Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-01-02 / 1. szám

elvegye, ez állapotában meghagyni azért is javasló, hogy nagyobb áradatkor hasznos szolgálatot tehessen. Nevezhetem-e üdvösöknek, ha annyi intravillanumot törekszik szerezni, mint a legujabbi képviseleti gyűlés előtt indítványozva volt ? minthogy’^törvényszékünk le­het, vegyünk lakházat, — ez indítvány megbukott azon indokból, hogy a városnak sok épülete van, melyektől inkább szabadulnia kellene, mint újakat szerezni. Nevezhetem-e üdvösöknek, ha az 1848. honvédek a közöttük és a város között kötött szerződést, melyben fejenkint 4 évi szolgálat után a város kötelezi magát őket 80 írttal jutalmazni — felmutatják, de minthogy 4 évet ki nem szolgálhattak, a képviseleti testület méltók­nak sem tartja őket a kiegyezésre, kik szerződésük ér­telméhez ragaszkodva, ügyvédet keresnek, és ez már 2 itélöszék előtt követeléseiknek érvényt szerez, minek kö­vetkeztében a város fizethet most már legalább 40 ezer forintot. Nevezhetem-e üdvöseknek akkor, a midőn bizonyos hire lett, miként Szarvason is leend egy honvéd zász­lóalj-parancsnokság, — ha ezt Szarvas kellőleg méltá­nyolni lett volna képes; — nem hagyta volna magát Túr városa által túlszárnyalni, mert megtudva ezen kö­rülményt Túr városának képviseleti testületé sietett fel- küldeni a magas ministériumhoz előnyös ajánlatokkal, kedvező feltételekkel kérelmező küldöttséget, ez eszköz­lé is azt. hogy már most nem Szarvas, hanem Túr vá­rosa kapja a honvéd-parancsnokságot. Ekkor lett Szar­vas részéről is lótás-futás, — küldöttség menesztetett fel a képviseleti testületből ajánlatokkal, kieszközlendö a kormánytól a honvédséget, de biz ettől elesett, s igy a szarvasi fiáknak most már Torra kell menni honvédi gyakorlatokra; feltűnő azonban, hogy az ellenzéki hang­adók, kik minden kormány árnya alatt szivesen ha nem is kormány, de más színezetű hivatalt és nem a maguk, hanem a közönség javára viseltek, — most mint szeli- dithetlen tigrisek elhatározhatták magukat, a magyar ministériumhoz kérelemmel járulni, azokhoz, kiket napon­kint szidnak, minden lépésüket hazaárulóknak neveznek, mert nekünk szarvasiaknak nem kell sem közös ügy, sem közös u inisterium, sem iinancz, sem monopólium, sem adó, sem katona, nekünk kell egy független Önál­ló ország, független magyar ha',., — omnipotent inegye, — onmipotens város, — ornnipotens helység, s most ki mondhatja, hogy mi nem vagyunk rendithctlen nagy hazafiak ?— IIytm csaknem általánosan a szarvasi po­litikai érzüief, ámde csak merő divatból, mert biz ez a szegény dolgot szerető nép, és szorgalmas idevaló gaz­dák, azt sem tudják mi az ellenzék, inkább megy a di­vat áradatával, — fél és tart sok intelligens, hogy a nép kegyét veszti, ha nem érez és nem hirdeti magát demokratának, nép pártolójának, a nép barátja pedig csak az lehet, ki kevés, vagy semmi adó mellett nyi­gyarázható, hogy az időben a megye területe erdőségek­kel, mocsárokkal, nádas rétekkel volt ellepve s őseink­nek, kik marhatenyésztéssel foglalkozó nép valának — nem igen szolgáltatott legelőül alkalmas helyeket; ellen­ben a Körös mente buja legelőkkel díszelgett,. Szerző ezek után a várak és vármegyék XIII. szá­zadbeli szerkezetének ismertetésére tér át, érdekesen ad­ja elő a megyének az árpádházi, majd vegyes házbeli királyok alatti történeteit, az 13G3|4. évi példátlan aszály terméketlenséget, ezekből folyó éhséget, a véres emlékű 1514. évi pórlázadást, melyben megyénknek kiválóbb szerep jutott, a mennyiben ahoz nem csak a közlakos­ság, hanem némely közbirtokós is csatlakozott. Dózsa Györgynek Ambrus nevű történetileg ismert titkárja, ki e lázadókhoz csatlakozó bajnokokat felszentelte s Dózsa nevében felhívásokat intézett a néphez, — ványai pap volt. Az I. Ferdinand és Zápolya közötti szomorú vi­szályok leírása követi ezeket: majd pedig a szakasz (a III.) befejezéséül a gyulai várnak Pertaf basa általi os- tromoltatását és a törökök hitetlenségétől kisért elestét tárja elénk. A IV. szakasz „Békés a török uralom alatt“ címet visel. E szakaszban a török gazdálkodás s a XVIII-ik zad elején becsapott vad rácok pusztításai kiemelendök. 1695. szabadult fel Gyula vára s vele együtt az egész vidék a török kényuralom mindent el tipr ó hatalma alól. A vármegye most már a töröktől kitisztulván, arra mint uratlan birtokra a kir. fiscus tette rá kezét. Csak húsz évi tengödés után (1715.) mondotta ki az országgyűlés hogy Békésmegye létez. III. Károly király még ugyan­azon évben báró Lövenberg Jakab-János kir. tanácsost nevezte ki főispánul s ez alatt tartatott meg a legelső alakuló és tisztválasztó gyűlés Békés városában 1715. jul. 23-án; ugyanezen év nov. 14. Szeghalmon is tar­tatott megyei közgyűlés. A vármegye beléletében fordu­ló pontot képez az 1723. év, melyben a III. Károly ki­rály által vegyes adományképen Haruckern János György­nek és örököseinek adományoztatok. Haruckern János­Iatkozik, de fél egyik intelligens a másiktól is, vetél kedve a népszerűségért. Y. Gyoma dec. 23. 1869. Tisztelt szerkesztő ur! Egy különös baleset vonta ma­gára kisvárosi közönségünk figyelmét, s képezi minde­nütt a beszéd tárgyát. — A debreczeni főiskola 7-ik osztályában tanult Harma­ti M. nevű, gyomai születésű ifjú, f. hó 17-én a kis-uj- szállási vaspálya állomásától — hova Debreczenből azon éjjel érkezett — szülei körében töltendő az ünnepet,— Sz. H. szentesi és Sz. K. dobozi legátusokkal, — korán reggel gyalog megindulva, együtt jöttek délutáni négy óráig, a mikor már csak mintegy félmértföldnyire lehet­tek Gyomához; Sz. K. itt elválva, egy más, és mint ké söbb jövetele irányát elbeszéllé nem is a rövidebb, ha­nem hosszabb utat választá, estveli hat órakor még is beérkezett Gyomára. — Harmati M. és Sz. H. együtt maradva, még nem estveledett jól haladtak, sőt úgy lát­szott előbb járnak mint Sz. K. kit távol maguktól szem­mel kisérhettek; azonban rájuk sötétedvén utat tévesz­tettek, mert több vizes eret megkellett kerülniök, s a mint így eltévedve céltalanul járkálnának, Harmati. M. egyszer leül s nem akar tovább menni mig kinem pi­heni magát. — Sz. H. többször felhívja a jövetelre s midőn mégsem indul, azon gondolattal, hogy ha öt tá­vozni látja majd utánna igyekszik, ott hagyva tovább haladt, sok járás és háromszori megállás s várakozás után annyira ment, hogy az utat megtalálta s estve 9 órára haza érkezett. — Másnap reggel — Harmati M. nálla maradt ingallérával, kinek pakkját az útban hozni segítette —• édes annyát annak szüleihez küldte, megtu­dandó egyszersmind mikorra érkezett haza utánna az. — Harmati szülei nem várva fiukat, kételkedtek annak ha­zafelé jöveteléről, mig Sz. K. személyesen einem mondta együtt utazásukat s csudálkozását nyilvánította egész éj­jeleni kinmaradásán. — Azonnal keresésére mentek tehát a szülék fiuknak, de az egész határban nem sikerült azt még ez ideig sem feltalálniuk, eltűnt az ifjú a nél­kül hogy valami nyomát találni vagy hírét hallani lehetne Tudjuk azt, hogy ily esetek a bálit életű és roszaka- ratu egyének különböző s ferde irányú gondolataival fel- sallangozva szoktak tovább adatni a népszáján, mint ta­lálkoztak itt is többen, kik az esetet már másnap úgy adták elő : hogy az eltűnt ifjúnál száz forint volt s azért raboltatott meg s tüntetett el Sz. H. által; mások ismét úgy beszéltek: mintha Harmati M. lett volna gyomai ünnepi követül kiküldve, — mint fentebb emlitérn szü­lei látogatására akart jönni — s azért haragudott reá s veszítette el Sz. K. hogy öt nem engedte idejönni, — a ki a mint szinte említem szentesi legátus s igy jobb legatiója van mint Gyoma. — Ily s_ hasonló balokosko­nak sok kellemetlensége volt beiktatása, után a számos igényt tartók megtámadásai miatt, később e bajokból szabadulván birtokának rendezése s benépesítésével fog­lalkozott és sok jót tett a néppel, hogy ezeket — jöve­vények lévén — uj lakhelyeikhez lekösse. Haruckern 1742-ben halt meg Bécsben. Birtokait gyer­mekei örökölték. Johanna báró Werdenberg Józsefné, Franciska báró Pechmanné, Cecilia báró Wonckheim Józsefné, és egyetlen fia, Ferenc, ki utánna főispánná lett s kiben a családnak férfi ágon magva szakadt. 1735-ben újabb csapás érte a vármegyét: a Peró-féle lázadás. A vallási jogaikban állítólag megsértett rácság e fölkelésének — melyhez sok e megyebeli községek lakosai is csatlakoztak —• a nádori parancs folytán fegy­verbe hivott szomszéd megyékbelí nemesek vetettek véget s a föcinkosok, az akkori időknek megfelelő módon, kí­nos halállal lakoltak. 1738-40-ben a pestis dühöngött a megyében s temér­dek áldozatot kívánt. Majd az árvizek tettek pusztítá­sokat, a farkasok szaporodtak el, 1748-ban pedig a sás­kák lepték el a vidéket. Mindezen az V. szakaszban fog­lalt eseményeket az 1736-ik évtől kezdve 1832-ik évig tartott nevezetesebb megyei gyűlések felsorolása rekesz­ti be. Azok, miket eddig röviden felhoztunk, még koránt­sem teszik ki a nagybecsű munka tartalmát. Csak némi ismertetése akart ez lenni az érdekes műnek; némi jel­zése azoknak, melyek körül a kiválóan történelmi rész forog. A könyv ezenfelül még igen sokat tartalmaz, mit térszüke miatt csak futólag is jeleznünk nem lehet. Még csak a megye egyes helyei hosszú és többnyire az ille­tő helyek története előadásával kisért sorozatát s a me­gye főispánjainak, tisztviselőinek, irodalmi és a művé­szetek különnemü ágaiban kitűnt férfiainak rövid élet­rajzzal kisért sorozatát kívánjuk felemlíteni. A második kötetet az okmánytár képezi, érdekes ok­levelekkel, persze többnyire latin szöveggel itt-ott egy-egy dósokon csak nevethetünk, legfeljebb sajnálkozhatunk.— De a t. városi elöljáróság ez ügyben! eljárására, — ki­nek a balitéletü s roszakaratu emberek gyanúsítására hall­gatnia nem kellene — egy észrevételt koczkáztatni bá­torkodom. — Ugyan is midőn maga elibe hivatta a t. elöljáróság Sz. K. urat, s hivatalos komolysággal nyil­vánította ki; hogy öt az eltűnt ifjú élete elleni bünme- rénylettel gyanúsítja és ezen gyanú alapján vallatási jegy­zőkönyvet is vett fel ellene; gondolhatta-e azt, hogy ily bünmerényletet egy theológiát végzettiifju s éppen gyer­mekkori jó ösmerösén — Sz. K. is gyomai születésű — józan ésszel elkövethetett volna ? semmi indító oka nem lévén arra, hiszen a száz forint s Iegatió levegőből ka­pott beszéd lévén, egy városi elöljáróság erre nem gya- nuskodhatik, illetőleg abból gyanút nem formálhat; — A gyanúsítást arra sem lehet építeni, hogy Sz. K. ha­za érkezvén hirt nem adott azonnal Harmati M. szülei­nek ; mert a mint ö az egész napi nehéz gyaloglás s hi­deg szeles eső által bár elcsigázottan, de még is haza jött, nem gondolhatta azt, kogy Harmati, ki éppen úgy elvolt ázva mint ö , egész éjjelt kínt a síkon szándé­koznék tölteni; annyival inkább nem róható ez neki bű­nül fel, mivel az ö élemedett édes annyán kivül más küldhető személy nem volt a háznál. — Végre Sz. K. űrről, kik öt mint csendes, higgadt, fed­hetetlen jellemű ifjút közelebbről jól ösmerik, még gya­nús körülmények között sem tehetnének fel ity bünme­rényletet. — Kérem tisztelt szerkesztő urat, igénytelen soraimnak becses lapjábani felvételére. — Tisztelettel Pap Gábor. Külföldi rövid hírek. — A krakói „Kraj“ nevű lap írja, hogy^az odes­szai egyetem hallgatói összeesküvést szőttek és* a balta- odessai vaspálya sínéit, egy helyen fői akarták szakítani, hogy a császárt szállító vonat kisikamolván, öt és kísére­tét megtámadhassák. A rendőrség azonban neszét vette e dolognak s az illetőket még idejekorán elzárta. ' — A híres Traupmann, a pantini gyilkosság hő­sének pere dec. 28-án tárgyaltatott Párisban. Vádlottnak ; tárgyalási terembe léptét roppant sensatió követte; vádlott a vádlevél felolvasásakor zavartnak mutatkozott s elhalványodott. Bevallotta, hogy még három társa is volt, kik a rémitö tett elkövetésében segítettek, s hogy e bűnrészesek Mühlbausenhen laknak. — A francia törvényhozótest 230 szó közül 190- el Schneidert választá elnökül. — A római zsinaton levő lelkiatyák száma dec. 28-án 1035-re rúgott. — Bécsi lapok újból emlegetik, hogy az austriai császár és az olasz király legközelebb találkozni fognak. magyar, és régi, keletkezésük idejéböli irmodorban. Mint tudjuk, szerző a Károlyiak levéltárában Békésmegyének egy 1720-ik évbeli földabroszát is megtalálta. E becses régiség minden esetre megérdemelné, hogy kiadatás ál­tal szintén a nagy közönség elé kerülne. Haan Lajos ur e müvével a mig egyrészt a megye körül elismerésre méltó érdemeket szerzett magának, úgy másrészt a hazai történelemnek becses adalékokat szol­gáltatott s igy a munkája előszavában jelzett ezen ket­tős célját — véleményünk szerint toljesen elérte. Miu­tán — mint tudjuk — e sok fáradság és anyagi áldo­zatokkal járó munka — sajnos — a megyében nem nagy pártolásban részesült (levonva a megyei közgyűlés tényét) csak a méltányosság és jól megérdemelt elis­merés nevében tesszük, ha megyénk közönségét e reánk nézve különös becsesei bíró munkára figyelmeztetjük. Uj-évkor. A beállott Uj-éff sokat rejt magában, — — Mert ám a jövendőt ember nem tudhatja: — S e titok-fátyolnak göngy-burkolatában Csak is a reménynél áll meg gondolatja. Isteni adomáüy —• az örökzöld remény, ! A mely nem hágy soha rosszat s vészt sejtetni, Sőt e boldogító nyugtató érzemény Keserű múltat is képes felejtetni. — Szegény hazám ! te is annyi viszály között, Megállsz-e hajóddal már a biztos révben, Melyet — a kormányos — gonddal megkötözött: Valljon maradhatsz-e bízvást ott ez évben ?. „Pártviszály“ nem fogja-e majd felszaggatni A horgonyt, mely tartja az egész alkotmányt, Az egyetnemértée-vihart felzaklatni, , Melynek bősz hulláma már vész-habokat hányt. Én hiszem! hogy te élsz és virágzói hazám, Islert ha ten-fiaid viszálya eltemet, — Én a ki imádlak — szeretlek igazán, Nem kivánnám tovább hazátlan éltemet1 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom