Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)

1925-02-25 / 9. szám

72 ­A személy- és vagyonbiztonság tekintetében a múlt közgyűléshez tett jelentésem óta lényegesebb változás nem történt; az mindenesetre megállapítható, hogy e téren visszaesés nem állott elő. A tüzesetek közül felemlítendő a gyulai Reisner-féle gyufagyárban január hóban a szá- ritóhelyiségben keletkezett tiiz, melynek folytán Vidó Mária 18 éves munkásnő ruhája tüzel fogott s az igy kapott égési sebekben a vármegye közkórházában rövid időn belül elhalt. A népjóléti miniszter az esetből kifolyólag Vidó Mária édesanyjának 800.000 korona segélyt utalványozott. Bejelentem, hogy a tüzrendészeti viszonyoknak nagyon is szükséges rendezése tekinte­tében legfelsőbb helyen inindezideig nem történt intézkedés, pedig a tűzrendészet állapotát a mos­tani elmaradt helyzetből csakis akkor lesz lehetséges ezen kérdés országos fontosságával arány­ban álló fejlődési fokra emelni, ha az e téren már számtalanszor sürgetett és többször kilátásba is helyezett, de mindezideig nélkülözött törvényhozási intézkedések megtétetnek. " Illetékes helyről előterjesztett az a kívánság, hogy a kémények után bizonyos összegű várm. adó vettessék ki és ily módon biztosíttassák a kívánt anyagi fedezet, mindenesetre javulást hozna létre a jelenlegi állapotokkal szemben, azonban ez gyökeres megoldás alapjául nézetem szerint nem szolgálhat. \ A vármegye jövő évi háztartási költségvetésének megállapítása során mindazonáltal "elő­terjesztést fogok tenni egy vm. tüzrendészeti alap létesítése iránt, amely a legfontosabb tüzren­dészeti igények részben kielégíthetők lesznek. Állam ellenes, destruktív, defaitista mozgalmak vagy szervezkedések jelenségei nem mu­tatkoznak és a hatóságnak e tekintetben való közbelépésére nem volt szükség. II. Közbiztonság. III. Közgazdaság. a) Mezőgazdaság: A legutóbbi közgyűléstől kezdődőleg enyhe és száraz téli időjárás uralkodott oly kevés csapadékkal, hogy ezidőszerint téli csapadék semmi sincs a talajban. A tartós szárazság következtében a késői vetések egy része még most sem kelt ki, de azért már a mag csírázásnak indult. A korai vetések rendesen kikeltek, de fejlődésükben a csapadék, illetve a nedvesség hiányában visszamaradtak. December, január és február hóban a gazdasági munkák a leginkább a szántás, trágyá­zás és tengeri morzsolás voltak. Tekintettel a száraz, enyhe időre több kisgazdaság a tavaszi búza, árpa és zab vetését befejezte már, inig a nagyobb gazdaságokban a tavaszi gabonák elvetése folyamatban van. A gazdasági munkások téli keresete a munkaalkalom hiányában, illetve a gazdasági munkák szünetelése következtében nagy mértékben redukált volt, azok, akik munkaalkalomhoz jutottak, átlagosan 30—50 ezer koronát kerestek napszámban. A földbirtokrendezési eljárás Szarvas, Orosháza, Szentetornya, Gádoros, Nagyszénás, Körösladány, Gerendás és Mezőberény községekben volt folyamatban. Tizenhárom községben a megváltott ingatlanok már birtokba adattak, mig a többi községekben ideiglenes kishaszonbér- letek alakíttattak az érdemes földhözjuttatandók megnyugtatására. A folyó évben az összes községekben előreláthatólag befejezést fog nyerni a földbir­tokrendezés. ♦ b) Állategészségügy. Az állategészségügy állapota a decemberi közgyűlés óta lefolyt időszakban kielégítő volt, mert a hivatalból jelentendő ragadós állatbetegségek csak kevés számban merültek fel. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom