Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)

1929-01-26 / 4. szám

Vármegyei közérdekű hirek. Vonalbesiünleiés. Köztudomású, hogy a Békéscsaba-Hódmezővásárhely közt közle­kedő 1624—1647 számú vonatpárt az állam­vasutak igazgatósága beszüntette. Ez ellen a közigazgatási bizottság felirattal élt, amelyre a választ az igazgatóság a követ­kezőkben adta meg. A kérdéses vonatpárt ezért kellett beszüntetni, mert a pénzügyi helyzet illetve az államvasutak háztartásában mindenfelé megnyilatkozó szigorú takarékos- sági elv követelte meg, hogy a vasúti háló­zatban a megcsappant utasforgalomhoz mér­ten, a kellően igénybe nem vett és igy a gazdaságosság mértékét meg nem ütő vona­tok közlekedése az őszi illetőleg a téli időre beszüntettessék, mert tapasztalati tény, hogy a nyári tömeges utasforgalom lezajlása után, az őszi és téli menetrendi idény alatt a sze­mélyforgalom lényegesen megcsappant. A kérdéses vonatpárt azonban a vasúti igaz­gatóság csak a legszigorúbb téli időszakra, vagyis január hó 2-tól március 20-ig vonta ki a forgalomból, március 21-től kezdve is­mét közlekedni fog. Ennek a vonatpárnak a szünetelés tartamára motorral való pótlása azért nem lehetséges, mert erre a célra a vasút nem rendelkezik motorkocsikkal. Írvédekezés. A földmivelésügyi minisz­ter az árvédekezés céljából az évenként szo­kásos rendeletét az idén is kiadta a várme­gyének és az ármentesitó társulatoknak is. Az ármentesitó társulathoz intézett rendel­kezésből ki kell emelni azt a miniszteri uta­sítást, mely szerint a társulatoknak megfe­lelő árvédelmi csapatot kell szervezni és be­gyakorolni. A társulatokhoz kirendelt minis- téri megbízottak utasítva vannak, hegy a társulati védvonalakat a szokásos időben be­utazzák és tapasztalataikról a miniszterhez jelentést tegyenek. Az illetékes vízépítési kerületi felügyelők is utasítva lettek, hogy a helyszínén szerezzenek tájékozódást arról, vájjon a társulatok védekezési előkészületei minden tekintetben megfelelóek-e. Az orosházi áll. polg. leányiskola épí­tése. Az orosházi áll. polg. leányiskola a miniszter megállapítása szerint nem marad­hat egy épületben a polgári fiú és felső me­zőgazdasági iskolával, tehát a polg. leány­iskolát önálló épületbe kell {elhelyezni. A vall. és közoktatásügyi miniszter még a m. év­ben felhívta a községet, hogy kérdéses is­kola felépítéséről a már biztosított teken, saját költségén, legkésőbb 1930. augusztus hó végéig gondoskodjék és a terveket 1929. február hó 1-ig terjessze hozzá fel. Oros­háza község ennek a rendeletnek nemcsak, hogy nem tett eleget, hanem azt kérte a minisztertől, hogy az építési költségek vise­lése alól mentse fel és a túlzsúfoltság meg­szüntetésére azt javasolta, hogy az iskolai igazgatónői lakás helyiségeit adassa vissza rendeltetésének. A miniszter azt is megálla­pítja, hogy a község a reá rótt feladat meg­oldására képes, mert akkor amidőn ebben az ügyben a megbízottja a helyszínén járt, a község pótadója csak 42'5% volt és iskolai célokra a község aránylag nem áldoz sokat. A fentebb említett községi kérelem folytán a miniszter újból kijelenti, hogy a község által javasolt megoldási módot nem fogadja el, mert a jelenlegi állapot nevelői szempont­ból nem kívánatos. Abban a kérdésben azon­ban vájjon a község teljesitő képessége milyen, elrendeli az 1927—28 és 1928—29 évi költségvetéseknek, valamint a legutóbbi zárszámadásnak a felterjesztését. Az orosházi munkásotthon létesítése. Orosháza község képviselőtestülete az oros­házi munkásotthon szövetségnek, épület eme­lés céljaira, a község tulajdonát képező in­gatlanból 200 n. ölet ajándékba ad, azzal a feltétellel, hogy a munkásotthon 3 éven be­lül felépítendő. 'A munkásotthon szövetség a kért telket a kaspiacon kérte, ezt azon­ban a község nem adta oda, mert azt a vásártér kiegészítő része, a megszavazott terület a szalmapiac-téren az államrendőrségi őrszoba mellett van. A munkásszövetség a telken kívül még 3000 pengős kamatmentes kölcsönt is kér. A képviselőtestület ezt a kérelmet nem teljesítette, de kijentette, hogy az építkezés megkezdésekor megfelelő anyagi támogatást ad. — 46 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom