Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-03 / 39. szám
307 A Sátoraljaújhelyen 1925. évi szeptember hóban kórházi ápolást nyert Kovács Tibor kiskorú illetőségének a megállapítása a felmerült gyógyköltségek-behajtása végett szükségessé vált. — Nevezett atyja Kovács Sándor tanító, a tanácsköztársaság idején Bereg vármegyei Bótrágy községből menekült s mint ilyen a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur által a Fejérmegyei Mór község állami elemi iskolájához osztatott be. A megejtett nyomozat szerint Kovács Sándor ezen beosztását nem foglalta el, újabb kérelemmel pedig nem élt s ez által tartózkodási helye ismeretlen. Kovács Sándor menekült elemi iskolai tanító tartózkodási helye az illetőség tárgyalásához szükséges adatok beszerezhetése végett nyomozandó és feltalálás esetén az eredmény Zemplén vármegye alispánjával közlendő. L. Szabó László békési lakos, Békés község elöljárósága által 1904 évben kiállított cselédkönyvét ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisittetik. A debreceni m. kir. Tisza István tud. egyetemi klinikán ápolt Buzi Ferencné sz. Kádár Erzsébet községi illetőségének a megállapítása szükséges. — Kádár Lajos és Nagy Juliánná házasságából az 1904 évben Nagykárolyban született Buzi Ferenc pincér és felesége Kádár Erzsébet nyomozandó és feltalálás esetén községi illetőségére nézve részletesen kihallgatandó és a kihallgatásról Írott jegyzőkönyv 21.436/1927. ottani számra utalással Debrecen sz. kir. város tanácsának megküldendő. A Strasinszki ‘ kiskorúak illetőségének megállapithatására szükséges az ismeretlen helyen tartózkodó apának, Strasinszki Jánosnak jegyzőkönyvi kihallgatása. Strasinszki János Medgyesbodzáson (Arad megye) 1892. május 25-én született, anyja Strasinszki Anna, azóta férjezett Dragos Béláné. A nevezett felesége Csincsik Erzsébet. Strasinszki János 1924 tavaszán Reformátuskovácsháza községből távozott ismeretlen helyre. Nevezett nyomozandó, . megtalálása esetén az előirt jegyzőkönyvi űrlapon kihallgatandó s a kihallgatásról szóló jegyzőkönyv 21.598/1927. ottani számra utalással a makói alispáni hivatal részére küldendő meg. Fehér Imre hódmezővásárhelyi lakos ellen tiltott gyűlés tartása miatt eljárás indíttatott. Kihallgatása előtt ismeretlen helyre távozott. Lakhelye nyomozandó. Feltalálás esetén az orosházi járás főszolgabirája értesítendő. Gy. Kovács Mihály mezőberényi lakos, Mezőberény község elöljárósága által 63/927 szám alatt kiállított cselédkönyvét ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisittetik. Silberstein Sándor 1900 évben Munkácson született, izr. kereskedő, csehszlovák állampolgár, Sárospatak községből külföldre való eltávozását jelentette be, azonban nem nyert megállapítást, hogy a külföldi az ország területét elhagyta volna. Nevezett nyomozandó s feltalálás esetén erről Zemplén vármegye alispánja 11.870/1927. ottani számra utalással közvetlenül értesítendő. Debrecen szab. kir. város árvaszékének 14.125/1926. áü. számú véghatározatával elhagyottá nyilvánított kk. Klein Mária községi illetőségének a megállapítása szükséges. — Klein János gölnícbanyai lakos pékmester és ismeretlen vezetéknevü Mária házasságából az 1900. év körül Gölnicbá- nyán született Klein Mária háztartási alkalmazott legutóbb Sátoraljaújhely és Tornyos- pálcái lakos nyomozandó s feltalálás esetén saját községi illetőségére nézve a szokásos módon részletesen kihallgatandó és a kihallgatásról írott jegyzőkönyv 20,805/1927. ottani számra utalással Debrecen sz. kir. város tanácsának közvetlenül küldendő meg. Farkas Záli kiskorú illetőségi ügyében szükségessé vált az anyjának, Farkas Máriának a kihallgatása. Farkas Mária 48 éves, apja f Farkas József, anyja f Lakatos Borbála. • Farkas Mária legutóbb Mezőgyám községben lakott s onnan ismeretlen helyre távozott. Nevezett nyomozandó s feltalálás esetén illetőségi viszonyaira vonatkozóan a felvenni szokásos jegyzőkönyv kapcsán tüzetesen kihallgatandó s a felvett jegyzőköny 9994/1927 ottani számra utalással, Bihar vármegye alispánjának megküldendő. Dr. Moskovics Vilmos 1887. évben Kassán született, izr. gyógyszerész csehszlovák állampolgár, Sárospatakról külföldre