Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1912. január-december (15. évfolyam, 1-51. szám)
1912-03-21 / 12. szám
házra, illetve alapra nézve igen előnyösnek tartja, mert a kikiáltott vételárnál, illetve becslési összegnél jóval magasabb összeg éretett el, de főkópen azért, mert amint az árvaházi igazgató jelentéséből kitűnik, évenként 2007 koronával több jövedelme lesz az árvaháznak, mint eddig volt. S tekintve, hogy az alapitvány- tevő nemes intenciójának megfelelően az árvaházi növendékek számát a törvényhatóság nem akarja csökkenteni, azonban az alapítvány eddigi felhasználható kamat jövedelme a változott életviszonyok folytán az árvaház rendes évi kiadásainak fedezésére már alig voltak elégségesek, a vármegye törvényhatósági bizottságának gondoskodnia kellett arról, hogy az alap jövedelme mikópen fokoztassék. S ezért találja indokoltnak s elfogadhatónak részben az eladást, részben a hosszabb időre szóló, de előnyös feltételek mellett történő bérbeadást s ugyanezen okok alapján kéri a m. kir belügyminiszter urat, hogy úgy az eladáshoz, mint a bérbeadáshoz a maga részéről is hozzájárulni s azt felsőbb jóváhagyásával megerősíteni kegyeskedjék. Ezen véghatározat mint közérdekű a vármegyei hivatalos lapban közhírré teendő s ennek megtörténte után a vonatkozatos szerződésekkel s iratokkal együtt jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Erről a közhirrététel és felterjesztés foganatosítása végett a vármegye alispánja, Pállfy Béla gyomai árvaházi igazgató- s az ő utján vevők, illetve bérbevevő, továbbá a gazdák és iparosok hitelszövetkezete Gyomán, végül a 3 gyulai pénzintézet s a kir. számvevőség értesittetnek Kmft. Kiadta: űr. Dainiel, várm. főjegyző.- 62 Ili. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek. Gyula város polgármestere és rendőrfőkapitánya. Járási főszolgabirák. Községi elöljáróságok. 4824—1912. szám. — Az alábbi miniszteri körrendeletét tudomásvótel és alkalmaz- kogás végett közlöm. — Gyula, 1912. március 12. — Ambrus Sándor, alispán. 19524—1912. B. M. számú körrendelet. Törökországba kivándorolni készülő üveggyári munkások óvása tárgyában. — Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjének. — Hivatalos jelentés szerint Törökországban Pascha Bagtsehóben, Konstantinápoly mellett levő Modiano A Go. olasz üveggyár munkásai közt nagyszámú magyar honos is van, kiket a Modiano A. Co üveggyárral szoros összeköttetésben levő Trevito-i Lázár A. Co- üveggyár igazgatója szerződtetett és hozott ki Törökországba. Utóbbi időben ezen magyar munkások tömegesen fordulnak a konstantinápolyi cs és kir. osztrák-magyar konzulátushoz, és kérik álíamköltségen való hazahozatalukat azon indokból, mert ottani bérükből megélni nem tudnak és azt állítják, hogy helyzetük a szerződtetésük alkalmával Lázár igazgató által tett Ígéretekkel nem egyezik. Miután a munkások nagy része egyrészt tényleg nincs azon helyzetben, hogy hazautazásuk költségeit viselje, másrészt pedig semmi szin alatt sem hajlandó az eddigi feltételek mellett, tovább dolgozni — a konstantinápolyi cs. és kir. osztrák-magyar konzulátus legtöbb esetben kénytelen hazaszállításuk iránt intézkedni. Minthogy előre látható, hogy az elől nevezett gyár tulajdonosai újból meg fogják kisórleui, hogy Magyarországon munkásokat szerezzenek, ezért a végből, hogy munkásaink az őket érhető károsodástól lehetőleg megóvassanak, felhívom Címet intézkedjék az iránt, hogy a Törökországba útlevélért folyamodó munkások a fent említett körülményekre és arra is nyomatékosan figyelmeztessenek, hogy a szóban levő gyárban csak úgy jelenjenek munkára, ha még utrakelósük előtt kellő alakban Írásbeli szerződést kötöttek. A szerződés megkötésénél különösen figyelem fordítandó arra, hogy a munkafelmondási határidő, a szerződés tartalma, a bérösszeg, a bér fizetésének ideje és egyéb feltételei, a vállalkozótól nyerendő előlegek törlesztési módozatai, az odautazási költségek és az esetleges hazautazási költségek fedezete pontosan meghatározandó. — Budapest, 1912 évi február hó 25-én. — A miniszter helyett: Horváth Emil s. k, államtitkár Gyula város polgármestere. Járási főszolgabirák. Községi elöljáróságok. 4274—1912. szám. — Alábbi belügyminiszteri rendeletet miheztartás végett közlöm. Gyula, 1912. március 5. — Alispán helyett Daimel, vármegyei főjegyző. 115250 — 1911. B. M. számú körrendelet. Osztrák, horvát, Bosznia—hercegovinál kórházakban ápolt magyar állampolgárok vagyoni s illetőségi bizonyítványainak kiállítása tárgyában. — Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak.