Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)
1935-03-31 / 14. szám
A 62.000—1926. B. M. sz. körrendelet I. fejezete 3 pontjának 2 g. bekezdése szerint ugyanis a községi irodai tisztviselők az állami rendszerű kezelői állással egybekötött fizetéssel eltöltött 24 évi szolgálat után lépte t- hetők elő a X. fiz. osztályba. Miután nevezett 1907. augusztus 1-től 1912. október 13-ig napidijasi minőségben teljesített szolgálatot, az állami rendszerű kezelői állással egybekötött fizetéssel pedig csak 1912. október 13-tól szolgált, a X. fiz. osztályba való előléptetésre nyugállományba helyezéséig igényt nem szerzett. Erről az iratok kapcsán, további megfelelő eljázás végett a vm. alispánját, valamint vétivvel fentnevezettet értesítjük, utóbbit azzal, hogy ezen határozat ellen, közvetlenül a vármegye alispánjánál a kézhezvételt követő naptól számított 15 nap alatt beadandó és a m. kir. közigazgatási birósághoz intézendő panasznak van helye. Kelt Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1935. évi március hó 18-án tartott kísgyülésében. Kmft. Kiadta: Dr. Haviár, várm. aljegyző, tb. főszolgabíró. 6417—1935. ikt. sz. 211. kisgy. ad. 5352 — 1935. ikt. sz. Vitéz Pándy István mezőmegyeri községi vezető jegyző nyugdíj ügye. Véghatározat: Békésvármegye törvényhatóságának kís- gyülése vitéz Pándy István közs. vezetőjegyző mezőmegyeri lakost, a várm. nyugdij- szabályrendelet 10 §. (2) bek, 1. pontjában foglaltak alapján saját kérelmére folyó évi október hó elsejei hatállyal nyugdíjazza és nyugdíjílletményeit az alábbiak szerint állapítja meg: Folyamodó nyugdíjba beszámítható szolgálati idejének kezdete 1909 VII. 10, mely időtől kezdve az alább felsorolt helyeken és időben teljesített szolgálajot. 1909. VII. 10-től, 1909. IX. 30-ig Békés községben írnok; 1909. X. 1-től XII. 20-ig tényleges katonai szolgálatát töltötte; 1909. XII. 30-tól 1910. VI. 7-ig helyettes segédjegyző Szentetornya községben; 1910. VI. 10-től 1912. V. 30-ig anyakönyvvezető helyettes Nagybodófalván; 1912. VI. 1-től 1912. VIII. 16-ig Gyulakután helyettes segédjegyző; 1912. IX. 1-től 1915. IV. 30-ig Klicsón segédjegy7Ő; 1915. V. 1-től 1915. IX. 1-ig Körösladányban h. segédjegyző; 1915. IX. 1-től 1916. IV. 15-ig. h. jegyző ugyanitt, majd 1916. IV. 16-tól megszakitás nélkül jegyző, később vezetőjegyző Körösladány és Mezőmegyer községekben a kérelemben jelzett időig, vagyis 1935. október 1-ig. Ez a szolgálati idő a közben megállapítható megszakítások figyelembe vétele mellett összesen 26 évet 1 hónapot és 24 napot tesz ki. Éhez hozzászámítandó még az 1916. február hó 8-tól 1918. augusztus hó 22-ig teljesített háborús katonai szolgálat alapján számítandó 3 hadíév is, vagyis ezzel együtt a nyugdíjba beszámítható összes szolgálati ideje 29 évet 1 hónapot és 24 napot tesz ki. Nem vehető figyelembe az 1906. VIII. 15-től 1909. VII. 3-ig teljesített szolgálata, mivel ezen idő alatt nevezett, mint jegyzőgyakornok szolgált, majd Pécsett a közigazgatási tanfolyam hallgatója volt, mely szolgálati idő a nyugdijszabályrendelet 4 §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a nyugdíj mérvének megállapításánál számításba nenyvehető. Igénye van nevezettnek ezen szolgálati idő alapján 1935. október hó elsejétől a a tényleges szolgálatban legutoljára a VIII. fizetési osztály 2. fokozatának A. csoportja szerint élvezett havi 270 P törzsfizetés 78 °/o_ára, vagyis havi 210.60 P nyugdíjra, azonkívül felesége született Papp Margit után havi 6 P, az 1914. VIII. 3-án született István, Lajos nevű fia után pedig, ez utóbbinak ellátatlansága tartalmára, legfeljebb azonban 24 életéve betöltéséig havi 12 P családipótlékra, s végül 1935. november hó 1-től a VIII. fizetési osztály alapulvétele mellett nyugellátást élvezők részére a VI. lakbérosztály szerint megállapított s a 35 évi nyugdíjba beszámítható szolgálati időnél kevesebb szolgálati idővel rendelkezők részére járó negyedévi 121.20 P összegű lakáspénzre, amely az utalványozás során havi 40.40 P-ős részletekben kerül kifizetés alá. A nyugdíj összege az utalványozás során az illetménycsökkentések tárgyában kiadott 78