Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1931. január-december (34. évfolyam, 1-55. szám)
1931-01-10 / 1. szám
Természettudományi ismeretek c. mü. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága az iskolánkivhli népművelés rendszeressé és tartalmassá tétele érdekében kiadta a Természettudományi ismeretek cimü müvet. Ez a munka két kötetben már meg is jelent. Bolti ára 10 P 70 fillér és kapható a budapesti kir. magyar egyetemi nyomdában. E munkához az előszót dr. Daimel Sándor Békésvármegye ny. alispánja irta, a benne foglalt cikkek pedig a legkitűnőbb magyar szakemberek tollából valók. Jelentő kutyák védelme. A m. kir. földmivelésügyi miniszter ur elrendelte, hogy a hatóság hivja fel a vadászterületek birtokosainak és bérlőinek figyelmét a katonaság távbeszélő századainál lévő úgynevezett jelentő-kutyák oltalmára az ismertető jelek közlésével azzal, hogy a vadászszemélyzetüket az e tekintetben szükséges utasítással lássák el. Megjegyzi a rendelet, hogy ezek a kutyák az állam tulajdonát képezik, a jelentő szolgálatra ki vannak képezve, tehát megfelelően idomitott kutyák, amelyek a vadállományt nem veszélyeztetik. Az ismertető jelük a következő: jelentő nyakőv, amely áll a bőrnyakővből, a jelentőhüvelyből és csörgőből s azonkívül 3 cm. átmérőjű éremalaku sárgaréz azonossági bárca van rajtuk. Az „Argus“ reklámválíalat budapesti cég (Vili., József-körut 41. szám. III. —15.) a pénzügyminiszter úrhoz intézett beadványában foglaltak szerint egy holland-amerikai pénzcsoport részére a magyar hadikölcsön kötvényeket összeirni, illetőleg a kötvény tulajdonosok részére az egész ország területén 10 százalékos vételárat felajánlani szándékozik, aminek a tudomásul vételét kérte nevezett miniszter úrtól. A beadványt követőleg nevezett vállalat a község jegyzőihez levelet intézett, amelyben a hadikölcsön tulajdonosok részére 10 százalékban átértékelő vételárat ajánlott fel, az érdekeltek részéről azonban 1.50 P előzetes beküldését kívánja. Figyelemmel arra, hogy a m. kir. Belügyminiszter ur vonatkozó rendelete szerint a valorizáció felajánlása a hiszékeny emberek körében az állam szempontjából zavar keltésre adhat alkalmat, továbbá arra, hogy a szóban lévő vállalkozás nyilvánvalóan a címlet tulajdonosok megkárosítására irányul, — hatósági utón intézkedés történt, hogy a városok és a községek az említett vállalat akciójában való bármilyen irányú részvételtől a legszigorúbban tartózkodjanak. A közegészségügyi hatóságoknak az államvasuti szakközegekkel való együttműködése tárgyában a Népjóléti és Munkaügyi Miniszter Ur nyomatékosan felhívta a figyelmet a Belügyminiszter Ur 1893. évi dec. hó 28-án kelt 109791. számú rendeletére azzal, hogy a közegészségügyi hatóságok a m. Kir. Államvasutak intézményeire kiterjedő intézkedéseiknél mindig az illető vasúti szakközegek meghallgatásával járjanak el és a teendők megállapítása végett előzetesen mindig közös helyszíni szemlét tartsanak. (22168—930. alisp. sz.) Ragadós állatbetegségek: Lépfene: Békés, Öcsöd. Veszettség: Békéscsaba, Békés, Kondoros, Körösladány, Szarvas, Szeghalom. 1Takonykor: Orosháza. Juhhímlö: Füzesgyarmat. Lóriikkor: Békés. Sertésorbánc: Doboz, Köröstarcsa. Sertéspestis: Endrőd, Füzesgyarmat. Nyomatott a Kultúra Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaság nyomdájában Gyulán, 1931. — 10 —