Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-08-28 / 35. szám

cég között Chalons-nál végbemenendő ütközetről függővé tenni. Azt is beszélik, hogy Bazaine stratégiából vonult Metzbe, mert hisz elég ideje lett volna — ha akar — Chalonsba húzódni. — A franciák hősiességéről egyébbiránt sokat beszélnek. Két hét alatt két ütközetet s négy csatát vívtak, föláldoz«!» bátorsággal s a balsorsban kitartással. Bazaine serege öt nap alatt kétszeres túlerő ellen három csatát küzde ép oly makacsul mint az első nap. Mind e csatákban létszámuk egyötödét vagy is hetvenezer embert vesztének, a poroszok is ugyanannyit, ha nem többet, csak hogy ezek pótforrása gazdagabb; közelebbről is háromszázezer embert rendeltek újra a háború színhelyére. — Páris e közben fegyverkezik s készül az ellentállásra s egy hírlap a párisi véderőt nagyobb számra teszi, mint a porosz hadseregét. Meglátjuk nem sokára mit hoz a jövő.

— Oláhországban összeesküvés fedeztetett fel, Plojes- tiben egy ideiglenes kormány kikiáltását kisérlették meg. Ezen kormánynak Golesco Miklós tábornokból mint regemből, Ghika János és Bratiano Jánosból kelle alakíttatnia. Bukarestben és a tartományokban tömeges elfogatások történtek; Golesco és Bratiano is elfogattak. A kormány gyorsan és ügyesen tévé meg intézkedéseit.

— Mazzinit a hires olasz conspiratort is elfogták. Ná- polyból Palermoba ment gőzösön s mire itt a kikötőbe ért, a megérkeztéről már eleve értesített rendőrség emberei rövid ellenállás után elfogták, s később Gaetába szállították.

Pesti levelek.

V.

Pesten, 1870. aug. 2o-án.

Elhangzottak a dalok, a hangok szétolvadtak a levegőben, — csak egyik-másik maradt vissza az ember emlékében, tán az, a melyiket akkor halott, midőn szép kis szőke leányka sötétkék szemeibe mélyen beletalált nézni, vagy midőn a legnagyobb kimé'etlenséggel hágtak a sajgó tyúkszemre, melyet az ünnepi topán amúgy is összepréselt, s azóta — eszmetársitás utján — valahányszor rágondol az ember a szép szemekre, s valahányszor tyúkszemét érzi, mindig eszibo jutnak amaz erősen lenyomódott hangok, s füliben csengnek csilapi- tólag. Igen a zene csiiapit. Hogy közelebb kezdjem e tétel bizonyitgatását : nem szükséges Orpheusig vissza mennem, ki tudvalevőleg fenevadak dühét fékező meg lantjának varázszenéjével, — ime ha fáj valamink, bú emészt bensőnkben : magyarokul nem a cigányt hallgatjuk-e, kinek zenéje enyhíti a bánatot, csilapitja a keservet? —• A pesti nép is, az iparos szívesen hallgatja a verklit, mely jóformán életszükségletévé válik, mint a napi kenyér, s melyet munkában fáradt tagjait pihentetve hallgat, bár ösmerösök, régiek, kopottak is dalai.

A pesti dalár-ünnepély, hogy valahára visszatérjek reá, lehetőleg gyengén sikerült.

Én nem voltam még hazám határain kívül, s más nemzetek hason ünnepélyeivel nem hasonlíthatom össze saját észlelet utján ami dal-ünnepünket; de hírlapokból ismert előkészületekről, óriási részvevő közönségtől, hallatlan áldozatokról következtetve máskép megy az a külföldön, mint nálunk. A német egyetemes dalegylet ünnepei valami ineghatóaknak mondatnak a fül- és szemtanuk által. Igaz hogy az o{t általános nemzeti ünnep, míg a mienk paródiája volt annak, nemcsak azért, mert az egyes dalegyletek is csekély számú tagok által va- Iának képviselve, nemcsak azért, mert vidéki közönség nem volt oly igen nagy, hanem főkép azért, mert a főváros közönsége megmagyarázhatlan érdektelenséggel viseltetett ez ügy iránt. S miért igy ? ki tudná megmondani? tán találgatás közben rájönne az ember; de hát a találgatást nem fogom megkísérlem Békésmegyét két dalegylet képviselte : a szarvasi és a békési elég számos taggal. De hogy miért nem lehet dalárdája Gyulának, Csabának és Orosházának? azt én nem tudom. Bizonyára egyhelyütt sem hiányoznék ara való ember hogy a dalárdát megalapítsa és vezesse. Mert nem oly kis horderejű ára ez a daláríigy, amilyennek tán látszik. Mivelödési intézmény; mint zenekedveltetö : szelídít öleg hat a kedélyre, — mint társulat : terjeszti az associátiónak nálunk oly nagyon nélkülözött és mellőzött szellemét.

Az ünnepély részleteiről nem irok : minden lap bőven tudatta azokat, s bizon egyik sem lelkesülve fölöttök, —• hogy buzduljak tehát én, ki csak szerény lap levelezője vagyok, mig a nagylapok tollai is oly lassan s hidegen percegtek.

Hangoltan teszem le a tollat, s azon óhajjal, hogy a közelebbi dalár-ünnep jobban hangolt legyen!

Körösparti Norbert.

Keszthelyi levél.

(augusztus 20-án.)

Kötelességemnek tartom, mint megyémbeli, megyénk egyetlen közlönyét tudósítani, miszerint itt vagyunk mi néptanítók a keszthelyi országos felsőbb gazdasági tanintézetben összegyűlve — öndicséret nélkül szabadjon mondanom -- lelkesült ügybuzgalomtól át- meg áthatva — a rendkivüli tanfolyamot elvégzendők.

A lefolyt időtartam alatt is sokat tanultunk, tanulmányoztunk és a gyakorlati útmutatások által igenigen sokat tapasztaltunk — mind az állatbonc- mind a növénybonc-tanból; úgy a vegytan, állatgyógyászatból, mint a kertészet és borászatból.

Jeles; előzékeny, áldozatkészségig fáradhatatlan tanáraink elméleti és gyakorlati előadásaik által kivívták már eddig is mindnyájunk báláját és a haza elismerését. Neveket nem említek, mert ők nem ragyogni, hanem használni akarnak.

Hogy itt időzésünk méginkább gyümölcsözővé és tapasztalat dusabbá, de egyszersmind kellemessé sirun- kig elfelejthetetlenné legyen, nagyra becsült tanáraink közreműködése folytán ő felsége a király születése napján a jótékonyságairól Balaton vidékén legkivált Sümegen hírneves, országosan kitűnő borász, vendégszeretetében a tihanyi apátsággal versenyző szerény férfias, tekintetes Ramazetter Vince ur szívesen látott, vendégei valánk. Ezen jó urat csak az ö^ felesége közelitö meg kedvességben és nyájasságban. Éljenek sokáig !

Ramazetter ! — van-e ki e nevet nem ösmeri ? Ha igen, hát ismerje meg. E derék demokrata férfiúnak van a Badacsonyon a legokszerübben kezelt szőlője; itt terem a leghíresebb badacsonyi és kéknyelű bor, 3—4000 akóig; volt alkalmunk teljes mérben meggyőződni borai jóságairól, kitűnőségeiről, már hogy ne ? — mikor olyan szívesen nyújtották, ki állt volna ellen az áldomás ivásnak.

Mi alföldiek nagy becsületben voltunk és maradtunk.

Megbámultuk és tanulmányoztuk az illető szaktanár (főkertész) előadása és útmutatása mellett házi gazdánk tanulásra és tanulmányozásra méltó nagykiterjedésü szőlőjét. Nekem — alföldi gyerek lévén — ily szőlőről fogalmam som volt, de — tetszik tudni nem is lehetett. Szintén tanulmányoztuk Bogyai és Eszterházy ö méltóságaik szőlőit is. Bogyai ö méltósága szőlő-iskolája, mint álliták illetékes egyének, páratlan hazánkban; azt megkell nézni részletesen, leírás után az ember fel nem foghatja.

Bevégezvén az ismeret szerzést d. e. 10 óra felé, „előre“ volt a jelszó. Igazi ifjúi kedvvel —• pedig vannak ám közöttünk idősbek is; ne tessék *engemet érteni hogyha agg legény vagyok is, — indultunk azon ház felé, mely ház azon szőlőben tartatik főn kegyelettel, hol szüret alkalmával Kisfaludy S. Szegedi Rózát megszerette, áll a szelid gesztenyefa hol először értették meg leikeik egymást; él a nagy terebélyességü diófa, hol Kisfaludy Sándor „Boldog szerelem“ cimü verseit irta. E diófa alatt áll a „szerelemköve“ melyen ült Kisfaludy Sándor akkor, midőn rabságából kiszabadulva, a Balatonra tekintve álmodozott jövőjéről; mig hátulról az ő Rózája odalopakodva szemeit bársony kezecskéivel befogta, kérdé öt, hogy találja ki, ki fogta be szemét ? persze, hogy kitalálta. —- E kőről állittatik az a büverö, hogy aki ráül okvetlenül szerelmessé lesz; probation est; ajánlom minden agg legény-féle embernek. A szerelem kövén ülve irám naplómba hogy :

Itt hol most az emlékezet ünnepel,

Szerelemtől megihletve zengem el :

Kisfaludy és Rózája szerelme

Égjen minden legény s leány kebelbe:

Úgy élni fog szép hazánkban a nemzet,

A mely annyi igaz hazafit nemzett !

Diófa levelekkel fövegeink földiszitetvén mentünk a „Helikon“ forrásához; magunkat fölfrisitve, újra „előre“ föl a Badacsony ormára ! volt a jelszó.

A Badacsonról el-áttekintve előttünk terül egész Balaton vidéke... Oh! a ki e gyönyörű vidéket e pontról vala szerencsés láthatni, még jobban szereti édes szép hazáját!

Érzi feldobogó keblében, hogy itt „élni s halni kell!“ Önkénytelenül jő ajkára ez ima : „Isten áldd meg a magyart! “

Visszajövet megtekintök a Badacson oldalán álló templom-romot, mely még a tatárjáráskor pusztulhatott el.. Neveink annak rendje és szokásos módja szerint a falba bemetszettek, nekem e műtétéi tollkésem egyik ágába került, no de a nevem meg van örökítve — mindaddig, mig az idő vasfoga el nem enyészteti onnét. Hja! kis emberek igy szokták neveiket maradandóvá tenni.

Szerencsésen visszatérvén, étkeztünk.

Hogy milyen ebédünk volt Ramazetter urnái, nem tudom leírni; eredménye volt: jeles, jó, forelábilis és hitvány-hízelgő pohár-köszöntés, széles és fesztelen jókedv,

jó és rósz zongorázás, szép és nyegle dalolás; ez utóbbit illetőleg némely ember lehetett volna kissé szerényebb is. Szerepelni szerető T. barátom megtanulhatná ezt a két sor verset: „Láncot verek a szivemre (t. i. szivem rósz vágyait elnyomom), S megmutatom birok vele!“

Ebédezós után háziurunk óhajtására, mint ő mondá „mindenkori kedves emlékül“ — neveinket egy irlapra irtuk fel; alélirt e verssel megelőzőleg irta oda nevét:

A barátság és szeretet Őrködjék e haza felett;

Ne lazuljon meg soha!

A dús kegyelje a szegényt,

Magyar szivvel testvéreként, ügy élni fog — a haza.

4—5 órakor délután ozsonnakor, legszivélyesebb házigazdánk szívből forrásozva, szivhöz szólva, viharostöbbszörösen megéljeneztetvén, Keszthely felé indulónk vissza előfogatainkon.

Útközben, esti 7 órakor Szigliget magas rom-ormain az „Isten áldd meg a magyart“ és a „Szózat“ elragadtatva énekeltetett általunk. — Oly szép és megható volt ez, melyet érezni, de leírni nem lehet.

Csobánc és Szent-György viszhangozták honfi imáinkat.

Magamat ajánlom marcalii kirándulásunkig.

Bállá Mátyás

békés-endrödi néptanító.

Vidéki levelezés.

Szarvas, augusztus 23. 1870.

Városunk egyhangú társadalmi életében kellemes változatul szolgáltak a közelébb véghez ment műkedvelői színi előadások, melyeknek sikeréről, bár kissé késve is, nem tartom érdektelennek e becses lapok hasábjain értesíteni a t. olvasó-közönséget, — annyival is inkább, a mennyiben a színre hozott darabok, mint a milyen : „Parlagi Jancsi“, „A pórul járt finánc komiszárius“ s a „Csikós“ magában kivitelük tekintetében magasabb igényeket keltenek, s ez alkalmakkal a közönség teljesen kielégitettnek nyilvánitá magát.

Mint inár értesítve volt a t. olvasó közönség,-ezen jótékony célú műkedvelői színi előadások Bogyó Alajos ur a kolozsvári nemzeti színház énekesének közreműködése és rendezése mellett mentek véghez, megkezdetvén ! a „Parlagi Jancsi“ cimü 3 felvonásos énekes színmüvei. Követte ez előadást folyó hó 13-án „A pórul járt finánc komiszárius“, s vasárnap augusztus 14-én a „Csikós“ cimü 3 felvonásos dalos népszínmű. — „Parlagi Jancsiit — melynek sikeréről nyert már értesülést a t. olvasó közönség — mellőzvén, a két utóbbi előadásról kívánunk itt egyet-mást elmondani.

Folyó hó 13-án került színre a „Pórul járt finánc komiszárius, vagy: kinek-kinek a magáé“ cimü 3 felvonásos énekes vígjáték. Már maga az itt ismeretlen és sokat Ígérő darab nagyban felkölté a közönség érdekeltségét, s eléadatása alkalmával folytonos feszültség és derültségben tartá azt.

A női szerepeket: Dobosfy Leontin (Berkényiné); Sar- kady Ilka (Emilia); Lukesch Flóra (Leiner Emilia agg szűz); Molitórisz Malvin (Julcsa szöbaleány); Lukesch Ilka (Éva dajka) kisasszonyok, férfi szerepeket pedig : Boross Kálmán (Berkényi); Sipos Sándor (Záray Béla) Sipos Soma (Przlnyavsicky Nanciazenus Vencel Cafra- nek szolgája); Molitórisz Ede (Cafranek Tóbiás, a címszereplő); Bogyó Alajos ur (Bakta éji őr) tölték be. Mint főbb szereplők osztatlan tetszés nyilvánításokban részesültek; Lukesch Flóra; Sarkady Ilka és Molitórisz Malvin kisasszonyok, — továbbá Molitórisz Ede; Bogyó Alajos és Sípos Sándor urak. Az énekrészeket Molitórisz Malvin k. a. és Bogyó Alajos ur tölté be, — bőven aratva kiérdemelt tapsot és koszorút, követte ez előadást vasárnap ang. 14-én a „Csikós“ cimü 3 felvonásos dalos és táncos népszínmű.

A zsúfolásig telt ház ismét koszorúkkal halmozta el kedvencét a széphangu Molitórisz Malvin kisasszonyt, s Bogyó Alajos urat, — mely említetteken kívül, mint ki meglepő eredetiséggel adta vissza szerepét a vén csikóst; Rohoska Soma ur részesült leginkább a közönség tetszés nyilvánulásaiban.

De egyátalában a többi szereplők is mint Lukesch Flóra; Lukesch Ilka; Dobosfi Leontin; Korpos Emelka, Csernyeczky Mathild; Korpos Adél kisasszonyok és Boross Kálmán; Sipos Soma; Kiss Lajos; Dunka László; Bakay Sándor, Molitórisz Ede s Cserneczky Gyula urak tökéletesen megfeleltek feladatuknak, s együttesen osztozhatnak azon, elismerésbeú, — melyet a közönség nem késett a nyert kedélyes órák jutalmaként kifejezni.

A cyklus záradékául előadás után zártkörű táncvigalmat rendezett a műkedvelő ifjúság, mely általános fesztelen kedélyességgel kivilágos kiviradtig tartott. — Szóval e napok sokáig megmaradnak a közönség emlékezetében, — s mi csak örvendeni tudunk ha ily nemesebb célért buzogó életkedvet jelezhetünk, — melyben