Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (31. évfolyam, 1-52. szám)
1928-02-11 / 6. szám
— 43 — koztatása végett az alábbiakat közlöm Címmel : 1. A fent idézett rendelet 2. §-a kimondja, hogy »minden birtokos köteles a kukorica-moly telelő hernyójának irtása céljából az előző év terméséből származó kukoricának (tengerinek) kóróját (kukoricaszár) csumáját és csutkáját, valamint a ten- geri-tuskót; vagyis a kukorica (tengeri) szárnak a földben maradt részét, továbbá a megszáritva eltett csalamádét, cirokszárat, (cirokkóró) és cirokszakáit minden év május 15-ig felhasználni, vagy amennyiben azokat fel nem használta volna, a kukorica-moly pilléje kirepülésének megakadályozására alkalmas módon elraktározni, avagy megsemmisíteni.* Ezen rendelkezésemnek — amit sokan félremagyaráznak — nem az a célzata, hogy a kukoricaszár, vagy annak akármelyik része a kitűzött határidőn túl feltétlenül eléget- tessék. A kukoricaszár különböző részeiből nem kell, de nem is szabad semminek sem veszendőbe menni, mert a kukoricaszár, ha célszerűen felhasználjuk, mindenképpen érték, tehát megmentendő. Csakis azt a szárat vagy más kukoricarészt kell elégetni vagy megsemmisiteni, amelyet a gazda nem akar kellő gondossággal megőrizni s amely igy a kukorica-moly fertőzést egyik évről a másikra átviheti. Azt a szárat, amelyre a gazdának, mint tüzelőanyagra 1928. május 15-ike után szüksége lesz, levelétől tisztára kell fosztani és már a tél elején el kell vermelni akként,, hogy azt félméternyire a földbeásott gödörbe kell elhelyezni s ennek a földből kiálló részét legalább félméternyire vastag szalmaréteggel beborítani. A boritó szalmarétegre pedig azután reá kell hányni azt a földet, ami a gödör aljából kikerült. Az igy — már tél elején — eltett kukoricaszárrakást a szár használatakor csak annyira kell felbontani, amennyi elég ahhoz, hogy a szükséges 2—3 napi tüzelésre használt szárat a rakásból egyszerre kivehessük. A szárrakás ezután ismét betakarandó. 2. Ugyanígy kell eljárni a seprőcirok szárral is, ha azt a tulajdonos fűtésre akarja felhasználni. Ha ez a cirokszár a termesztése utáni év április havában a kukoricaszárra nézve fentebb meghatározott módon már el van vermelve és kazalban elhelyezve, akkor a kazal oldalát félméternyire vastag és jól tömött rétegben takaró szalmát ehhez a kazalhoz megfelelő hosszúságú rudakkal kell hozzá támasztani, hozzá erősíteni. 3. Az ipari célokra, kivált a téglaégetésre szánt kukoricaszárat az üres agyaggödrökben kell elhelyezni és felszínüket úgy betakarni, mint a fűtés céljára eltett kórót, kukoricaszárat (1: 1. pont). Ez a betakarás azonban, ha a kóró összehordása lehetséges, még a tél elején megtörténjék, április utolsó napján azonban a kórónak már föltétlenül be kell födve lennie. 4. A szár őszi, téli és esetleg tavaszelejei etetése ha az szabadon, pl. nyilt kifutóban történik, akként folytatandó, hogy a szárnak száraz része ne kerüljön a kifutó szélére és ne maradjon szabadon, hanem az onnan etetéskor naponkint eltávoli- tandó, a kifutó közepére hányandó, hogy azt a jószág a trágyába, helyesebben a trágyalébe beletaposhassa. Az ilyen nyilt etetőhelyre szánt kukoricaszárat a szárkazalból mindig csak szabad — nem fedett — helyre kell hordani, hogy a felzavart kukoricamoly hernyó ne szabaduljon ki a szárból, ne bújjék el észre nem vehető rejtekhelyen (falban, fák kérge alatt stb.) és ne kerülje el a tipró jószág lábát és a megfullasztó trágyalevet. 5. Kukoricatöréskor a kukoricaszárat minden körülmények között közvetlenül a föld színe felett, tehát az alsó léggyökér koszorúja táján kell levágni, hogy a földben valóban csak a gyökeres rész maradhasson, mert ahol ez nem történik igy s a gyökérrel hosszabb kukoricaszár marad a tarlón, abban mindenek előtt a kukoricamoly, de egyéb kártékony rovar is búvóhelyet talál, Ezen keveset enyhít az ilyen gyökeres szárnak tavaszi felszedése, mert akkor a felszedett gyökeres rész már üres, a hernyó pedig, amely benne volt, a föld valamely
