Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-12-11 / 50. szám
tott; Ducrot áttörni készül az ostromö vet, hogy a Loire felől közeledő hadsereggel egyesülve, Párist felszabadítsa az ostromzár alul; a nemzet mint egy ember áll fel, készebb inkább elvérzeni, mint megélni gőgös ellene diadalát, a nemzeti fanatismus itt-ott még a nőket is fegyver alá szólítja. Ha ehhez azt adjuk, hogy a kapocs, mely a szövetséges seregeket egymásba fűzi, a balsorsban minél hamarább meg szokott lazulni, ha a zord időjárás hátrányait az idegen területen harcolókra, s az életet közömbösen kockára tevő nemzeti fanatisnmst hasonlóul figyelembe vesszük : akaratlanul eszünkbe jut, hogy egy kedvezőtlen nagyobbszerii ütközetre nem fog-e következni a szégyenletes visszavonulás minden nyomoraival, s nem lesz a porosz győzőnek is Berezinája valahol a Rajna vidékén, s nem nevet-e szemébe az isten kegyelmére annyiszor apellált modern Tamerlannak az utolsó utcagyerek ? A francia nemzetnek, mint olyannak, — mert hiszen monarcháinak ügye nem mindenkor volt egyszersmind a nemzetnek is ügye — óka van boszut lihegni Poroszország ellen. A francia nemzet, mint köztársaság ellen ma másodszor folytat háborút Poroszország; az első háborút a francia köztársaság határozottan nem akarta, s hosszas parlamenti harc után vette fel az oda dobott keztyüt. Ugyanazon gyermekes idétlen hetvenkedés jellemezte Nagy Frigyes harci dicsőségének, s hagyományos hadi taktikájának örököseit, mely jellemzi ma. A köztársaság ma sem akart háborút Poroszországgal, a háborút a szerencsétlen emlékezetű császári kormánytól örökölte, szabadulni akart a nyomom örökségtől, megkínálta Poroszországot a békével; azonban visszautasittatott. Az első mérkőzés Porosz- ország és a francia köztársaság között Valmy nál a poroszseregek vereségével végződött, az első f'ran cia köztársaság széttépte Nagy Fridrich diadalmas zászlóit, s tanítványát Brunsvickot szégyenletesen kényszerité elhagyni a francia területet. Nem fogja-e széttépni a jelenlegi köztársaság a zászlókat, melyekhez a sadowai dicsőség fűződött? e kérdésre a legközelebb jövő feleletet adand. Es ha széttépi : nem szaporodik-e meg a Bebelek és Liebknechtek száma ? És ha mindez megtörténnék, mi legfeljebb csak annyit mondanánk: semmi sincs uj a nap alatt. Országgyűlési tudósítás. Dec. 5. Gorove közlekedésügyi minister benyújtja a Dunaszabályozást illető költségvetést és jelentést, mi a pénzügyi bizottsághoz tétetett át. Mihályi Péter pedig a központi bizottság részéröl adott be jelentést azon törvényjavaslatokról, melyek az indirect adók további beszedéséről s a vasúti tartalék alapról szólanak. A jelentés kinyomatni határoztatok. Dec. 7. Szüllö Géza interpellálja a honvédelmi minis- tért vonatkozással a jelen háború s bonyolult viszonyokra, van e szándékában egy törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni, mely az ujoncozásnál az eddigi vissza éléseket megszüntetné. — Irányi megújítja határozati javaslatát: kogy a kormány évenként tegyen jelentést az ország állapotáról. Simonyi E. kérdi a kormányt, mily törvényjavaslatokat szándékozik az ünnepek előtt előterjeszteni, s mikor napolhatja el a ház üléseit. Kerkápoly felel; hogy az adótörvények meghosszabbítására az in- demnitire vonatkozó törvényjavaslatok lesznek elintézen- dök. A delegátiokból. December 6. d. u. 1 órakor. Wahr- mann interpellálja a közös hadügyministert a Skene- consortiummal kötött szerződés tárgyában: a) mennyire valók a szaklapok, a kereskedelmi s katonai körökben keringő hírek melyek a consortiumot elítélik, b) van e tudomása a ministernek, hogy a consortium a szerződést nem tartja meg, s tett e intézkedést, hogy az ez esetben felbontassák, vagy ellenkezőleg c) ha meggyőződött, jónak látja-e továbbra is fentartani a szerződést, melyet a közvélemény elitéi, vagy valóban megfelel-e az a célnak. Ez után Szögyényi M. László a pénzügyi bizottság következő határozatát ajánlja elfogadás véget: a közös pénzügyminister által kért 4.000,000 frt. meg adatik az 1868—69-iki szükségletek fedezésére, ennek folytán a k. pénzügyminister utasittatik, hogy a bir. két pénzügyérével tegye magát érintkezésbe. Dec. 6. d. u. 4 óra, tárgy a pénzügyi albizottság jelentése. Gr. Zichy N. a bizottságtól megvárta volna, hogy a pénzügy állását jobban felvilágosítsák, különben megszavazza a kért összeget. Szeniczey szintén, de a zárszámadások megnem vizsgáltatván a minister eljárását nem helyesli. Lónyay a felmerült rendetlenségeket a viszonyoknak kéri tulajdonittatni. A bizottság határozata elfogadtatik. A harctérről e héten igen élénk tudósítások érkeznek, nagyszerű győzelmekről, csakhogy aztán mégis lettek azok cáfolva. Tény, hogy a párisi őrség egyré- sze Ducrot tábornok vezérlete alatt kitört, de célját a loirei hadsereggel egyesülni nem érte el, tény továbbá hogy a franciák kénytelenek voltak Orleanst oda hagyni, s igy az egyetlen összekötő vonal Párissal megvan szakítva. — Az utóbbi sürgönyök mind a franciák szomorú állapotáról értesítenek, a porosz haderő a Loire- nál kezd összpontosulni s egy nagyobb ütközet a napokban várható lesz, s talán ez fogja majd sarkkövét képezni a jelen háború iszonyainak, A keleti kérdésben a conferentiára biztos kilátás mutatkozik. Angolország indítványára Franciaország is felszólhatott a részvételre, — de hir szerint visszautasitá azt. Gorcsakoff megküldé válaszát az udvarokhoz, No- wikoff bécsi orosz követ dec. 4-én adá át azt Beust grófnak. A sürgöny tartalma egyező a Granvillehez küldöttével, hangja udvarias, de ragaszkodik az októberi jegyzékben kifejezett kivánatokhoz. Festi mindenféle. December 3-án. Ki ne viseltetnék ellenszenvvel az agglegények iránt ? A nők kinem álhatják őket; a nösterfiak nem bíznak bennük, egyedül a serdülő ifjak kedvelik, — ök tudják miért. Ilyen viszony forog fenn ifjú fővárosunk s a vT,én Buda között. Buda az agglegény, Pest az ifjú s napi’Ól napra kecsesebb hajadon! Nem ujdolgot mondok azzal, ha azt mondom, hogy ifjú fővárosunk Dunapartján emelkedő paloták és bérházak első tekintete — minden egyes nap szürkületén — vis-á-vis-jukra a vén Budára esik. E tekintet tele van ellenszenvvel, s méltó haraggal ; de meg is érdemli azt a vén agglegény ! Bizalmatlan ö a nemzet, bizalmatlan ifjú testvére — Pest irányában. Megrögzött bizalmatlansága nem engedi, hogy kivetkőzzék rideg köpenyéből, s hogy a Dunába dobja veszedelmes guk- kerjait. — Úgy felvan szerelve mintha most is a töröktől vagy Giskrától kellene tartania. Egy pár jó akarója szólt már ugyan arról, hogy jóvolna az öreget — e katonai mondur helyett — civilbe öltöztetni, de sajnos, hogy e hang elhangzott a pusztában. Mig az öreg köpenyébe mélyen behúzódva, az elmúlt régi jó időkről, fényes napjairól emlékezik : addig Pest a jelennek él, épül és gyarapodik. A Duna medrének szűkítése által nyert téren — rövid idő alatt — négyemeletes ház sor emelkedett; a városban mindenfelé foly az épités és szépítés. A környéken apró falvak emelkednek. Kis-Pest — az üllői vámon túl — már több házat számlál ; a soroksári határban, a régen vajúdó új népkerten túl épül Erzsébetfal- va; a tavaszra pedig kilátásba van helyezve „Százház“ külváros épitése, mely a kerepesi vámon túl a kerepesi és csömöri ut között fog elterülni. Ha úgy létesül ez uj város rész, mint a hogy tervezik, érdemes lesz a megtekintésre; száz egyemeletes ház, egyforma stylben építve szép látványt fog nyújtani. A boulevar-dok előmunkálatai megkezdődtek. Egy városi bizottmány becsüli a házakat, melyek a sugárutak - ba esnek. Ezek után megvárjuk a kétuj lánchíd építésének megkezdését, s egy évtized múlva —• természetes nagyobb tisztaság és fényesebb kivilágítás mellett, — Pest — „Kelet gyöngye“ lesz. S mind ez egy óra alatt semmivé lehet, romba dönthetik fővárosunk legszebb részét, a dunapart szikláin vis-á-vis nyugvó kököpenyes agglegény gukkerjai. Sírna a lélek, ha romba látná az imposant redout-ot mely a téliidény beálltával a fővárosi közönség gyúpont- jává lett. A magasabb zenészeti igényeket a florenci négyes társulat elégíti ki. A mulatni vágyó közönség vasárnapon„E1 ne feledjen ön a pápával olykép beszélni, mintha csak 200,000 szurony állana rendelkezésére.“ Cacault híven tartá magát az utasításhoz, a pápával szemben maga volt az alázat, de az első konsulnak a hosszú tárgyalások végre unalmasak lesznek, s azért hirtelenóben igy ir ministerének : „Ha a pápa nem tudná magát elhatározni, a konkordátumnak öt nap alatt leendő aláírására, Rómát azon pillanatban el kell hagynia, s fenyegesse a pápának válási úgy, mint földi hatalmát veszély ly el.“ Hogy e fenyegetés ne maradjon üres szó, Cacault azon megbízatást nyerte ha a pápa nem engedelmeskednék, azonnal térjen visz- sza Murát tábornoknak Flórencben levő főhadiszállására. Egy, a szentély közepébe esett bomba nem gyakorolt volna nagyobb benyomást a szent atyára, mint ez ígéret. A forradalmi párt Rómában örömmel telt el. Bonaparte tehát a római széket azonnal darabokra akarta törni, mint azt a direktóriummal is tévé. A római köztársaság szép napjai ismét kilátásba jöttek. Mr. Cacault elbocsáttatását kívánta, mert a pápa nem jött hamar eszére. Mit volt mit tenni ? VII. Pius, a nélkül, hogy saját méltóságát megne sértse, nem engedelmeskedhetett vakon a francia tábornok parancsának. Mr. Cacault kocsira ült, hogy Flórencbe menjen, Consalvi bibornok, a szent-szék megmentésének céljától áthatva, ugyanazon kocsiba szállott, Párisba utazandó, hogy ott az első konsultól kedvezőbb feltételeket eszközöljön ki. Midőn a római klubisták látták, hogy a pápa államtitkára és Franciaország ministere egy kocsiba ülnek, azt gyaniták, hogy a két kormány még nem áll a háború előestéjén. A pápa csak nehezen tudta magát elhatározni hü barátjának és tanácsadójának, Consalvinak, oldala mellöl való elbocsátására. Consalvi ezen szavakkal fegyverezte le a pápát; „Szent atya, Cacaultnak el kell utaznia, ö átfogja adni a feleletét, s mindazon hatalommal fog Párisban munkálkodni, melylyel dolgozott itt. Rövid eszem, „állati ösztönöm,“ arra utal s ez engem meg nem csal soha, hogy önnek ezen tanácsot adjam : ha ön egyszer, mint vádlott jelenik meg a hatalmak konsula előtt, én önnek második énje, e vádakat meggyöngitem. Konkordátumot akarunk, tessék, itt van.“ A pápa könyekre fakadt, s megengedte titkárának, hogy Párisba mehessen. Róma utcáin csoportok alakultak, senki sem hitt szemeinek, midőn a pápa követét a francia miniszterrel ugyan egy útra látták kelni. Mr. Cacault illőnek találta, hogy a posta közelében a néphez egy kis beszédet tartson : „Reméljük a békét — kiáltott — mert, mint Önök látják, Consalvi bibornok együtt utazik velem.“ Consalvi az utón igen nyugtalan volt, alig, hogy Flórencbe érkezett, a francia sereg parancsnoka, Murat tábornok elé vezetteté magát. Mint baljóslatú fölleg táborozott e sereg Róma kapui előtt. Consalvi szerencsés volt a pápának azt írhatni, hogy Murat tábornoknak nincs utasítása Rómába vonulni. Consalvi Párisban egy egyszerű szállodába szállott s határozatlan volt, mily öltözetben jelenjék meg a konzul előtt, mert a papi öltönyt Párisban még most nem viselték általánosan. Bernier abbétól azon feleletet kapta, hogy a konzul öt kész a következő nap reggelén elfogadni, szabad választására bízván megjelenési öltönyének milyenségét. A meghatározott órában fogadta a fö udvarmester Consalvi bibornokot a tuileriákban. Eleintén az volt célja, hogy öt egy oldalajtón behagyja lépni; homályos, kicsiny, földszinti teremben kellett az elhatározást bevárnia. Mily nagy volt bámulata, midőn a főudvarmester végre megjelent s öt a főlépcsőn át a palotába vezette. „Bámulatom — írja Consalvi — hasonló volt ahhoz, melyet számunkra a színpad nyújt, hol a díszleteket hirtelen látjuk változni, hol egy domb, erdő, tömlőé helyén egyszerre ezer gyertyától fénylő termet Iát bámuló szemünk.“ Épen disznap volt a tuileriákban, mint ez minden 14-ik napban szokott történni. Jelen volt a három konzul, valamint a senatus, a törvényhozó testület, a miniszterek, tábornokok : mind megannyi tényezői a köztársaságnak. Az első konzul nyilván hatalmát akarta megmutatni a pápa titkára előtt, hogy öt ez bámulattal és ha lehet félelemmel töltse el. Egy karzat szélső végén egyedül állott egy férfi, ki most a bibornokhoz közeledett; ez Talleyrand ur volt, ki őt tiszteletteljesen üdvözölte s a nélkül, hogy csak egy szót is vesztegetne, lassan besántikált s kimutatván a pápa titkárának ülőhelyét, ismét tovább sántikált. Consalvi nyugodtan várt a pillanatra, midőn az első konzul elé kell lépnie. Mily nagy volt bámulata, fölnyilván egy szárnyajtó, melyen át tekintete egy nagy terembe esett, hol több érdemdús komoly alakot szini csoportozatokban talált. E csopor- tozat közepén három férfi állott, a francia köztársaság három konzulja, kik közül a középsőben Consalvi fölismerte az e 1 s ö konzult, mert Talleyrand meghajtotta magát előtte egész a földig s e helyzetben maradt jó ideig. Az első konzul vette át a szót. „Tudom — szólt Consalvihoz — ön franciaországi utjának célját. Az értekezések azonnal megfognak nyilni. 5 napnyi időt adok önnek; ha ez 5 nap alatt az alku megnem lesz kötve, ön Rómába visszatér; ez eshetőségre én már előre elkészültem.“ A következő nap megnyílt a konferencia, ugyanazon szállodában, hol Consalvi lakott volt. Consalvit valóban figyelemmel kisérték, nem volt módjában Rómába követet küldhetni. Ez a párisi tartózkodást reá nézvé savanyúvá tette, ép úgy, mint a hogy küldetésének jó eredményét füstbe látta menni. Ha Consalvi kissé élesebb tekintettel bir vala, könnyen fölismer-