Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1941. január-december (44. évfolyam, 1-61. szám)
1941-12-14 / 59. szám
gárságra való igény szabályszerűi bojeienttjsét igazoló okmányt (opeió), 3. újabb keletit hatósági erkölcsi bizo nyit vényt, mely a családi állapotot és az u e. tanácsköztársaság alatti magatartást is igazolja 4. állami szolgálatra alkalmas szellemi -és testi épséget igazoló újkeletű hatósági tiszti orvosi bizonyítványt, 5. hadirokkantá vált nem hivatalos katonai egyéneknél a rokkantjáradék élvezetét, illetőleg az ellátásra való igény nélkül hadi rokkanttá történt nyilvánítást íanusitó egyéni lapot, 6. a hivatalos katonai állományból származó hadirokkanttaknái igazolványt arról, hogy a világháborúban szerzett sérülésekből fcíyólag váltak rokkanttá és sérülési pótlék élvezetében állanak, 7. a vitézi rend tagjainál a vitézirend íőszéktartósága által kiállított igazolványt, 8. tűzharcosoknál a Károly csapatkereszt j viselésére való jogosultságot tanúsító okmányt, j 9. az eddigi szolgálatot, illetve foglal- i hozást igazoló okmányt, 10 katonai szolgálatot igazoló okmányt, U. legalább 6 elemi iskola elvégzését j igazoló iskolai bizonyítványt, 12. az 1939. évi IV. t. e. rendelkezéseinek megfelelően a pályázók nagyszülőkig bezárólag kötelesek igazolni, hogy nem tekintendők zsidóknak. A fentemlitett törvénycikk alapján pályázók kérvénye és azok mellékletei bélyeg és. illetékmentesek. A sajátkezíileg irt pályázati kérvényeket j az esetleges hivatali főnökség utján Békésvár- Bütígye alispáni hivatalához legkésőbb 1941. évi december hó 28-ig bezárólag kell benyújtani, mert alkésve beérkezett pályázatokat figyelembe nem veszem. Gyula, 1941. évi december hó 13-án. Alispán helyett: dr. vitéz Pánczét s. k várni, főj egy »ő. Körözések: 2»2.6ő5 —1941. sz. Esen Miklós 1901. évf. Nématszentpéteri születésű, r. k. építész, szülei isaaeretienek, erdélyi menekült, kihelyezési községéből ismeretlen helyre távozott. Körözendő és feltalálása esetén közvetlenül a losonci járás főszolga bírája értesítendő, Túri János 1916. évb. julius hó 22.-é» született, r k. valiásu, nős. (zenész) földmives, apja heve: Túri Mihály, anyja neve: Brezá* Borbála, erdélyi menekült 1941. julius hónapban Somoskőújfalu községben Krepuska Gézánál volt kihelyezve mint mezőgazdasági cseléd. Nevezett ismeretlen helyre távozott. Körözendő és feltalálása esetén a salgótarjáni járás főszolgabirája értesítendő 22.652 — 1941. ikt. sz. Medgyesi József 1921. évi felvinci születésű, ref. nőtlen földmives, erdélyi menekült szülei Medgyesi József, Szabó Biri — kihelyezési községéből Fülekpüspőkiböl ismeretlen helyre távozott. Körözendő és feltalálása esetén közvetlenül a losonci járás főszolgabirára értesítendő. Tóth József üvegfúvó és gépkezelő, erdélyi menekült 1941. évi szeptember havába* a zagyvapálfalvai üveggyárban volt alkalmazásban, és ismeretlen helyre költözött. Körözendő és feltalálása esetén a salgótarjáni járás főszolgabirája értesítendő. Dénes Gyula 1919. évi születésű, ref. valiásu, nős, apja neve János, anyja neve Balog Rebi, frn. foglalkozású, román katona- szökevény, Málranovák községből ismeretlen helyre távozott. Körözendő és feltalálása esetén közvetlenül a salgótarjáni járás főszolgabirája értesítendő Mészáros István nagyőszi születésű 1923. évi január 4.-én rlr. valiásu, nőtlen, fm. apja neve : József, anyja neve: Sándor Verőn, erdélyi menekült, f. évi május havában Klimó Lajos ceredi lakoshoz mezőgazdasági munkára kihelyeztetett. Munkaadójától f. évi junius havában ismeretlen helyre távozott. Körözendő és feltalálása esetén a salgótarjáni járás főszolgabirája értesítendő. Halász Árpád árpádi születésű, 1924. évi január 21.-én ref. valiásu nőtlen, fm. erdélyi menekültet a losonci menekültek munkatábor parancsnoksága f. évi junius havában Pet- rócy Aurás karancskesz:' lakoshoz mezőgazda- sági munkára kihelyezte. Ismeretlen helyre távozott. Körözendő és feltalálása esetén közvetlenül a salgótarjáni járás főszolgabirája értesítendő. Nagy István nagyszentmiklósi születés* 1919. évi október 18 án rk. valiásu, nőtlen, 426