Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-31 / 52. szám

395 kötött ipar körébe vágó munkákat nem maga végzi (illetve nem családtagjával vagy alkalmazottjával végezteti) hanem mással végezteti ugyan el, de ez a harmadik sze­mély nem a kérdéses munkák végzésére jogosult iparos, miként azt a törvény meg­kívánja, az illető kereskedőt az ipartörvény- novella 47. §-ába ütköző és 126. §-a alap­ján büntetendő kihágás miatt a cselekmény súlyával arányban álló pénz büntetéssel kell büntetni. III. Az 1922. évi XII. törvénycikk 111. §-a harmadik bekezdésének a törvényja­vaslat indokolásából kitünően az a célja, hogy a tizennyolcadik életévüket betöltött azok az egyének, akik a legkülönbözőbb körülmények folytan nem lehettek tanoncok, azonban esetleg éveket töltöttek szakba- vágó munkával, az idézett törvénycikk 18. §-ának harmadik bekezdésében megállapi- tott megfelelő tartalmú szakbavágó gyakor­lat igazolása után önálló iparosok lehes­senek. Ezeket az egyéneket ugyanis, akik egyébként túlvannak azon a koron, amelybe normális körülmények között a tanoncévek esnek, nem volna méltányos megfosztani attól a lehetőségtől, hogy a képesítéshez kötött iparokban is alkalmazást nyerjenek és ebből a célból munkakönyvét is kapja­nak. A szóbanforgó rendelkezés önként értetődően nem kíván módot nyújtani arra, hogy annak segélyével a tanonci kiképzést, amely a törvényben lefektetett képesítési rendszer alapja, bárki is elkerülje. A visz- száságok elkerülése céljából követendő el­járást hivatali elődöm az 1925. évi junius hó 25-én 72.929 szám alatt a másodfokú iparhatóságokhoz intézett rendeletben kel­lően körülírta és egyben utasította az első­fokú iparhatóságokat és az ipartestületeket, hogy amennyiben a munkakönyv kiadása iránt előterjesztett kérelem során az nyerne megállapítást, hogy a munkakönyvét kérő a kérdéses iparban szakbavágó gyakorla­tot nem folytatott és a munkakönyv kéré­sével csak azt kívánja elérni, hogy a ta­nonci kiképzést elkerülje, az eljáró iparha­tóságoknak (ipartestületeknek) arra kell tö­rekedniük, hogy az érdekeltek szabályszerű tanszerződés kötésre határozzák magukat. Az idézett rendeletben foglaltak alkalmazá­sával a panasz tárgyává tett visszásságok nem fognak felmerülhetni. IV. A jogosulatlan iparűzés tárgyában előterjesztett kívánságokat illetően felhívom a Tanácsot, közölje a folyamodó szövet­séggel, hogy a jogosulatlan iparűzés leküz­dése. tárgyában, rendeletet szándékozom ki­adni, amely a jogosulatlan iparűzés miatt indított rendőri büntető eljárás megindítása, a jogosulatlanul végzett munka folytatásá­nak megakadályozása, az eljárás lehető mielőbbi lefolytatása és az érdekeltségnek az eljárásban részvétele tekintetében a fennforgó törvényes keretek között megfe­lelően fog rendelkezni. E rendeletet az ér­dekelt kormányhatóságok már letárgyalták, miért is az előreláthatóan már,i)-»t5gköze- lebbi napokban meg fog jelenni. Egyben értesítse a nevezett szövetsé­get a Tanács arról is, hogy a fényüzési forgalmi adókódex uj előadói tervezete tár­gyában hozott határozatát illetékesség oká­ból a pénzügyminiszter úrhoz tettem át, továbbá hogy a ruhaszövetekkel való há­zalásnak megtiltása iránt előterjesztett ké­relme tekintetében, melyet szintén tárgyalás alá vétettem, elhatározásomat később fogom közölni. Végül, tekintettel arra, hogy jelen leiratom az 1922. évi XII. törvénycikk 4. és 47. §-ainak, valamint 111. §-a 3. pont­jának helyes végrehajtása tekintetében kellő tájékoztatást nyuj, felhívom a Tanácsot, hogy leiratom I., II. és III. pontjait a ke­rületi elöljáróságokkal is közölje. Ez alkalommal, figyelemmel arra, hogy a kézműves iparosság hozzám intézett fel- terjesztéseiből kitünően az ipartörvénynek a jogi személyek, valamint a közkereseti és betéti társaságok által a képesítéshez kötött iparok gyakorlása tekintetében meg­állapított szabályait, továbbá a kereskedők­nek megrendelések felvételére vonatkozó jogát főképen azért találja sérelmesnek, il­letve az ipartörvénynovella vonatkozó ren­delkezéseinek módosítását kiváltképpen abból az okból szorgalmazza, mert úgy látja, hogy a hatóságok a vonatkozó rendelkezések végrehajtásánál nem járnak el kellő eréllyel és adott esetben nem fedik fel a vonatkozó rendelkezések megkerülését célzó, meg nem engedett és az ügyek közelebbi meg­vizsgálása által könnyen felfedhető mester­kedéseket, felhívom a Tanácsot arra is, utasítsa a kerületi elöljáróságokat, miszerint az 1922. évi. XII. törvénycikk 4. és 47. §-ainak érvényesítésére fokozott figyelmet fordítsanak és amennyiben az idézett ren­delkezések áthágásáról tudomást szereznek, a törvényben és a végrehajtási rendeletében

Next

/
Oldalképek
Tartalom