Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1931. január-december (34. évfolyam, 1-55. szám)
1931-01-10 / 1. szám
jegyzői állásra pályázatot hirdetek és felhívom mindazokat, akik az állást elnyerni óhajtják, hogy pályázati kérelmüket, eddigi szolgálatukat, magatartásukat és képesité- süket igazoló okmányokkal felszerelve, hozzám 1931. évi január 18-ig annyival is inkább adják be, mert a későn érkezett, vagy hiányosan felszerelt kérelmeket nem veszem figyelembe. Az állás javadalma a 62000—926 sz. B. M. rendeletben van megállapítva. A választás napját később határozom meg. Szarvas, 1930. december 23. Dr. Schauer, főszolgabíró. Weigert Márton ev. nőtlen földmives, mezőberényi lakos, 1 napi elzárás büntetésének kitöltése elől Mezőberény községből eltávozott. Körözendő, feltalálás esetén a békési járás főszolgabirája 1930. kih.559—2. számra hivatkozással értesítendő. Tojkó (esetleg Sztojkó) Istvánnal vadházasságban élő Kun Mária cigánylánynak 1930. szeptember 2-án a baracskai határban gyermeke született. Nevezettek Baracs- káról eltávoztak anélkül, hogy gyermekük születési esetét a kér. anyakönyvvezetővel bejegyeztették volna. Nevezett nyomozandó és feltalálás esetén a gyermek utónevére vonatkozólag kihallgatandó és a felvett jegyzőkönyv 10065—1930 ottani számára utalással a Fejérvármegyébe tartozó baracskai kér. anya könyvvezetőnek küldendő meg. Hene Károly 1909. évben született, ev. vallásu, nőtlen, német állampolgár, kereskedő, kinek útlevelét az óbertaseni rendőrhatóság 1928. év április hó 14-én 277 sz. alatt állította ki, Gyomáról 1930. október hó 19-én Püspökladányba távozását jelentette, azonban ott nem jelentkezett, sem pedig határátlépést igazoló szelvénye nem érkezett meg. Nevezett körözendő s feltalálás esetén a gyomai járás főszolgabirája, 2958—1930. számra hivatkozással értesítendő. Illetőségi ügyből kifolyólag szükségessé vált ismeretlen helyen tartózkodó Buliska Verőn kihallgatása. Nevezett ismeretlen időben Buliska Ilona anyától Értarcsán született házasságon kivül. Gyermekei a 7 éves József Tornyospálczán, a 6 éves Róza Tiszaeszláron és a 4 éves Mihály pedig Nyíregyházán születtek. Nevezett nyomozandó és feltalálás esetén saját és szülei illetőségi viszonyaira vonatkozólag részletesen kihallgatandó és a felvett jegyzőkönyv Szabolcsvármegye alispánjának közvetlenül küldendő meg. Istenes Józsefné szül. Baráth Róza sümegi lakos első Férjétől, Petrovics Lajostól származó Petrovics Lajos nevű kk. gyermek még 1929. évi szeptember havában elment hazulról s azóta nem tért vissza, valahol csavarog. Személyleirása a következő: Termete: alacsony, arca: kerek, haja: barna, szeme: barna, szemöldöke: barna, beszél magyarul. Különös ismertető jelei: nyaka bal felén sebhely, feje teteje sömörös. Istenes, Petrovics, vagy Baráth néven nevezi magát. Született 1919. május 14-én. Feltalálás esetén a sümegi járás főszolgabirája értesítendő. Illetőségi ügyben szükségessé vált a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Bardik József jegyzőkönyvi kihallgatása. Nevezett Lakócsán született 1870. január 5-én Bardik György és Brezovics Katalin szülőktől. Legutolsó ismert tartózkodási helye 1898-ban az Almamellék községhez tartozó Szentegyed pusztán (Somogy vm.) volt. Nevezett nyomozandó, feltalálása esetén összes személyi és illetőségi viszonyaira, főként pedig állampolgárságára nézve kihallgatandó és a felvett jegyzőköny 30594—1930. ottani számra utalással Pécs. sz. kir. város tanácsának közvetlenül küldendő meg. Gergő János, Gergő Jozefin, Gergő Ilona és Gergő Lajos egy hagyatéki ügyben meghallgatandók. Miután nevezettek ismeretlen helyre távoztak, felhívom, hogy 8