Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)

1925-05-16 / 21. szám

146 — Hat heti szünet után ugyanazon a telepen, ugyancsak a régebben fertőzött családnál újra mutat­kozott 3 beteg és igy eddig a betegek száma 9 volt, kik közül gyógyult 7, meghalt 2. Az egész telepet, lakásokat, lakókat két ízben gondosan fertőtlenítették, mit a vármegyei főorvos heti szemléken ellenőrizett. Március 30-ika óta újabb megbetegedés nincs és igy valószínű, hogy a baj végleg megszűnt. A vármegye területén a védőhimlő-ojtási eljárás végrehajtása iránt az intézkedés megtörtént. A köztisztaság a beérkezett jelentések szerint mindenütt kielégitő II. Közbiztonság. A személy- és vagyonbiztonsági állapotok terén a múlt közgyűlés óta észrevehető változás nem történt. Kétegyházán 1925. január 3-án vasúti szerencsétlenség történt. A Békés­csaba felől érkező személyvonat ugyanis belefutott a tolatást végző tehervonatba. A szerencsét­lenség oka az volt, hogy az érkező vonat vezetője a tilosra állított védjelzőt a köd miatt nem látta. Az összeütközésnek 3 áldozata közül 2 meghalt, az egyiknek pedig mindkét alsó lábszárát a vonat kereke összeroncsolta. A vizsgálat azonnal megindult. Destruktív, nemzetellenes szervez­kedés vagy mozgalom kifejezett tünetei nem mutatkoztak ugyan, mindazonáltal be kell jelen­tenem, hogy a békéscsabai szociálista szakszervezetek működésének kormányhatósági megvizs­gálása elrendeltetett, melynek tartamára a szervezeteknek egyleti működése felfiiggesztetett. A vizsgálat, amely tekintve, hogy 9 szakszervezetről van szó, igen nagy munkát okoz és még körülbelül 2—3 hétre lesz szükség, hogy a vizsgálat teljes befejezést nyerjen és hogy azok ered­ményét döntés céljából a belügyminiszter urnák bejelenthessem. Újkígyóson is a csendőri nyo­mozás titkos szocialista szervezkedéseknek jött nyomára, de a mozgalom jelentőségéről és irá­nyáról ezidőszerint még nem tudok részletesen beszámolni. Megállapítást nyert továbbá, hogy legutóbb a vármegye több községében, egyik nemzetgyűlési képviselő, postacsomagban több röp- iratot küldött, amelyeket a rendőrhatóság elkobzott. Intézkedés történt a fennálló szabályzatok értelmében, a megtorlás iránt. III. Közgazdaság. a) M e z ő g a z d a s á g. Az időjárás február hó második felében oly enyhe volt, hogy a tavaszi vetési munká­latok még ennek a hónapnak folyamán megkezdhetők voltak és csekély megszakításokkal foly tatva korán befejezést nyertek. Február és március hónapokban igen kevés eső esett, mely csekély csapadék a téli nedvesség elmaradását nem tudta pótolni, de április 23-tól kezdve az egész vár­megyében kiadós esőzések voltak, ezek az egyébként a szárazságtól és hűvös időtől sínylődő gazdasági és kerti vetemények jó fejlődését biztosították. ^ Március hó közepén több éjjelen át 6—7 fok hideg vc.lt, mely egyes növényekben több-kevesebb kárt okozott és fejlődésükben visszavetette őket. Május hó 3-án a vármegye egy jelentős részén heves és hosszantartó jégeső vonult végig, ez a már szárba induló őszi vetéseket, különösen a rozsot, őszi árpát és repcét helyenkint erősen elverte és érezhető kárt okozott az egyéb gazdasági növényekben, főként a gyümölcsfákban és szőlőkben is. A jégveréstől megkímélt vetések igen szépek, fejlődésük a kedvező időjárás mellett nagyon jó, a gazdasági munkák mindenütt előre haladtak, már a tengeri vetések is befejeztettek és a. kapálás is megkezdődött. Az állati kárttevők közül a répabogár lépett fel nagyobb mérvben, kártétele miatt a répa vetések egy részét egyes termelők kénytelenek voltak kiszántani és újra vetni. Az olasz sáskát ezideig még csak néhány helyen észlelték kis mértékben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom