Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)

1930-07-12 / 34. szám

276 — személyzet annyira el van foglalva, liogy alig jut ideje az egyéb teendők elvégzésére. A vármegye alispánja kiállított tavaly január 1-től julius 10-ig 802 uj útlevelet, a folyó évben ugyanezen idő alatt 750-et. Meg­hosszabbított az alispán tavaly január 1-től julius 10-ig 1068, mig az idén ugyan ebben az időben 1032 útlevelet. Az útlevelek leg­alább 80% ka soron kivül intézendő el és állítandó ki, mert az érdekelt felek az ira tokát személyesen hozzák be és a kész út­levelet egy órán belül magukkal is viszik. Uj megyebizottsági tagok. Harsányi Pál a vármegyei törvényhatósági bizott­ságnak nemcsak örökös tagja, hanem a törvény értelmében Gyoma községet is, ahol azelőtt esperes-lelkész volt, mint a legnépesebb református egyházak egyiké­nek lelkésze, képviselte a törvényhatóság­ban. Nézetünk szerint az lett volna a helyes eljárás, hogy mivel Harsányi Pál az örökös tagságot tartotta meg, helyébe vagy a gyo­mai egyháznak rangban következő lelkésze, vagy a legközelebbi népes református egy­ház lelkésze lett volna a törvényhatósági bizottságba behívandó. Ezt a felfogást azon­ban legfelsőbb helyen nem osztották s igy előállott az a helyzet, hogy református egy­háznak egyik legnépesebb gyülekezete tulaj­donképen nem volt képviselve, a törvény rendelkezésének ellenére a törvényhatósági bizottságban. Ezen a különös helyzeten segí­tett most az a körülmény, hogy Harsányi Pált a gyulai ref. egyházközség választotta meg lelkészévé és igy gyomai lelkészi állá­sáról lemondott. Ezek szerint a vármegye alispánja a törvény rendelkezése szerint Répás Pált, a gyomai ref. egyházközség vezető lelkészét hívta be a törvényhatósági bizottságba. Megjegyezzük, hogy a gyulai ref. egy­ház, mint ilyen, a törvény szerint a -várrn. törvényhatósági bizottságban pincs képvise­letre jogosítva, mert a várm. ref. egyházak között népességre az 5-ik helyen áll, holott a képviseletre csak a 4 legnépesebb ref. egyház lelkészei jogosultak. Apátfalva község, mint nyaralóhely. Apátfalva község elöljárósága kéri annak közzétételét,. hogy azok, akik takarékosan akarnak nyaralni, menjenek Apátfalvára. Nevezett község a Maros folyó partján fek­szik 10 km.-re Makó városától. A lakosok mind magyarok, földmivesek, állattenyésztők és igy az élelmiszerfélék olcsók. Magán­házaknál bútorozott szoba, konyha haszná­lattal olcsón kapható. A községnek kitűnő ártézi vize van, tej ellátás bőséges és olcsó s a Maros folyóban kényelmes fürdőhelyek találhatók. A folyó iszaphorgaléka reumás bántalmaknál, elsőrangú gyógyhatású. Rész­letes felvilágosítás a község elöljáróságánál kapható Korira! a vármegyén Borsodvármegye megküldötte a keresk. miniszterhez feliratát abban a tekintetben, hogy a törvényható­sági bizottság tagjai a vármegyei közgyű­lésekre történő beutazásokhoz féláru Ill-ik osztályú vasúti jegyet kapjanak. A körirat ezt a kedvezményt elsősorban a törvényható ság kisgazda tagjai, de azonfelül mindazon tagjai részére kéri, akik anyagilag szeré­nyebb anyagi viszonyok között élnek. Alig hisszük, hogy ezen feliratnak eredménye lenne, már csak azért is, mert annak a megállapítása, hogy a kért kedvezmény ki­nek adassák, körülményes és nehéz, de más­részt sokkal inkább értelme volna a ked­vezménynek a különböző bizottságok tagjai részére, amely bizottságok sokkal gyakrab­ban üléseznek, mint a törvényhatósági bi­zottság s ez által az illetők utazási költsé­gekkel nagyobb mértékben meg vannak ter­helve. Különben most az autóbuszközleke­dés mind inkább nagyobb mértékben való kifejlődése következtében a megyeszékhelyére való beutazás számbavehető költséget nem okoz és ezt az áldozatot a közérdekében akik súlyt helyeznek arra, hogy nemcsak törvényhatósági tagok legyenek, hanem az egyes bizottságba is beválasszák őket, — valóban meghozhatják. Ragadós állatbetegségek: Lépfene: Békéscsaba, Gyoma, Körös- ladány, Szentetornya. Veszettség: Csorvás, Gerendás, Gyoma, Mezőberény, Mezőmegyer, Öcsöd. Lórühkór: Doboz, Gyulavári. Sertésorbánc: Békés, Endrőd, Füzes­gyarmat, Gyoma. Sertéspestis: Békéscsaba, Gyula, Bé- késsámson, Gyoma, Gyulavári, Orosháza. Sercegö üszők : Békés. ____ Ny omatott Dobay János könyvnyomdájában, Gyula 1930.

Next

/
Oldalképek
Tartalom