Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (31. évfolyam, 1-52. szám)

1928-11-10 / 45. szám

364 szék, egyrészről az a szempont vezet, hogy ennek az intézetnek hivatása a gazdatársa­dalom, legfőképen pedig a kisgazda osztály hiteligényeinek altruisztikus kielégítése, más­részről pedig az, hogy az intézet vállalta azt a kötelezettséget, hogy a törvényható­ság által nála elhelyezett közpénzek kihe­lyezése tekintetében a 70732--1928. sz. rendeletemben megállapított feltételeket el­fogadja. Nézetem szerint elsősorban a törvény- hatóság területén székelő pénzintézetek és szövetkezetek igényelhetik, hogy a közpén­zek elhelyezése során figyelembe vétessenek, de csak abban az esetben, ha megbízható­ságuk mellett a törvényhatóságnak, az álta­lam közölt irányelvekhez alkalmazkodó ki­kötéseit figyelembe veszik. A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete fentebb jelzett kötelességvállalása folytán a törvényhatóság már nem juthat abba a helyzetbe, hogy pénzeit kénytelen legyen olyan intézeteknél elhelyezni, amelyek a közönség érdekében kikötött kamatkorlátozásokat nem hajlandók vállalni, mert rendelkezésére fog állani egy altruisztikus célzatú megbízható intézet. A vármegyei törvényhatóságokat fel­hívom, hogy a rendeletemben foglaltakról a r. t. városokat és községeket értesítsék. Budapest, 1928. október 23. A miniszter rendeletéből: Miniszteri tanácsos. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. 5115—1928 kb. sz. Hirdetmény. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur 107287 — 1928 XII. sz. alatt a hosszú- foki ármentesitő társulat által létesítendő IV—22 sz. belvízcsatorna céljaira Mezőbe- rény község határában özv. Csernyik Pálné Martincsek Jánosné Tomka Mária, Szikora Pál, Szikora János, Szikora György, Szikora Márton, Szikora Katalin, Szikora Anna és Szikora Ilona kiskorúak, özv. Szikora Pálné, Kohut Mihályné sz. Károlyi Ilona, özv Cser­nyák Pálné sz. Szikora Anna, Plavecz Pálné sz. Adamik Mária, Hegedűs Györgyné, Less Sándor és neje Barta Zsófia mezőberényi birtokosoktól szükséges területekre a törvé­nyes kisajátítási eljárást elrendelte. Békés­megye közigazgatási bizottságának 5115— 1928 sz. határozata folytán az 1881 évi XLI. t.-c. 32. §-a alapján a bizottsági eljá­rás kezdete 1928 évi december hó 4. nap­jának reggel 9 órája, helye: Mezőberény községházának tanácsterme. A kisajátítási tervezet Mezőberény köz­ségházánál 1928 évi november 17-től de­cember 3-ig közszemlére lesz kitéve. A kiküldött bizottság a terv megálla­pítása felől akkor is érdemben határoz, ha az érdekeltek közül senki sem jelenik meg. Békésvármegye közigazgatási bizottsága. Gyula, 1928 október 9-én. Kovaesies sk., főispán-elnök. A Békésvármegyei m. kir. gazdasági fel­ügyelőség, mint törvényhatósági munkaköz­vetítőtől. Községi hatósági gazdasági munka­közvetítők ! Az Országos Gazdasági Munkaközvetítő Iroda utján : 1. Foglalkozást keresnek: a) munkáscsapatok: 1. Őszi-téli gazd. munkára 45 férfi és 50 nő munkás. Orosháza, közs. h. gazd. m- közv. 2. Szabó József hat. ig. megb. mv. 60—70 munkással bármily téli gazd. mun­kára. Dombegyháza (Csanádmegye). b) egyesek: 1. Máté István 31 éves, családos, szakk. vincellér és konyhakertész 11 évi gyakorlat­tal. Kiskorpád, grófi domb (Somogym.) 2. Wurglits Lajos 36 éves, nős, gyak. kertész konyhadisz, gyömölcskerthez, kora hajtatáshoz Atkár, (Hevesm.) ’ 3. Keder Gyula 21 éves, nőtlen, gép' lakatos uradalomba szerény igényekkel. — Miskolc, Ghillányi-u. 27. sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom