Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1926. január-december (29. évfolyam, 1-52. szám)
1926-06-17 / 24. szám
— 178 Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság közönségének. Közgazdasági és társadalmi életünknek egyik megoldásra váró nagy kérdése, hogy a földbirtokreform keretében házhelyhez jutott kisexistenciák lakásaikat felépíteni tudják, mert enélkül a házhelyhez juttatás valóságos célját nem éri el, az illetők nem jutnak lakáshoz és a lakás építésben érdekelt iparágak pedig kellő munkához. A kormány az érdekeltségek bevonásával igyekszik leküzdeni a kislakásépitésnek főként a kellő építő tőke és irányitó szervezettség hiányában jelentkező legfőbb akadályait A pénzügyi kormányzat törekszik lehetőséget és módot találni az üggyel kapcsolatos pénzügyi fedezet sikeres megoldására, az irányitó szervezkedés pedig akként történt meg, hogy a kormány támogatásával a földművelésügyi és a pénzügyminiszteri, az Országos Központi Hitelszövetkezet és az Iparosok Országos Központi Szövetkezete, Hadik János gróf elnöklete alatt meglakitották a Falusi Kislakásépi- tési Szövetkezetét, amely az Iparosok Országos központi Szövetkezetének köteles tagjaként működik. Azok a közgazdasági és szociális nagy érdekek, amelyek a Falusi Kislakásépitési szövetkezet tevékenységének sikeréhez fűződnek múlhatatlanul megkövetelik, hogy a közigazgatás teljes erejével támogassa a szövetkezet működését és bürokratikus nehézségektől mentesen igyekezzék kezére járni közérdekű tevékenységének gyors és sima lebonyolításához. Ezekből az okokból felhívom a törvény- hatóságot, hogy a Falusi Kislakásépitési Szövetkezet közvetlen megkereséseit, amelyek a házhelyek kiosztására, az építtetők személyi viszonyaira, a házhelyek beépítésével kapcsolatos adatgyűjtésre és általában ennek az ügynek közérdekű keresztülvitelével kapcsolatosak, mindenkor sürgősen és a legteljesebb alapossággal intézzék el, és a szövetkezet tevékenységét egyéb utón és módon is elősegíteni kötelességüknek ismerjék, erre a törvényhatósági tisztviselőket hatóságokat és intézményeket, a vármegyei törvényhatóságok pedig a rendezett tanácsú városokat és a községeket is nyomatékosan utasítsák. Budapest, 1926. május 29. Rakovszky s. k. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és köröz vények Az orosházi járás főszolgabirájától. ad. 3248—1926. sz. Pályázati hirdetmény. Az Orosháza községnél megüresedett monori külterületi községi szülésznői állásra ezennel pályázatot hirdetek és felhívom a pályázni szándékozókat, hogy képesítésüket és erkölcsi magaviseletüket igazoló okmányaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám folyó évi jnnius hó 10-ig annál is inkább adják be, mert a később beérkező pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A betöltésre kerülő állás javadalma évi 3264000 papirkorona készpénzfizetés, természetbeni lakás és a szabályrendeletileg megállapított látogatási dijak. A választás kitűzése iránt később fogok intézkedni. Orosháza, 1926 junius hó 9-én. Kiss László, főszolgabíró. Internált, majd rendőri felügyelet alá helyezett Hegedűs Áron szajoli születésű 56 éves róm kath. vallásu napszámos egyén, aki különböző kihágásokért 95 Ízben volt büntetve és Budapest székesfőváros területéről örökre kitiltatott, a debreceni in. kir. államrendőrség főkapitánysága által Szajol községbe toloncol- tatván, onnét folyó évi május hó elején megszökött s állítólag ismét Budapesten csavarog. Nevezett tartózkodási helye nyomozandó s feltalálás esetén a szolnoki központi járás fő- szolgabirájához (Szolnok, vármegyeháza) karhatalommal, fedezet mellett előállítandó. Kiskorú Serbán Mária illetősége ügyében szükségessé vált a kiskorú hasonnevű anyjának, Serbán Máriának jegyzőkönyvi kihallgatása. Serbán Mária jelenleg ismeretlen helyen tar