Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)

1923-11-24 / 47. szám

— 289 KIVONAT. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1928. október hó 15 én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 1180 bgy. ad 14401—1923 ikt. sz. A magyar kir. Ferenc József tudomány- egyetem rektori hivatalának kérelme az „Inter- nátus* és „Menza* fenntartási céljaira adomány megszavazásáért. Békósvármegye törvényhatósági bizott­sága tudatában annak, hogy az anyagiak hiányával küzdő, szegénysorsu egyetemi ifjak számára létesitett intornátus és menza fenn­tartása rondkivül jelentős nemzeti érdek, kész­séggel hajlandó támogatást nyújtani. Tekintettel azonban arra, hogy hasonló kérelmek folytán nyújtott adományai a még múlt évben egybeállitott költségvetését már majdnem teljesen kimerítették, olyan mérvben adakozni, hogy az a cél elérése tekintetében jelentőséggel bírjon, nem képes. Jelét kívánván azonban adni az egyetem és intézményei iránti érdeklődésének, 15000 koronát a várm közigazgatási pótadóalap ter­hére megszavaz és utasítja a vármegye alis­pánját, hogy ez összeget a felsőfokú hatóság jóváhagyása után folyósítsa. Ezen határozat, mint közérdekű a vár megye hivatalos lapjában meghirdetendő és utánua jóváhagyás végett a m. kir. belügy miniszter úrhoz felterjesztendő. Erről a vármegye alispánja és a m kir. Firencz József tudomány egyetem rektori hivatala (Szeged) órtesittetnek. Kmft. Kiadta: Mariig, várm. tb. főjegyző Főszolgabirák, Polgármesterek, Községi elöljárók. 23950—1923. ikt. sz. — Apaállatok vizsgálati dijainak felemelése. — A törvényhatósági bizott­ság a magántulajdonban levő köztenyésztésre szánt apaállatok vizsgálati dijainak felemeléséi elrendelő 20113—1923 számú intézkedésemet (megjelent várm Hivatalos Lap 1923—39. szá­mában 234. lapon) 1183. bgy. 20606 ikt. 1923. számú határozatával jóváhagyólag tudomásul vette. Ezt a várm. ügyv. szab. rend. 155. § a ér­telmében való szabályszerű közhirrótétel végett szzal közlöm, hogy a 1183—1923. bgy. számú határozat ellen közvetlenül a vármegye alispán­jánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezésnek van helye. Gyula, 1923. november 16 Dr. Daimel Sándor, alispán. II. Tofábbi intézkedést igényid rendeletek. Járási Főszolgabirák, Elöljáróságok. (Békés, Gyoma, Szarvas, Szeghalom.) 23939—1923. ikt. sz. — „Ballag már a vén diák“ c. film kötelező lejátszása. — A m. kir. bel­ügyminiszter ur 171102—1923. VIII. számú ren­deletéből közlöm, hogy a vallás és közoktatás- ügyi miniszter ur 127496—1923. számú rendele­tével a Corvin filmgyárban készült „Ballag már a vén diák* c filmfelvótelnek az ország összes mozgófónykópüzemeiben való lejátszását elren­delte. Játékrendi beosztás. 1. Békés Korona mozgószinház f. ó. dec. 12. 2 Gyoma Apolló mozgószinház f ó dec. 23. 3. Szarvas Freeska Sámuel mozgószinház 1924. január 3 4. Szeghalom Ambrus Imre mozgószinház 1924. január 20. Fentieket közlöm azzal a fölhívással, hogy a filmuek a megjelölt mozgófénykópüzemekb8n a rendes műsor keretében történő lejátszását el­lenőrizze és ha valamelyik engedélyes az enge­délyokiratban előirt kötelezettségének nem tenne eleget, erről hozzám a további intézkedések megtétele végett tegyen jelentést Gyula, 1923. november hó 16. Dr. Daimel Sándor, alispán. Főszolgabirák. Polgármesterek. Községi elöljárók. 23794—1923 ikt. sz. — Mezei pockok irtása. — Ezt a földmivelésügyi miniszteri rendeletet másolatban tudomásul vétel és megfelelő ellen­őrzés céljából Címetekkel közlöm. Gyula, 1923. november 1. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir Földmivelésügyi miniszter 53513—1923. X. A. 2. szám. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjének, (a székes- főváros kivételével). A hozzám beérkezett jelentések szerint a pocok már a nyár folyamán az ország több ré­szén nagyobb mértékben mutatkozott. Jóllehet ebből a jövő évi veszedelem nagysága még nem állapítható meg, mindamellett a hosszú ősz ked­vező viszonyaira való tekintettel tartani kell a pockok nagyarányú elszaporodásától. Ezért utalással a folyó évi május 11-ón 51202 szám alatt kelt rendeletemben foglalt ir­tási módokra (közzététetett a Földmi valósi Érte­sítő folyó évi junius 17-én megjelent 24. számá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom