Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1920. január-december (23. évfolyam, 3-5. szám)
1920-12-22 / 5. szám
körülmény arra indította a vármegye közigazgatási bizottságát, hogy felirattal fordult a kereskedelmi miniszterhez és kért^ a vonatkozó jogos panaszok gyökeres orvoslását és a vonatösszeköttetések javítását. Ez irányban a vármegye főispánja hathatós közbenjárásával elértük, hogy illetékes helyen sérelmeinket megismerték és ezek megszüntetésére komoly Ígéretet kaptunk azzal, hogy amint a nagymérvű szénhiány leküzdhető, avagy enyhíthető lesz, úgy kérelmeink soronkivül nyernek megfelelő elintézést r , Közállapotaink helyzete a rendkívüli viszonyok között elég tűrhető és államellenes mozgalmak rendszeressége nem észleltetett; ez irányban az összes hatóságok- és hatósági közegek megfelelő utasítást nyertek. > A vármegyei és községi közalkalmazottak igazolására kiküldött bizottság állandóan működik, azonban a reá váró feladatok nagy tömege miatt működése eddig még nem volt befejezhető. A megvizsgált ügyekben javaslatát és indítványát a közigazgatási bizottsághoz mindenkor soronkivül megtette, amelyeknek alapján a közigazgatási bizottság a mutatkozó szükséghez képest a íegyelmi eljárást megelőző vizsgálatokat elrendelte és több esetben felfüggesztéseket is foganatositott. Az elrendelt vizsgálatok egy része már befejezést nyert és az illetékes hatóságok döntése alá bocsátott, másik része most van folyamatban és amint az ügymenet jrorlódottsága ezt megengedi, gyors befejezéshez fog juttatni. A vármegyei legtöbb adótfizető bizottsági tagok névjegyzékének összeállítása iránt ezideig nem tehettem intézkedést,mert az illetékes adóhivataloknak egyrésze a szükséges kimutatásokat még nem küldötte meg, indokolván késedélmét azzal, hogy az adókivetés ezideig nem történt meg, Minthogy remény van árra, hogy a legtöbb adótfizetők még hiányzó kimutatásait e hóban megkapom, ennélfogva a legtöbb adótfizetők jövő évi névjegyzékének összeállítása az 1921. évi január hónap folyamán megtörténhetik. A választott bizottsági tagok megbízatása, tekintve, hogy 7 év óta nem volt általános választás, már régen lejárt és miv^l az 1915. évi t.-c. VI. értelmében a megyebizottsági tagok általános választása csakis a béke ratifikálását követő 3 hónap után tartható meg, a 213 megyebizottsági tagsági helynek választás utján leendő betöltése iránt, a februári közgyűlésnél előbb nem tehetek előterjesztést. Ha tehát a megyebizottságok szervezésére a nemzetgyűlés időközben újabb törvényt nem hozna, úgy a törvényhatósági bizottság -választott tagjainak megüresedett helyeit március hónapban be lehet tölteni. * Az Alföldi Gazdasági Vasút, minthogy Arad idegen megszállás alatt van, elvált az Arad-Csanádi Egyesült Vasutaktól, amelynek kezelésében eddig állott és Békéscsaba székhellyel saját kezelésében folytatja üzemét. A vasútnak üzemét nagyban hátráltatja a rendkívüli nagy szénhiány, ami miatt a közlekedés néha szünetelni kénytelen. Az óriási drágaság, az anyaghiány stb. a vasúinak fenntartását és fejlődését igen megnehezítik, azonban ha a helyzet javulni fog, remény van rá, hogy az Alföldi Gazdasági Vasút saját kezelésében is szép jövőnek néz elébe. A Mátra-körösvidéki, a szentes-csongrádi, a békés-csanádi h. é. vasutak jelenlegi állásáról csak a legközelebbi közgyűlésnek tehetek jelentést, mert a kívánt adatokat — szorgalmazásom dacára — eddig nem kaptam meg. A Gyulavidéki h. é. vasúiból mindössze 12 kilométer van az ország meg nem szállott területén, de ezen a rövid vonalon sem lehet a forgalmat fenntartani, mert a vasúti felszereléseket a románok magukkal vitték. A forgalom felvételére vonatkozólag a magyar államvasuttal megindított tárgyalások ezideig eredményre nem vezettek. Ily körülmények között a vasútnak anyagi helyzete természeteden nagyon kedvezőtlen. A vasút e hó 11-én tartotta a megye székházában közgyűlését. A folyó évi október hó első felében beérkezett részletes jelentések szerint a vármegye területén volt már elhelyezett waggonlakó, illetve menekült: 599 család 2236 egyénnel. Ugyanekkor még eLnem helyezett menekült waggonlakó volt 130 család 609 egyénnel, ezek közül 363 felnőtt, 103 öt éven felüli és 143 öt éven aluli gyermek. Békéscsabán az októberi jelentések után érkezett 32 menekült családból 16 családot a napokban helyeznek el az e célra átépített barakkokban, a többi 16 család pedig szintén még karácsony előtt fog ugyanily módon elhelyeztetni. így tehát karácsonykor a vármegye területén el nem helyezett waggonlakó egyetlenegy sem lesz, illetve összesen 729 család 2845 egyénnel nyert megfelelő elhelyezést.- 40 — Nyomatott Dohár János könyvnyomdájában, Gyulán 1920.