Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1946. december (1. évfolyam, 1. szám)
1946-12-14 / 1. szám
A békéscsabai kereskedők az elmúlt idő alatt több adóközösséget hoztak létre és örömmel kell megálapitanunk, hogy oly mértékben tettok eleget adófizetési kötele- zeiségüknek, mely az országban egyedülálló, ezzel is kifejezésre juttatván az ország újjáépítésére irányuló jószándékukat és közreműködésüket. Jelentem, hogy a közmunkaváltság beszedése a vármegyénk területén, ahol nagyobb ipari gócpontok vannak Békéscsaba, Gyula, Békés, Orosháza, a beszedés kielégítő volt, azonban Szarvas és az egész szarvasi járásban lévő községekben megtörtént olyan eset is (Csabacsüd), ahol 12 fillért szedtek be. Kondoros egyáltalán nem szedett be közmunkát. Közmunkára kötelezettek száma az utóbbi jelentés óta nem változott. Szeptember, október és november hónapban közmunkaváltság beszedése nagyobb lendülettel indult meg és az eredmény az, hogy az augusztusi hónapot 60—70 százalékkal múlta felül. Az ujáépitési minisztérium 15.971—1940. U. M. sz. rendelete a közmunkaváltság alapjául szolgáló bejelentést rendelte el, azonban az e célra szoigáló nyomtatványok hiányában a munka menete itt is vontatottan megy. A vármegye területén az újjáépítési minisztérium a közmunkaváltság alapból különböző városoknak és társulatoknak pénzt folyósitotí. így Békéscsaba megyei város a geren- dási és szentmiklósi 6 km. összekötő ut földmunkálatainak a megiuditását engedélyezte 200 munkanélkülinek 40 napon át való foglalkoztatását. A munkák elvégzésének munkabéreKre es szerszámhaszná- iatra 69.056 Ft-oi állapított meg. Az Alsó-Fehérkőrös ármeníesitő társulat területén uyulgát építéséhez, nevezetesen Gyulaváriban 2 km. hosszon 300 kubikosnak 50 napra vaio foglalkoztatását engedélyezte 107 821 Fi ai. A Fehérkőrös ármentesitő társulat területén 487 munkással 172.352 Ft-tál. Itt megjegyezni kívánom, hogy a Feketekőrös ármentesitő társulat munkái 98 százalékban Bihar vármegyében vaunak, és csak 2 százalékban Békés vármegyében a következő munkák indultak meg: a Sebe3körös vizszabályozó és ármentesitő társulatnál a szeghalmi Kutas csatorna gátjának feltöltési és javítási munkálatai, napi 7 órás munkaidővel 52 munkás 26 napra 1352 napszámban. Jelentem továbbá, hogy Mezőberény községnek főjegyzője engedélyt kért arra, hogy községe területén közmunkaváltság- alapbói beszedett 50 százalékot felhasználhatja s a közmuukát saját kezelésében 26 munkással megindította. A munkálatok különbözőek, csaíornaíhfztiíás, uj árkok ásása stb. A fent említett munkálatok megindítása folyamaiban vannak Gyulán az Élővíz- csatorna tisztításánál 139 munkás dolgozik. Az Alsófehérkörösi Ármentesitő Társulat Gyulaváriban a román határmenti az árviz- lokalizáló töltésnél 180 munkás dolgozott. A Sebeskőrös árvizszabályzó és ármentesitő társulatnál az Ölyvös csatorna tisztításánál 46 munkás, Békésen a csatorna- tisztogatásnál 200 munkás dolgozott. Békéscsabán a Gerendás szentmiklósi bekötő ut munkálatainál november 29-től Baji Gergely munkavezetéke mellett 20 földmunkással kezdték meg a munkát. A fenti munkálatok elvégzésénél a munkabérek a földmunkások és kisbirtokosok országos szövetsége, mint a Szak- szervezeti Tanács tagjával egyetértőieg alapította meg. A közmunkákon dolgozó kubikos és földmunkások általános panasza az. hogy a lakóhelyüktől cc. 6—8 km.-re vannak, a munkahelyre kiszállása idejükből naponként 3—4 órát vesz igénybe. Továbbá jelentem, hogy hivatalos kiszállásaiul alkalmával megállapítottam a munkaügyi nyilvántartók munkájukat sok esetben hanyagul végzik, az újjáépítési minisztérium 5.000—1946. U. M. sz. alatt megjelent utasításban tartalmazó nyomtatványokat sok esetben hanyagul kezelik, de különösen a munkaerő nyilvánturtólspok elkészítése és a névmutatólapok kiállítása van elhanyagolva. Az Épiiési és Közmunkaügyi Miniszter Ur 26.560—1946. sz. rendeletével a munkanélküliek összeírását rendelte el, erre a célra szolgáló nyomtatványokat a járási főjegyzők között széjjel is osztottam. A vármegyei közmunkaügyi felügyelő hivatali székhely a minisztériumban történt 14