sem döntő, vegyük a fekvést. Két birtokos földje összesarkallott, egyik csárdát épített az országút mellé közvetlenül, másik azt a szarvashibát követte el, hogy csárdáját oly helyre tette, melyre az országuttól bekanyarodva, egy negyed óra alatt lehetett jutni; negyed be, negyed ki, félórai veszteség. Hiába szállította le bora, szénája árát, csak az utmellé- kibe mentek az utasok, világos jeléül, hogy nem csak az ánglius, de a magyar ember is tudja, hogy az idő pénz, főképen pedig a magyar fuvaros. — Békésmegyének igazságszomjas népe is csak örömöstebb marad a közelebbnél, az országút mellett, már pedig Csaba esik ám a legnagyobb országúiba, akár Pest, akár Arad, sőt még Szeged és Fiume felől tekintve is.

Számításba kell vennünk, hogy Békésnek első kereskedelmi városa jelenleg már Csaba s nincs is kilátás, hogy jövőre másik legyen azzá, s hogy a váltótörvényszékek nem örök időkre vannak kizárólag Pestre és Aradra helyezve, oda tették 1840-ben, mikor a kereskedés kevésbé volt kifejlődve, akkor elég volt annyi is de tekintve a vasúti közlekedés s ebből folyóiag a kereskedés növekvő fejődését, nem sok időt vethetünK neki, hogy minden megyei törvényszék, váltbtürvónyszék is lesz, ez pedig csak is ott lehet legcélszerübuen, hol a kereskedés öszpontosul, hova a váltók telepíttetnek, tehát Csabán.

Egy törvényszék kell Békésben, — Csabán.

Hogy Szarvas, Békésmegyére szorítkozva, miként kerekítené ki törvénj^széki területét, azt én nem tudom. Orosháza nem csatlakozhatnék hozzá, az kétségtelen, hogy pedig a jelenleg is csabai járáshoz tartozó s Csabával egyenes vasúti összeköttetésben álló Endröd és Gyoma, miért csatlakoznék hozzá, meg nem foghatom, csupán Öcsöddel és Szt. -Andrással pedig fenn nem állhat.

Hogy a megye járásái s községei hol coneentralód- nák inkább, Gyulán-e vagy Csabán, vita tárgyát nem képezheti, az Orosházi járás Orosháza és Csorvás által, a szarvasi, Gyoma és M.-Tur által, a békési M.-Berény által jőnek vasúti összeköttetésbe Csabával, a csabai járás pedig legközelebb van önmagához. Ezen négy járás pedig a megyének több mint %-dát képezi, a legnépesebb városok s falukkal, vasúti szomszédjai Kígyós és Kétegyházának mi kifogása sem lehet ellene.

A törvényszék Csabára helyezésének ügye ha valaha volt, most bizonyára legkorszerűbb, nddön épen a törvényszékeknek országszerte alakítása s elhelyezése iránt, intézkedés van folyamatban, ha most nem, vagy soha, vagy sokkal nagyobb költséggel lesz kivihető. Most a kivitelt Csabának lelkesültsége, áldozatkészsége nagyban könnyítené, és hogy a megye többi járásait is csupán a költségek visszariasztanák, — nem vagyok képes feltételezni.

Azt sajnálom csak, hogy orosházi igénytelenségemnek kell ez ügyben e lapok hasábjain felszólalni, s hogy nem teszik azt avatottabbak, holott a törvényszékek elhelyezése pártkérdés nem lehet, pártkérdés ezek ügye csak akkor volt, midőn bírái választásáról vagy kinevezéséről volt szó, de ezen túl volnánk már, elhelyezé- sök a megye népessége érdekeire nézve, az igazságszolgáltatás könnyítése, gyorsítása tekintetében csakis a célszerűség, okszerűség kérdése lehet, melyhez szólhat a megyének minden polgára párszéni edély, részrehajlás, hízelgés és anélkül, hogy indokolható neheztelést vonhatna magára. Honnót hát e néma hallgatás ?...

P.... sz.

Újdonságok.

— A Fölülius János igazgatása alatti színtársulat,

tegnap volt megkezdendő előadásai sorát, a „Korona“ vendéglő udvarán épített színkörben. Előadásra a „Ge- rolsteini nagyhercegnő“ volt kitűzve A színkör mind nagyságra, mind beosztásra nézve — a körülményekhez képest — mi kívánni valót sem hagy fen, úgy hogy Gyulán ehez hasonló színkör aligha létezett eddig. Jövő számában lapunknak „Színészet“ cim alatt állandó rovatot nyitunk, melyben hetenkinti szemléjét adandjuk mindannak, mi ez idő szerint városunkban a színházi élet mozgalmaira vonatkozik.

— A közrend és biztonság kétségkívül legfőbb megkivántatóságát képezi a társas együttlétnek. Menynyire vagyunk birtokában mi gyulaiak e kellékeknek; mennyire van gondoskodva a közrend fen artásáról azon hatóság részéről, mely erre első sorban hivatva van; és végül minő gyönyörű felfogás uralkodik városunk egy némely polgáránál a „polgár“ mindenesetre megtiszte- Iést magában foglaló nevezettel járó kötelmekre nézve : a következő eset szolgáljon tanúságul. A múlt hét egyik éjjelén (ll óra körül lehetett) rettentő zsinatozással tér haza vagy tiz -tizenöt csizmadia az épen véget ért céh- gyűlésről, s a vitéz had haladását kiáltozások s harcias dübörgés s lárma jelezi mindazon utcákon, melyekben a jámborabb lakosság már pihenésre hajtá fejét. A menet egy megyei csendőrrel találkozik, s midőn ez a „polgárokat“ kötelcsségszeriileg békességes és tisztességesebb magaviseletre szólítja fel, durva káromkodások között a földre tiportatik, elnáspágoltetik, s hogy a nemes műtét teljes legyen, rewolverétől és fokosától — melyet jónak látott nem használni — megfosztatik. Erre a gyö- zelemittas hadsereg lelkesülten tova halad (a csendőr szépen elosont azzal a mit kapott) s csak akkor állapodik meg a főutcán, midőn az elvert csendlegény s ennek segélyére érkezett társától az elvett fokos és rewol- ver kegyes vissza . adásáért, elég alázatos modorban instáltatik. De hát már hogy adták volna vissza szépszerével drága polgártársaink a fegyvereket, mikor csak kérik tölök azokat? Tehát nem adták vissza. E közben történt, hogy valami kalandszeretö dilletans, ki a történt dolgok felett méltó botránykozásra gerjedt, a városházi nagyhatalmak eszközeit akarván segélyül hívni, az igazság palotája előtt, — isten tudja minő véletlen- sógböl — két ilyen nagy hatalommal (esküdt úrral) akad szemben, s őket a lefolyt botrányról értesítvén, erélyes szavakkal nógatja a tettesek „bellebbezésére.“ A jó urak aztán lassacskán bevallák, hogy hát bizon be is kék azokat fogatni, ha vóna aki befogja, de nincs ám a városházán egy mákszemnyi cseléd sem, legfeljebb pedig — egy. S miután a konok dilletáns e miatt szemrehányásokat mert kockáztatni, arra aztán azt a feleletet nyerte, hogy hát majd felírjuk azokat a garázdákat s m aj d lesz aztán nemulass nekik. Ezen épületes párbeszéd alatt a csendőrök s „polgárok“ között egyre folyt az alkudozás a fegyverek visszaadása iránt, mig végre a megyei csendbiztos megjelent s elég erélyes volt katonás rövidségü fellépésével a hősfiak már már egétverö diadal érzetét lehűteni. A vitéz sereg Acliil- iesei és Hectorai egyszerre elnémultak s bámulatos gyorsasággal tűntek el „az éj sötét homályában“, — alig lehetett közülök kettőt—hármat a dicső harc kézzel fogható emlékéül megtartani. — Az éj későbbi folyamán aztán rendre keresték a megugrott hősöket, s kit szépszerével, kit a nélkül vittek be a városházára. Minő büntetés érendi a rendzavarokat? még nem tudhatjuk, mert a vizsgálat még nincs befejezve; de mindenesetre figyelemmel leszünk az ügy lefolyására s elvárjuk az illető bírótól, hogy az igazsáig kivételével minden egyéb tekintet nélkül b jz ügyben ítélni s nem osztja azon ferde felfogást, moly szerint sokana megvert csendlegény köte- lességszerü fellépésében a „vát-ps polgárainak“ méltatlan megsértését látják, abban pedig, hogy egy rendfentartására hivatott közeget jől elvernek és lefegyvereznek, épen semmit sem látnak. — Végül pedig ne feledjük el a városi elöljáróságot is azon atyai gondoskodásáért megdicsérni, hogy éjjen át a rend fentartásáról oly szépen gondoskodik, nem lévén arra egy mákszemnyi figyelme sem, hogy őröket cirkáltason a városban, vagy legalább a községházában ilyeneket mindig készen tartson.

— Egy sajnálatos esemény mély részvétet keltett mindenkiben, s még máig is élénken érezzük azt annyival is inkább, mert végelemzésben ismét a hatósági indolentia rovására esik az esemény indoka. A vasúti földmunkálatok alvállalkozója Rozenberg, múlt kedden a munka olöhaladását akarván megtekinteni, Sarkad felé kikocsizott, s midőn a remetei hídon túl s már Biharmegye területén levő országúira ért, ennek árvizboritotta mintegy 40—50 lépésnyi szélességű részén át akart hajtatni, a viz azonban mély és meglehetős sebes lévén, a kocsit elborította, a vállalkozó úgy