Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)

1935-10-14 / 45. szám

Javasolja a hármas bizottság, hogy a fe- deztetési állomásokon elhelyezett mének ré­szére az egyes községek által kiszolgáltatott zab ára az 1935. évi október hó 15-én a budapesti áru- és értéktőzsdén jegyzett zab középárfolyama lenne 20% levonásával az egész fedeztetési idény alatt megtérítve. Tekintettel a nagy aszályra és a súlyos gazdasági viszonyokra a vármegye községei­nek nem áll módjukban szénát a kincstár­nak ingyen felajánlani, miért is széna árában a budapesti piacon minden hó első hetében az első es másodrendű szénára jegyzett pi­aci ár középárfolyama 50%1 evonásávai lenne a községeknek megtérítve, mig alomszalmát a községek a kitermelt trágya ellenében in­gyen bocsájtjak rendelkezésre, Fedeztetési pótdíj címén indokolt esetben a helybeli kanca tulajdonosok kancai után legfeljebb *egy, az idegen kancák után leg­feljebb kettő pengő szedhető, A m. kir. földművelésügyi miniszter ur az 1927. évi XXV. t. c. végrehajtása tárgyában kiadott 84.100—1928. IV. B. számú F. M. rendelet 1. §-ának második pontjában biz­tosított jogánál fogva az 1935.évi 12370—1935. Vili. A. illetve 12.579—1935. Vili. A. számú rendeletével elrendelte, hogy a vármegye te­rületén az őszi rendes magánménvizsgálatok keretében a gyulai járás és varos, az orosházi, szarvasi és szeghalmi járás, valamint Békés­csaba megyei város területén a köztenyész­tésre nem_ szánt egy évesnél idősebb mén­csikók és mének elővezettesenek, illetve megvizsgáltassanak. Hogy fenti rendelet szellemében a vizs­gáló bizottság eljárhasson, elrendelem, hogy fent említett járások községeiből egy, a ló- tenyésztéssel foglalkozó megbízott a folyó év tavaszán megtartott haszonállat összeírás al­kalmával egyes lótulajdonosok birtokában talált ménekről egy névjegyzékkel a vizs­gálat napján és helyén jelenjen meg, hogy ennek alapján az összeirt és elővezetett mé­nek kellőképpen ellenőrizhetők legyenek. Gyula, 1935, évi október hó 9. Dr. vitéz Márki Barna alispán. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. Az orosházi járás főszolgabirájától. ad. 8.453—1935. ikt, sz. Pályázati hirdetmény. A Békésvármegye orosházi járásához tar­tozó Gádoros községben nyugdíjazás foly­tán megüresedett vezetőjegyzői állásra ezen­nel pályázatot hirdetek, s íelhivom mind­azokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy képesitésüket, eddigi alkalmaztatásu­kat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kér­vényeiket hozzám folyó évi október hó 26. napjáig annál inkább is nyújtsák be, mert a később beérkező pályázati kérvé­nyeket figyelembe venni nem fogom. Az állás javadalma a 62.000—1926. B. M. sz. rendeletben megállapított és későbbi ren­deletekkel csökkentett készpénz fizetés, öt szoba és mellékhelyiségekből álló beltelkes természetbeni lakás és a vármegyei szabály- rendeletben megállapított magánmunkálati dijak. A választás kitűzése iránt később fogok határozni. Orosháza, 1935. október 5. dr. Kiss László fősz*oigabiró. V. Kimutatás a ragadós állatbetegségek állásáról Békés­vármegye területén 1935 évi okt. 8-án. Sercegő üszők: gyomai j. Endrőd 1 u. Juh himlő: gyomai j. Gyoma 1 m. Sertéspestis: békési Békés 9 u., 4 t., 3 m., Köröstarcsa 2 u., 21., Mezőberény 51 u., gyomai j. Endrőd 35 u., 12 t., Gyoma 39 u.f 14 t., gyulai j. Gyulavári 3 u., 1 m., Újkí­gyós 9 u., orosházi j. Orosháza 12 u., Pusztaföldvár 1 u., 1 m., Tótkomlós 8 u., szarvasi j, Békésszentandrás 4 u., Csabacsüd 51., Öcsöd 3 u., 6 t., Szarvas 42 u„ 2 t., szeghalmi /'. Füzesgyarmat 184 u., 1 p., Körös- ladány 31 u., 1 t., Szeghalom 16 u., 2 t., Békéscsaba 50 u., 1 t., Gyula 5 u., 2 t. Sertésorbánc: gyomai j. Endrőd 36 u„ 2 t., Gyoma 39 u. 8 t., 1 1., orosházi j. Oros­háza 10 u., szarvasi j. Csabacsüd 1 t., Szarvas 1 u., Nyomatott Leopold Sándor könyvnyomdájában Gyulán, 1935. 236

Next

/
Oldalképek
Tartalom