Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1916. január-december (19. évfolyam, 1-43. szám)

1916-11-23 / 39. szám

kb. sz. határozattal letárgyalt és elfogadásra ajánlott 1917. évi közúti költségeit) irányzatot 683,089 K 70 f bevétellel, 615,668 K 04 f. kiadással, 17,471 K 66 f ma­radvánnyal a törvényhatósógi bizottság elfogadja és megállapítja, mert az ellen az 1890. évi I. t. c 23. §-a értelmében történt közszemlére kitétel ideje alatt felszó­lamlás vagy észrevétel nem adatott be és mert azt a költségvetéshez csatolt rész­leges indokolás alapján maga is megfelelően a tényleges bevételek és szükségletek szerint összeállítottnak találja Elhatározza a törvényhatósági bizottság, hogy az 1890. évi I te. 23. §-a alapján úgy a kézi, mint az igásminimumokat alkalmazásba veszi és azoknak pénz­értékben való kötelező megváltását kimondja. Éhez képest a helyi viszonyokra tekintettel egy kézi napszám váltságárát, úgy a kézi minimumokra, mint a törvény 25. §-a szerint útadó kötelezettekre egy koronában, egy igás napszám váltságárát pedig hat koronában állapítja meg- Kézi útadó minimumot fizetnek azok, a kiknek egyenes állami adója 30 K, vagy annál kevesebb, igás minimumot pedig azok, akik­nek egyenes állami adója 60 K, vagy annál kevesebb és legalább két igavonó állat­tal bírnak. Az állami adót nem fizető útadó kötelezettek az 1890 évi I t. c 25. §-a ér­telmében és a vonatkozó vármegyei szabályrendelet alapján tartózkodásukat akár természetben, akár készpénzben leróhatják. Az akként kirovandó minimumokon kívül mutatkozó szükséglet fedezésére a vármegye területén a folyó évre előirt és a közúti törvény 23. §-ában felsorolt egyenes állami adók után az 1917. évre az útadó tiz (10) százalékban állapittatik meg. Ez a vóghatározat szabályszerű közhirrótótel után a netalán beadandó fe- lebbezésekkel, valamint a költségvetés és mellékleteinek két példánya kapcsán jó­váhagyás végett a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrhoz felterjesztendő. Erről a vármegye alispánja és a kir. államópitószeti hivatal értesittetik. Kmft. Kiadta: dr. Bertüóly István várm. főjegyző. Járási főszolgabírók, Gyulaváros Polgármestere! Községi elöljáróságok! 29141 —1916 sz. Vármegyei pénzkészletek elhelyezése. — A törvényhatóságnak alábbi határozatát a vármegyei ügyv. szabi-. 155. §-a értelmében való szabályszerű közhirrétótel végett közlöm azzal, hogy az ellen közvetlenül a várm. alispánjánál 15 nap alatt benyúj­tandó felebbezónnek van helye. Gyula, 1916 november 6. — Dr. Daimel alispán. KIVONAT Bókésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1916 évi október hó 14-ik napján tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 410. bgy.26559. ikt. 1916. A vármegyei pénzkészletók 1917. évi takarékpénztári elhelyezése tárgyában előter­jesztett javaslat. A törvényhatósági bizottság a vármegye pénzkészletének takarékpénztári gyümölcsöző elhelyezése tárgyában elhatározta, hogy 1 a közúti alap beruházási tőkéjét, ami ez idő szerint 220074 K 87 ft tesz ki, egyenlően megosztva a Békéscsabai Takarékpénztár Egyesületnél és az Oros­házi Takarékpénztárnál 2 A munkásház alap és munkásházi tartalékalap kószpónztőkéit (ez idő sze­rint 54904 K 04 f) a Bókéscsaba-városi Takarékpénztár részvénytársaságnál. 2. A jegyzői nyugdíjalap, a közművelődési alap készpónztőkéit, amelynek jelenlegi állaga 32403 K 89 f, a Bókósmegyei Általános Takarékpénztárnál Békés­csabán. 4 Az endrődi Vida alap, a Gróf Wenckheim Frigyes alapítvány, a Wodia- ner Mikó-fóle árvaházi, továbbá ópiiletfentartási, tisztviselő árva és ellenőrzési ala­pok kószpénztőkóit, a mik jelenleg 31017 K 66 ft tesznek ki, a Békéscsabai Taka­rékpénztárnál­5. A többi vármegyei pénzeket rendeltetésük szerint elkülönítetten és lehe­tőleg egyenlő arányban megosztva a Gyulán székelő három pénzintézetben neve­zetesen a Bókésmegyei Takarékpénztárban, az 1. Gyula városi takarékpénztárban és a Gyulavidóki Takarékpénztárban lesznek gyümölcsözőleg elhelyezendök. Az elhelyezendő pénzek után tisztán négy és fél százalék kamat fizetendő, a tőkekamatadó a pénzintézetek által viselendő, a vármegye alispánjának utalvá­nyára a kifizetés azonnal teljesítendő és a pónzküldemónyek költségét a nem gyu­lai pénzintézetek maguk tartoznak viselni. A Bókésszentandrási Takarékpénztárra vonatkozólag külön kiköttetik, hogy a nála elhelyezett pénzkészletből a fizetést az intézet szarvasi fiókjánál kell telje­síteni. Ezen határozat elfogadása mellett szavaztak : Jantsovits Emil, Szabó János, Szalay Lajos, Rosenthal Adolf, Wieland Dénes, Lukács Endre, Böhm Miklós, Kner Izidor, Szalay Gyula, Morvay Mihály, Reisz Hermann, Csillag Ignác, Dr. Bucskó Koriolán, Braun Vilmos Aszalay Gyula, Dr. Török Gábor, Reisner Ede, Kovács István. Kurilla Mihály, Kalmár Vince, Oláh István, Szabó Benedek, Dobay Ferenc, dr Stojanovics Szilárd, Mester Gábor, Dohányos János, Hídvégi Imre, Vad Mihály, Wittmann Frigyes, Schmidt Gyula, Ravai Gábor, Szabó László, Domokos Gábor Paulovics Mihály, Drienyovszky János, Hankó Tamás, Csjernyik Mátyás, Csjernyik — 162 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom