Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-03-06 / 10. szám
II. évfolyam. Gyula március 6-án 1870. 10-ik szám. Szerkesztőségi iroda: Föutcza 186. sz. — Ide intézendő minden a lap szellemi részére vo- natkozó közlemény. Hirdetések elfogadtatnak a kiadó hivatalban Nagy Ferenc könyvkereskedésében Gyulán. Hirdetések dija : Egy négy hasábos Garmondsor 5 kr. — Bé- lyegdij 30 kr. Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap. Előfizetési feltételék: Egész évre ...........................4 frt. Fé l évre................................2 frt. Ne gyed évre...........................1 frt. Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intózendők. MAI W33SÄ® } politikai, gazdászati és ismeretterjesztő hetilap.-----------------------------------------------e)£ B.-Csaba február 28. Vagy lesznek megyék, a szónak a pari. kormány formával változott ugyan, de még mindig nagyjelentőségű értelmében és a megyei tisztviselők választatni fognak, vagy kineveztetnek azok s nem lesznek megyék, hanem lesz közigazg. centralisatio. Ha lesznek megyék s igy a tisztikar választatni fog, annak kettős functiojából folyóing felelőssége is kettős lesz; felelős lesz t. i. közvetve a kormánynak és közvetlen a megyének. Vegyünk most megyét, melyben a pártharc rendszeresen űzetik. Mi a megyei ellenzék felfogása párti felada tánál a kormánnyal szemben? az, hogy mig a parlamenti ellenzék nézeteinek érvényt szerezni törekszik még nyílt kérdésekben, addig a megyei ellenzék aggatódzik a kormánynak törvény szerinti vagy felelőssége alatt tett rendelkezései ellenében; s mi a többségbeli megyei párt felfogása viszont az ő álláspontjáról? a parlamenti többség támogatása? erre alig van mód és alkalom, tehát — támogatása a kormánynak! Mily fonák helyzet mindkét részről átaljában s még fonákabb a megye szempontjából! Pedig nem-e igy áll a dolog...? S vegyük a megye választott tisztikarát kettős felelősségével, e kettős tűz között. A rendelet támadtatik és védetik viszon- tag; a harcban a tisztikar is megoszlik pártállása szerint; de a rendeletnek elvégre is foganatositatni kell... hogy lehessen feltenni, hogy az ellenzéki tisztviselő, a ki a tusában erősen engagirozva volt, azt buzgón effectualja, meg- bizhat-e a kormány a pártember nagyon is kétségessé vált buzgóságában, s mily szinben tűnnek fel a kormánypárti tisztviselők a megyebeli ellenzék előtt, mily ferde állás a tisztikar állása a választó bizottmánnyal szemközt...; lehet-e az igy agitált megyében feltenni, hogy a kisebbséghez szegődött tisztviselő restauratio alkalmával, ha különben alkalmatos is újra megválasz- tassék vagy épen előre léptettessék; mily prae- cariussá válik a tisztikar állása s azzal az admi- nistratiónak egyöntetű folytonossága! Avagy kivánhatjuk-e a tisztikartól, mely a megyebeli intelligentiának erős contingensét adja, hogy az, ott a zöldasztalnál, a pártharc hullámai közt impossibilis maradjon, de ezen közönyt meg fogná-e bocsátani a küzdőfelek egyike és másika? íme a tisztikar helyzete pártküzdelmes megyében. De lépjünk ki a megye tereméből, nézzünk szét a megyében, tekintsük meg a társadalmat az egyének egymáshoz való viszonyában, főleg pedig államgazdászati munkálkodásában. A megye nem esetleg, népgyülésszerüen tüntető gyülekezet, hanem institutio, mely folyton működik, s melynek valóban a tüntetés nem főfekdata. (?) Ha tehát a pártharcnak szabad folyás engedtetik, a mint hogy engedtetik a megyéken, az abból folyó izgalom, melyet magán érdekek is mérgesítenek, szintén permanenssé válik s okvetlen actióba vonja az összes megyét, népessége minden rétegét, mely aztán a harcot otthon folytatja különbnél különb^felfogásai szerint és érdekében... Szeretem, óhajtom az élénkséget, az érdekeltséget, de nem a háborút, nem az anarchiát. Avagy nem Kant pessimistikus nézetét látjuk-e életre vergődni, nem kell-e megdöbbenve tapasztalnunk, hogy a társadalom, mely a vaskorszakban oly solidaris volt — tudom, hogy szabad élettel az úgy nem maradhatott — de most mind kisebb részekké szakadoz, sőt indi- vidualisalódik, telve kölcsönös negativjával — átaljában lehangolva, magával jótehetetlenül. S lehet-e ily viszonylat, ily felfogás, ily hangulattól közös actiót várni elhanyagolt s már is nehezen helyreüthető közgazdászatunk érdekében? Nőm úgy vagyunk e e tekintetben mint Safir németéi a közfeltámadással, kik dacára annak, hogy az arkangyal tüdőszakadtig fújta a reveil-t, nem birtak feltámadni, csak ütögették fel fejeiket a földből, kölcsönösen azt várván, hogy a másik nemzetség támadjon fel elébb, s mivel mindegyik ezt kívánta, a feltámadás nem sikerülhetett... ? Nem állítom, hogy mind e leverő jelenségek kizárólag a megyék pártharcainak volnának fel- rovandók, nem; politikát űző hazánkban abban mindnyájan érdemesek vagyunk — hanem igen is állítom, hogy a megyéknek azok előidézésében tetemes része van. És a megyék pártoskodásában van része a sajtónak, mely azokat egyre bátorítja, sújtja azokat, melyek netán ebben-abban a párti mértéket meg nem ütötték és megdicséri a kik jó folk voltak, és van része azon képviselőknek, a kik haza-haza futnak, hogy egy-egy pártkérdésbe a megyét is bele vonják, mely aztán ,köny- nyü Katót táncra bírni1 a tekintélyes szóra, rohanva megy bele, a mit — megvallom — én correct eljárásnak nem tarthatok, nem csak a megyék, de nem, maga a parlament szempontjából sem, főleg ha e diversio netán egy csak épen hogy meghozott törvény ellenében történik. Nem normális dolog egy alárendelt, egyszersmind administrativ közeget a parlament ellenében ellentétes actióba vinni. Más a sajtó, más a népgyülés, más a politikai egyesület. Vagy vannak specificns megyei érdekek vagy csalódás az, hogy ilyenek legyenek; vagy alkalmas institutio a megyerendszer a közadmi- nistratio pontos elővitelére, annak centrálisát!ója mellőzésével, vagy nem; vagy szükséges a megye — községi rendszervelés, a községek ins- pectiojára (nem minden község Csaba), prote- gálására, jó példájára vagy nem; vagy vehicu- luma a megye a nemzet minden oldalú — nem csupán politikai — élénkségének vagy nem; vagy tanulságos iskolája a naegye a vidék sar- jadzó nemzedékének vagy nem; ha igen, a mint én tudom, hogy igen: úgy szűnjön meg kizárólag a többnyire avatatlan politikusok béka- egérharcának sivár küzdkomokja, a meddő, dep- lacirozott pártküzdelem agitált eszköze lenni, ne rontson, hanem alkosson; ne bontson, hanem egyesítsen; —• ha nem — sorsát el nem kerülheti. Befejezés — legközelebb, ha t. szerkesztő ur megengedi.*) R. *) Egész készséggel. Szerk. Vasárnapi levelek. VI. Ezen lap múlt évi folyamának 12. számában egyebek közt ez van: „felhozatik, hogy a magyar irodalom megyénkben csabai lelkész Haan Lajos által „Békesmegye hajdana“ cim alatt irt müvei gyarapodott, mely raü méltó lenne azon pártolásra, hogy vagy 200 példány belőle a „magyarító“ pénztárra az iskolák számára megvétessék.“ Alább meg: „a javaslatba hozott 200 példány megvásárlása kimondatván. “ Bármely alakban nyilatkozzék is a tanügy iránt való figyelem, én annak mindig tisztelője vagyok, tehát a fen- forgó határozatnak is, annyival inkább, mert itt nevezetes kiadásról 400—600 írtról, már a mint a mü csak egyik avagy mindkét kötetét értjük megvásárlandónak, —■ van szó. Tisztelője vagyok a komoly célú müvek pártfogolásá- nak is annyival inkább, mert e részben, kivévén az egyetlen-egy történelmi tért, sőt még ezen is csak Horváth Mihály legújabb müveit, a magyar közönség ellen sok kifogást tehetni; tisztelem tehát a fenforgó határozatot is ez oldalról is. Különösen tisztelem azon törekvést, mely nyelvünknek akar lendületet adni, meglevén győződve, hogy nincs még egy népe Európának, melynél nyelvének fentartá- sát, terjesztését tehát növelését a körülmények oly szigorúan parancsolnák, mint épen a mienknél; következőleg a fenforgó határozatban nyelvi tekintetben is találok tisztelni valót. Azonban ezen határozatra vonatkozó némely megjegyzéstől nem szabadíthatom meg magamat, nem gáncsos- kodási viszketegböl, nem; hanem mert óhajtanék az illetőknek alkalmat nyújtani arra, hogy e tárgyat több látpontről is megtekintsék. Feltűnik mindjárt a pénztár „magyarító“ cime. Nem kétlem, hogy ezen cim öröklött; de hisz még inkább az a nemesség „nemes, nemzetes és vitézlö“ cime, és ezen cim mégsem használtatik, mert időszerűtlen. Öröklött, sőt törvényes a „rác és oláh“ elnevezés is, és ezek még is kihagyattak a törvényhozás szótárából, mert használásuk politikai hiba lenne. Ugyanezen rovatba tartozik a „magyarító“ cim is, különösen polyglotte vármegyében, a minő nem kis mértékben a mi vármegyénk is. Avagy nem a magyarítás örve alatt indultak meg a nemzetiségi küzdelmek? Avagy az 1868. XLIV. te. ezen küzdelmek utolsó hullámát is elsimította már? Mélyen alszik még ezen hullámok Neptunja s nem is a „magyarító“ cimek alkalmasak arra, hogy öt felébresszék. Az Ítélet tárgyilagositását nagyon elősegíti a gondolatbeli helyzet csere: hogy esnék nekünk magyaroknak valamely vármegyebeli fiók-pénztár ilyen cime: „némete- tesitö?“ Pedig nyelvi tekintetben nem mi vagyunk ám legérzékenykedöbbek. Ezen pénztár, illetőleg alapitójának célja aliglehet más, mint buzdítani a magyarnyelvnek tanítására vagy tanulására, vagy együtt mindegyikre. A fönebbi idézet ezen kifejezése: „iskolák számára“ talán a harmadik esetre enged következtetni, amennyiben az iskola fogalmában mind a tanító mind a tanuló benne van, s amennyiben az iskola könyvtára mindegyiknek használatára áll. Nem-magyar iskolákról lévén szó, természetes, hogy itt csak e- lemi népiskolák foroghatnak fen, miután tudtommal vármegyénk területén másik nem-magyar iskolák nincsenek. Az 1868. XXXVIII. 58. és XLIV. 14. szerint az elemi népiskolák egyetlen nyelve az anyanyelv; következőleg a magyar nyelv, az illető iskolai hatóság belátása s tetszése szerint, legfölebb mint tantárgy vétethe-
