Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1912. január-december (15. évfolyam, 1-51. szám)

1912-02-01 / 5. szám

- 20

6—8 hétig, sőt 8—4 hónapig is szokás pácolni. Azt a körülményt tehát, hogy valamely húskészítményt mikópen és mennyi ideig pácolták, az elmondottak szerint alig volna lehetséges a husvizsgálat folyamán megállapítani. De a husvizsgálati rendelet szempontjából nem is ez a fontos, hanem csupán annak a kiderítése szükséges, hogy valamely húskészítmény sózás utján konzervált, avagy friss hus-e ? Ennek felismerése pedig nem okoz nagy nehézséget és abban áll, hogy a húskészítmény metszés lapja, vagyis mélyebb rétegei veendők beható szemle alá, annak megállapítása céljából, vájjon a bús pácolás következtében mélyebb rétegeiben is elvesztett-e a friss húsra jellemző sajátságokat, vagy sem ? Ha ezután ezen vizsgálat folyamán az derül ki, hogy a hús nemcsak a felületen, hanem a mélyebb rétegeiben sem mutatja a friss hús sajátságait, akkor a hús, a husvizsgálati rendelet szempontjából sózott búsnak minősítendő, mig oly esetekben, amikor a húsnak csak a felülete változott el a sózás következtében, mélyebb rétegei pedig a friss hús tulajdonságait, habár csak a főbb tekintetben is, megtartották, a húst friss húsnak kell minősíteni. Azok az elváltozások, amelyek a húsban sózás következtében létre jönnek, a következők: A sózás utján konvertált hús az izom festőanyag színváltozása folytán általában szül ke, de ha a sós páchoz kálisalátrom is adatik, a nitritok behatására a haetno- globinból haenn rrhodin lesz és a sózott hús ennek folytán élénk vörös szint ölt, mely színeződés a hús főzése közben sem változik meg, mig tudvalevőleg az ugyancsak vörös szinü friss hús, a főzés következtében szürke szinü lesz. A sózott hús összeállása jóval tömóttebb, mint amilyen a friss hús konzisztenciája lenni szokott, metszés lapja sima, ellentétben a friss hús egyenetlen, többó-kevésbbé rostozott metszés lapjával. A sózott hús mindig alkalikus, a friss hús ellenben, hacsak nem romlott, vagy annnyira friss, hogy a hulla-merevség be nem állott, savanyú vegyhatásu. A sózott húsnak nincsen határozott szaga, a friss húson viszont az illető állatfajra jellemző specifikus szag érezhető. Végül a friss húson sós iz, rendes körülmények között nem érezhető. Annak megállapítására, hogy valamely húskészítmény kellő módon és illetőleg kellő ideig lett-e kezelve sóval, a húskészítményben levő konyhasó kimutatására szolgáló vegyi próba is alkalmazható. Ezen próba megejtéséhez szükséges reageus a következő: 1UÖ cm3 2°/o-os pokolkőoldat 23 cm3 normál ammóniákkal összerázandó és ehhez normál ammóniákból cseppenként annyi adandó mig a keletkezett csapadék eltűnik és a folyadék viz tiszta lesz. Ezután ehhez még 40 cm3 normál ammóniák adandó, majd az egész mennyiség desztillált vízzel 200 cm3-re kiegészítendő és a reageus eltartás céljából sárga üvegbe öntendő. A próbát pedig oly módon kell végezni, hogy a reageusbóí 20 gramm a kómlőcsőbe öntetik, ebbe a megvizsgálandó hús legmélyebb rétegéből kivágott mogyorónyi husdarabka tétetik és ez együtt néhányszor összerázatik. — Ha erre fehér, napvilágnál csaknem megbámuló csapadék keletkezik, sózottnak, ha ilyen csapadék nem keletkezik, a húst frissnek kell minősíteni Budapest, 1912. január hó 3-án A miniszter rendeletéből: Csabay Béla s. k. miniszteri tanácsos.

Járási főszolgabirák. Gyula város polgármestere. Községi elöljáróságok.

Kir. Számvevőség.

23461—1911. ikt. szám — Apaállatok beszerzése. — A m. kir. belügyminiszter ur alábbi rendeletét tudomás és miheztartás végett közlöm. — Gyula 1912 január 3. — Ambrus Sándor alispán.

189,643. IV-a 1911. B. M. számú körrendelet.

Községekben és közöshasználatra szolgáló apaállatok beszerzése. (Valamennyi vármegyei törvényhatóságoknak) Az 1894. XII. t.-c 10. és 25. §-ai szerint: a közöshasználatra szolgáló apaállatok beszerzéséről a község gondoskodik, a beszerzésből származó költségek a községi költségvetéssel együtt, de a többi kiadásoktól elkülönítve állapitandók meg, az apaállatok beszerzése a községi elöljáróság feladata.

Ott, ahol a rendes községi költségvetés a szükségessé vált beszerzésre kellő fedezetet nem nyújt s a halasztáshoz a község engedélyt nem kért s nem nyert, a községnek a fedezetről pótköltségvetés utján kellvón gondoskodnia, felmerült a kérdés, hogy mi történjék a szükséglettel, amíg s költségvetésnek, törvényhatósági közgyűlés hiányában, esetleg hónapokig elhúzódható jóváhagyása bekövetkezik.

Ily esetben kétségtelenül kényszerhelyzet állt be, amely az állattenyésztéshez fűződő köz- és magánérdek kellő kielégítésére célirányosan csak úgy oldható meg, ha a községi elöljáróság a beszerzést s a vételár fedezését saját felelősségére teljesíti, ennek megtörténtével pedig a vételárra s amennyiben annak szükségessége felmerül, a tartási költségekre vonatkozó pótköltségvetést nyomban összeállítja s a községi közgyűlés elé, a a közgyűlés viszont a törvényhatóság elé terjeszti.

Az elöljáróság a szóban forgó esetben a saját felelőssége mellett való cselekvésre annál is inkább rá van utalva, mert az 1894. XII. t. e. 25 §-a értelmében az esetre, ha a község az apaállat beszerzése iránti kötelességének nem felel meg, a szükséges számú apaállatok beszerzéséről a község költségére hivatalból történik gondoskodás.

Felhívom Címet, hogy községi elöljáróságokat ily értelemben utasítsa s egyúttal intézkedjék, hogy a fentebb körülirt célból készült községi pótköltségvetések beérkezésük után a legközelebbi törvényhatósági közgyűlésen feltétlenül tárgyaltassanak. — Budapest, 1911. évi december hó 19-ón. — A miniszter helyett: Jakab ff y s. k, államtitkár.