Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)

1929-06-08 / 23. szám

— 253 Ludovika Akadémia I. évfolyamában az 1929 1930. tanév kezdetével betöltésre kerül. Erre az alapítványi helyre ezennel pá­lyázatot hirdetek azzal, hogy a Budapesti Közlönyben közzétett és a várm. központi nyilvántartónál is megtekinthető általános feltételeknek megfelelő, a vármegye terüle­tén illetőséggel biró ifjak felvétele iránti ké­relmeket az előirt okmányokkal felszerelve, hozzám legkésőbb a folyó évi {alias 10-ig kell beadni, mert a később érkező kérvé­nyeket nem lehet figyelembe venni. Gyula, 1929. junius 6-án. Dr. Daimel Sándor, alispán. A gyomai járás főszolgabirájától. 1180—1929. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye gyomai járásához tar­tozó Endréd községben nyugdíjazás folytán megüresedett IH-ad jegyzői állásra pályá­zatot hirdetek. Felhívom mindazokat, akik a szóban levő állást elnyerni óhajtják, hogy képesíté­süket, eddigi működésűket, életkorukat, csa­ládi állapotukat, politikai és erkölcsi meg­bízhatóságukat, valamint a forradalmak és az idegen megszállás alatti magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket folyó évi julius hó 3-ig bezá­rólag hozzám adják be. Az állás javadalma a 62000—1926. B. M. sz. rendeletben megállapított fizetés, családi pótlék és lakbér, valamint a várme­gyei szabályrendeletben megállapított ma­gánmunkálati dijak. Elkésetten beadott pályázati kérvénye­ket figyelembe nem veszek. A választás kitűzése iránt később teszek intézkedést. Gyoma, 1929. évi junius hó 5-én. Dr. Pálka Pál főszolgabíró. Orosháza község elöljáróságától. 3825—1929. szám. Hirdetmény. Orosháza község elöljárósága közhírré teszi, hogy a közvágóhíd építésére beadandó ajánlatok versenytárgyalásának határideje 1329. évi augusztus hó 14. napjának déli 12 órájára halasztatott el. Orosháza, 1929. junius 5-én. Kanos István Baranyai Kálmán főjegyző. biró. Horváth Sándor zenész, répcevisi lakos mostoha leánya, Farkas Gizella 33 éves kö­rüli középtermetű, barnaarcu, fekete szemű és hajú cigánynő, aki 1928. évi junius ha­váig Pécsen Irgalmas-utca 22. sz. a. tartóz­kodott, azóta ismeretlen körülménye között eltűnt. Nevezettnek Répcevisen 9 éves Rezső nevű fia van, kinek tartásáról nem gondos­kodik. Nevezett nyomozandó, feltalálás ese­tén a csepregi járás főszolgabirája (Sopron vm.) hivatkozással 1355—1929. számra köz­vetlenül értesítendő. Soós József orosházi Szöllő 444—3. sz. a. lakos az 1879. évi XL. t.-c. 84. §-ába ütköző kihágás miatt jogerősen marasztal­tatok Az ítélet végrehajtása előtt ismeret­len helyre távozott. Lakhelye nyomozandó, feltalálás esetén az orosházi járás főszolga­birája értesítendő. Kovács Ferenc volt Szeged Somogyi­telep II. u. 23. sz. a. lakos ellen az 1914. évi XIV. t.-c. 19. §-ába ütköző kihágás miatt eljárás indíttatott. Kihallgatása előtt ismeretlen helyre távozott. Lakhelye nyomo­zandó, feltalálás esetén az orosházi járás főszolgabirája 1929. kih. 237. számra hivat­kozással értesítendő. Varga József losonci lakos asztalos- mester (Mojzes-u. 20.) 1929. április hó 10-én bejelentette a rendőrbiztosságon, hogy Jó­zsef nevű fia április 8-án szüleinek tudta nélkül két ismeretlen fiatalember társaságá­ban házát elhagyta, és véleménye szerint Magyarországba távozott. Varga József 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom