Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)
1930-01-09 / 2. szám
12 tásakor 1929. év december hó 5-én meglévő készpénz állománynak és az 1929. évet illető, de a tenti napig még be nem folyt követeléseknek (közmunka és útadó hátralék, hátralévő kamat jövedelem, már esedékes, de még teljesen be nem folyt községi hozzájárulások a végrehajtott útépítések után stb.), — másrészt az 1929. évben végrehajtott munkákkal, szállításokkal és beszerzésekkel kapcsolatos és még 1929. évben tényleg kifizetésre kerülő szükségleteknek egybevetéséből számszerűleg is pontosan megállapittatott az 1930. évre átmenő pénzmaradvány s ennek a pénzmaradványnak, nemkülönben az 1930. évi rendes bevételeknek terhére előirányoztattak mindazok a munkák, szállítások és beszerzések, melyeknek végrehajtása, illetőleg foganatosítása 1930. évre terveztetik, tekintetnélkiil arra, hogy mi volt azok közül már az 1929. évre, vagy az azt megelőző évekre előirányozva. Megállapítja a bizottság, hogy a költségvetésben felsorolt és előirányzott munkák beszerzések és szállítások felette szükségesek, azokhoz igen fontos közgazdasági érdekek fűződnek, azért végre is hajtandók. Hozzájárul a törvényhatósági bizottság ahhoz, hogy a fokozódó autóforgalomra való tekintettel a kavicspályának egyidejűleg 5 m-re való kiszélesítése mellet 1930. évben összesen 19.316 km. hosszú útszakasz hengereltessék újra általános kavicsteritéssel és ezenkívül a 108400—1928. K. M. rendelet intencióinak megfelelően a rosszabb, de még általános ujrahengerelést nem kívánó nagyforgalmu útszakaszokon a fentartási fedanyag simító hengerlésével állíttassák elő lehetőleg egyenletes útpálya, végül, hogy az ösz- szes makadam rendszerű útszakaszok fen- tartásához kilométerenként átlagban 10 m3 fentartási fedanyag szereztessék be. Ennek megfelelően a törvényhatósági bizottság az 1930. évi hengerelésekhez, valamint a fentartáshoz szükséges kő és fed- anyagmennyiséget összesen 15.177 tízben állapítja meg és hagyja jóvá. Tudomásul veszi azt is a törvény- hatósági bizottság, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur által kiadott 136.223 — 1922. 1. sz. körrendelet intencióinak megfelelően az utinodernizálásokkal kapcsolatban a közúti kerületi felügyelővel egyetértőig később kijelölendő útszakaszok hengerelt kavicspályájának valamely eljárás alkalmazásával való megkötésére, vagy felületileg való megvédésére kellő fedezet irányoztatok elő a közúti költségvetésben. Az 1930. évi közúti költségelőirányzattal kapcsolatban a törvényhatósági bizottság még a következő határozatokat hozza: 1, A törvényhatósági bizottság a kirovandó községi közmunka mérvét Békésvármegye egész területére nézve az eddigi gyakorlatnak megfelelően 1930. évre is az 1890. I. t.-c. 49. §-ának alapján az alábbiakban állapítja meg : a) Minden egyen vonóállat után évenként 2 (kettő) igásnapszátn szolgáltatandó. b) Minden az illető községben divó módon nem téglából épült lakóház birtokosa, évenként és házanként 4 (négy) kézinapszám szolgáltatására köteles. c) Kő vagy téglaépület tulajdonosa évenként és házanként 6 (hat) kézinapszámot, minden emelet után még további 2— 2 (kettő-kettő) kézinapszámot tartozik szolgáltatni. d) Idegen házban lakó egyének éven- két 1 — 1 (egy egy) kézinapszám teljesítésére kötelesek. e) Családtagok akár önjoguak, akár nem, mindkét esetben évenként 1—1 (egy- egy) kézinapszámot kötelesek leszolgálni és pedig, ha az ilyen családtagok száma 3- nál nagyobb lenne, akkor sem lehet a kötelezettség e címen egy-egy családnál ösz- szesen 3—3 napnál több. f) Géperejű jármüvek, (gőzekék, motorekék, gőzgépek, cséplőgépek) tulajdonosainak a 68.924—1924. K. M. és 61065 — 1925. K. M. rendeletekben meghatározott mérvben a tényleges lóerők