Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (46. évfolyam, 1-59. szám)
1943-05-09 / 21. szám
csájtani, ha az eddig folyósított 126.000 P kölcsönt visszafizetem. Ezen tartozásra a múlt év végén 16.000 P-t visszafizettem és így még 110.000 P. kölcsöntartozás áll fenn. Ennek következtében a julius és augusztus havi nyugdijak fedezésére körülbelül 180.000 P-nek előteremtése a legnagyobb nehézségek elé állít. A vármegye háztartási költségvetésének végrehajtása évről-évre nagyobb gondot okoz egyrészt azért, mert a beszerzendő anyagok (papír, Írószer, nyomtatvány, szén, fa, stb.) vételára a költségvetés összeállítása óta állandóan emelkedik, másrészt azért, mert általában a vármegyei háztartási alap költségvetésének rovatai évről-évre szűkösebben, már már annyira takarékosan vannak megállapítva, hogy egyes rovatokon az előirányzatot az év elején át kell lépnem. Ilyen rovata a háztartási költségvetésnek, ahol az előirányzatok túllépésével kell számolni, több lesz, mert a hitelek általában a szükséglettel nem számolnak és a beszerzések körül sokszor olyan nehézségek állanak elő, hogy a beszerzendő anyagok vételára — az amúgy is állandó drágulás folytán — állandóan emelkedik. Valószínűleg nem lesz elég a hitel a fűtési és világítási költségek rovatán sem. Az időközi áremelkedés szükségessé teszi, hogy az előirányzott összegnél magasabb áron szerezzem be a tüzelőnyagot. A világítási költségek is tetemesen megnövekedtek, mert a megszaporodott munka szükségessé tette, hogy a tisztviselők hivatalos órán kívül is az est beálltával villanyfény mellett dolgozzanak. Bzen rova• ton a szükségletet korlátozni nem tudom, mert úgy gondolom, megmagyarázhatatlan intézkedés lenne részémről, ha pl. megtiltanám a törvényhatósági tisztviselőknek, hogy besötétedés után villanyfény mellett dolgozzanak és szabad idejüket feláldozva igyekezzenek a rájuk háramló munkát elvégezni. A törvényhatósági ebadó alap és a törvényhatósági állattenyésztési alap 1943. évi költségvetése kormányhatósági jóváhagyásban még nem részesült. Az ebadó kivetése befejezést nyert és a kivetési ' lajstromokat a községeknek kiadtam. A • tenyészállat dijak kivetése és a kivetési lajstromok érvényesítése folyamatban van. A vármegyei törvényhatósági közúti alap 1943. évi költségvetése kotmányhatő- sági jóváhagyásban még nem részesült. A folyó évre tervezett munkálatokat waggon hiánya miatt • csak részben tudtam megin ditani. A folyóévi közmunka kivetés hely-* színi ellenőrzése most indult meg s azoknak összegszerű kivetési eredményéről csak a helyszíni ellenőrzés befejezte után lesz módomban jelentést tenni. A vármegyei háztartási alap és a vármegyei egyéb alapok zárszámadásait az előírásnak megfelelően ebben a közgyűlésben terjesztem elő. A februári közgyűlésen bejelentettem, hogy 29 község költségvetése került miniszterközi bizottsági felülvizsgálatra. Ezeket a költségvetéseket a m. kir. Belügyminiszter Ur és a m. kir. Pénzügyminiszter Ur kiküldötteiből alakult bizottság a m, kir. belügyminisztériumban vette tárgyalás alá és állapította meg azok pótadószázalékát. Államsegélyre a következő községeket hoztam javaslatba: Doboz. Békésszentandrás, Békéssámson. Vésztő és Bucsa községeket, összesen 63.769 P. államsegéllyel, ami az 1942. évi 44.107 P. államsegéllyel szemben 19.662 P. emelkedést mutat. A községi költségvetések pótadószázaléka az 1942. évi helyzettel szemben a változott viszonyok folytán lényegesen emelkedett. Négy község költségvetését öl—100°/o között, 1 községét 101—1107 között, 5 községét 111—120° o között, 8 községét 121—1307o között, 3 községét 131—1407o között, 6 községét 141—1507 között, 1 községét 151—160% között és 1 községét 101—1707o között hoztam javaslatba megállapításra, azonban sem a városok, sem a községek költségvetései a m. kir. Belügyminiszter Ur által még nem nyertek jóváhagyást. A közellátást illetően, az elmúlt időszakról általában jelenthetem, hogy az kielégítő és zavartalan volt. A húsellátásban vannak újabban kisebb zökkenők, ami az élő állatárak megállapításával van — véleményem szerint — szoros összefüggésben. Az állatállomány létszáma ugyanis a vármegye területén lényegesen nem csökkent és kedvezőbb árak megállapítása esetére, a szükséges vágóállat is rendelke98