Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-11-27 / 48. szám

Kezdjük a budai váron.

Az ember könnyen feljut most a bástyákra a gőzsikló segélyével. A gőzgép fiittyent egy kicsit, csöngetnek főiül és alul, s nehány másodpercnyi csiklandó érzet múltával fenn vagyunk a várban. Épen a minister- elnök palotája előtt. A kapu boltozatán fénylő aranyozott kétfejű sas szárnyai alatt ép most búcsúzik egymástól nehány magyar felelős minister: nyilván tanácsot ültek, hogy ennyien jönnek egyszerre az elnöktől kifelé. Gorove édes élvezettel szivja imént gyújtott regáliáját és jobb szentire csipdesett monoclin át nézi a világot. Eötvös erősen húzódik kendőjébe, s szegleteivel is kellemes arcán ott borong a népnevelés géniuszától reálehelt gond. Rajner egyik kezével hintó ajtaja fogantyúját tartva vált még nehány szót a kis Horváthtal, ki ugyancsak meresztgeti szemüvege alatt kerek szemeit. Kerkápolyi, edzett testét nem féltve, be nem gombolta felöltőjét, búcsúzik sorra collégéitől, kik — része kocsin, másik része siklón szándékozván menni, magára hagyják; megy egyedül nehány lépést, elhaladva egy sósperec árus mellett, inig a szegleten megfordul, visszajő és — vásárol két egész sósperecet négy ujkrajcárért rézpénzben, aztán majszolva az utcán indul hazafelé. Bizony kissé meglepett engem is, hanem aztán belenyugodtam, s miért ne tehetné, ha Amerika kongreszusán, nyilvánosan bagóznak, kenyereznek és tán szalonáznak is az államférfiak a nélkül, hogy azt tőlük bárki is zokon venné, s annyira, hogy minden ülés után Augias istállója gyanánt, vezetéken behozott vízzel kell kitisztítani a termet. Elmondám később többeknek Kerkápolyi e cynismust bizonyító tettét, s voltak sokan, kik rnegbotránkozának fölötte, sőt midőn nehány fertálykodó uracs előtt részletesebben festeném, hogy mint ropogtatta fogaival a sósperecet stb. fitymáló hangon adott válaszuk volt, hogy nem csoda hisz profeszor volt (!)

S a volt profeszor még mindig ropogtathatta a sósperecet, hogy utána néztem, mig be nem fordult egy sarkon s én mentem a várkertbe a gyönyörűen nyesett ■övényzet és müértö gonddal ápolt virágágyak között azokon a tarka kövecses, jól hengerezett utakon. A várlak előtti gesztenyefák elhullatták leveleiket, s a közeli két virágágy száz szinváltozatu összi rózsái hervadtan csüngették szirmaikat. Előttem terült a két város elkü- lönzötten egymástól a Duna sötétkék vize által, s összekötve egymással a lánchid izmos vasszemei által. A távol a csömöri magaslatok felé homályba borult, mig a Rákos varázsteli hatást gyakorolt a kedélyre, őszi napsugárban ragyogó tekintetével. Duna és Rákos! Szorosan a magyar névhez tapadt két szó. Mig „a haza köny- je“ végig mossa az ország földét egyik szélitől a másikig, addig Rákos csendes zefirje búsan nyögi a múlt édes emlékeit, melyek a magyar nép dicsőségét, fényét és hírét Örőkitik meg. Bánattal néz kopár buckáira a magyar, — szomorúan magam is, — ah! a tavalyi sanyarú exercirozások szörnyű emlékeit költik fel nálam.

Hanem menjünk tovább. A Gellértre felkapaszkodni most kissé sok lenne, különben sem lehetne sokkal többet látni mint a várlak elől. Gyerünk másfele.

A bombatéri hajó-állomástól könnyen segít a habokon át a „Hattyú“ s oly kínálóul áll meg a császár- fürdő előtt. Egy-két javulófélben lévő beteg sétál a parton ; a vendég-szobák nagy része üres; a vendéglőben a pincérek ásitoznak, — unalmas nekik is e „trinkgeld“- telen világ; a lombjavesztett platánok ágai között lágyan susog a nyári báléjektöl visszamaradt néhány sóhaj, melyeket „lángzó érzemények“ keltének a légnek, s most — „kinos emlékek;“ és a mély forrás gőzölgő vize folyton bugyog s ökröndözvo hajtja kifelé meleg bugyborékjait. A fördő átellenében a Margit-sziget uj- don épületeit mutogatják a meztelen fák. E hely is oly idegen most, mint valami elhagyott kert, s ha a ló- vonatu pálya kocsisa nem lobogtatná borjuszáju ingujját s széles gatyaszárát, bizony misem élénkítené a sziget egyformaságát.

Tovább!

A zugligetbe vezető út hát még is kellemesebb, mint volt nyáron : nincs por, melyet külön adózás nélkül is élvezhetett az ember bőségesen, és nincs publikum, mely egymás hátán kocsizzék a szorultságtól. Jó is, hogy a „Szép Iloná“-ig visz csak a kocsi : beljebb már rideg a hegyi lég, s csipös a völgyi szél. Az „alte Helene“ somolygásra csücsörítve ajkait hozza eléd a halbszajtlit, s kívánságodra foltálal legjobb esetben, meg ha kedvessé tudtad magad tenni előtte, —• egy hetes sültet. Innen aztán uj erővel gyalogolhatni a hidegkúti utón fel a hegynek a Lipótmezöre, hol az országos tébolyda colossalis épülete tömörül hegyként az országút bal felöl eső sekély lejtőjén. Ez épület csakugyan kifejezője a benne látottak és hallottak hatásában az életnek : megsirattatja és megkacagtatja az embert, hanem ez a két ellenkező kedélyállapot nagyon hasonlít egymáshoz, mert a késztető ok olyan, hogy ha sir az ember nevetve sir, s ha nevet: sírva nevet. Elhagyom e kirándulás bővebb leírását, — inkább máskor veszem majd elő.

A budai oldal mondhatni, a természeté, mig a pestit inkább az ipar jellemzi azzal a romboló miveléssel, mely a természet tárgyait kiveszi alakjukból, ront, javit céljának megfelelőleg.

Az uj-pesti kis Duna-ágat aligha nézné az ember folyóvíznek, ha hogy az uj-pesti sziget diszes fái nem csöngetnék bele ágaikat, — oly annyira elvan lepve tutajokkal, lápokkal, kisebb-nagyobb vizi járműkkel és egyéb faalkotmányokkal, hogy a viz itt-ott csillámlik csak elő a fasudarak között. A szigettel összekötő hidat nem rég rombolták le, hogy a télen itt állomásozó hajók kényelmesebben helyezkedhessenek el. A két hajógyár : a fiumei stabilimento technicoé és a magyar gözhajózási társaságé ugyancsak dolgot ad a levegő iek tova vinni azt a százféle hangot, mit a fúrás, faragás, reszelés, szegezés, gyalulás, vasalás, kovácsolás és füré- szelés okoz. Nyüzsög a legénység, s mig a parton alighogy felállították két hajó bordáit, egy kész gőzöst most bocsátanak a lejtőn fahengerek segélyével a vizre. Hasítsa kedvvel a hullámokat!

A városliget kihalt. Néhány mágnás kocsizza még körül olykor a rondeaut, különben sem ringlspiel, sem paprikajancsi, se szerencsemondás, se körhinta, se célba- lődözés, sem pedig veíocipéd. Mind oly szórakozások, melyekre úgy vasárnap délutánonként epedve gondolnak a szakácsnék, nem különben, ádázát fúva — sóhajtás helyett — a furvézerek s egyéb káplár-nép, valamint busán emlékeznek vissza a gyerekek — kicsinyek és nagyok.

No még Kőbánya van hátra. Pestig ez az utolsó stáció. Itt épen tegnap nyitották meg a kész víztartó medencét, melyből Pest kapja már most vizét. Elccel jegy- zé meg o körülményre egyik ismerősöm, hogy Pest már most nem csak borát, sörét, hanem vizét is Kőbányától kapja. A mi az italt illeti : „lauter“ kőbányai.

Nem hallszik füttyenés, hanem azért Pesten vagyunk, s tovább nem megyünk most toll-erövel. Pest él, Pest mozog, Pest felgerjedt állapotban van — jó egy hete kérdi már naponta, hogy jön-e a muszka ?

Körösparti Norbert.

A gyulai kath. iskola beléletéből*)

Gyula novemberhó 19-én.

Azon általános tanügyi mozgalmak sorában, melyek az uj törvény alkotása óta történtek és történnek a hazában, Bókésmegyéröl, az egy tanfelügyelői jelentésen kívül, semmit sem találunk.

Ugyhiszem nem lesz tehát érdeknéküli, ha a székváros egyik népiskolájáról egy kis fényképpel állok elő a „Békes“-ben.

Mivel azonban a más háza előtt nem akarok seperni, ezúttal csak a róm. kath. iskolákról némi általánosságban s ezek közt a felső elemi népiskolákról szólok; nevezetesen pedig, csak az általam vezetett osztály belé- letéböl akarok egyet-mást megemlíteni; azonban az ennek beléletét meghatározó körülmények között — illetőleg annak tökéletes virágzását gátló körülmények között — vannak olyanok is, melyek az egészre vonatkoznak.

A róm. kath. hitfelekezeti iskola összesen áll 7 osztályból, 7 főtanitó és két segéd tanító vezetése alatt.

E 7 osztály közt van a négyosztályu elemi felsőbb népiskola három tanteremmel, három tanító vezetése alatt.

Az al-elemi néptanoda szintén négy osztálylyal, négy tanteremben; ezen osztályok ketteje leány-tanoda.

Mindezen iskolák fönntartására és kormányzására van 24 tagból álló hitfelekezeti községi-tanács rendelve.

Az iskola beléletéröl kívánván szólani, szükséges azon körülményeket megemlítenem, melyek emelöleg vagy nyomasztólag hatnak kivülről az iskolára; mivel pedig az iskolának éltető szelleme a tanítóknak I e 1 k ü 1 e t e, illetőleg kedély állapota, ne csodálkozzék azon senki, ha az említett körülmények között leginkább azokat sorolom elő, melyek a tanítók kedély állapotát nem hogy zavarni képesek, de tatárdulta — akarám mondani: poroszdulta-országhoz teszik hasonlóvá.

Az iskola beléletét ezek határozzák meg:

a) a tanítók képezettsége;

b) az előadandó tantárgyak milyensége és meny- nyisége;

c) a tanítványok száma;

d) a tanítók szorgalma;

e) a tanítványok szorgalma;

f) a tanítványok rendes iskola látogatása;

g) a házi nevelésnek az iskolai neveléshez való ido- mitása, az iskolai neveléssel való egyközüsitése.

Mindazon körülmények tehát, melyek — nézetem sze*) E — habár kissé részletekbe menő — cikket helyén látjuk közölni a végből, hogy abból a közönség, különösen Gyula város közönsége, az iskolai belélet miseriáit megismerhesse.

Szerk.

rint — az iskola beléletét meghatározó pontok bármelyikét részben támadják meg, vagy épen raegsemmisitik ; nyomasztólag hatnak az iskolára; — mig ellenkezőleg, a melyek azokat támogatni sietnek, emelöleg hatnak reá.

Az emelöleg ható körülmények között egyedül a tanítók képezettsége és szorgalma az, ami lelket adván az iskola belóletének, Atlász erővel az összes terhet viszi és az előforduló nehézségeket ujult és ujult buzgalommal legyőzni iparkodik.

Nem szép ugyan az öndicséret, — fogja valaki ellenvetésül felhozni, —• de ha soraimat figyelemmel olvassa, hiszem, hogy kénytelen lesz igazat adni. A nyomasztó körülmények által épen a tanítók szorgalma volt és van legerősebben megtámadva, azon izgatások által, melyeknek kedély állapotuk van szüntelen alávetve.

Kimeritőleg előadni az okokat, amelyek miatt ez történik, tágítani fogja ismertetésemet, de, hogy tisztán lássa a közönség is a valót, megkell említenem.

Pedig tudom lesznek, mint volt már alkalmam hallani, kik a felszólalást panasznak, hogy ne mondjam — örökös meg férhet etlenségnek — fogják keresztelni; azonban ezeknek előre is bátor vagyok egy alázatos kéréssel alkalmatlankodni: működjenek oda ha tehetségükben áll, vagy hatalmukban van, miszerint e megférhetlenségnek egyszer s mindenkorra gát vettessék.

A mostani róni. kath. hitfelekezeti tanács első közgyűlése alkalmával kifejezett jelmondatához „gazdálkodni mindenáron“ 16 hónapos léte alatt mindig hü volt még. — Azonban honnan gazdálkodott, és mi célra ?

Előbb az utolsó kérdésre akarok felelni, melyre egyszerű a felelet. Ha azonban feleletemmel a mélyen tisztelt tanács összes tagjai találva éreznék magukat, előre is bátor vagyok kijelenteni, hogy annak egy-két intelligens tagja és a fóldész osztály érdemesb tagjai előtt kalapot emelek; de vannak benne oly egyének, kiket az imponálási viszketeg szörnyen bánt. Kik lehetnének ezek mások, mint azok, kiket a kor tudákossá képezett, nem az életkor, hanem érintkezés a társasággal, boltban, műhelyben, piacon stb. az ilyenek azután ismervén némely dolgok felületét, azon álhiedelemmel vannak eltelve, hogy azoknak mélyére is betudnak hatolni s ez önhiszékenységböl kifolyólag nem késnek azokhoz hozzá szólani ama helyeken, hol hívőkre találnak, csak azért, hogy a hívők által egy kis ugor- kafára juttassanak s mikor egyszer fölkaptak arra, neki esnek a tanítóknak és népszerűségüket amazok nép- szerütlenitésével erösitik. És csakugyan, kit könnyebb szapulni, lugozni, mint a tanitót, kit a törvény oly bő köpenynyel takart be, hogy miatta nem is mozdulhat; ki mellett nem áll a hajdú, pandúr, tekintélyes állás hatalma, furfang, prókátori ügyesség; a ki egyszerű eszével, egyenes gondolkozásával, türelmével és lemondásával áll a nép között, hogy talán épen azokat emelje fel, a kik őt lefelé vonják.

Ezek akartak és akarnak gazdálkodni ott, hol imponálási viszketegük egy kis kárörvendéssel vakarta- tik meg.

Hja, mert, milyen büszkék azok a tanítók, pedig mi tartjuk őket!

Több senki, nem, csak m i !

A „honnan gazdálkodott“ kérdésre, ez a felelet.

A 7 tanítói állomás között van 3, melyekkel a pályázati hirdetés szavainak értelme szerint, — mi azonos a szerződéssel — adómentes földhasználata van egybekapcsolva; és van 4 tanítói állomás, melyeknek az uradalom 80 hold földet 20 holdnyi részletben az ezeket betöltő tanítók fizetésének emelése végett adományozott, oly feltétel alatt, hogy attól a javadalmazott tartozik az adót fizetni.

Ez a javadalmazott szó a kitétben nagyon kétértelmű, mert lehet a javadalmazott alatt érteni azon négy tanitót, kik ezen földet állomásaik után fizetésűkként kapják, de lehet az egyház-községet is, mint kinek úgyis kellett volna az említett 4 állomáson levő tanítókat nagyobb díjjal ellátni, — természetesen a magáéból.

Kezdetben körülbelül az utóbbi módon értelmezte azt maga az egyház-községi tanács is, miután illő dolognak vélte e föld adóját megfizetni; de 1863-ban annak adóját a tanitókra hárította, akkor azonban a föispáni helyettes annak megfizetését az egyházra visszatette és az ismét fizette azt 1868-ig.

1868 végén létesülvén az uj iskolai törvény, a kormány beavatkozásától félvén az egyházközség, miután annak szüksége állott be, hogy a túlnépes iskolák mellett uj iskolákat kell állítani, természetesen az után néztek, hol volna valami megtakarítható összeg. Elhatároztatott tehát, hogy 1868-tól kezdve az adományozott föld után a 4 tanító fizesse az adót.

Ezen eljárás, tagadhatatlan, a nevezett kétértelmű kitétel miatt, bir látszólagos jogossággal.