Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)

1930-04-12 / 18. szám

KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán, 1930. március hó 11-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 47. bgy. 350-1930. ikt. Társadalmi Egyesületek Szövetségének kérelme a »Magyar Nemzeti Figyelő* támo­gatása tárgyában. A törvényhatósági bizottság a Tár­sadalmi Egyesületek Szövetsége által ki­adott és az erős nemzeti irányzat szol­gálatában álló »Nemzeti Figyelő* lap segélyezésére, a folyó évre, az ebadóalap közegészségügyi rovata terhére 200, azaz kettőszáz pengőt megszavaz és ezt az összeget, felsőbb hatósági jóváhagyás után, kifizetni rendeli. Ezen határozat mellett szavaztak: Grammling Alajos, dr. Jantsovits Emil, dr. Zöldy János, Fáry István, Balogh Zoltán, dr. Fekete Béla, Berényi Ármin, Molnár Albert, Almásy Alajos, K. Schrif- fert József, Czinczár Dezső, Kiss János, Szemenyei Pál, Krasznai István, Metz József, Keresztes Gyula, Uugureán Ta­más, dr. Jung Géza. Nemmel nem szavazott senki. Erről a vármegye alispánját, további eljárás céljából, valamint kérvényezőt, egyelőre tudomásul, értesítjük. Kmft. Kiadta: Dr. Daimel, várm. aljegyző. Polgármesterek ! Községi elöljáróságok ! 6195 — 1930. ikt. — A Menza Aka­démika Egyesület anyagi támogatása. — A törvényhatóságnak alábbi határozatát a vármegyei ügyv. szab. remi 155. §-a értelmében való szabályszerű közhirré- tétel végett azzal közlöm, hogy az ellen közvetlenül a várm. alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezésnek van helye. Gyula, 1930. március 31. Dr. Daimel Sándor, alispán. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán 1930. március hó 11-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 63. bgy. ad. 30397 ikt. 1930. 1929. A Menza Akadémika Egyesület ké­relme anyagi támogatás iránt. Békésvármegye törvényhatósági bi­zottsága a Menza Akadémika Egyesület kérelmét teljesiti és részére az ebadóalap közegészségügyi része terhére névsze­rinti szavazással 100, azaz egyszáz pen­gőt megszavaz. Egyben utasítja a vármegye alispán­ját, hogy ezt az összeget a határozat felsőbb hatósági jóváhagyása után kérel­mező egyesületnek altalja ki. Ezen határozat mellett szavaztak: Grammling Alajos, dr. Jantsovits Emil, dr. Zöldy János, Fáry István, Balogh Zoltán, dr. Fekete Béla, Berényi Ármin, Molnár Albert, Almássy Alajos, K. Schriffert Jó­zsef, Czinczár Dezső, Kiss János, Sze­menyei Pál, Krasznai István, Metz József, Keresztes Gyula, Ungureán Tamás, dr. Jung Géza. Nemmel nem szavazott senki. Erről a kérelem kapcsán további szabályszerű eljárás végett a vármegye alispánját értesítjük. Közöljük ezt a határozatot a Menza Akadémika Egyesülettel is (Budapest, IV., Molnár-u. 11.) Kmft. Kiadta: Dr. Uhrin, várm. aljegyző, tb. főszolgabíró. III. Általános Jellegű, de további intézkedést nem igényid ren­deletek. Polgármesterek! Községi Elöljárók ! 5728—1930. ikt. sz. — Schneller Ká­roly budapesti lakos, külföldi állampolgár, cirkuszigazgató részére mutatvány-engedélyt- 135 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom