Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)

1930-07-12 / 34. szám

270 mester urat, utasítsa a felügyeletére bízott hatóságokat, hogy a katonai toborzásra je­lentkezők részére a fentebb felsorolt okira­tokat szegénységi bizonyítvány felmutatása nélkül is mindenkor díjtalanul állítsák ki. Az okiratokon természetesen nyomának kell lenni annak, hogy azok katonai toborzás céljára adatott ki. Önként értetődik, hogy a belépési bizo­nyítványt a toborzási körrendelet ide vonat­kozó rendelkezése szerint a hatóságoknak szintén díjmentesen kell kiállitaniok. Ugyancsak szegénységi bizonyitvány felmutatása nélkül is mindenkor díjtalanul kell kiállítani a fentebb felsorolt okiratokat azok részére is, akik ezeket az okiratokat a m. kir. csendőrséghez való felvételük céljára kérik. Budapest, 1930. évi junius hó 12. A miniszter rendeletéből: Olvashatatlan aláírás sk\, miniszteri tanácsos. IV. Tájékoztató. Polgármesterek! Elöljáróságok! 12665— 1930. ikt. sz. — Dr. Bogner Rudolf orvosi oklevelének meghirdetése. — Felhívom, tegyék azonnal közhírré, hogy dr. Bogner Rudolf orvosi gyakorlatának folytatása céljából Gyula m. városban letele­pedvén, orvosi oklevelét szabályszerűen be­mutatta. Gyula, 1930. julius hó 7-én. Dr. Dairnel Sándor, alispán. Polgármesterek ! Elöljáróságok ! 12666- 1930. ikt. — Pfajf Erzsébet dr. orvosi oklevelének meghirdetése. — Felhívom, tegyék azonnal közhírré, hogy Bognerné Pfaff Erzsébet dr. orvosi gyakor­latának folytatása céljából Gyula m. város­ban letelepedvén, orvosi oklevelét szabály­szerűen bemutatta. Gyula, 1930. julius 3-án. Dr. Daimel Sándor, alispán. Polgármesterek ! Községi elöljáróságok ! 12791—1930. ikt. — Varga Zsn- zsánna Hídvégi lstvánné szülésznői ok­levelének meghirdetése. — Felhívom, te­gyék azonnal közhírré, hogy Varga Zsu- zsánna Hídvégi Istvánná bábagyakorlat vé­gett Békés községben letelepedvén, oklevelét szabályszerűen bemutatta. Gyula, 1930. julius 5. Dr. Daimel Sándor, alispán. Főszolgabírók ! Községi elöljáróságok! 12795 - 1930. ikt. — Ngemcsok Ka­talin bába oklevelének meghirdetése. — Felhívom, tegyék azonnal közhírré, hogy Nyemcsok Katalin bábamesterség folytatása céljából Szarvas községben megtelepedvén, ennek gyakorlására jogosító oklevelét sza­bályszerűen bemutatta. Gyula, 1930. julius 5. Dr. Daimel Sándor, alispán. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. 12447—1930. ikt. Pályázati hirdetmény. A szeghalmi főszolgabírói hivatalban megüresedett hivatalszolgai állásra pályá­zatot hirdetek. Ennek az állásnak betöltésé­nél az 1873. évi II. t.-c. határozmányai ér­telmében érvényes igazolvánnyal ellátott al­tiszteknek elsőbbségi joguk van. A pályázók szabályszerűen felszerelt kérvényüket Békésvármegye alispánjához az évi augusztus 10. napjának d. u. 2 órájáig nyújthatják be. Elkésve benyújtott, vagy nem kellően felszerelt kérvények nem vehetők figyelembe. Gyula, 1930. junius hó 30. Dr. Daimel, alispán. Az orosházi járás főszolgabirájától. 5617—1930. sz. Pályázati hirdetmény. A Pusztaföldvár községnél üresedés­ben levő községi irnoki állásra pályázatot hirdetek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom