Békés, 1869. (1. évfolyam, 1-13. szám)
1869-11-20 / 8. szám
aláirt kölcsön fizethetése végett eladott házhelyek árából folyván be, habár ama kötelezvények pénzzé tétele egy községi kórház építésének czéljával indpkoltatott, s ily feltétel mellett engedélyezett; a városunkra nézve szint oly, szükséges rendezés alapjáéi tétetvén, 40,000 forint tartalmával, város rendezési pénztárként ismeretes, s váltóra s jelzálogra kikölcsönzésekből, s e pénztár tulajdonát tevő' 50 darab Békésmegyei takarékpénztári részvényekből befolyó kamatai csakugyan e czélra fordittatnak. üzen pénztárnak jövőben egy a községtől áldozatokat igénylő nagy fontosságú ügy közeli fejlődésére való tekintettel mikénti kezeltetése iránti javaslat tételével egy szakértő küldöttség bízatott meg, melynek körültekintésétől remélhetni véljük, hogy részint a nálunk még fejletlen iparnak megbecsiilhetlen szolgálatot tevő népbank gyámolitása, részint a kezelés biztonsága, s főkép ezen pénztár által az alább ismertetendő nevezetes ügy érdekében, a község helyett előlegezendő összegek biztos feltalálása tekintetéből, ezen pénztárnak is a népbankba való elhelyezését fogja véleményezni. A mi ezután a közgyűlés előtt feltáratott, ha valamikor, — mint hinni szeretjük, teljesülést nyerend, e közgyűlés Békés város életében bizonyára epochát fog képezni. Magán értesülés alapján szóbeli jelentés tétetett ugyan is a felől, hogy méltóságos b. Wenckheim László úr, lelkére vevén — mint a közérdeket szokta — Békés város néhány jobbjainak bizalmas körben kifejezett azon óhajtását, vajha egy Püspök-Ladánytól Csabának irányzott vasútvonal érdeklett jelentékeny gabona termeléssel foglalkozó, s alkalmas közlekedési utakat mondhatatlan veszteséggel nélkülöző községeket ezen vasút kiépítése végett csatlakozásra és társulatba lépésre bírni, s ekként a Békésre nézve életkérdéssé vált vasút használatába juthatást eszközölni lehetne, múlt hó végén az érdeklett községek képviselőit maga köré értekezletre gyüjtvén, miután itt tudomásukra hozta volna, hogy vasúthoz jutha- tásuk a miskolcz-aradi vonal kiépítésére vállalkozott consortium felkarolása által ezen társulatnak nov. 3-ra kitűzött nagy gyűlésén illy irányban megindított mozgalom folytán teljesíthető lenne az említett gyűlésen az értekezleten jelen volt községeknek képviseletével meg- bizatván: a mlgos. b. önzéstelen magatartásának s Békés sorsa iránt ez alkalommal is kiválóan tapasztalt érdekclődségének sikerült e község óhajtásának teljesülését biztos kilátásba helyezni. Amily hévvel s kitartással versengett a képviselet a vitatkozás terén, ott a hol a közérdek, az ellentétes nézetek mérlegezését, s az ügy minden oldal róli megvitatását igényelte, oly megadással s az örömnek mindinkább tükröződő kifejezésével fogadá a jelentés-tételt, mely- lyet a község jövendő felvirágozásának szebb reménye gyanánt üdvözöl, s teljes egyhangúsággal szavazott a mltgos bárónak megérdem- lett hálás elismerést s a czélba vett vasút kiépítéséhez minden tőle telhető áldozatokkal hozzá járulás iránti készséget. Ä mi pedig e hozzájárulás iránti öntájékozásunkat illeti : figyeljünk azon statistikai adatra, miszerint a jelent megelőzött kedvező évek gabona termelésével — mely ezen adósságokba csaknem elmerült község, több százezerre menő tartozásainak törlesztését is lehetővé tette csak a m.-berényi vasúti állomás utján, évenkint átlagosan 335,000 mázsa gabonát szolgáltatott a világ kereskedelem piaczára, melynek köblönként az ut minőségéhez képest 10 krtóí 1 frtig változó szállítási ára mellett is — ide nem értve a csabai vasúti állomás utján kivitelt, valamint a szinte tekintélyes behozatalnak a termelő s illetőleg fogyasztó által fizetett szállítási költségeit — oly tetemes összeget veszített e község, melyből Csabáig vagy Berényig valószínűleg mind a kettőig fényűzéssel épített vasutat is képes lett volna már létrehozni. Számítsunk, s megragadva az alkalmat áldozathozatalunkban ne fukarkodjunk, mert vasúthoz juthatásunknak ez már 3. és utolsó alkalma, mely visszatérni nem fog többé soha. X. X. Közgazdászat. Néhány szó a trágya szükséges és hasznos voltáról, s a mi vidéki gazdászatunk egynémely kiáltó hibáiról. (—m—a.) Gyakran hallhatni nálunk azon fennhéjázó dicsekvést, hogy mezőgazdasági viszonyaink, a mi kiválóan földmivelő megyénkben már a legszebb fejlődésnek örvendenek, s e téren már mi jó előre vagyunk?! Alapos-e, jogosult-e eme kérkedés? — kereken kimondhatjuk: nem! Épen nem; mert induljunk bár merre, azt fogjuk minden mélyebb vizsgálódás nélkül első pillanatra tapasztalni: hogy ama hirdetett nagy haladás bizony csak kivételkép itt ott van meg, — de átalában véve, vidéki gazdaságunk nem sokkal van még előbb az úgy mondott primitiv állapotnál. Ugyanis nálunk még igen sok gazda, a helyett, hogy a földnek a folytonos termelés által tőle meggondolatlanul kizsarolt éltető erőt minden módon és áron törekednék visszaadni, — még az utón útfélen is heverő gazdátlan, — vagy saját istállóiból kikerült, s egészen kézre eső trágyahalmokat is restell éhes — sovány táblaira ráhordatni; — mely ázsiai lustaságnak természetes sújtó következménye az: hogy a föld nem terem, nincs mit eladni, nincs jövedelem! Másik hasonló balfogás az: hogy a vetés s forgásra — mely által pedig költség nélkül lehet megkímélni, illetőleg fokozni is a fold relatív termő erejét, — sokan még épen semmi figyelmet nem fordítanak, mert hisz nálunk a föld ősi erejében való tulbizakodás annyira megy, hogy egynyomra ugyan azon darab földbe ötször-hatszor is mernek búzát vetni, azt hívén, hogy mindent megtettek, ha az olyan örök- buzatarlót évenkint egyszernél többször, s néha tán mélyebben leforgatják az ekével, — s csak is akkor veszik magukat jó későn észre, midőn a kimeriilhetlennek vélt buza-föld sok jó búza helyett terem bőven - rostaaljat, és tarackot! Harmadik nagy hibánk az: hogy az oly nagy fontosságú „arány“ átalában legtöbb helyen szóba se jővén, dolgozunk, termelünk, tenyésztünk minden alapos előszámitás nélkül, a hogy egész véletlenül jön, — vagy épen jó kedvünk tartja. Negyedik és pedig szintén nem kis hibánk az is, hogy a mi gazdáink nagyobb része a józan intensiv gazdálkodás helyett az exten- sivet űzi, s orránál tovább nem nézve — kis erővel nagy tért akar megmivélni, átalában csak is máról holnapra gazdálkodván. Akár hány van ugyanis, ki a fent röviden jelzett hibákat tagadni nem bírja, — de ha kérded tőle: miért nem fog tehát kizsarolt és tönkre tett földje gyökeres Javításához? O igen röviden kifizet azzal: „Ám törődjenek vele utódaim, - ez nem az én gondom ; nekem sok jövedelem kell — s azt csak a forcirozott bu zatermelés hozza most meg.“ Tovább menve vizsgáljuk már most, hogy az ily önámitással kierőszakolt, bizony drága jövedelemmel mit csinál a mi derék gazdánk? tán most már az általa elismert, hibák javításához csakugyan hozzá fog? tán instruál, intensive kezd gazdálkodni stb. ? A világért sem — sőt épen az ellenkezőt teszi, vészén rajta uj darab földet, s more p a trió kinozza mind a kettőt vagy hogy a koronát feltegye, haszontalan fényűzésre adja magát — czifra kertet teremt — s' még czifrább palotát rak, melyben majd unokái, üres zsebb mellett, de gond-tele fejjel elmélkedhetnek a józan gazdálkodás arany reguláiról!! E parányi átalános elemezés után azt hiszem bátran kérdhetjük már most : Miben áll tehát tulajdonképpen a mi vidéki gazdászatunk hir- liedett nagy fejlődése, és haladása? Talán bizony abban: hogy — a nélkül, hogy egyideüleg rendszeres istállózásról csak álmodoztunk volna is, minden természetes legelőt és kaszálót, még a vak sziket is, nyakra főre feltörtünk, s tulságig emelve a szemtermelést itt ott már lehetetlenné is tettük, másutt aránytalanul szűk körre szorítottuk a gaz- dászatnál sokképpen szükséges, — s az előtt nálunk is szép jövedelem forrásul szolgált marhatenyésztést? — vagy talán egy két esetleges nagyobb búza kivitelnél mutatkozó a rendesnél nagyobb jövedelem? — vagy egy pár divatos gép megszerzése — már teljesen elegendő arra, bogy nagy haladással dicsekedjünk?? Dicsekvés helyett — tisztelet a kevés kivételnek — jobb lesz elismerni, hogy hátra vagyunk — s a mi még legszomoritóbb, nagyobb majorokban is, - melyeknek pedig illő volna, és lehetne is, mintegy mintagazdászatul szolgálni a kisebb gazdák számára — ott látjuk még mindég az évről évre magasabbra halmozott trágyadombokat, megannyi pusztai mesterséges hegyeket, melyeknek egyik vagy másik oldalát csak akkor sértik fogyasztó lag ha történetesen a tégla vagy vályogvető elhagyatott mély gödröket kell betölteni, szópitési tekintetből árkokat planirozni, vagy az országúti mély kátyúkat, vagy bomlásnak indult hídfőket kell tömegetni. Sőt a mi már épen botrányos és ci- vilisált országban egészen példátlan, nálunk a városokban, s falukban összekerülő trágya, csak azért, mert közel esik — legnagyobb részben a folyóvízbe, legjobb esetben partjaira hányatik, tán merő consequentiából, hogy vele egyúttal a viz is, a levegő is megrontassék. A gazda, kinek csak kissé helyes fogalma van a trágya értékes és hasznos voltáról bizony máskép fogja megbecsülni az ímigy kö- nyelmüen elpusztított kincset, nehogy majd idővel mesziről is, és drágán kelljen azt visszapótolnia. Mily nagy érték vesz el a meg nem becsült különféle trágyaszerekben? — arról épületesen oktatnak egyik jeles gazdászati Írónk, Dapsy Lás ztíónak itt következő érdekes sorai : „Valóban alig lehet érteni azon eljárást, melyet különben még némely nálunk magosabb fejlettségű — habár másfelől a földmivelésre igaz — nem annyira támaszkodó nemzetek is követnek, hogy t. i. az emberi ürülékeket használatlanul hagyják elveszni. Ha egy ember évi ürüléke 5 mázsa gabonának megfelelő anyagokat tartalmaz, úgy évenként csak Pest csatornáin is körülbelül 1 millió mázsa megy a Dunába, vagy is Stöckhardt szerint az emberi ürülékek pénzértéke az egy ember után évenkint 4 ezüst frt lévén, csak Pest tékozlása — a kezelési költségeket nem számitva — 769,000 frt. Az egész magyar birodalomé pedig összesen csaknem annyi, a mennyit másfelől a hadügyre vesztegetnek el t. i. 65 millió frt, azaz annyi értékű búza alkatrész temettetik el évenkint a kloákák s az emésztő gödrök által a városok falai alá, mit összehasonlítva a külföldre vitt mennyiséggel, könnyen beláthatjuk, hogy ez eljárás az országra nézve mily káros, és ha e kettős pusztítás csak nehány évtizedig tart, külföldről pénzért kell majd visszavennünk e trágya alkatrészeket, ha tovább is akarunk termelni.“ — A fentebbi közlésben számokkal igazolt káreredmény intsen bennünket minden előtt arra : hogy a nálunk oly roppant bőségben heverő sokféle trágyaanyagot becsüljük meg, s hordjuk ki a folytonos erőszakolt termeléssel kizsarolt földjeinkre, adjuk vissza nekik, mit tőlük irgalmatlanul elvettünk, s itt még meg nem állapodva, a ve tés-forgás helyes alkalmazása mellett, a még mindenben annyira elhanyagolt arányt méltassuk nagyobb figyelemre, s ennek követelményei szerint, a vonóerőt alkalmazzuk a megnövelendő föld minő- és mennyiségéhez, a takarmány különböző nemeit az azzal élelmezendő állatok számára és neméhez szabva termeljük, — a külterjes gazdálkodás felett a belterjesnek adván minél nagyobb elsőséget, inkább keveset, de jól, mint sokat és rosszul növeljünk : igy aztán majd szabad lesz — egy kis öntudattal, s bátrabban elmondanunk : hála istennek! már jó utón vagyunk. Tudjuk, hogy a magyar ember legszívesebben fogja háborúban a kardot, békében az ekeszarvát; megmutatta régibb s újabb időben egyaránt hogy amazt — imádott hazája megvédésére világra szóló dicsőséggel bírta forgatni — hátra van most megmutatnia a világnak : hogy mint miveit gazda is tud hasznosan működni hazája anyagi felvirágzására, melyről legnagyobb embere jósolólag mondá: „ Magyarország nem volt, de lesz.“
