Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-02-27 / 9. szám

Gyula február 27-én 1870.

9-ik szám.

II, évfolyam.

Szerkesztőségi iroda :

Főutcza 186. sz.— Ide intézendő minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény.

Hirdetések elfogadtatnak a kiadó hivatalban Nagy Ferenc könyvkereskedésében Gyulán.

Hirdetések dija : Egy négy hasábos Garmondsor 5 kr. — Bé- lyegdij 30 kr.

I

Í

Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap.

Előfizetési feltételék:

Egész évre

...........................4

Fé

l évre................................2

Ne

gyed évre...........................1

Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intézendök.

politikai, gazdászati és ismeretterjesztő hetilap.

B.-Csaba február 24.

Azon nézetemre, hogy n megyéknek egyik országos párt mellett sem volna szabad rendszeres párti harcot vivni azon megjegyzés tétetett, hogy ez már magánál az emberi természetnél fogva kivihetetlen.*)

A mi az emberi természetet illeti, az alapjában ugyanaz volna, sőt az is Adám óta s csak a nyert fogalmak által fejtetik fény s korlatol- tatik árnyék oldala.

En azt tartom, hogy ha valamelyik rákosi gyűlésen a ,liáz‘ gyepére maga Bentham házszabályokat tett volna le, apáink azokat, mint valóságos attentatumot a szittya emberi természet ellen, megvetéssel mellőzték volna.

Sőt állítom, hogy ha az emberi természet a józan észnek folyton s nevezel es concessiot nem tesz, napjainkban sem leszünk képesek normális tanácskozást folytatni még az országgyűlésen sem.

A hány helyzet, annyiszor törekszik az emberi természet érvényesülni, s ugyan annyiszor kell azt tnlságaiban a józan belátásnak rendre utasítani.

Mi magyarokul erősen politizáló nemzet vagyunk, nálunk senkinek sincs sürgősebb, fontosabb dolga mint politizálni, melyből aztán kiki saját felfogása szerint jut bizonyos consequen tiákra.

A politizálás vérünkben van, a mi egyrészt s bizonyos határig igen becses tulajdonság volna, mi tehát természetesebb, mint hogy e vért gazdasági, pénz, ipar egyletünkben is szabadon lüktetni hagyjuk, miért nem? s példák nem hiányzanak ; ez nem kell, mert deákpárti, ennek nem indítványa, hisz’ ellenzéki, ebben nem látunk pénzbeli garantiát, deákpárti stb, de mivé lennének majd ezen intézetek.

Csaba notorie ellenzéki, tehát intelligentiajá- nak társas köre is az. Képviselő választás volt. Mi volt természetesebb, mint hogy a casino az ellenzéki jelölt zászlaját kitűzze. De van e körben nehány deákpárti tag s mit tett a nagy többség, pedig ugyancsak neki hevült állapotban? respeetálta ama néhány tagját, respectál- ta alapszabályait és a zászló ki nem tűzetett.

Mind ebből mi következik? az, hogy ha belátjuk, hogy ezt vagy azt megtennünk jobban esnék ugyan, hanem az magunknak, az ügynek kárára válna — attól tartózkodjunk.

így ha belátjuk, bogy a megyék feladata nem az, hogy akár a kormánnyal, a többséggel tor- zsalkodjauak, akár hogy azoknak queri-t csináljanak, sőt ellenkezőleg, hogy parlamenti kor- máuyformával szemben ily magatartás abnor- mis és magát az institutiót veszéllyel fenyegeti — ezen belátás ellenében a gyarló természetre hivatkozni és annak engedni szabad folyást politikai bűn volna.

*) E megjegyzést mi tettük. Nem vagyunk mi sem barátjai annak, hogy a megyék egyik országos párt mellett is rendszeres, merev állást foglaljanak s a mi erre vonatkozó nézeteinket illeti, azok K. úr nézeteivel nagyobbára találkozunk. Nekünk csak a tekintetben van kétségünk, hogy a megyék általában véve ez állásra vergődjenek. Hivatkoztunk az emberi természetre magára, de eltekintve ettől hivatkozhatnánk — a mennyiben időnk engedné — még számtalan körülményekre, melyek e kétségünket istápolják. R. úr e megjegyzésünkre tesz észrevételt e cikkében, mit már e miatt is, de ezenfelül még mindenesetre fontos tárgyáért ezennel közlünk. Szerk.

Hogy miként lehessen a megyéken a szabad vitatkozást fenntartani s tulságba nem esni, mikor időszerű, üdvös s mely határig a megyék actiója a nélkül, hogy rendszeres tüntetéssé váljék, ez legnagyobb részt a megyei közönség józan tapintatosságától függ, mely tapintatosságra szert tesz az kétségen kívül, mihelyt magának a megyék sajátos álláspontjánál, céljainál tiszta meggyőződést szerzett. Az egyszeri utas egy faluban azt kérdezte egy helybelitől, hogy szabad-e az utcán pipázni, „szabad — íelele ez -- de valamire való ember nem teszi.“

Ez az uraim. Minden institutiót törvénybe szokás foglalni, de ha annak az institutiónak gyökérszálai a nép kebeléig le nem hatnak, úgy az sem a hatalom foglalásai, sem a szabadság- gal való visszaélés ellen biztosítva nincs.

Egyébiránt azt tartom, hogy valamint napjainkban már minden nagyobb tanácskozó testületnek házszabályai vannak, még a népgyülé- seknek is, úgy a megyéken is kell, hogy jövőre ily önalkotta szabályok behozassanak melyek a rögtönzésnek, a roham osságnak, a meglepetéseknek elejét vegyék.

De a tulságoknak, legyenek bár a megyék bizottmányai, akár érdek, akár nép, akár vegyes képviselet alapján szervezve, biztos gátat csak tagjainak tiszta felfogása s ahóz való szilárd ragaszkodása vethet; akkor is szabadságában fog állni kinek-kinek megunni a ,peteket,‘, ,verni a rezet1 fellépni ám illatos paradoxaival, de „valamire való ember ezt sem tenni, sem pártolni nem fogja-“ _

Senki félre ne értsen. Én a megyéknek a leg- pczsgőbb életet óhajtom, csak igv felelnek meg egyik fő rendeltetésüknek, vitatkozzanak szabadon, oszoljanak pártokká, ez kikerülhetetlen szükségesség, de tartsák meg úgy fel mint le szellemi függetlenségüket; óhatatlan, hogy többségűk szerint mint polgárok egyik vagy másik párthoz ne tartozzanak, de a hivatalok betöltésénél ne azt nézzék, hogy ki minő párti, hanem a képességet, becsületességet s főbb tisztviselőinél mindenesetre a politikai jellemet is; de óvakodjanak magukat az országos pártokkal any- nyira assimilálui, hogy a megyetermek az országos terem torzzaivá váljanak t. i. annak árnyává, fénye nélkül; óvakodjanak a kormány ellen rendszeres —- guerilla — harcot vivni, vagy vakon mellette kardoskodni; óvakodjanak az országos többség, a kormány, maga a törvény — mint csak a többség (mint ha nem minden emberi végezmény a többség müve lenne !) müve ellen tiszteletlenséget gerjeszteni, vagy a reticentia bűnében leledzni, mivel hogy a hiba a többség, a kormány müve.

S ez igen is lehetséges. — Az ember és polgár élete, munkálkodása folytonos transacti- ók láncolata, nem látom át, miért ne transigál- hatna csak épen a bizottmány! tag a pártemberrel, midőn a megyeterem küszöbét átlépi.

A megye nem csupán és esetlegesen tanácskozó gyűlés, hanem állandó testület, közigazga tási országos közeg, bizonyos körben ezentúl is biró egyszersmind, területének tekintélye, őre, érdekeinek előmozdítója, kormányzója — hogy egyszersmind permanens párti csatatér lehessen, vagy megfordítva, hogy porti küzdelem, túlzás körben ama fontos szerepét hiven betölthesse,

ezt tartom én az államélet természetével, rendével össze egyezhetlen ellentétnek.

R.

Gyulai levelek.

IV.

Az idei, elég hosszú farsangnak végén állunk, minden hosszasága mellett is, eddig legalább élvekben igen szegény volt, mert kivéve az elég fényesen sikerült „tor- nászbálat“ említésre méltó táncvigalmunk nem is volt. — Hogy ennek leginkább a papák zsebei örülnek, mondanunk is felesleges.

Mire e sorok napvilágot látnak a farsang végére hagyott két táncvigalomnak egyike a „kórház javára rendezett álarcos bál,“ mar el lesz lejtve, hogy a célra mily eredménnyel, ezt csak jövőben tudhatom meg, de alig hiszem, hogy oly eredménynyel, minőt a célt tekintve magam is óhajtanék ; — célttévesztettnek találom ily későrei halasztását, — noha az álareos-bálak általában a farsang végén szoktak tartatni, mert vetélytársul két nappal később ott áll a tavaly óta szánk izét képező „Bohócestély“ a helybeli szélyel is össze is ment dalárda által rendezve. — Úgy hiszem, hogy a dal és merengésben levő zene-egylet ki fog tenni magáért, már csak azért is, mert ennek sikerültétől tételezi fel jövendő életben maradását és felvirulását. — Bizony furcsa egy jószág is ez a dal- és zene-egylet, de furcsa még a közönség is, mindkettő Petőfit citálja, egyik „Pártoljatok aztán haladunk,“ másik: „haladjatok aztán pártolunk a cívis pedig azt látja szinte Petőfivel: „hogy végre mind a kettő elmarad,“ — és bár mint törje is fejét, nem tudja kisütni, hogy az egykor oly szép hírnek örvendett egylet, voltaképen miért áll bukása szélén ? a kebelében kitört viszály és szakadás, vagy pedig a közönség részvétlensége e a took? én úgy hiszem, hogy mindkettő, és éppen azért hibáztatom mindakettőt, az elsőt azért, mert a dalárdának minden tagja kora és miveltségi állásánál fogva képesítve van azt átlátni, hogy üres versengésből viszály támad, ez pedig a legszebb és legnemesebb intézményt is romba dönti; a másik pedig mint fentartó jogosítva van az ügyekbe beavatkozni, és a viszályt vagy békésen kiegyenlíteni a kölcsönös engedékenység utján, vagy ha ez nem vezetne célhoz, az alapszabályokban foglalt jogát érvényesíteni, nem pedig a pártolást megvonni, és úgy ez intézményt, melynek működése sikeréről csak a jövő adhatna tanúságot, megbuktatni. — Könnyű azt mondani, miért fizessek? hisz mindég civakodnak; de okáról senki sem vesz tudomást, mert közel kétszáz pártoló tagból 4—5 jön gyűlésre — ásitozni.

Én azon hitben élek, hogy a bohóe-estély sikere, megfogja nyitni nemcsak a közönség zsebét, hanem annak érdeklődését is az ügy iránt, méltányolni fogja a dalegylet nehány életben maradott és magáról életjelt adó tagjának kitartását, és e kitartás sziklájára fogja lerakni a „zenede“ alapját. —

No de most e farsangfarkán tartott böjti prédikáció után térjünk más tárgyra. — Fülem dobját azon hir ütötte meg, hogy a gyulai m. k. posta-hivatal eddigi tu- lajdonosnÖje által a kormánynak adatott el. — Igaz-e, vagy nem e hir, nem tudom; én felteszem, hogy igaz, és e szempontból kiindulva emlékszem meg csak erről is.

Vége fog-e szakadni e változás által a közönség részéről sokszor okadatolt, sokszor pedig nem okadatolt pa-