Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1946. december (1. évfolyam, 1. szám)
1946-12-14 / 1. szám
a) a szlovák kitelepítés. A kitelepülésre váró szlovákok nem művelték meg földjeiket és sok íelesrészes haszonbérlő szlovák is akik színién nem munkálták meg a földet, de a tanyából a kitelepülés időpontjáig nem hajlandók kiköltözni. b) A feles — részes — és haszon- béres földeknél mutatkozó általános jogbizonytalanság. Ugyanis a bérlők egy része haszonbért nem fizet. Ennek ellenére a bérletből kimenni nem hajlandó, a haszonbért önkényesen Igyekszik megállapítani, ennek következtében a bérbeadó tulajdonossal peres viszonyba kerül. A vitás bérleti ügyeknél és más mezőgazdasági munkabér-pereknél hozott járásbirósági Ítéletek végrehajtása, mint pl. Békéscsabán szünetel, mert a szükséges karhatalmat a járásbiróság nem kapta meg. c) A gazdálkodók — de különösen az újonnan földhözjnttatoitak — egy részénél az elemi csapások és az agrálolló tágulása miatt beállott elkedvetlenedő* és közöny. d) Az a körülmény, hogy a megye egyes területein (pl. Bucsán és Füzes- gyarmaton) a legnagyobb ősszi szántási és vetési munkaidőben a majorok lebontásával és ideiglenes épületek építésével foglalkoztatta az ujonan földhözjuttatot- takat a helyi földigénylő bizottság. Általában a földbirtokpolitikui bizonytalanság még erősen hátráltatta a mező- gazdasági munkáknak zavartalan végzését. A földreform során igénybevett területek egy részét még mindig haszon pérlet utján hasznosították és az egyesek által bérelt területeket pedig cserélgették. A ősszi mezőgazdasági munkák idején hajtották végre a be nem vált telepesek visszate- lebitését is. 5. Végül pedig az a döntő természeti adottság, hogy Békés megye területén aránylag sok a nehezen megművelhető szikes és más összetételű kötött talaj, amit a hosszantartó szárazság alatt sem felszántani sem bevetni nem lehetett, mert kedvező időjárás esetén is csak igen rövid az az idő, amikor ezen talajok bemun- kálhatók. Az állattenyésztés terén lényegesebb változás nem történt. Az őszí rendes apaállatvizsgálatokat befejezték. Az eredmények feldolgozás alatt állanak, igy számszerű adatokkal nem szolgálhatok. Annyi máris megállapítható, hogy törzskönyvezett származású jóminőségü tenyészbikákban és tenyészkanokban igen nagy a hiány. A kiselejtezett apaállatok értékesítése folyamatban van, de azoknak megfelelő áron való eladása szinte lehetetlen. Fiatal jóminőségü apaállatok beszerzése vontatottan folyamatban volt, de erőteljesebben csak december közepén vette kezdetéi, mert erre az időpontra a vármegyei állattenyésztési Alap már rendelkezett bizonyos pénzkészlet felett. Október hó folyamán 2 db. svájci import tenyészbikát vásároltunk. Az egyiket Orosháza városhoz, a másikat Békés községbe helyeztük ki tenyésztésre. Dunántúlon Pincehelyen sikerült 20 db. mangalica tenyészkant beszerezni. A vármegye több községében Nónius méncsikókat vásároltak Jugoszláv jóvátételre. A Földmívelésügyí Minisztérim Gyomán 14 db. lovat vásárolt fel és osztott ki arra legérdemesebb földhöz jutta- tottak részére hosszúlejáratú törlesztésre. A vármegye állattenyésztése súlyos takarmánybiáunyal küzd. A gazdák ezért kénytelenek amugyis kis létszámú állatállományuk egy részét áruba boesájtani. Az áliatárak alacsonyak. Az abraktakarmány hiányon valamit segítene a kilátásba helyezett olajpogácsa- dara mielőbbi leszállítása. A vármegye területéről 500 q olajpogácsa-dara kiutalási lehetőségével szemben 1.600 q ra történt befizetés. A vöröehadsereg ellátására tekintélyes mennyiségű szarvasmarhát kellett a vármegyének leadni. A kivetett létszámot szabad felvásárlás utján igyekeztek biztosítani Ha igy ez nem sikerülne, csak akkor történik a biztositás kivetés utján. Remélhetőleg erre nem kerül sor. A vármegyei gazdasági felügyelőség tiltakozását fejezte ki a Földmivelésügyi Miniszisztérium illetékes szervo előtt, ammiatt, hogy a vöröshadsereg ellátására a megbízott kereskedők csak I. és II. osztályzatú tehenet és ökröket vásárolhatnak fel. Kérte ennek a rendelkezésnek azonnali megváltoztatását. A munkapiac elmúlt negyedévi helyzete egyáltalán nemmondható kielégítőnek. Gazdák a megállapított munkabért megfizetni alig, sőt legtöbb esetben nem is tudták, aminek következtében főleg saját 5