Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-11-14 / 49. szám
— 528 levegőt szívott, az szent örökséget hoz magával miközénk. Ezért is hiszem, hogy a mai nap szebb jövővel kecsegteti ezt a gyűlés- termet és az egész vármegyét. Itt bizony nagy feladatok várnak megoldásra. Békésvármegyének túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozik. Nem kell bizonyítanom, hogy a gazdaközönség ma válságos helyzetben van. A gazdák fiai véreztek a háborúban, anyáik és leányaik művelték a földet a hadbavonultak helyett, a magyar gazda ontotta vérét a határokon, családja szállította a kenyeret két hadseregnek, három országnak. És a háború után elsősorban a gazdaságokon vonult végig a forradalom vihara és az oláh megszállás szennyes áradata. Kifosztott gazdaságok, kirabolt családi otthonok maradtak az újkori tatárjárások nyomán. Aztán nagy áldozatokkal rendbe jöttek, sőt a történelemben párját ritkító áldozatokkal, az adózó polgárok erejének utolsó megfeszítésével az államháztartás egyensúlyát is helyreállították: a haza, a szülői ház összeomlását az aggódó gyermekek végső erőfeszítése megállította. Most úgy érezzük, hogy az államnak, a kormánynak kell segítséggel jönnie, hogy az egyes kis existenciák. a súlyos gazdasági krízisbe bele ne pusztuljanak. A megcsappant munkaalkalmak következtében ott áll az eladósodott gazdaközönség mellett a munkanélküliek légiója. Itt is sürgős segítségre van szükség. Mit szóljak a kis- és nagyiparról, kereskedelemről ? Csak fel kell figyelni és látni fogjuk a csődbekerült s bezáruló műhelyeket, üzleteket. Másik társadalmi osztályunk: a köz- tisztviselő szintén áldozata a nehéz időknek. A gazdasági élet egyensúlyának minden megrendülését elsősorban és legsúlyosabban a tisztviselő érzi meg, aki a növekvő terhekkel szemben védtelenül áll, rajta nem segít egy kedvező jó termés sem, mert hiszen neki szegénynek soha sincs jó termése. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt a tisztviselő a maga fizetéséből tisztességesen megélt, sőt a fokozatosan bekövetkező előlépésével a jólétnek bizonyos fokára eljutott minden szervezkedés, gyülésezés, kongresszus és peticionálás nélkül. Nyugodtan élhetett hivatásának és családjának. Kevesebb volt a cifra cim, kevesebb volt a méltóságos ur, de kevesebb volt a cifra nyomöruság is. Rangsorjavitásokkal, címek adományozásával nem lehet jóllakni, sem gyermekeket ruházni és neveltetni. El kell hát fizni a gondterhes- felhőket a magyar családapák homlokáról! Lám Méltóságos Főispán ur ! Mennyi nyomor, mennyi panasz, mily nagy feladatok, mily nehéz hivatás vár reá. De induljon bizalommal nehéz útjára, hiszen 200 évvel ezelőtt ennek a vármegyének nagy része pusztaság volt s az ország egyik legvirágzóbb vármegyéje lett belőle ; 200 év alatt a pusztaságból virágos kertet teremtett a magyar lélek és a magyar akarat. Ez a magyar lélek és magyar akarat ősi hitével és törhetetlen reménységével megmaradt nekünk szent örökségül, mely már egyszer csodát müveit a megye földjén. Nem járt le a csodák kora és ón hiszek uj magyar csodákban is. Hiszek a magyar lélekben és akaratban, hiszek ennek a szegény népnek, az elesett magyar családoknak, szeretett vármegyénknek és édes hazánknak a feltámadásában. Ebben a munkában hűséges társa lesz Méltóságodnak a vármegye becsületes, lelkes, munkás tisztviselőkara, melynek élén lelkiismeretességben, puritánságban és fáradhatatlan tevékenységben, hosszú szolgálata után is fogyhatatlan munkabírásban mint ragyogó csillag vezet Daimel Sándor alispán. De hűséges munkatársa lesz Méltóságodnak a vármegye egész közönsége, melynek nevében szerencsés vagyok Méltóságodat a mai napon üdvözölni és a munkájában a jó Isten bőséges áldását kívánni! A szónokot percekig ünnepelték. Ezek után még Belicsey Géza a gazdatársadalom nevében üdvözölte az uj főispánt az alábbi beszédben : Ennek a vármegyének lakosságát túlnyomó részben mezőgazdasággal foglalkozó férfiak képezik, — gazdák. Engedtessék meg nekem, mint aki szintén gazda vagyok, aki szerencsés lehetek Békésvármegye egyik legrégibb erkölcsi testületének, a Békésvármegyei Gazdasági Egyesület élén állani, hogy amikor a régi törvényhatóság valószínűleg utolsó ülését tartja, megállapítom azt, hogy ez a gazdatársadalom mindig a magyar nemzet alkotmányához hü volt, nemzeti érzéstől áthatva szociális érzést tanúsított. Mert ha megnézzük azokat a szociális és kulturális intézményeket, kórházakat, szeretetházakat, csecsemővédő egyesületeket és a többit, mindenütt, ahol márványtáblák vannak, amelyeken mindegyiken egy-egy nagybirtokos nevét olvassuk, ezek mellé sorakoznak a közép- és kisbirtokosok is, akik adójukkal és adomá-