Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1909. január-december (12. évfolyam, 1-51. szám)
1909-11-25 / 44. szám
— 299 illetve bosnyák-hercegovinai vasutakon mindeddig nem egyenlő eljárás gyakoroltatott. Szükségessége merült fel annak, hogy e téren kölcsönös és egységes megállapodás jöjjön létre és a folyó évi január hó 14-én Budapesten tartott együttes vasúti értekezlet határozata értelmében a megállapodás létre is jött és annak értelmében az elmebetegek és kísérőik ezentúl a magyar, osztrák és bosnyák-hercegovinai vonalakon a következő módozatok szerint szállíttatnak : „Fél menetdij fizetése mellett utazhatnak: a) Elmebetegek (tébo- lyodottak) a mennyiben nyilvános elmegyógyintézetbe vagy ilyenből való szállittatásuk költségeit maguk tartoznak viselni, — magyar, osztrák, vagy bosnyák-hercegovinai hatóságok által kiállított szegénységi és betegségi bizonyítvány alapján, vagy utóbbi helyett ugyanezen országokban levő állami vagy országos elmegyógyintézetek által kiállított bizonylat alapján a személyvonatok (gyorsvonatok kizárásával) íII. kocsiosztályának használata esetén a fentebbi okmányok felmutatása mellett, b) Hasonló kedvezményben része sülnek ily elmebetegek kísérői és pedig akkor is, midőn a betegekért utaznak, vagy azok átadása után egyedül visszautaznak, amennyiben a hatósági betegségi bizonyítványban, vagy elmegyógyintézeti bizonylatban mint az illető elmebeteg kísérői névszerint fel vannak említve és az elmebetegek elhozatala előtt, vagy átadása után nyolc napon belül utaznak. A szóbanforgó menetdij kedvezmény azonban csakis az egyenként utazó elmebetegekre és kísérőikre vonatkozik, mivel ezeknek külön szakaszokban 50 százalékos menetdij kedvezmény mellett való szállítására nézve a vasutak között egységes megállapodás nem jött létre. A m. kir államvasutakat és az ezen vasutak igazgatósága által kezelt helyiérdekű vasutakat illetőleg azonban az elmebetegeknek külön kocsiszakaszban való szállítására nézve ez idő szerint fennálló féláru menetdij kedvezményt, de csakis a magyar hatóságok és elmegyógyintézetek bizonyítványai alapján továbbra is engedélyezem és pedig a következő határozmányok szerint, c) A fentebb a) és b) alatt említett utazásokhoz külön kocsiszakasz csakis azon esetben bocsáttatik rendelkezésre, ha magyar hatósági, vagy magyar- országi állami vagy országos elmegyógyintézet bizonyítja, hogy a külön kocsiszakaszban való szállítás föltétlenül szükséges, mely esetben a külön szakaszok igénybe vételére megállapított illetékek felét kell fizetni. — Budapest, 1909. november 3-án. A minister helyett : Dr. Bezeródy s. k., államtitkár. Főszolgabirák. Polgármester. Dr. Ulerieh Ferenc orvosi oklevelének meghirdetése. 18988—1909. ikt. sz. — Felhívom, tegyék közhírré, hogy dr. Ulerieh Ferenc orvosi gyakorlatának folytatása céljából Körösladány községben megtelepedvén, orvosi oklevelét bemutatta. Gyulán, 1909. évi november hó 11 ón. Alispán helyett: Dr. D a i m e 1, vármegyei főjegyző. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és köröz vények. 19294—1909. ikt. szám. Rékésvórniegye alispánjától. Versenytárgyalási hirdetmény. A békésvármegyei közkórház nj sebészeti, tüdőbeteg és fertőző-beteg pavilonjának, Valentint szennyvizderitő telepének felépítésével kapcsolatos épitőmunkák biztosítására a következő feltételek mellett nyilvános versenytárgyalást hirdetek. 1. Versenytárgyalás alá kerülnek a következő nemek : I. Föld, kőműves és elhelyező munka. II. Vas-betonmunka. III. Műkőmunka. IV. Vasmunka. V. Ácsmunka. VI. Bádogosmunka. VII. Hézagmentes padlózati munka. VIII. Cementáru és burkolati munka. IX. Aszfaltozó munka.. X. Asztalosmunka. XI. Lakatosmunka. XII. Mázolómunka. XIII. Különleges asztalosmunka (ideál ablakok.) XIV. Ablakponyvák. XV. Cementburkolati munka. XVI. Szobafestő munka. XVII. Üvegesmunka. XVIII. Lift. XIX. Vízvezetéki és csatornázási és melegvizkészitési munka. XX. Központi fűtés, szellőzési munka. XXI. Villamos világítási és csengő munka. XXII. Kályhásmunka. XXIII. Szennyvizderitő munka. 2. A versenytárgyaláson minden hazai iparos részt vehet, ki ipara gyakorlására hatósági engedélylyel bir. Azon pályázók, kik a szóban levő ipari munkálatok teljesítésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek már ajánlatukban ily képesítéssel biró megbízottat megnevezni és annak képesítését igazolni.