Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1915. január-december (18. évfolyam, 1-49. szám)

1915-05-18 / 19. szám

terséges felhajtását akadályozzák. Ugyancsak felirt a közigazgatási bizottság azon okból is, hogy a gabona rekvirálás és a közélelmezés terén eddig tapasztalt hiányok, tévedések, az uj termés zár alá vételékor lehetőleg el kerül tessenek. A mesterséges drágítás akadályozására szolgáló intézke­dések megtételét a kormány leiratában meg Ígérte, mig az uj termés zár alá helyezése ügyében a most folyó országgyűlési tárgyalások során tett megnyugtató kijelentéseket. C) Állategészségügy. Kiterjedt járványok az állatforgalmat nem korlátozták, a spora­dikusan felmerült egyes betegedések helyhez kötöttek maradtak, miáltal az állatforgalomra befolyás­sal nem voltak. A felmerült betegségek a következők voltak: Lépfene felmerült Gyoma és Szarvas községekben és megszűnt ugyanott. Veszettség megállapittatott Köröstarcsa, Újkígyós, Békéscsaba, Gyulavári és Orosháza községekben, továbbá Gyula városában, megszűnt Köröstarcsa, Uj kígyós, Békéscsaba, Gyulavári községekben, fennáll Gyula r. t. városában. Ragadós száj és körömfájás megállapítást nyert Füzesgyarmat község külterületén, mint­hogy azonban a fertőzött terület körzete a forgalom korlátozásokból kirekesztetett, a gazdasági érdekeket nem érinti Takonykor megállapittatott Endréd Öcsöd és Tótkomlós községekben, megszűnt Endrőd és Békéssémson községekben. Riihkór fellépett a lovak között Endrőd, Tótkomlós és Szentetornya községekben, meg­szűnt Tótkomlóson. Sertésvész fellépett Mezőberóny és Körösladány községekben. Az 1888. évi VII. t-c.-ben telsorolt állandó állategészségügyi intézmények végrehajtásá­ban változások nem merültek fel. A vármegye területén a tavaszi legelőre való kihajtás előtti állatösszoirások folyó év­ben nem eszközöltettek, a tavaszi legelőre való kihajtás előtti állatvizsgálatok, tekintettel azon kö­rülményre, hogy a területen levő állatorvosok nagyobbrészt hadiszolgálatba vonultak, oly módon nyertek megoldást, hogy a kihajtott állatoknak megszemlélése a 30268 sz miuiszteri rendelet értelmé­ben a községi elöljáróságokra bízatott. Nehogy az ország területén ismételten terjedőben levő ragadós száj és körömfájás beteg­ség által a mezőgazdasági munkálatok, forgalmi korlátozások által nagy mértékben akadályozva legyenek, a földmivelésügyi miriszter ur 311000—915. számú rendeletével kivételes intézkedés tétetett arra nézve, hogy a fertőzés miatt lezárt udvarokból származó hasadtkörmü igás állatok munkára való használását a közzégi elöljáróságok esetről-esetre engedélyezhessék, miáltal lehetővé vállik, hogy minden terület meginivelés alá kerülhessen. IV. Közlekedés. A kiépített törvényhatósági és vámos közutak valamint azok tartozékai jó állapotban vannak, ellenben a ki nem épített földutak a nagymérvű esőzések és a talajvíz felfukadása követ­keztében állandóan javítgatás mellett sem elégítették ki a közlekedés igényeit. A közutak folyó évi fenntartásához ölőirányzott szükséglet szállítása megkezdetett, az egyes vasúti állomásokra, azonban annak lerakása és több helyen annak kifuvarozása a nagymérvű munkáshiány miatt nehézségekbe ütközik. A folyó évi árvizek sem a közutakban, sem a műtárgyakban kárt nem tettek. Pesta, távirda és távbeszélő ügyekben oly jelenségek nem fordultak elő, melyek külön intézkedést igényeltek volna. V. Vegyesek. A közsegélyezésre szorult szegények ellátása illetve segélyezése az 1914. év folyamán is teljesittettett a községek által, részint a szegényalapok, részint a községek kezelése alatt álló ma­gánalapítványok kamatainak s a közpénztár segítségének igénybevételével. — E célra a községek összesen 132.739 koronát költöttek, m<dy összegből 71,593 K a szegényházakban elhelyezettek eltartására, 61146 korona pedig időleges segélyezésekre fordittatott. A szegényházban elhelyezet­tek élelmezése ellen és a velük való bánásmód ellen panasz nem fordult elő. A februári közgyűlés óta a bizottság tagjai sorából id. Vidovszky Károly és Emperl Ernő elhaltak. A gyászoló családok előtt a törvényhatósági bizottság részvétét kifejezésre juttat­tam. Magánértesülés szerint Veres József 11. o. aljegyző aki még a tél elején a harctéren sebesülten hadifogságba esett, mint hadifogoly Szibériában elhalt volna. Nem tételezhető ugyan fel, hogy ilyen szomorú hir kellő megállapítás nélkül közöltetnék, s igy el kell készülve lennünk a vár­megye tisztviselőit is ért ezen újabb fájdalmas veszteségre is, mégis lépéseket tettem hogy a hir valóságának megállapítása iránt hivatalos utón is tudakozódás történjék. A hivatalos értesítés megérkeztéig természetesen a szabályszerű javadalom a család részére akadálytalanul folyósitta tik. Gyula, 1915 évi május hó 15. Ambrus Sándor alispán.- 76 — Nyomatott Ilobay János könyvnyomdájában Gyulán, 1915

Next

/
Oldalképek
Tartalom