Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1920. január-december (23. évfolyam, 3-5. szám)
1920-11-25 / 3. szám
22™ intézkedést. Különben már több Ízben, legutóbb 157—1917. bgy számú vóghatározatábau kimondotta, hogy ilyen elszállásolások után térítések fizetését általánosságban nem'vállalja. A vármegyei katonabesz£llásolási alap amúgy is rendkívül sok olyan kötelezettséggel van terhelve (igy újabban a békéscsabai lőszer és hadfelszerelési raktár múlhatatlanul szükséges helyreállítási költségei, a gyulai és békéscsabai kaszárnyák karbahozatala stb.) melyeket az alap rendeltetéséhez képest törvény és egyéb szabályos megállapodások értelmében viselni köteles. Mindazonáltal kivételes méltányosságból és abból kiindulva, hogy Békéscsaba e tekintetben súlyosabban volt megterhelve mint más község, — továbbá, hogy ezen teher arányosabb elosztása előmozdittassék, hajlandó az érdekeltek által vonatkozólag emelt és a háború egész idejére szóló összes igények teljes kielégítése címén 25000 K, azaz Huszonötezer koronát, Békéscsaba városának nyújtandó kivételes segélyként a vármegyei katona- beszállásolási alap f. évi pótadóbevétele terhére átvállalni és ez összeget kiutalni a következő feltételek mellett. 1. Kiutalás a határozat jóváhagyása után a vármegye alispánja által eszközöltetik. 2. Érdekeltek a vármegye alispánjához, e véghatározat kézhezvételétől számított 15 nap alatt benyújtandó okiratszerü nyilatkozatban kijelentik, hogy a város ellen a háború folyamán felmerült elszállásolások utáni térítések fejében eddig emelt összes követelésükről és ezek érvényesítéséről lemondanak, illetve a térítési dijakra nézve magukat kielégi- tettnek ismerik el és e címen senki ellen további követelést nem támasztanak. 3. Békéscsaba város polgármestere e nyilatkozatot igazolási záradékkal látja el, mely szerint azt valamennyi érdekelt aláírta. Ez a vóghatározat mint közérdekű közhírré teendő s a közhírré tételétől számított 8 naptól kezdődő 15 nap alatt a vármegye alispánjánál előterjeszthető felebbezéssel megtámadható; felebbezési határidő lejárta után a m. kir. belügyminiszterhez jóváhagyás végett felterjesztendő. Erről további eljárás és a fedezet tekintetében a véghatározatnak számvevőségi záradékkal való elláttatása végett a vármegye alispánja, a m. kir, számvevőség Gyula, Békéscsaba város polgármesteré vótiv bevárásával és általa vótiv vei az összes érdekeltek órte- sitendők. Kmft. Kiadta: , Dr. Konkoly, várm. főjegyző. Föszolgabirák. Polgármesterek. Községi elöljárók. 12730—1920. ikt. sz. — Területvédő liga átirata adomány iránt. — A törvényhatóságnak alábbi határozatát a vármegyei ügyviteli szabály- rendelet 155. §-a értelmében való szabályszerű kőzhirrététel végett azzal közlőm, hogy ez ellen közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezósnek van helye. — Gyulán, 1920. szeptember 22-ón. — Dr. Daimel, alispán. KIVONAT. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1920. évi augusztus hó 28-án tartott rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvéből. 630. bgy. 6596—192G. ikt. Területvódő Liga átirata adomány iránt. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága abból kiindulva, hogy a Csonka Magyar- ország ősi határainak visszaszerzése és az erre irányuló mozgalmak áldozatkész támogatása minden hazafiasán érző magyarnak szent kötelessége, Magyarország Területvódő Ligája javára 10000 koronát, a Move javára 5000 koronát folyó évi pótadó költségvetésének terhére megszavaz és a vármegye alispánját a kiutalásra felhívja. Egyben felszólítja a vármegye összes községeit, hogy a jelzett egyesületek támogatása érdekében hasonló szellemben határozzanak és képviselőtestületeik utján adományt szavazzanak meg. Erről a Tevéi IV., Váczi u. 31—33., a Move központi vezetősége Budapest ás gyulai fiókja Gyulán, további eljárásra a vármegye alispánja, végül a községek képviselőtestületei ér- tesitendők. Kmft. Kiadta: Dr. Konkoly várm. főjegyző. Föszolgabirák. Polgármesterek. Községi elöljárók. 13604—1920. ikt. sz. — Vakokat gyámolitó egyesület részére segély megszavazása. — A törvényhatóság alábbi határozatát a vármegyei ügyviteli • szabályrendelet 155. §-a értelmében való szabályszerű kőzhirrététel végett azzal közlöm, hogy az ellen közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezés- nek van helye. — Gyula, 1920. évi október hó 7-én. — Dr. Daimel Sándor, alispán. KIVONAT. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1920. évi augusztus hó 28-án tartott rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvéből. 640.. bgy. 11552-1920. ikt. A vakokat gyámolitó egyesület kérelme segély iránt. v