Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-10-05 / 41. szám
— 472 — A gyulai járás főszolgabirája. ad 2911 —1929. szám. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye gyulai járásához tartozó Doboz községben rendszeresített irnohi állásra pályázatot hirdetek és felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy kérvényüket, előirt képesítést, eddigi működésűket, fedhetlen előéletüket és politikai magatartásukat igazoló okmánnyal felszerelve 1929. október hó 25 ének déli 12 óráig annál is inkább adják be, mert a későn érkezett, vagy hiányosan felszerelt kérvényeket figyelembe nem veszem. Az állás javadalma a 62000—1926. B. M. rendeletben megállapított illetmények. Gyula, 1929. szeptember 25. Dr. Vangyei Endre, főszolgabíró. Másolat a 14296—1929. sz. francia fordításról a 186718—1929. VII. számhoz 8481 —1929. A cseh-szlovák köztársaság követségének van szerencséje arra kérni a külügyminisztériumot, szíveskedjék megálla- pittatni és vele közölni, Forberger Sándor jelenlegi lakcímét. Nevezett 1899. április 8-án Késmárkon (Csszl.) született, Forberger Gusztáv és Glaser Emília fia. Utoljára Kispesten lakott. Ha elhalt volna úgy hivatalos célra kéretik nevezett halotti anyakönyvi kivonata. Budapest, 1929. julius 19. Nevezett sürgős nyomozását elrendelem azzal, hogy feltalálás vagy nyomra jutás esetén az eredmény hozzám azonnal jelentendő. Szükségessé vált a Marosán kiskorúak törvényes apjának Marosán Antalnak puhatolása. Marosán Antal 1872. julius 16-án született Marosán Bálint és Zab Anna szülőktől Bánfalva községben. A fentmegjelölt kiskorúak nem tőle származnak, feleségétől Matuz Annától külön váltan él, de törvényes házassági kötelék áll fent köztük. Foglalkozása gazdasági cseléd. Marosán Antal ható sága területén nyomozandó és feltalálása esetén utalással 22677. számú megkeresésére Csanádvármegye alispánja közvetlenül értesítendő. Bálint Nagy Gyula ózdi lakos a 57.000 —1910. évi B. M. rendeletbe ütköző kihágás miatt jogerősen marasztaltatott. Az ítélet végrehajása előtt ismeretlen helyre távozott. Lakhelye nyomozandó, feltalálás esetén az orosházi járás főszolgabirája 1928. kih. 2286. számra hivatkozással éresitendő. Dina György volt szarvasi lakos, aki ellen fenti szám alatt kihágási eljárás indíttatott, Szarvasról ismeretlen helyre költözött. Nyomozandó és feltalálás esetén a szarvasi járás főszolgabirája 245—1929. kih. számra hivatkozással értesítendő. Nagyatádon folyó évi junius 14-én elhalt Poós Lajos galgahévizi születésű patkány és egérirtó, hozzátartozói lakcímének kinyomozása szükségessé vált. A nyomozást elrendelem s feltalálás esetén a nagyatádi járás főszolgabirája 5920 — 1929. számra hivatkozva közvetlenül értesitendő. Géczi Róza Gyulán 1910. julius 23 án született és ismeretlen helyen tartózkodó cseléd leány kihallgatása, házasságon kívül született Erzsébet nevű leánya illetőségének megállapítása végett szükséges. Körözendő s feltalálása esetén hozzám a 21393—1928. számra hivatkozva, jelentés teendő. Miskár Jánosné született Kiss Julianna U. S. A. állampolgár Nagyszénásról távozását jelentette. Határátlépését igazoló szelvénye nem érkezett meg. Nyomozandó. Feltalálás esetén az orosházi járás főszolgabirája értesitendő. Moth Antonil bécsi (VI. Sonnererzhrg 2) lakos folyó évi junius hó 11 én hajón Budapestre érkezett a lakását Nagymarosra jelentette be, oda azonban meg nem érkezett. Útlevelének szám 765.772—1929. foglalkozása »Kontoristin«. Nevezett körözendő és feltalálás esetén erről 14.295 —1929. ottani számra utalással Nográd vármegye alispánja értesitendő.